(ejtsd: -vincsi) v. Lionardo, olasz festő, építész,
szobrász, költő, zenész, mérnök, gépész, fizikus, matematikus: az újabb idők
legnagyobb, legegyetemesebb szellemeinek egyike, szül. Vinckastélyban Empoli
közelében, firenzei területen levő falucskában, 1452., megh. Cloux-kastélyban,
Amboise mellett (Franicaország) 1519 máj. 2. Törvénytelen fia volt Ser Piero da
Vincinek, a firenzei signoria jegyzőjének és egy Katalin nevü parasztleánynak.
Már korán mutatkozott tehetsége a rajzoló művészethez, ezért atyja Verocchio a
hires firenzei ötvös és festő műhelyébe adta. A hagyomány szerint ő festette
mesterének Krisztus megkeresztelését ábrázoló képén (Firenze, akadémia) az
egyik angyal alakját, és evvel annyira fölülmulja mesterét, hogy az ecsetjét
örökre letette. Már a 70-es évek végén több nyilvános megrendelést kapott,
melyeknek azonban, ugy látszik, nem tett eleget. Alighanem az 1481. a scopetói
szt. Donát-templom számára megrendelt oltárképnek vázlata a firenzei
Uffizi-képtárban levő befejezetlen kép, mely a napkeleti királyok imádásának
mozgalmas jelenetét ábrázolja. Ezen kivül alig maradt meg egy is ifjukori
festményeiből, melyeket Vasari fölsorol. Annál több rajz, vázlat, tanulmány,
bár ezeknek hitelessége sincs esetről-esetre megállapítva. Ugy látszik,
kevéssel 1480 után távozott Firenzéből, alighanem Keletre ment és mint mérnök a
kairói szultán szolgálatában állott, 1483 és 1485 között Ludovico il Moro
herceg meghivására Milanóba ment, nemcsak mint művész, hanem mint zenész,
énekes, fényes ünnepélyek rendezője, mérnök. 1499-ig, a herceg elűzetéséig
Milanóban maradt. Itt töltött idejének legnagyobb részét Sforza Ferenc, a
milanói dinasztia alapítója nagy lovasszobra mintájának készítésére fordította.
A minta annyira elkészült, hogy Miksa császár menyegzője alkalmával föl
lehetett állítani, de mikor a franciák 1499. Milanót bevették, a hires mű is
lepusztult, ugy hogy ma már csak - nagyrészt a Windsor-kastélyban őrzött -
rajzokból alkothatunk fogalmat róla. Nagy része volt a milanói székesegyház
építésében és ő építette a Martesana-csatornát is. Számos képmást festett
Lodovico Moro számára. A fönnmaradtak közül azonban csak egy férfi mellkép
(Milano, Ambrosiana) és a világhirü Belie Ferronniére (Páris, Louvre; talán
Crivelli Lukrécia, a herceg kedvese) teljesen hitelesek. Ugyancsak milanói
tartózkodása alatt festett L. több vallásos tárgyu képet is. Milanói
korszakának és általában egész festői pályájának legnagyszerübb műve a Milanói
S. Maria delle Grazie domonkosrendi kolostor refektoriumában, a XV. sz. utolsó
tizedének közepén festett nagy falképe, mely az utolsó vacsorát ábrázolja. A
festészet legnagyobb, legismertebb, legnépszerübb alkotásainak egyike. Hogy az
ábrázolás minden eszközét érvényesíthesse, olajfestéket használt és ez okozta
romlását, ugy hogy 1566. már nagyon is fogyatékos volt. Az idő meg ügyetlen
helyreállítási kisérletek nem kimélték azóta sem; már csak rom és méltatásánál
rá vagyunk utalva a másolatokra (Marco d"Oggiono), metszetekre (Morghen, Stang,
stb.) és L. saját tanulmányaira (Windsor; Páris, Louvre; velencei akadémia).
Szimmetrikus elrendezésénél, kétszeres életnagyságu alakok hatalmas
jellemzésénél és művészi csoportosításánál, az egészen elömlő komolyságnál és
gyöngédségnél, a bűvös szinezésnél fogva ellenállhatatlan hatást gyakorolhatott
a szemlélőre. L. volt a lelke a Ludovico által Milanóban alapított akadémiának.
Tanítványai számára irta a hires Trattato del"a pitturá-t (kiad., ford. és magy.
Ludwig, Bécs 1882, 3 köt., melyben a festészetet természettudományi alapon
tárgyalja. A Ludovico il Moro bukása utáni 16 esztendőt nyugtalanul, különböző
fejedelmek szolgálatában, különböző helyeken töltötte. 1500. Velencében van,
1502, Borgia Cézár hadimérnöke a Romagnában; legtovább (1503-1506) Firenzében
volt állandó lakása, azután visszatér Milanóba, 1507. pedig XII. Lajos francia
király szolgálatába áll; főleg Lombardiában tartózkodik, de megfordul Rómában
és Firenzében is. 1516. végre I. Ferenc királlyal Franciaországba ment, honnan
többé nem is tért vissza. A Cloux kastélyba lakott Amboise mellett és ott is
halt meg, a hagyomány szerint a király karjai között. Életének ezen második
szakaszából való műveinek sem kedvezett a sors. Gonzaga Izabella mantovai
hercegnő képmása, valamint a Robertet államtitkár számára festett madonna a
rokkával, elvesztek. A firenzei szerviták által rendelt oltárképnek csak
kartonját készítette el; a Madonnát ábrázolja szt. Annával, a gyermek Jézussal
és ker. Jánossal. Egész Firenze megbámulta a megható kedvességü művet, mely
jelenleg a londoni akadémiában van. Még hiresebb volt 1505. a firenzei tanács
megbizásából készített kartonja a Palazzo vecchio tanácsterme számára. Egy
zászlóért folytatott rendkivül heves lovascsatát ábrázolt, részletet az
anghiarii csatából, szenvedélyes, megrendítő drámai módon. Technikai nehézségek
miatt a falfestményt abbahagyta, kartonja pedig elveszett, ugy hogy csak
Edelincknek rajza után (állítólag Rubenstől) készített metszetéből ismerjük némileg.
