Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lelkipászto... ----

Magyar Magyar Német Német
Lelkipászto... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lelkipásztorkodástan

(theologia pastoralis), a hittudománynak az a része, amely ara tanít, miként kell a lelkésznek lelkipásztori hivatalából kifolyó teendőit végeznie. Kiegészítő része a L. az u. n. gyakorlati hittudományok (theol. praetica) és igy a hittudománynak minden egyes ágával összefüggésben áll. A L. az egyház kormányzatával foglalkozó egyházjoggal szemben az egyházi szolgálattal, a lelkipásztorkodással (pastoratio) foglalkozik, a vagyis a lelkészi hivatallal egybekapcsolt kötelmeket és azok teljesítésének célszerü módját adja elő. A L. a hittudomány összes ágai közül az erkölcstannal áll legszorosabb viszonyban, mintegy rokonságban, mert mig az erkölcstan a keresztény életnek minden cselekményét az ember rendeltetésének szempontjából öleli fel, addig a L. a lelkészi cselekményekre szorítkozik, főtekintettel azonban a lelkészi hivatal különös céljaira. A L. adja meg az utmutatást mindannak értékesítésére, amit az erkölcstan, a hittan, a szentirásmagyarázat és az egyházjog tanítanak. A L. forrásai az ó- és újszövetségi szentirás és a hagyományok, a közzsinatokon, főleg pedig a trienti és a vatikáni zsinatokon hozott végzések, a corpus juris canonici, az egyház szertartásos (liturgikus) könyvei (Missale, Breviarium stb.), továbbá a nemzeti és tartományi zsinatok határozatai, a püspöki rendeletek és a különféle szerzetesrendek szabályai. Ide tartoznak még a római pápáknak és a kongregációnak rendeletei (Deereta congregationum: 1. indulgentiarum, 2. rituum et 3. interpretationis decretorum Concilii Tridentini). A L. gyakorlati tudomány lévé, gyakorlati az alapelvre is, amely Isten dicsőitésében és az embereknek a megváltás kegyelmeinek gyakorlati közlése által való megszentelésében áll. Ezen elvnek megfelel a L. felosztása is; mig ugyanis első része magával a lelkipásztor személyével foglalkozik, addig a második része a lelkipásztori hivatal teendőit tárgyalja. A L. első szabályait maga Krisztus állította fel az apostolok és tanítványainak adott oktatásaiban és utasításaiban. Szt. Pál apostol, valamint az apostolokkal egykoru és a későbbi egyházatyák pásztori leveleikben a lelkipásztor teendőit közelebbről körülirják. A L.-t mint külön tantárgyat legelőször 1777., Mária Terézia parancsa folytán adták elő. Ő ugyanis rendeletileg kimondatta, hogy a birodalom minden egyes hittudományi intézetében (szeminárium) a L.-ról külön előadások tartassanak. A különféle, rendkivül nagyszámu L.-i tankönyvek szerzői közül Amberger, Schüch, Benger, Gassner és Ricker a legnevesebbek. Számos magyar teologus is irt L.-t: igy többek között Horváth Mihály (Theologia pastoralis Pozsonyban) 1790. adta ki latin nyelven irott L.-át. Nogáll János dr., jelenleg nagyváradi lat. sz. apátkanonok és püspök szintén irt egy ily kézikönyvet Észrevételek a lelkipásztorságról címmel. Említendő még Radlinszky Istvánnak ugyancsak latin nyelvü tankönyve és Reindl Roman magyar Lelkipásztorkodás c. műve (1886).

A külföldi protestáns teol. irodalom rendkivül gazdag ilynemü művekben. A német Hoffmann, Palmer, Klaus Harms, Schweizer, Nitzsch, otto, a holland Oosterzee, a francia Vinet, az angol Baxter, a skót Blaikie és Fairbairn, az amerikai Shedd becses műveket irtak e tudománytéren. A magyar protestáns teologiai irók közül L.-t irtak v. fordítottak: Marosvásárhelyi Gombási István, A Papi Szent Hivatal Gyakorlásáról Való Trakta, Osterwald Frid János neuchateli ref. lelkész után franciából fordítva (Kolozsvár 1784); Németi Sámuel, Hiv lelkipásztor, németből fordítva (Pozsony 1788); Tóth Ferenc, pápai professzor, Lelkipásztori gondviselés (Győr 1806); Zsarnay Lajos, sárospataki hittanár Lelkipásztori gondviseléstan. Vinet után szabadon dolgozva (Kolozsvár 1867).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is