Legyen Ön is szerkesztőnk!
Küldjön be címszót!

Pályázatok

Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lengyel iro... ----

Magyar Magyar Német Német
Lengyel iro... ----

Címszavak véletlenül



Legújabb kommentek



Címszó:
Tartalom:

Lengyel irodalom

A szláv nyelveknek, egészen a legújabb időkig, amikor az orosz irodalom némileg felülmulja, legnevezetesebb irodalma. Művelt nyelv, csiszolt ízlés, nagy tehetségek jelzik a lengyel irodalom kiválóságát az európai népek kulturájában. Történetét közönségesen öt korszakra osztják. 1. Az első az ó-szláv népdalok és latin krónikák kora, a kereszténység behozatalától a krakói egyetem alapításáig (1000-1364). 2. A lengyel irodalom valóságos kezdete a Jagellók uralkodása idején az első lengyel könyv megjelenéséig, a fejlett szépirodalom aranykora a krakói jezsuita-iskola alapításáig (1622). 3. A visszaesés Konarski föllépéséig (1750). 4. Az irodalom új fejlődése Mickiewicz föllépéséig (1820). 5. A legújabb kor irodalma Mickiewicztől máig.

A L. legelső korszakából néhány népdal és legenda maradt fenn, a lengyel nép legrégibb, meseszerü történetéből. Ezek a népdalok és legendák össze vannak gyüjtve. A legendák közül nevezetes az, mely a vaveli sárkányról, Krakusz leányáról, Vandáról szól; Leszekről, akit a nép darabokra tépett, mikor rájött, hogy csel útján szerezte meg a koronát; II. Popel királyról, akit gazságaiért az egerek ettek meg. A legrégibb lengyel népszokások, mondák és legendák összegyüjtve jelentek meg Kolberg munkájában (Lud, jego zwyczaje, sposób zycia, mowa stb.). A L. legrégibb irott emlékei szt. Adalbert (megh. 997.) himnusza Bogarodzia, és Margit magyar királynő (megh. 1349.) zsoltára. A kereszténység behozatalával csakhamar elterjedt a latin nyelv s a lengyel irók sokáig latinul irtak. Gallus Márton, Kadlubek Vince latinul irták krónikáikat és annaleseiket. (Gallus műveit még életében fordították le lengyelre.) Azonkivül franciául és különösen németül szerettek irni az e korbeli lengyel irók. Leszek király, a Fekete (1279-1289), kedvezményekben részesítette a németeket s átvette viseletüket. Henrik sziléziai fejedelem két évi lengyel királysága alatt a német verseket irt. Az alakuló városokban a német jog honosult meg, az iskolákban németül tanítottak, a templomokban németül prédikáltak, kivévén az egyetlen krakói Szt. Barbara-templomot, amelyben megőrizték a lengyel nyelvet. Csak Nagy Kázmér király volt az, aki megérezte a germanizáció veszedelmét és előkészítette a lengyel irodalom virágzását. 1364. megalapította a krakói egyetemet, mely utóbb nevezetes hirre emelkedett. Kitünően tanították benne a történelmet, matematikát, asztronomiát, filozofiát. A XV. sz.-ban irta Dlugosz János Lengyelország történetét, amely haláláig (1480) terjed. Krómer Márton (megh. 1589.) gyönyörű latinsággal hasonlókép történelmet irt, harminc kötetet. Dantyszak János és Janicki Klement (megh. 1543.) verseket irtak latinul.

