Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lélektan... ----

Magyar Magyar Német Német
lélektan & ... Psychologie...
lélektani &... psychologis...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lélektan

szoros fordítása a görög eredetü pszichologia szónak, ama tudomány neve, mely a lelki jelenségekkel, röviden a lélekkel foglalkozik. Bármikép gondolkodjunk is a lélekre vonatkozó metafizikai kérdésekről, akár a testtől különböző anyagtalan valónak tartjuk, akár pedig csupán csak az agyvelő sajátos funkciójának: a lelki jelenségeknek, mint ilyeneknek külön volta tagadhatatlan, melyet nem lehet, nem is kell bizonyítani, mert fundamentális tény; amit érzékeink útján veszünk észre, a külvilágra tartozik; amiről csak belső észrevevés útján szerzünk tudomást, saját érzéseink, gondolataink, érzelmeink, kivámságaink stb. mindenesetre ránk nézve a külső érzékek útján felfogott jelenségektől merőben különböző; az u. n. materializmus (l. o.) azt állítja ugyan, hogy azok az érzések, gondolatok, kivánságok stb., noha tagadhatatlan, hogy reánk nézve fizikai és kémiai jelenségektől merőben különböznek, mégis fizikai és kémiai természetüek; de még ha ez az azonosság tény, és nem föltevés volna is, az nem változtathat azon a fundamentális tényen, hogy pszichikai és fizikai jelenség mint jelenség egymástól merőben különböző s ennél fogva külön tárgyalható, sőt csakis külön tárgyalható, ami nem zárja ki, hogy a kettőnek egymáshoz való viszonyát a tapasztalatban kutassuk, esetleg a metafizikában magyarázni is próbáljuk. A L. ennélfogva külön tudomány, nem a fiziologiának egyik fejezete, ha csak a fiziologia fogalmát nem szabjuk oly tágra, hogy a belső észrevevés útján jelentkező tényekre is kiterjesztjük; mint külön tudomány pedig foglalkozik a belső észrevevés, a tudat körébe eső tényekkel. De ha külön tudomány is, mégis tapasztalati tudomány, sőt természettudománynak is nevezhető; tapasztalati tudomány, mert mint minden jelenségekre vonatkozó tudománynak, neki sem áll más forrása a megismerésnek rendelkezésre, mint a tapasztalat; természettudomány, mert a lelki jelenségek is, habár más a megjelenésük formája, mégis csak az egy természet jelenségei, a természet egyéb jelenségeivel oksági összefüggésben vannak és azon egyetemes módszerek segítségével ismerhetők meg, melyek a természet egyéb jelenségeinek megismerésében oly termékenyeknek bizonyultak. Ezt külön említeni vagy megokolni se volna szükséges, ha a tudás történeti alakulásánál fogva a L. nem maradt volna tovább, mint a többi tapasztalati tudományok a filozofia egyik főrésze, minek folytán inkább a L. metafizikai oldalát művelték, tapasztalati megismerését folyton metafizikai kérdések beleegyítésével zavarták s megakasztották s igy se a lelki jelenségek metafizikáját, se azok tapasztalati ismeretét nem igen vitték előbbre. A L. azóta lendült föl erősebben, mióta mindinkább elkülönítették a filozofiától, habár a metafizikai iskolák legnagyobb része még ma is ellenzi ezt az elkülönítést. A L. azonban nem lehet egyéb, mint tapasztalati tudományokhoz; valamennyihez van köze, de egyforma mértékben. Az a körülmény, azonban, hogy a lelki tények megjelenési módja merőben más, mint a külső természet tényeié, továbbá, hogy azokkal pontosan bizonyítható oksági kapcsolatban vannak, szükségessé teszi, hogy a L. speciális módszereit, egyes főbb problemáit, és a szorosabb értelemben vett természettudományokkal való kapcsolatát közelebbről ismertessük.

