Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Leibnitz... ----

Magyar Magyar Német Német
Leibnitz... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Leibnitz

Gottfried Vilmos, német filozofus és természettudós, szül. Lipcsében 1646 jun. 21., megh. Hannoverában 1716 nov. 14. Atyja tanár volt a lipcsei egyetemen és igy L.-be már korán be lett oltva a tudomány szeretete. A fiatal L. iskolai tanulmányai mellett magánszorgalomból megtanulta a latin nyelvet, ugy hogy már 12 éves korában egész folyékonyan tudta olvasni a régi latin klasszikusokat. Ugyanez időben kezdett el a görög nyelvvel is foglalkozni. Majd a logika tanulmányozásába merült és már iskolásfiu korában született meg agyában az a nagy gondolat hogy a tudomány számára egy oly általános nyelvet kellene megállapítani, mely, valamint a matematika jelet, az egész tudós világ előtt érthető legye. Már ily zsenge korában belátta, hogy ez eszme megvalósításának első föltétele az volna, hogy az összes létező fogalmakat bizonyos meghatározott, egymástól szigoruan elkülönített osztályokba kellene osztani és igy a «Globus intelestualis»-on őket elhelyezni. A logika tanulmányozása után főkép skolasztikával foglalkozott. 15 éves korában ment a lipcsei egyetemre, mely az olasz filozofusokat, majd pedig az újabb kor filozofusait és Descartest és Bacont tanulmányozta. Miután egyetemi tanulmányait bevégezte, a jogdoktori címért folyamodott, azonban a lipcsei egyetem ezt tőle ifjuságára való tekintetből megtagadta. Erre az altdorfi egyetemhez fordult, hol 1666 nov. 5. tartott és fényesen kiállott disputáció után a jogdoktori címet elérte. Tudományossága és ügyessége oly nagy hatással volt, hogy az altdorfi egyetemhez tanári állásra kapott meghivást, mit azonban el nem fogadott. Ezután Nürnbergbe ment, hol a rózsakeresztesek rendjébe jutott, sőt titkárrá is lett e rendben. Nürnbergi tartozkodása alatt főeseménynek tekintendő Boineburggal, a kurmainzi miniszterrel köt ismeretsége, mely nemsokára barátsággá fejlődött. E barátság nagy befolyással volt életére; ez adott ugyanis neki alkalmat a nagy világ viszonyaiban való betekintésre és arra, hogy a politikai pályán is működjék. Boineburg ajánlásával mutatkozott be Mainzban, hol az akkor uralkodó nagyherceg mindjárt szolgálatába fogadta (1670). 1672. diplomáciai küldetésben ment Párisba és itt hazájának nagy szolgálatokat tett. Párisi és itt tartózkodása által lett L. francia iró és ezzel a világirodalom tagja. Ezen tartózkodása még azért fontos volt reá nézve, mert itt sok tudóssal, többek között Huygensszel ismerkedett meg, ki neki matematikai tanulmányaiban nagy segítője volt. Az e korban tett fölfedezései közül legnevezetesebb a számológépe, mely a Pascal-félét fölülmulja, mert vele nemcsak összeadni és kivonni lehet, hanem szorozni és osztani is lehet. E fölfedezésének köszönheti L., hogy 1673. a londoni akadémia tagjai közé választotta. De az erre következő évek legnagyobbszerü fölfedezése mégis csak a differenciás számítás, melyet 1676. talált. föl. Newton 11 évvel előbb geometriai úton találta föl a fluxió számítását, és igy Newtoné a feltalálás prioritása; de az is igaz, hogy L. nagyobb eredménnyel is foglalkozott e tárggyal, ugy hogy a jelenleg használt módszer a L.-féle. A két tudós azonban a prioritásért elkeseredett tusát kezdett, mely folyt egész L. haláláig, mikor a kérdést párton kivüli tudósok, mint Euler stb. döntötték el. L. ezen harcban nem ugy viselte magát, amint tőle várnák, sőt elkeseredésében Newtont egyszer plagiatornak mondja. János Frigyes, braunschweig-lünebergi és hannoverai herceg a hannoverai könyvtár könyvtárosává nevezte ki, ekkor Hannoverában ment és hivatalát elfoglalta; 1691-től kezdve a wolfenbütteli könyvtár is az ő felügyelete alá került. Nemsokára hercegi udvari tanácsos, később igazságügyi tanácsos lett. 1687-1690-ig nagy utazásokat tett: beutazta Németországot és Olaszországot. Ez időben történeti munkákat adott ki, melyek főkép a Welf-házzal foglalkoznak. L. tervei szerint alapították az első német akadémiát Berlinben 1700., hol őt jul. 12. elnöknek nevezték ki. Nagy Péter orosz cárral ez időtájban találkozott, és vele később szintén szorosabb összeköttetésbe lépett. L. az, ki először sürgette egy orosz akadémia fölállítását. Utolsó éveit szomoruság és nagy csalódások keserítették meg; egyrészt, mert ekkor már betegsége majdnem elviselhetetlenné vált, másrészt, mert összes pártfogói