Benci Ginevrának Firenzében festett képmása elveszett, de megmaradt Mona
Lisának, Francesco del Giocondo nejének képmása, melyen L. állítólag 4 éven át
dolgozott és La Joconde néven a párisi Louvre egyik legdrágább kincse. Bár L.
kisérletező technikája itt sem állhatott ellen az időnek, a legcsábítóbb női
szépséget, a bűvös tájképet ma is csodáljuk. Későbbi művei majdnem kivétel
nélkül elvesztek, a megmaradtak is éppen nem föltétlenül hitelesek.
L., mint fizikus és matematikus is igen becses műveket
hagyott hátra, melyek azonban 1797 előtt alig voltak ismeretesek. Ezen iratok,
melyek arról nevezetesek, hogy jobbról balra, tehát tükörírásban vannak irva,
16 kötetet képeznek. 1796-ig a milanói ambrosiana könyvtárban őrizték, az
említett évben azonban a franciák mint hadi zsákmányt Párisba vitték, ahonnan 1
kötet, a Codex Altlanticus visszakerült Milanóba, 12 kötet az Institut
könyvtárában, 1 a Brsitish Muzeumban, egyéb kéziratok pedig Windsorban vannak.
Legkitünőbb kiadásaik: Dorio G., Dagli scritti e disegni di L. (Milano 1871);
Ravaisson-Mollien, Les manuscrits de Leonard da Vinci (Páris 1881-től); Richter
I. P., The literary works of L. (London 1881) és az, amelyet az Accad. dei
Lincei ad ki, az olasz kormány támogatásával, 1894 óta Milanóban. L. iratainak
nagy előnye az, hogy ügyes rajzokkal vannak ellátva. L. kétféle emeltyüt ismer:
reálist és potenciálist. Utóbbi alatt az alátámasztási ponttól az erő irányára
vont merőlegeseket érti, tehát azt, amit mi az emeltyü működési karjainak
nevezünk. A többi között a következő példát hozza föl: egy fonalat, melyet két
súly kifeszít, egy a közepén reá akasztott súly húz. Ha már most azon apró
távolságokat vizsgáljuk, melyeket a három erő közös támadási pontja ezen erők
irányainak értelmében leir, azt találjuk, hogy az erők ama távolságokkal
megfordított viszonyban vannak. Ez a virtuális momentumok törvénye, melyen az
egész sztatika alapul. E törvényt L. az egyensúlyföltételek meghatározására a
csigán, a lejtőn és éken alkalmazta. A tudós egyik tétele a lejtőn való esés
idejét annak hosszuságával arányba állítva adja meg. A körívet tekinti azon
pályának, melyen az esés leggyorsabban történik. Hitte a Földnek tengely körül
való forgását. Bebizonyítja, hogy a teher, amely a világ középpontja felé esik,
függőleges irányát elhagyja. Már irataiban is találunk célzásokat, melyek
szerint a csigát és a tengelykereket kétkaru emeltyünek tekinti. L. törvénye a
virtuális sebességet illetőleg igy hangzik: Minden gépnél az egyensúlyban álló
erők és virtuális sebességeik fordított viszonyban vannak. Az erőt L.
spirituális potenciának mondja, mely nélkül érzékeink alá eső dolog nem
mozdulhat. Ezeken kivül még számos mekanikai törvényt tartalmaznak művei.
Lehetetlennek tartotta a «perpetuum mobile»-t. A testek súrlódását és szilárdságát
illetőleg is legnagyobb részt helyes nézeteket fejt ki. Említendők vizsgálatai
a madarak repülését illetőleg, melyek alapján a repülőgépek szerkesztését
kísérlé meg. Nagy hirnévre tett szert mint hidrotechnikus. Ő építette az Adda
és Martesana csatorna eszméjét, megmondta, hogy a Sahara sivatag egykor tenger
volt. Bebizonyított tény, hogy L. hullámelméletével Newtont és más nagy
tudósokat előzött meg. Szerinte: a hullám a lökés hatása, melyet a viz
refrektál. Nevezetesek csillagászati nézetei is, melyek szerint a Hold épp oly
égi test, mint a Föld; fénye a Földtől visszasugárzott napfény; a Föld nem
középpontja a világegyetemnek stb. A levegőt ruganyos testnek mondja, mely
részekből áll és súlyos. A lángnál képződő légáramlásra nézve is igen helyes nézeteket
fejt ki. A szintan és optika terén is kitünt, sőt valószinü, hogy ő a camera
obscura feltalálója. Gépeinél leginkább a vizet alkalmazza mint hajtóerőt. Nem
csekélyek érdemei a matematika terén. Foglalkozott a kör négyzetesítésével és
belátta, hogy az lehetetlen; ő alkalmazta először a + és - jeleket; kutatta a
csillagsokszögeket, a görbe fölületeknek síkokba való fejtését; a vonalakat a
síkok, a síkokat a testek határainak tekinti. Foglalkozott végül sikeresen az
anatomiával és a távlattannal.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Magyar
Angol
Német