A L. módszerei. A módszer kérdése a L.-ban különösen fontos, mert bonyolódottabb, mint más tudományokban. Közvetetlenül ugyanis csakis a tudat útján nyerünk tudomást a lelki jelenségekről, azaz a tudat ismerteti velünk a tudatot, azaz: itt a megfigyelő s a megfigyelt azonegy. Ez egyrészt hasznára van a megismerésnek, mert ez a megismerés a legintimebb, voltakép az egyetlen intim, és P. senkinek sem kell magyarázkodnunk, mit tesz az: fájdalmat érezni, gondolkodni stb., mert mindenki közvetetlenül tudja; másrészt azonban sokféle kára a megismerésnek is származik belőle, először: a lelki jelenségek életében a tudatos állapot csak átmeneti, rövid ideig tartó; amig tudatossá lesz valamely lelki jelenség, alakulása, keletkezése idejében nem tudatos; s tudatossá lévén, csakhamar ismét kiszorul a tudatból, de adott esetben ismét visszakerülhet a tudatba; már most a lelki jelenségek e nem tudatos állapotáról közvetlenül nem tudhatunk semmit; másodszor, a tudatos állapotában se figyelhetjük meg a lelki jelenséget; a külvilág jelenségeinek megismerésére rendelkezésünkre áll a figyelem (l. o.), melynek segítségével egyéb jelenségeket mellőzve, csakis a megfigyelendőt tesszük élesített érzéki észrevevésünk s gondolkodásunk tárgyává, esetleg érzékeink észrevevését különféle szerszámokkal elősegítjük; a lelki jelenségek direkt megfigyelésére szerszámaink nincsenek, de maga a külön szerszámok nélkül való megfigyelés is lehetetlen, mert minden ily belső megfigyelés külön tudatbeli jelenség lévén, a megfigyelendő jelenség, amikor megfigyelésére készülünk, már nincs is jelen; tudva van, hogy aki mégis arra vállalkozik, hogy maga magát megfigyelje, mindig előidéz magában olyan v. ahhoz hasonló jelenséget, mint amelyet meg akar figyelni; harmadszor a jelenségek quantitatív meghatározása, mely a természettudományi megismerés legerősebb alapja, itt vagy nagyon határozatlan vagy egészen lehetetlen, vagy szűk területre vonatkozólag csak közvetett úton lehetséges; negyedszer a kisérlet, t. i. a megismerendő jelenség föltételeinek saját akaratunk szerint való megváltoztatása is nagy nehézségekbe ütközik; itt rendszerint mindenki csak maga magán tehet kisérletet, mert különben aki a kisérletet rendezi s aki a kisérlet eredményeit megfigyeli, két külön személy volna, maga magán kisérletet tenni pedig részben ugyanazoknak a veszélyeknek van kitéve, mint maga magát megfigyelni; de a legtöbb esetben kisérletet tenni, a jelenség föltételeit, s ezzel magát a jelenséget is módosítani, egyenesen lehetetlen; végül a lelki élet jelenségei oly összetett alakban jelentkeznek, s természetüknél fogva az összetett alak oly kevéssé bontható objektiv módon egyszerübb alkotó részekre, hogy még ha az eddig említett bajos körülmények nem állanának is fenn, ez is rendkivül megnehezítené a lelki jelenségek összehasonlítását, törvényeinek megállapítását. Ezeknek a körülményeknek kell tulajdonítanunk, hogy a L. mint exakt módszereivel megközelíteni, inkább többé-kevésbbé szubjektiv mivoltu leirása oly jelenség-csoportnak, melyek az életre vonatkozó jelentőségüknél fogva kidomborodtak s az emberi élet megfigyelőinek, a költőknek, bölcseknek, történettudósoknak stb. figyelmét magukra vonták.

