Lepárlás

(destillatio). Igen fontos kémiai művelet, amellyel az illékony, de cseppfolyósítható testeket a kevésbbé vagy nem illékonyaktól elválasztani lehet. E művelettel már a IV. században különösen az arab alkémisták foglalkoztak. A L.-hoz használt készülék három részből áll: 1. desztilláló edény, amelyben a desztillálandó folyadékot melegítik, forralják- 2. a hűtőkészülék, mely a folyadékból elillanó gőzöket lehűti, cseppfolyóvá sűríti meg és végre 3. a felfogó vagy szedő edény, amelyben a megsűrüsödött gőzök folyadék alakjában összegyülnek. Kisebb műveleteknél a desztilláló edény legtöbbször üveg, néha porcellán és fémből való lombik vagy retorta; nagyobb mennyiségü folyadékok L.-ánál üstalaku réz-, Ólom-, vas- stb. edény, amelyre a hűtőkészülékkel összekötött fém «sisak» szorul. A hűtőkészülék (l. o.) igen sokféle. Kémiai műveletekben legáltalánosabb használatos a Liebig-féle hűtő; ez áll vékonyabb üvegcsőbő, amely tágas, de rövidebb üvegcsőbe van légmentesen beillesztve, ugy hogy a vékonyabb üvegcsőnek mindkét vége a tágasabból kiér. A rendesen ferdén felállított tágasabb üvegcső mindkét végén egy-egy nyilás van; az alsó nyilás a viztartóból folyó hűtőviz bevezetésére, a felső pedig a gőzöktől átmelegedett viz elvezetésére szolgál. A Liebig-féle hűtő belső üvegcsövének felső vége átfurt dugó révén a desztilláló lombikkal van összekötve, az alsó pedig a szedő edénybe nyulik be. A L. e. készülékkel ugy történik, hogy a illető folyadékkal félig vagy 2/3-áig megtöltött desztilláló lombikot, melybe rendesen hőmérőt is szoktak beállítani, szabad lánggal melegítik, vagy vizfürdőbe, homokfürdőbe stb. állítják. Ilyen módon a könnyen illó (alacsonyabb forráspontu) folyadékok a kevésbbé illékonyaktól (magasabb forráspontuaktól) vagy a nem illékonyaktól könnyen elválaszthatók, és a szedő edénybe összegyült terményeknek ismételt L.-ával azok az idegen anyagoktól teljesen megszabadíthatók. Érthető azonban, hogy ha olyan folyadékelegyeket desztillálnak le, amelyekben az elegyrészek forráspontja között nem nagy a különbség (p. alkohol és viz elegyét), akkor a könnyebben elillanó rész (példánkban az alkohol) gőzéhez a kevésbbé illékony (viz) gőzéből több-kevesebb hozzá lesz keveredve és igy ezek együttesen fognak megsűrüsödni a szedő edénybe. Ilyen esetekben a desztilláló lombik nyakába hosszabb, helyenként tekévé kiszélesedett üvegcsövet (deflenmatort) illesztenek és ezt kötik össze a hűtővel, amikor a könnyebben megsűrüsödő gőzök (alkohol) csak a hűtőben sűrüsödnek meg. Ez utóbbi eljárással a folyadék elegyrészei könnyen elválaszthatók egymástól. Sok esetben a desztillálandó folyadékon vizgőzt, levegőt, hidrogént vagy más gázokat hajtanak keresztül, mely a folyadékgőzöket magával ragadja és igy a L.-t megkönnyíti. A forráspont közelében vagy a forráspont alatt is könnyen bomló folyadékok L.-a légritkított térben ugy történik, hogy a légmentesen záró lepároló készülék szedő edényét szivattyuval kapcsolják össze. A L. nemcsak a laboratoriumokban, hanem a gyógyszerészetben, legkivált pedig a gyáriparban (szesz-, éter-, kloroform-, szénkéneg- stb. gyártás) az egyes termékek előállításánál és megtisztításánál szerfelett fontos szerepet játszik. A L.-nak azt a másik nemét, amikor a levegő nem járta térben magasabb hőmérsékletre hevített széntartalmu testeknek bomlási termékei gyüjtetnek össze, száraz l.-nak hivják. A különféle testek különböző hőmérségeken bomlanak szét (bomlási hőmérséklet) és a bomlási termékek is a legkülönfélébb vegyületek lehetnek. Némelyek elbomlanak már forráspontjuk alatt, másoknál pedig a forráspont és bomlási hőmérséklet olyan közel esnek egymáshoz, hogy hevítéskor ezeknek gőze elegye a változatlanul elillanó és a bomlási termékek gőzeinek. Ez az eset áll elő p. a glicerin hevítésekor. Azok a testek, melyekből a száraz L.-kor csak illékony termékek képződnek, maradékot nem hagynak hátra; másokból a hőmérséklet fokozásával más és más termékek keletkeznek, mig végre többé-kevésbbé tiszta likacsos szén marad vissza. Igy p. fából a száraz L.-kor eleinte viz, nemsokára különféle gázok és gőzök fejlődnek, később olajos barna szinü, sajátságos szagu folyadékok párolognak át, végre kátrány távozik el és faszén marad vissza. A gázalaku bomlási termékek között van a világító gáz, a megsűrüsödött fekete szinü folyadékban pedig metilalkohol (faszesz), faecet, fakátrány stb. A száraz L. a gyáriparban szintén igen gyakran alkalmazott eljárás.

A L. célja a szeszgyártásban a kierjedt cefréből a szeszt előállítani. Az érett cefre tartalmaz: a) fel nem oldott és abban úszkáló anyagokat; b) feloldott anyagokat, melyek a) vagy gőzzé nem változtathatók; b) vagy pedig a melegítés folytán gőzzé válván, elszállanak. Ezen utóbbiak közé tartozik a borszesz v. etilalkohol, mely rendes viszonyok között 78,5 C°-nál indul forrásnak. A cefrének forralása által tehát abból elszállnak az összes gőzzé változtatható anyagok, melyeket azonban a hidegen tartott hűtőbe vezetve, ebből ismét folyadékalakban látunk kifolyni. A szeszdesztilláló készülékek most már annyira tökéletesítve vannak, hogy a kierjedt 6-10% szesztartalmu cefréből közvetlenül 92-95% szesztartalmu párlatot nyerünk. Mig régebben e célra 3-5 ízben újból kellett desztillálni e párlatot. Ez két fizikai elvnek elmés alkalmazása által vált lehetővé: a rektifikáció és deflegmáció (l. o.) által. A lepárolásnál nyert szesz nem folytonosan egyforma, a lepárlás elején kifolyó szesz olyan anyagokkal van tisztátalanítva, melyek forrási pontjai még a szesznél is alacsonyabb, p. aldehidek, ezen részletet a szesz elejének nevezzük; a lepárlás vége felé újból tisztátalanabb szeszt kapunk, mert a magasabb forrási pontu kozmaolajok gőze bővebben kerül a hűtőbe, ezen szesz-részletet szesz utoljának nevezzük. A két részlet között folyik a java szesz.

Forrás: Pallas Nagylexikon