Leroyer
(ejtsd: löroájé), Elie, francia miniszter, szül. Genfben
1816., református francia szülőktől. Párisban jogot végzett s előbb ugyanott,
majd Châlons sur Saôneban s végül Lyonban mint ügyvéd működött és politikai
nézeteivel a köztársasági párthoz csatlakozott. A császárság bukása után 1870
szept. 4. Lyon főprokurátorává neveztetett ki, mely állásban arra törekedett,
hogy a beállott háborus és zavarteljes napokban a törvények végrehajtassanak s
az ártatlanul elitéltek szabadlábra helyeztessenek. 1871 febr. 8. a Rhône
département a nemzetgyülésbe választotta, hol a köztársasági balpárt hive s az
Union républicaine elnöke lett. Mint a nemzetgyülés egyik legtehetségesebb
szónokát beválasztották az új alkotmány kidolgozására kiküldött harmincas bizottságba
is. 1876. élethossziglani szenátorrá lett. 1879 febr. 4. Waddington
minisztériumában az igazságügyi tárcát vállalta magára s azonnal megkezdte a
biróságoknak klerikális és bonapartista elemektől való megtisztítását. 1879.
visszalépett, 1882. a szenátus elnökévé választatott.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|