A tudományos L.-nak mindenekelőtt meg kell állapítania, mely eljárások állanak rendelkezésére a megismerés eddig fejtegetett akadályinak elhárítására, illetőleg a megfigyelés, kisérlet, elemzés stb. néminemü pótlására. Itt csak ráutalhatni ezekre az eljárásokra. 1. Alapja mindennek mégis csak a tudat. Egyenesen meg nem figyelhetjük a lelki jelenségeket, de tudomásunk van róluk s ennek a tudomásnak vagy közvetetlen, vagy az emlékezet útján való felhasználása mellőzhetetlen. 2. A megfigyelés, kisérlet, mennyiségi meghatározás és elemzés, illetőleg egyszerübb jelenségek tudományos szemügyre vétele s összetettebbekkel való összehasonlítása, az összetettebbeknek az egyszerüekből való származtatása mégsem egész lehetetlen. Főleg a megfigyelésnek nagy a szerepe, mint minden tudományban, melyben a kisérlet nehezen alkalmazható; a L. céljára mindenekelőtt megfigyelhetünk másokat objektiv módon, nem ugyan egyenesen lelki életüket, melyről közvetetlen tudomása csak mindenkinek magának van, de igenis azt, amiben lelki életük nyilvánul, külső tetteiket, e szót a legáltalánosabb értelemben véve; e téren főleg azoknak a megfigyelése fontos, akiknél a lelki jelenségek szinte közvetetlenül nyilatkoznak, az eltitkolás, ámítás kizárásával, tehát a primitiv embereké, a gyermekeké, s az állatoké; itt a lelki jelenségek egyszerübb formáira is akadunk, ami az elemzés pótlására szolgál. De a kisérlet s vele karöltve a lelki jelenségek mennyiségi meghatározása is bizonyos korlátok közt alkalmazható. Az kétséget nem szenved, hogy habár lelki és testi jelenségek mint jelenségek egymástól merőben különböznek, mégis válhatatlan kapcsolatban vannak s ennek a kapcsolatnak a kutatás számára nyitva álló tere a legfontosabb fölvilágosításokat kinálja. A fiziologiának óriási haladása századunkban azért a L.-t is korszakosan gazdagította. Az érzékek tana mint amelyben ama kapcsolat a legelemibb módon nyilvánul, egészen exakt tudománnyá lett s általában az idegrendszer fiziologiai megismerésének haladása a lelki jelenségek megismerésére is közre hat. Ezen a téren a kisérlet a szó szoros értelmében alkalmazható. Egészen tőlünk függ ugyanis az érzetek fizikai föltételekkel járó pszichikai változásokat is meg lehet figyelni, sőt bizonyos tekintetben megmérni is. Bizonyos idevágó jelenségek exakt meghatározása oly messze haladt, hogy külön tudományágként (pszichofizika) konstituálta magát, ámbár ez voltakép csak a lélektan egy részének, t. i. az érzékek tanának része. Igen elemi jelenségeket ismerünk igy meg de ez a megismerés exakt s biztos alapul szolgálhat további megismerésre. A fiziologia segítsége ezzel nincs kimerítve. Az idegrendszer ismerete általában fontos lélektani fölvilágosításokkal szolgálhat, s habár az a remény, hogy egyes lelki tevékenységeket az agyvelőben lokalizálhatunk, eddig nem teljesült, mégis a lelki jelenségek testi nyilvánulására szolgáló közvetítése az agyvelőnek okvetetlenül e közvetítés lokalizációjának fölkutatására irányul és néhány fontos esetben sikerrel is járt már, p. sikerült a beszéd előidézésére szolgáló agyvelőcentrumot megállapítani (l. Afázia). Ide sorozhatjuk mint határjelenségeket a testi és lelki élet mesgyéjén, azaz mint olyanokat, melyekben abnormis lelki jelenségeket s néha a velük járó megfelelő fiziologiai abnormitásokat is megfigyelhetjük, a lelki betegségeket, hipnotizmust, melyek bizonyos tekintetben a kisérlet értékével birnak, éppen mert föltünő és élesen meghatározható nagy módosulásai a lelki életnek. Mindezekből kitünik, hogy a L. szövetkezvén a fiziologiával, pszichiatriával, etnologiával, megfigyelvén a gyermeki életet, az állatok életét (l. Állatlélektan), egyáltalán másokat, azon tudományos módszereket alkalmazhatja, melyek minden tapasztalati megismerés fő feltételei. De ezzel nincsenek kimerítve a L. módszerei, illetőleg segédforrásai. Eddig az egyént tekintettük a L. tárgyának s tekinteten kivül hagytuk azt a fundamentális tényt, hogy a lelki élet az egyénhez van ugyan kötve, de az ember társas voltánál fogva a társadalomnak, melyben él, befolyása alatt áll. Minden egyéni lelki élet oly erőnek tekinthető, mely a legváltozatosabb kölcsönhatásban van számtalan más ily erővel. Csakis ily kölcsönhatás folytán keletkezik az, amit népléleknek, nemzeti szellemnek, történeti életnek nevezünk (v. ö. Alexander Bernát, Nemzeti szellem a filozofiában, Budapest 1893), egy sorozata a viszonyoknak és erőknek, melyek csak oly reális tárgyai a kutatásnak mint akár a természeti erők. Itt a kutatásnak hasznára van, hogy ez erők produktumai mindazon hátrányok nélkül figyelhetők meg, melyek az egyéni lélek megfigyelését annyira megnehezítik, mert ezek a produktumok önálló, objektiv módon léteznek, ilyen a nyelv, a vallás primitiv mitoszi formájában, az erkölcsök és szokások, a társadalmi élet formái általában, de maga a história élet is. Ezek megismerése azután nemcsak a L. külön feladata, hanem egyszersmind fontos adalékokkal szolgál a lelki élet megismeréséhez egyáltalán.

