Lenz

1. Harald Otmár, német zoologus, szül. Schnepfenthalban 1799., megh. u. o. 1870. Mint tanár működött s több dolgozatot bocsátott közre. Egyik nagyobb dolgozata: Gemeinmützige Naturgeschichte (1873-1875, 5 köt.).

2. L. Henrik Frigyes Emil, oroszországi fizikus, szül. Dorpatban 1804 febr. 12., megh. Rómában 1865 febr. 10. 1823-26. a Kotzebue-féle expedíciót mint fizikus kisérte, azután a szt. pétervári akadémia tagja és az ottani egyetemen tanár lett. Ezenkivül tanított még pedagogiai intézetben és a Mihajlov-féle tüzériskolában ugyanott. L. kutatásai különösen az elektromos áramok terjedésére vonatkoznak. Különböző anyagok vezető képességére nézve méréseket eszközölt, meghatározta a hőmérséklet befolyását a vezető képességre és az emberi test vezetési ellenállását. L. megvizsgálta az elektromos áram hőhatását és azt találta, hogy az áramkörben fejlődő hőmennyiség a voltameterben keletkezett durranógáz mennyiségének négyzetével, tehát az intenzitás négyzetével is egyenes arányban áll. L. ismételte Faradaynak az indukált áramokra vonatkozó kisérleteit és méréseinek eredményeit egy törvény alakjában kimondta, mely az ő nevére van keresztelve. Számos tudományos értekezése különösen a szt. pétervári akadémia kiadványaiban és a Poggendorff-féle évkönyvekben jelent meg.

3. L. Jakab Mihály Reinhold, német költő. szül. Sesswegen litvoniai faluban 1751 jan. 23., megh. Moszkva közelében 1792 máj. 24. Szerencsétlen, nyugtalan életü ember volt, kin már 1786. az őrültség tünetei mutatkoztak. Előbb Königsbergben tanult; 1771. mint nevelő Strassburgban jött, hol Goethével s ennek körével megismerkedett. Goethe távozta után megszerette annak ifjukori kevdesét, Brion Friderikát, kit szép (sokáig Goethének tulajdonított) dalokban megénekelt; hisz a kortársak Der Hofneister (1774) c. első szinművét is Goethének tulajdonították. Midőn Goethe Weimarban kiváló állást foglalt el, L. is e városba jött és ugy Goethe, mint Herder és Wieland nagyon szivesen fogadták, de az önhitt s önfékezésre képtelen ifju lehetetlenné tett további ott időzését. Most sokfelé bolyongott, mig 1780. mint nevelő Szt. Pétervárra és 1781. Moszkvába került, hol Karamsin nagyra becsülte. De testi és szellemi ereje folyton hanyatlott, mig 1792. elhunyt. Szinművei: Der Hofmeister (1774); Die Soldaten (1776); Der neue Menoza (1771); Die Fraunde machen den Philosophen (1776); Der Engländer (1777) stb., telvék tulzásokkal s ízetlenségekkel, de kétségtelen tehetség termékei; regénye: Der Waldbruder a Werther iskolájához tartozik; egyéb dolgozatai is hivatottságról tanuskodnak, de szerzőjük ismételve vét a józan ész és helyes ízlés ellen. A Sturm- und Drang-korszak legjellemzőbb, de egyúttal legszomorubb alakja. Anmerkungen übers Theater 81774) címü értekezése fontos mint a geniek lessing-ellenes dramaturgiája. Összes munkáit Tieck adta ki (1828, 3 köt., de a kiadás rossz); válogatott műveit Sauer Ágoston adta ki (1883, igen jó); drámai hagyatékát 81884), Die sicilische Vesper c. szomorújátékát (1887) és Költeményeit (1891) Weinhold Károly adta ki. Kéziratait 1890. a berlini kir. könyvtár vette meg. Életét megirták Dorer-Egloff (1857) és Gruppe (1878). V. ö. róla: Smidth Er., Lenz und Klinger Lenz u. Shakespeare (1892); Waldmann, L. in Briefen (1894).

4. L. Miksa, német történetiró, szül. Greifswaldban 1850 jun. 13., megh. 1888. Végig küzdötte a franciák elleni hadjáratot s azután Bonnban, Greifswaldban és Berlinben történettudománnyal foglalkozott. 1876-ban Marburgban a közép- és újkori történelem magántanára, 1881. rendkivüli, 1885. pedig nyilvános rendes tanár lett, mig 1888. a boroszlói, 1890. a berlini egyetemre hivták. Művei: König Sigismund u. Heinrich V. von England (Berlin 1874); Dei Traktate aus dem Schriftencyklus des Konstanzer Konzils (Marburg 1876); Die Schlacht bei Mühlberg (Botha 1879); Janssens Geschichte des deutschen Volkes (München 1883); Martin Luther stb. Kiadta Nagylelkü Fülöp hesseni tartománygrófnak Bucerral váltott leveleit (Lipcse 1880-90, 3 köt.).

5. L. Oszkár, német Afrikai-utazó, szül. Lipcsében 1848 ápr. 13. Szülővárosában tanult s 1870. a bécsi geologiai intézet hivatalnoka lett, melynek megbizásából több utazást tett, különösen Galiciában és az Alpesekben. 1874. a berlini arikai társulat kiküldötte L.-t Ny.-Afrikába, ki ezen utazásáról Skizzen aus West-Afrika (Berlin 1878) címü könyvében számol be. 1881. Marakkóból kiindulva Timbuktuig hatolt s innen Szenegálba tért vissza (Timbuktu, Lipcse 1884); 1885-1887. a bécsi földrajzi társulat megbizásából Baumannal együtt megindult Emin pasa kiszabadítására, de célját nem érte el; e helyett a Kongo és Zambézi folyók torkolatai közé eső területeket kutat át. L. 1887 óta a prágai német egyeteme a földrajz tanára. Legújabb munkája: Reisen in Africa (Bécs 1895).

Forrás: Pallas Nagylexikon