A reformáció idején jött ismét divatba a hazai nyelv. Lengyelre fordították a bibliát s az imádságos könyveket, föltámadt a nemzeti szellem s virágzásnak indult a költészet. Könyvnyomtatók vándoroltak be az országba s a könyvek útján gyorsan elterjedtek a vallási új ideák s föllendül a hazafias érzés. Varsóban az első könyvnyomdát Báthory István állította fel. Rey-Naglovicz (megh. 1569.) volt az első, aki költői műveit lengyel nyelven irta. Kitünő poéta, de kiválóbb mg mint prózairó. Vele kezdődik a L. arany korszaka. Követte őt s a legmagasabb szinvonalra emelte a lengyel irodalmi nyelvet Kochanovszki János (megh. 1584.). Lirikus költő, akinek verseiben kifejezésre jut a lengyel nép lágy, szentimentális a miszticizmusra hajló karaktere s mély vallásos érzülete. Kortársa, a kisebb tehetségü Górnicki Lukács (megh. 1602.) a lengyel udvari életet irta le, erős szatirával. Górecki történelmi munkát is irt (Dzieje o koronie polskiej), mely 1538-tól 1572-ig adja elő az ország történetét. A kor szatirikus költője Klonovicz (megh. 1608.), aki népies formában irta műveit s a nemesség romlottságát ostorozta. Nevezetes a küzdelme a jezsuiták uralma ellen, amely utóbb teljesen elnyomta a lengyel nemzeti irodalmat. Az aranykor nevezetes poétái voltak még Szarzynszki Miklós (megh. 1581.), aki először használta a szonetformát a L.-ban. Szymonovicz Simon (megh. 1629.), aki bájos idilleket irt. Albrecht porosz herceg (megh. 1568.) Strubicz Mátyástól lefordíttatta a taktikáról irt munkáját (legújabb kiadása Párisban 1858.) és elküldötte Zsigmond Ágost királynak, akinek művét ajánlotta. (A német eredeti munka a berlini királyi könyvtárban, a lengyel fordítás kézirata a pétervári cári könyvtárban van.) Szeklucyan János, akit Albrecht herceg Königsbergbe hivott lelkésznek, lengyelre fordította a bibliát, a protestánsok használatára. Radzivill Miklós herceg költségén megjelent Brescben 1563. az utóbb szocinianinak deklarált bibliafordítás, melyen Szeklucyan és Laski Jan is részt vett. A katolikusok számára Wujek Jakab jezsuita páter (megh. 1597.) fordította le az egész bibliát, oly kitünően, hogy Róma ma is a legjobbnak tartja. hire volt ez időben a szónok Szkarga, varsói primás-érsek (megh. 1612.).

Most következett a hanyatlás kora a L.-ban, amely körülbelül a XVIII. sz. közepéig tartott. Volt az országban négy egyetem, a krakói, vilnai, szamoscsi és kijevi, 72 felsőbb s körülbelül 1500 népiskola, de a tanítás az 1566-ban meghonosított jezsuiták kezében volt, akik, hogy útját állják a reformáció haladásának, elnyomták a nemzeti szellemet is az országban. III. Zsigmond király jezsuita tanácsadókkal vétette magát körül s nagy szabadalmakat adott nekik, melyek a krakói akadémia szabadalmait sértették. Az akadémia egy darabig erős küzdelmet folytatott a jezsuiták befolyásával, de végre a jezsuiták maradtak felül. A lengyel nyelvet mint barbárt elnyomták s a konyha-latinságot tették helyébe. Eretnekség címén elégettek sok munkát, köztül az ó-lengyel irodalom legbecsesebb emlékeit is. Az addig eleven és éltető tudományos tevékenységet üres, pedáns tudományos tetszelgés váltotta fel; a történelem bombasztikussá lett, tele tulzott dicsérettel, a poézis üres játékká változott. Züllésnek indult a nemzet. A nemesség soha oly léha s oly fényűző nem volt, mint e panegirikus korban. A mágnások asztalánál gyakran megtörtént, hogy ebéd után, mintegy utolsó fogásnak, aranyból rakott gúlát hordtak fel, amelyet a vendégek szétszedtek. Pénzt dobni a nép közé ez időben rendes szokása volt a lengyel mágnásoknak. S közben a vallási türelmetlenség borzalmas tetteket produkált. E hanyatló kor költői: Kochovszki Veszpázián lirikus (megh. 1699.), Opalinszki Kristóf szatirikus (megh. 1655.), Tvardovszki Sámuel epikus (megh. 1660.), Pasek Krizosztom krónikás (megh. 1690.), A kor legnagyobb költője, Potocki Vaclav (megh. 1693.) megirta hőskölteményét: A chocsimi háboru (Wojna Chocimska, megj. Lembergben 1850.). Druzbacka Erzsébet egyszerü, kedves dalaival tünik ki e korban. Az első politikai lap 1661 jan. 3. jelent meg Krakóban s ugyanez év május 20-ától Varsóban is megjelent egy lap Lengyel Merkur címmel. A korszak történelmi munkái közül nevezetesebbek: Starovolszki statisztikája (Polonia, siverstatus regni Poloniae descriptio), Lubieniecki műve (Historia reformationis Poloniae) és Niesiecki heraldikája (Korona Polska).