A tapasztalati tudás e módszereinek irányzására fontos szolgálatot tehetnek azután a hipotezisek, melyek minden tapasztalati tudományban a kutatás irányát megszabják s arra szolgálnak, hogy a megfigyelésnek célokat szolgáltatva, ezek igazolására vagy másokkal helyettesítésére adnak módot. De ezek a feltevések se lehetnek metafizikai elvek, hanem tapasztalati mivoltuak, rendeltetésük a tapasztalat magyarázata, nem pedig körének tullépése. Mindaz, ami a tapasztalat körét tullépi, a metafizikába tartozik. (L. Filozofia).

A L. történetében csak későn, a legújabb időben jelentkezik e tudomány tapasztalati mivoltának fölismerése. Platon és Aristoteles megteremtői a külön L.-nak, de metafizikai gondolatok és empiriai megfigyelések szinte kibonyolíthatatlan módon elegyednek ebbeli műveikben. Ugyanezt mondhatni a középkori L.-ról, mely még Aristotelesnek magaslatán sem áll. Descartes spiritualisztikus alapra helyezi a L.-t, Hobbes materialisztikusra. Ezentul Kantig e két álláspont küzd egymással. Kant elkülöníti a L.-t mint tapasztalati tudományt a metafizikától, de maga nem műveli a tapasztalati L.-t, ugy hogy ő utána az előbbi harc megújul s még ma sem szünetel. Az újabb természettudósok közül főleg Weber-nek, Fechner-nek, Helmholtz-nak és Wundt-nak köszönjük a L. reálisabb alapra helyezését, a fiziologiai eredményének felhasználását, a kisérlet és megfigyelés módszereinek bő alkalmazását. Wundt a fiziologiai L. címet is adta főművének. Másrészt a filozofusok is a tapasztalat módszereihez folyamodtak. Főleg Herbart és Lotze szereztek e téren nagy érdemeket, az előbbi azt a kisérletet is tette, hogy a L.-ra a matematikát alkalmazza. Hazánkban újabban Herbart, Lotze és Wundt nyomán tanítják a L.-t, de még összefoglaló nagyobb kézikönyvünk sincsen a L.-ról. A külföldi irodalom rendkivül gazdag e téren. A németek közt ma Wundt áll első helyen; a franciák közül Herbert, Spencer és Bain. (V. ö. Ribot, La psychologie anglaise contemporaine, 2. kiadás 1875, és La psychologie allemande 1880). A néplélektant Lazarus és Steinthal, Herbart tanítványai teremtették meg (l. Néplélektan). A kisérleti L. tanulmányozására 10-20 laboratorium áll jelenleg rendelkezésre Európában és Amerikában. Számos angol, francia és német folyóirat csakis e célra áll rendelkezésre, igy Wundt, Studien, Zeitschrift für Psychologie und Physiologie der Sinnesorgane; Bulletin de la Société de Physchologie physiologique; Proceedings of the Society for psychical research stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is