Leirás

(descriptio), valamely tárgy vagy tünemény külső megjelenésének szóbeli előadása. Leirhatók térbeli tárgyak vagy időbeli tünemények; egyedi, faji és még általánosabb egységek. A L. természete szerint mindig közlő előadás, ellentétben az értekező előadással, mely a tények lényegének megfejtésével foglalkozik. A L. az illető tárgyak v. tünemények ismertető jeleinek elsorolásában áll; főkelléke mindig a hűség, hogy rá lehessen belőle a tárgyra ismerni s más tárggyal ne legyen összetéveszthető. Célja szerint lehet tudományos, gyakorlati és költői L. A tudományos L. tisztán elméleti szükségletnek szolgál, a azért mindenekfölött rendszeres és pontos; rendszerint előkészítő feladata van, hogy a tárgyat a további elemzés céljaira megismertesse; máskor azonban összefoglalás a tudományos L. feladata, nyomozások eredményeinek összeállítása. Minden tudománynak van leiró része. Merőben ellentéte ennek a költői L., melynek nem elméleti ismeret, hanem szemléletesség a célja, s logikai szempontok helyett esztetikai szempontoknak hódol, az értelem helyett a képzeletre kiván hatni. Itt az a nehézség, mint időbeli eszközzel természetszerüleg inkább csak időbeli tüneményt lehet elképzelhetőleg leirni; térbeli szemléletet, melynek részei egymás mellett vannak, bajos az egymás után következő szavakkal ugy előadni, hogy a hallgató elméjében egységes kép alakuljon az egymásután kapott részletvonásokból, másrészt a szó mindig csak elvont jel, mely halványan és tágan jelezi a képzeteket. A rendszeresség pontosság itt hiába, mert nem költ illuziót. A leiró költészet, mely a XVIII. sz.-ban az angol költészetben s annak hatása alatt Európaszerte nagy divatba jött, a festészettel akart versenyezni; a L.-t egész költemények feladatává tette s abba a tévedésbe esett, hogy a tárgyak mentől aprólékosabb részletig menő festésével kivánt illuziót teremteni. Ezt a művészeti tévedést Lessing mutatta ki Laokoon-jában. Jelenleg megállapodott nézet, hogy a L. a költészetben nem műfaj, csak előadásnem, melyre csak esetenként egy-egy nagyobb műben van szükség. Leirni pedig térbeli tárgyat főleg kétfélekép szokott a költő: vagy elbeszéléssé alakítja (p. Homeros kedvelt módja), vagy lirává (miben nálunk Petőfi remekelt). - L. a közgazdaságban, l. Értékleirás.

Forrás: Pallas Nagylexikon