Azok közül az irók közül, akik a lengyel nemzeti szellem föllendítésén s az elromlott ízlés nemesítésén fáradoztak, legnagyobb hatása volt Konarszki Szaniszlónak (megh. 1773.). A piarista szerzet révén, melynek ő provinciálisa volt, sikerült ellensúlyoznia a jezsuiták hatását, első sorban kiragadni kezükből az ifjúság nevelését. Konarszki iskolájához tartoztak: Wengierszki Kajetán (megh. 1787.), Kniaznin Ferenc óda-költő (megh. 1807.). De akor legnagyobb irói Krasicki Ignác (megh. 1801.) és Naruszevicz Ádám (megh. 1796.), az előbbi meseiró és a lengyel szatirikus eposzköltője (Monachomania), az utóbbi történetiró és szatirikus költő. Mind e költők francia minták hatása alatt állottak és formai klasszicitásra törekedtek, ami műveiket kissé mesterkéltekké teszi. De szellemük kiváló, tehetségük nagy volt. Trembecki Szaniszló (megh. 1812.) élt a legügyesebben az idegen formával s Kopczynszki Onufriusz (megh. 1817.) egységes gramatikába foglalta az immár rendkivül kicsiszolt, minden finomságra hajlékony nyelvet.

A forradalmak nemhogy megakasztó, ellenkezőleg fejlesztő hatással voltak a lengyel irodalomra. A szabadságért vívott véres küzdelmek közben gyult ki legfényesebben a lengyel nép poézise. A régi dicsőség, a szabadságvesztés fölött való kesergés, a megújuló forradalmakban mutatkozó honfiui hűség, áldozatkészség és halálmegvetés; megannyi forrása lett a költészetnek. Üdvös hatással volt az irodalomra a tudomány barátainak társasága, mely 1880-ban alakult. Ebbe tartoztak Krasicki Ignác, Alvertrandy János történettudós (megh. 1808.), Dmóchovszki Xavér Ferenc (megh. 1808.), Czacki Tádé (megh. 1813.), Potocki Szaniszló gróf (megh. 1821.), Staszic Szaniszló (megh. 1826.), Niemcevicz Julián és mások. De a teljes változást a L.-ban Mickievicz Ádám idézte elő. Ő és társai emelték a legvirágzóbb fejlődés magaslatára nemzetük irodalmát. Mickievicz elvetette az üres formalizmust, a hamis klasszicitást s visszatért a néphez és népe történelméhez. Itt is, mint mindenütt, a népköltészetből merített új erőt az irodalomhoz. Mickievicz nemcsak Lengyelország legnagyobb nemzeti költője volt, hanem egyáltalán a legnagyobb költők közül való, akik valaha éltek.

Mickievicz kortársai és utódai voltak: Krasinszki Zsigmond (megh. 1859.), mély vallásu költő; nevezetes az Istentelen komédia címü prózában irt műve. Brodzinszki Kázmér (megh. 1835.) mint költő és kritikus egyaránt nagy tekintélyben állt. Odyniec ballada-költő és műfordító. Szlovacki, hatalmas tehetség, tele erővel, akit Mickieviczcsel is összemértek. Malcsevszki, Garcsynszki, Goszcsynszki, Zaleszki: mint nevezetes alakjai a L.-nak. Igazán forradalmi költők Garcsynszkin kivül Goszlavszki, Górecki, Gaszynszki és Pol Vince. Padura Tamás, Korkak Julián, Groza, Siemienszki, Bielovszki, Vjejszki, Lenartovics Teofil mind kedvelt poéták. Moravszki Ferenc bájos idillt irt e címmel: Nagyapám udvara (Dworzec mego dziadka). Czajkovszki nevezetes elbeszélő. Előtte Sharbek Ferenc gróf és Bernatovicz voltak a legjobb regényirók. Utóbb Rzevujszki, Grabovszki, Gorcsynszki, Milkovszki, Kocskovszki regényei részesültek tetszésben. Poétikus elbeszéléseket irtak Szyrokomla Vladiszlav álnévvel Kondratovics, továbbá Pol, Goslavszki, Zielinszki. Valamennyi lengyel iró közül a legtöbbet irt össze Krasevszki Ignác. Említendők még: Chodzko, Deotyma, Luszcseszka Jadviga, Asnyk, Belza, Lozinszki, Korzeniovszki, Dzierskovszki, Zachariasevicz, újabban Sienkievicz.

