Leo

13 pápa neve:

1. L. (I.) a Nagy (440-461), származását s születése helyét homály födi, Szül. a IV. sz. vége féle, megh. 461. 418. Zozimus pápa a pelagianusok elleni ügyben Afrikába küldte. Az egyház ügyeire nagy befolyást nyert szt. Coolestin és III. Sixtus pápák alatt. Ez utóbbi halála után 440. az egész kereszténység Leót óhajtá a pápai székre emeltetni. Itáliában szerencsésen küzdött a manicheusok és pelagianusok, Spanyolországban a priscillianusok ellen. Hilarius arlesi érsek 444. tartományi zsinatot tartott, melyben Chelidonius püspököt némely vétségek miatt hivatalától megfosztotta; Chelidonius ügyét a pápához fölebbezvén, L. Rómában zsinatot tartott, mely Chelidoniust ártatlannak ismerte el s méltóságába visszahelyezve, az önkényről vádolt Hilariust pedig ugy büntette, hogy a metropolitai jogokat az arlesi egyházról a veienneire ruházta át. 452. megvédte Rómát s Olaszországot Attila, 455. pedig Genserich ellenében. 455. ő állapította meg a husvéti időt, mely ünnep a csillagászati számítástól függvén, nem tartatott mindenütt ugyanazon napon. Nagy szt. Gergely mellett őt tekintik a ker. ókor legnagyobb pápájának. XIV. Benedek az egyház doktorai közé iktatta. Művei közt hiresek: 96 beszéde, 141 levele, melyek kora történetére nagy világot vetnek.

2. L. (II.) (682-683). Első teendője volt zsinatot hivni össze, melyben az Agatho pápa alatt tartott 6. egyetemes zsinat határozatait elfogatassa. Nagy jártassága volt a latin és görög nyelvben, a zenében, ő javította a gregorianus egyház-éneket s több himnuszt szerkesztett. meghalt 683.; az egyház emlékét jun. 28. üli.

3. L. (III.) (795-816). Benső viszonyban állott Nagy Károllyal, ki elküldte neki nagy részét azon kincseknek, melyeket az avaroktól elvett, 799. Paschalis és Campulus élete ellen összeeskövést szőttek, azért Paderdornba ment, hol Nagy Károly fényesen fogadta, kit 8010. karácsony ünnepén császárnak koronázott s ekként visszaállította a nyugati császárságot. 801. elrendelte az áldozócsütörtök előtti keresztjáró napokat. 809. Aachenben zsinatot tartott, melyben azon kérdést tárgyalták: vajjon a Szentlélek szintugy származik-e a Fiutól, mint az Atyától. Megh. 816 jun. 11.

4. L. (IV.) (847-855). Helyreállítatta a szaracénok által elpusztított Péter-Pál bazilikát, a vatikán városnegyedét fallal vétette körül. 853. az egyházi fegyelem ügyében a római zsinaton 42 kánont hozatott. Megh. 855 jul. 17.

5. L. (V.), 903 okt. 28. lett pápává. Christophorus bibornok azon ürügy alatt, hogy a kormányzatra nem alkalmas, börtönbe vettette, hol bánatában már 903 dec. 3. meghalt.

6. L. (VI.), 928. választatott pápává s állítólag Marozia és társai által 929 febr. 3. megmérgeztetett.

7. L. (VII.), 936. választották pápává; szt. Odót Clugnyból megbizta a római kolostorok reformálásával s a lorchi érseket Németország számára apostoli helytartóvá nevezte ki. Megh. 939 jul. 18.

8. L. (VIII.) (963-965), a római egyház titoknoka volt s egy Nagy Ottó császár által összehivott zúgzsinat, mely XII. János pápát letette, választotta pápává; miután a császár a várost elhagyta, neki is menekülnie kellett, mire XII. János visszatért. Ottó erre újra megjelent Róma alatt, s visszahelyezte Leót. Most zsinatot hivott össze, letettnek nyilvánította a XII. János halála után megválasztott V. Benedeket s a császár iránt engedékenységéből elárulta az egyház szabadságát, a pápa s püspökök megválasztásának érvényességét a császár jóváhagyásától tette függővé.

9. L. (IX.) (1049-54), korábban Brunó, a dachsburgi grófi nemzetségből. 1048. a wormsi birodalmi gyülésen III. Henrik javaslatára pápává választották, a római klerus és nép által megerősíttetett s 1049 febr. 12. lépett a trónra. Több zsinatot tartott, 1049. Rheimsban és Mainzban, 1050. Rómában. 1053 jun. 18. a lázongó normannok elfogták s Beneventben 9 hóig fogságban tartották. Meghalt 1054 ápr. 19. Az egyház szentnek tiszteli.

10. L. (X.) (1513"21), a Medicik családjából. szül. Firenzében 1475 dec. 11., megh. 1521 dec. 1. II. Gyula halála után választatott pápává, 1513 márc. 15. szenteltetett föl áldozó pappá, két nappal utóbb püspökké s márc. 19. lépett mint pápa a trónra. Minden tevékenységét a művészet s irodalomnak szentelte. A tómai egyetemet új fényre emelte, számos kitünő tanárt hivott meg, régi kéziratokat gyüjtetett s Lascarius vezetése alatt görög irók kiadására kollégiumot alapított. Az ő uralkodása az olasz művészet aranykora. Minden törekvése oda irányult, hogy saját családja fényét s hatalmát növelje. Hogy a szt. Péter-templom építését befejezze, búcsut hirdettetett, mely Németországban Luther föllépésére szolgált alkalmul. Miután Leo Luthert nem tudta elhallgattatni, 1520 jun. 15. kiiktatási bullát bocsátott ki ellene. Szövetséget kötött V. Károllyal azon célból, hogy a franciák Olaszországból kiűzessenek s Sforza Milanóban visszahelyeztessék. Az erre következett háboruban megkapta Parmát, Piacenzát és Milanót.

