Kisszótár



Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lelkiismeret

az a képességünk, melynél fogva saját cselekedeteink és egész erkölcsi mivoltunk fölött erkölcsi itéletet mondunk; az erkölcsi itélet általában értékre vonatkozik; ugy mint a logikai, mely a gondolat igazságáról vagy nem igazságáról, vagy mint az esztetikai, mely a dolgok tetsző vagy nem tetsző voltáról nyilatkozik; az erkölcsi itélet az akaratra vonatkozik s annak értékét nyilvánítja; ha ezt az erkölcsi itéletet saját magunkra vonatkoztatjuk, áll elő a L. szava. Csakhogy mig mások akaratát, cselekedeteit teljes szabadsággal biráljuk, saját magunkkal szemben az erkölcsi itélet gyakran összeütközésbe jut szenvedélyeinkkel, indulatainkkal s általában magunkszeretetével; de rendes körülmények közt ezek ellenére is érvényesül L.-ünk; ámbár magunk vagyunk érdekelve, mégis megszólal a L. és elitéli ami elitélendő. Ha az indulat hevében minden más hang elnémul belsőnkben, és a kárhoztatandó tettet elkövetjük, vagy pedig, ha a tettre unszoló motivum erősebb mint a L. helytelenítő itélete; a tett elkövetése után ismét megszólal elnémíthatatlanul a L. s ezt nevezzük lelkifurdalásnak. Tagadhatatlan azonban, hogy 1. az emberekben a saját erkölcsi mivoltuk fölött való itéletmondás ereje igen különböző foku; némelyik a kis vétséget is erősen hányja magának szemére; más a nagyobb vétséggel is meg tud alkudni, s magát megnyugtatni; 2. a L. ereje fokozódhatik és hanyatlik; aki folyton lábbal tapossa vagy lábbal taposva látja az erkölcsi itéletet, annak L.-e hanyatlott, mig a gondos erkölcsi nevelés azon van, hogy mindig megélesítse és élességét megőrizze; 3. a L. függ erkölcsi itéletünktől; aki valamit nem tart erkölcstelennek, annak erre nézve nem lehet L.-e; 4. a L. tehát csak mint képesség az embernek mintegy veleszületett adománya vagy ősrégen kifejlődött szerzett tulajdona; de mind tartalmát, mind erejét illetőleg függ a történeti fejlődéstől, ez egyéni neveléstől, életkörülményektől, környezettől, korszellemtől, stb. Nem állandó erő, hanem a társadalmi élet produktuma. A közéletben jelenti nemcsak a magunk erkölcsi megitélésének képességét, hanem az itéletek összességét is. Valakinek jó v. rossz L.-e van, azaz a magáról való erkölcsi itéletei megnyugtatók, v. helytelenítők. Lelkiismeretes az az ember, ki minden adott esetben az erkölcs parancsainak tesz eleget, hogy saját maga részéről gáncs ne érje. Lelkiismeretesség a lelkiismeretes ember állandó tulajdonsága, készsége. Átvitt értelemben: általában valamely munkának oly gondos végzésére irányuló törekvés, hogy hiba ne essék benne. Lelkiismeretlen, aki nem törődik az erkölcs szabványival, vagy aki gondatlanul, hibásan végzi a rábizott dolgot; tág lelkiismeretü, aki el tudja csöndesíteni a L. intő szavát, nem veszi föl a gáncsot, mely különben is nagyon halkan szólal meg benne. A L. maga magával jut ellenkezésbe, ha valamely akaratelhatározás alkalmával az elhatározás mellett is, ellen is egyenlő vagy majdnem egyenlő erkölcsi okok szónak; ilyenkor a kötelességek kolliziója áll be, a drámának ez az érdekfeszítő témája.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is