A lengyel drámairodalom dialogusokból és miszteriumokból fejlődött s kevésbbé mutat nagy arányokat, mint költői, elbeszélői és történelmi irodalma. A legrégibb drámai mű Rey-Naglovictől való (József élete), továbbá Kochanovszki János drámája (A görög követek elutasítása). De ezek formára és tartalomra egyaránt a kezdetlegességet mutatják. Csak a negyedik irodalmi korban keletkezett a tulajdonképi lengyel dráma; addig többnyire görögből és latinból vett fordításokat adtak elő lengyel szinpadon. Később német és francia szinműveket fordítottak le s adtak elő. Bohomolec Ferenc jezsuita páter (megh. 1790.) irt először önálló lengyel vígjátékot, csak az ifjuság számára ugyan és nőket nem szerepeltetett; de az ő kezdése adott impulzust a lengyel dráma kifejlődésére. Zablocki Ferenc (megh. 1821.) igen vonzó vígjátékokat irt. Boyuszlavszki Albert (megh. 1829.) A krakóiak és a goralok címü művével a lengyel nemzeti drámának egyengette útját. Határozott drámairó tehetség volt Felinszki Alajos (megh. 1820.), akinek Barbara Radziwillówna címü tragédiája klasszikus szépségekben gazdag. Ezt a II. Zsigmond Ágost korából vett történelmi tárgyat Wybicki József (megh. 1822.), Wenzyk Ferenc (megh. 1862.), Odyniec Ede Antal és Magnusevszki Dominikus is feldolgozták drámai formában. Kropinski Lajos (megh. 1844.), Ludgarda címü történelmi tragédiája révén lett hires. Szlovacki versenyre kelt a német Schillerrel Stuart Mária címü tragédiájával, nevezetes drámái még, melyekben tulnyomó a lirikus elem, de sok a hatásos drámai jelenet is: Mazeppa, Koryan, Balladyna. Magnusevszki (megh. 1845.), korán elhalt drámairó trilogiát irt Az asszony három században címmel, melyben a lengyel asszonyt karakterizálja, három különböző történelmi korszakban. Kaminszki (megh. 1855.) lefordította Schillert, Calderont. Fredro Sándor gróf vígjátékiró, rendkivül elmés és magas ízlésü. Nevezetes drámairó Szujszki József, a Dzierzanovszki, Tvardovszki és Halska z Osztroga címü művek szerzője. Drámát irtak még: Predziecki Sándor (megh. 1871.), Krasevszki Ignác, Szajnoska, Belza Vladiszlav (Karlinszki Gáspár, tragédia), Szyrokomla, Narzymszki József (Az epidémia, koszoruzott pálamű, melyben a börzejátékot teszi csúffá).

A filozofiával is foglalkoztak a lengyelek, de kevés önállósággal. Goluchovszki József (megh. 1858.), részint németül, részint lengyelül irta filozofiai műveit (Die Philosophie im Verhältnis zu dem Leben ganzer Völker und einzelner Menschen, Dumania nad najwyzszemi zagadnieniami czlowieka). Említendők még: Cieskovszki Ágost gróf (Prolegomena a természet-filozofiához, németül), továbbá Szupinszki és Libelt, aki új alapra akarta vetni a filozofiát, amennyiben az igazság forrásául egyedül az intenciót fogadta el.

Az újabb kor történetirói közül az első és legnagyobb Lelevel Joakim, számtalan történelmi munka szerzője, melyek hazája sorsát, jogtörténelmét, numizmatikáját, történetfilozofiáját tárgyalják. Siemienszki Lucián monográfiákat irt, klasszikus egyszerüséggel és világossággal. Szajnoska Károly (megh. 1868.) hajlékonyabb nyelven, mint Lelevel irta meg nemzete egyes korszakainak történetét. Jadviga és Jagello címü műve drámai közvetlenséggel hat az olvasóra. Ő alapította 1852. Lembergben a Dziennik literacki címü irodalmi lapot. Sujszki József, e lap egyik irója igen tehetséges történetiró, hasonlóképen Moraczevszki András is (megh. 1855.). Moravszki Tivadar népiesen irta meg a lengyel nép történetét (Posen 1871); Leplovszki József krakói egyetemi professzor műtörténelmet irt (Krakó 1872); Lukasevicz József lengyel kulturhistoriát irt, mely különösen a reformáció korát tárgyalja behatóan.

Az első L.-történetet Bentkovszki Felix irta (megh. 1852.). Munkája nem egyéb ugyan száraz bibliográfiánál, de úttörő volt e téren. Két kötetnyi munkája Varsóban, 1814. jelent meg. Krasevszki irodalmi tanulmányokat irt, továbbá Siemienszki, Macherzynszki, Lukasevicz Leszlav, Nekriny Vladiszlav, Rycharszki, Zavadzki és Kuliczkovszki irtak irodalomtörténeti munkákat. A legrészletesebb irodalomtörténet Vitnievszkié, mely tiz kötetben jelent meg Krakóban (1840-1857). Említésre méltók Wojcicki és Maicejovszki művei is. Mint irodalmi kritikusok nevezetesek Szpaszovicz, Tarnovszki gróf, Chmielovszki Péter. A legkiválóbb lengyel szépirodalmi művek újabban a Biblioteka pisarzy polskieh című gyüjteményben jelentek meg (1886-ig 81 kötet).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Szóljon hozzá!


Neve: (megjelenik)

E-mail címe: (nem jelenik meg)

Üzenete:



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is