11. L. (XI.), szintén a Medicik családjából. Csak 26 napig uralkodott.

12. L. (XII.) (1823-29), előbb Annibale della Genga, szül. 1760 aug. 22., megh. 1829 febr. 10. 1790. a Sixtinában nagy tapintattal halotti beszédet mondott II. József császár fölött, 1793. tiruszi érsekké, 1794. kölni nunciussá, 1816. bibornokká s 1823. pápává lett. 1824 máj. 3. kiadott enciklikájában föllépett az indifferentizmus és a bibliai társulatok ellen. 1825. adakozásra szólította föl a hiveket a szt. Pál-bazilika retaurációjára, határozottan kikelt a titkos társulatok, szabadkőművesek s carboonarik ellen, Ázsia néhány szakadár egyházát egyesítette Rómával. Államában lényeges javításokat tett, kevesbítette az adókat, kórházakat alapított, a jezsuitáknak visszaadta a Collegium romanumot. Sírját Thorwaldsen által készített emlék díszíti.

13. L. (XIII.), családi néven Pecci Joakim, szül. Carpinetóban 1810 márc. 2. Ősei Sienából költözködtek VII. Kelemen pápa (1523-34) alatt a pápai államba. Tanulmányait Viterbóban és Rómában végezte. 1832 nov. 13. a nemesek egyházi akadémiájába (accademia ecclesiastica dei nobili) lépett. Itt annyira magára vonta a figyelmet, hogy Pacca bibornok XVI. Gergely pápa különös figyelmébe ajánlotta, ki 1837 márc. 4. házi prelátusává nevezte ki. Mint pápai delegátus rendezte a zilált viszonyokat Beneventben és Perugiában, mely két tartományt a forradalmi elemtől teljesen megtisztította. 1843. már mint apostoli nuncius Brüsszelbe küldetik, hol a kat. iskolák elvilágiasítása ellen folytatott harcot. 1845. a pápa váratlanul visszahívta Rómába. I. Lipót belga király a legnagyobb kitüntetésekkel bocsátotta el, a pápához pedig e sorokat irá: «Kötelességemnek ismerem Pecci érseket Szentséged kegyességébe ajánlani, erre minden tekintetben méltó». Ugyanezen levélben bibornoki méltóságra is ajánlotta a király. XVI. Gergely 1846. perugiai püspökké, IX. Pius pedig 1853. a római egyház bibornokává majd 1877 szept. 21. camerlengóvá nevezte ki, mely hivatal viselője az apostoli szék üresedése alatt legfőbb hatalommal a pápa világi ügyeit rendezi. IX. Pius halálakor, 1878 febr. 20. másfél napi conclave után az összegyült bibornokok (köztük két magyar: Simor és Mihalovics) pápává választották. Az új pápa rögtön első körlevelében (Inscruatibili Dei consilio) megújította elődjének a szentszék kifosztása ellen közzétett összes tiltakozását. Helyzete Olaszországban azóta nem is javult, sőt többször kénytelen volt már helyzetét tarthatatlannak jelezni. Nagyobb sikert ért el a többi államokban: Poroszországban beszüntette a kulturharcot; Badenben kieszközölte az érseki szék betöltését; Svájcban véget vetett az egyház üldözésnek; Oroszországban, legalább egy időre, tűrhetőbbé tette a katolikusok helyzetét. E mellett barátságos viszonyba lépett Spanyolország, Portugália, Belgium, Angolország kormányaival, sőt egyes mohammedán és pogány uralkodókkal is, mint a török szultánnal, persa sahhal, Khina és Japán császáraival. A szent atya több ízben kifejezte a magyarok iránti vonzalmát s szeretetét. 1880 máj. 9. a magyar zarándokok előtt érinté a magyar történelem dicső tényeit, hazaszeretetre s vallásosságra buzdította a megjelenteket. A szegedi árviz, a horvátországi földrengés alkalmával tetemes pénzsegélyt küldött az inségesek számára. Enciklikái között leghiresebbek, melyeket a szocializmusról 81878), a szabadkőművességről 81884), az államok keresztényi szervezetéről (1885), a szabadságról (1888), a házasságról irt. Ez általános érdekü enciklikákon kivül egyes nemzetek püspökeihez is nagy számmal intézett bölcs leveleket, mint a spanyolokhoz, portugálokhoz, irekhez s több ízben a magyarokhoz. A világ bámulva szemlélte páratlan diplomáciai ügyességét, kormányzata alatt évről-évre annyira emelkedett a szentszék tekintélye, hogy fejedelmek és kormányok ítéletét pusztán világi ügyekben is kikérték. Igy Német- és Spanyolország a Karolinák birtokjoga miatt közöttük kitört viszálykodásban (1885), Poroszország egy nagyfontosságu hadügyi törvény megszavaztatásánál 81887). Angolország a irországi zavargások lecsillapítására. Életrajzát megirták: De Wall, Papst Leo XIII. Leben (Münster 1878); Tesi-Passerini Leone XIII. ed il suo tempo (1886); O"Reilly, Leo XIII. seine Zeit (Köln 1887); Füssy, XIII. Leo pápa élete (Budapest 1887); Leo XIII. (Contemporary Revicw 1892 szept. Ez a cikk hazai viszonylatainkra nézve is fontos. V. ö. P. Lloyd (1892 okt. 7.).

Forrás: Pallas Nagylexikon