lassankint elhalván, a későbbi nemzedék az elkényeztetett tudóssal nem ugy bánt, mint amint ahhoz korábbtól szokva volt. Alig van tudós, ki annyira sokoldalu és mégis önálló volt, mint L. Foglalkozott első sorban hivatalbeli tudományával, a jogtudománnyal, melyet nemcsak művelt, de új eszmékkel is gazdagított. Azonban nagy szellemének első szükséglete és igy kedvenc tudománya mégis csak a filozofia volt. Ebben mindig az egységes felfogás elérése az a cél, mely szemei előtt lebeg. Összeegyeztetni az annyira különböző véleményeket, elsimítani az ellentéteket és ezzel az egységes filozofiát megalapítani, erre törekedett. A természetest a kinyilatkoztatással, a filozofiát a teologiával akarta összeegyeztetni. Különösen kedvelte és nagy eredménnyel művelte L. a fizikát és matematikát, de legjobban a matematikát szerette. Ezen most felsorolt tudományos munkásság mellett maradt ideje arra is, hogy hazáját a politikai pályán is szolgálja; talált időt a történetirásra is. Valamint L. az ellentétek kiegyeztetése által egységes filozofiát akart, ugy az egységes tudomány képezi tulajdonképeni eszményképét, melyet elérni törekszik. Az egységes tudomány megalkotására először is egységes tudósvilág szükséges, mit a fent említett általános tudósnyelvvel akart elérni. L. filozofiájának alaptétele az, hogy a teologiai és fizikai-mekanikai világnézet egymást ki nem zárják. Ő a legkisebb anyagrészecskéket monádoknak nevezi; a monádoknak vannak képzeteik, melyek azonban különböző fokuak. A legalsóbb fokot e tekintetben a szervetlen testek képviselik; ezek és a növények alvó monádok, melyeknek képzeteikről nincs tudomásuk. Most következnek az állatok, majd pedig az emberek monádjai: ezeknek képzetei mind tisztábbak, mig végre elérünk a legtökéletesebb, az öröktől fogva létező ősmonádhoz, és ez az istenség. A tüneményvilág mozgatói egyedül a mekanikai törvények. Ez a L.-féle filozofia első része. A második felébe egy új fogalmat, a prestabilált, előre megállapított harmonia fogalmát vezeti be. Az előre megállapított összhangzás alatt L. a monádok képzeteinek és a tüneményeknek összhangzását érti. Szerinte a monádok képzetei korrespondálnak egymással, a nélkül azonban, hogy egymással ok és okozati viszonyban állanának. Ez összhangzást az istenség előre állapította meg. Két teljesen egyelően járó óra példájával igyekszik az előre megállapított összhangzást megmagyarázni. L. fizikai nézeteiben közelebb áll az Aristoteles-féle fizikához, mint a korabeli fizikusok, különösen pedig a cartesiusi iskola nézeteihez. Az erő mértékére vonatkozólag egyik nagy kortársával Descartestal vitába is keveredett. Descartes t. i. az erő mértékéül a tömeg és sebesség szorzatát állította fel; L. pedig e helyébe mértékül a tömeg és a sebesség négyzetének szorzatát helyezte. Az erőket két osztályba sorozza: az eleven erők és holt erők osztályába. Eleven erők, melyek mozgást hoznak létre, holt erők pedig azok, melyek nem mozgást, hanem csak arra való törekvést, azaz nyomást eredményeznek. Több fizikai készülék első ideáját is nála látjuk, igy p. az aneroid barometer és a kalorikus gép gondolatát. L. nagyobbszabásu tudományos munkát nem irt; sokoldalu munkássága és különböző elfoglaltságai akadályozták ebben. Épp ezért minden legkisebb irata fontos reánk nézve, mert gondolatai szétszórva vannak mindegyikben. Némely gondolatát csak egy barátjához irt levelében érinti; ez teszi fontossá levelezéseit is. Munkái közül a következő címüeket említjük: Ars coombinatoria (Lipcse 1668)); Disputatio metaphysica de principio individui; Meditationes de cognitione, veritate et ideis; De primae philosophiae emendatione et de notione sobstatiae; Systéme nouveau de la nature de la communication des substances; De ipsa natura sive de vi insita actionibusque creaturarum; Consedérations sur le principe de vie et sur les natures plastiques, par l"auteut de l"Harmonie préétablie; Theodicee (Ez L. legnagyobb filozofiai munkája, Amsterdam 1710); Monadologie (melyben világnézetét összefoglalva adja elő); Principes de la nature et de la grace, fondés en raison. Jegyzeteit Otium Hannoveranum cím alatt adták ki. Levelezéseit Feder adta ki 1805. Nevezetes még Oeuvres de L. (Amsterdam és Lipcse 1765). L.-et nem sokkal halála előtt a császár bárói rangra emelte. V. Ö. Dillmann Ed., Eine neue Darstellung der Leibniz"schen Monadenlehre (Lipcse 1895).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is