Leroyer

(ejtsd: löroájé), Elie, francia miniszter, szül. Genfben 1816., református francia szülőktől. Párisban jogot végzett s előbb ugyanott, majd Châlons sur Saôneban s végül Lyonban mint ügyvéd működött és politikai nézeteivel a köztársasági párthoz csatlakozott. A császárság bukása után 1870 szept. 4. Lyon főprokurátorává neveztetett ki, mely állásban arra törekedett, hogy a beállott háborus és zavarteljes napokban a törvények végrehajtassanak s az ártatlanul elitéltek szabadlábra helyeztessenek. 1871 febr. 8. a Rhône département a nemzetgyülésbe választotta, hol a köztársasági balpárt hive s az Union républicaine elnöke lett. Mint a nemzetgyülés egyik legtehetségesebb szónokát beválasztották az új alkotmány kidolgozására kiküldött harmincas bizottságba is. 1876. élethossziglani szenátorrá lett. 1879 febr. 4. Waddington minisztériumában az igazságügyi tárcát vállalta magára s azonnal megkezdte a biróságoknak klerikális és bonapartista elemektől való megtisztítását. 1879. visszalépett, 1882. a szenátus elnökévé választatott.

Forrás: Pallas Nagylexikon