Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lévay... ----

Magyar Magyar Német Német
Lévay... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lévay

1. Antal, orsz. képviselő, szül. Udvardon 1830 dec. 3. A szabadságharcot végig küzdte s annak leveretése után 11/2 évre az osztrák hadseregbe sorozták be. Haza térve, a vmegye szolgálatába állott, s időköhben jogi tanulmányait elvégezvén, 1869. Udvardon ügyvédi irodát nyitott. 1870. a nyitraséllyei kerület kir. közalapítványi ügyésze, majd 1876. gazdászati főtisztje lett, mell állásában 1887-ig működött. Ezóta szabadelvüpárti programmal képviseli a vecsei kerületet, 1894, a szabadelvü pártból kilépett; tagja a gazdasági bizottságnak és kir. tanácsos is.

2. L. Ferenc, pedagogus, szül. Pilisen 1848 ápr. 25., megh. Budapesten 1895 máj. 2. Atyját korán elvesztette s 17 éves korában már nemcsak tanulmányait folytatta önerejéből, hanem testvéreit is támogatta. Gimnáziumi és jogi tanulmányait Kecskeméten elvégezve, 1872. kinevezték a szegedi főreáliskolához rendes tanárrá, 1884. Csongrád vmegye kir. tanfelügyelője lett s ebben a minőségben működött 1890-ig, mikor osztálytanácsossá nevezték ki a kultuszminisztérium népnevelési szakosztályába. 1883. Szeged rekonstrukciója körül sok és nagy érdemet szerzett, amiért királyi elismerést is nyert. A tanügyi szakirodalom terén szép nevet vívott ki magának; nevelésügyi és statisztikai közleményei a napi és szaklapokban láttak napvilágot. Mint középiskolai tanár a Szegedi Hiradó belső munkatársa volt, amiért a Dugonics-társaság tagjává is megválasztotta. L. kiváló érdemeket szerzett a népoktatás szervezése és előmozdítása körül. Verédy K. a Magy. Paed. társulatban szép emlékbeszédben méltatta L. érdemeit. V. ö. Magy. Paed. (Budapest, 1890 aug.). - Leányai: L. Sarolta és L. Margit, tehetséges szinésznők, kik sikerrel szerepelnek a vidék nagyobb szinpadain.

3. L. Henrik (kisteleki), főrendiház tagja, az első magyar biztosító társaság vezérigazgatója, szül. Jankovácon (Bács) 1826 ápr. 16. Ifjúsága a kitört szabadságharc idejére esvén, ő is a szabadság ügyét szolgálta egy honvéd-vadászzászlóaljban, hol csakhamar hadnaggyá léptették elő. A harc bevégezte után a Riunione Adriatica biztosító intézet pesit képviselőségénél működött mint felügyelő. Az ő fáradhatatlan buzgalmának s a legjelesb akkori hazafiakra ez ügyben gyakorolt hatásának köszönhető az első magyar általános biztosító társaság (l. o.) megalkotása, melynek alapító gyülése 1857 jul. 15-én tartatott meg. E közgyűlésen, melynek képe igen becses olajfestményben lett a társaság huszonöt éves jubileumán megörökítve, a társaság bezérigazgatójává választatott, s e díszes minőségben maig is a nagy és közbizalomnak örvendő intézet élén áll. A magy. tud. akadémiánál tizezer forintos alapítványt tett, melynek kamataiból felváltva különféle tárgyu, főleg nemzetgazdászati kérdésekre tűzetnek ki jutalmak; alapító tagja lett a magyar irói segélyegyletnek, melyre ötezer forintos alapítványt tett s a magyar hirlapirók nyugdíjintézetének; pénztárnoka volt a Petőfi-szobor bizottságának, s főképen az ő tevékenységének s gyüjtő szorgalmának köszönhető, hogy a szobor, a pesti Dunapart egyik dísze, létesült. Az általa alapított s vezetett biztosító intézet 25 éves jubileuma alkalmából tizezer forintos alapítvánnyal járult a siketnémák országos alapjához; továbbá Győr vármegyében, hol táplányi szép birtoka van, szintén tizezer forintot áldozott, birta hálára a megyei tisztviselőket, kiknek segélyezésére ez összeget szánta. Alelnöke volt a nemzeti szinház nyugdíjintézetének, s jelenleg is buzgó választmányi tagja az országos honvédbizottságnak, s a földhitelintézet felügyelő bizottságának. Érdemei elismeréséül a király 1868. «kisteleki» előnévvel magyar nemessé, majd 1886 dec. 15. a főrendiház tagjává nevezte, hol a közgazdasági s közlekedésügyi bizottság tagja; ugyancsak 1868 óta birja a harmadosztályu vaskoronarendet s az olasz királysági korona-rend középkeresztjét. V. o. Hazánk és Külföld 1866, 15, arcképpel; Magyarország és a nagyvilág, 1870, 20, arcképpel, Vasárnapi Ujs. 1863, 156.

4. L. Imre, a magyarországi kegyes tanítórend főnöke, szül. Makón 1842 nov. 10., megh. Budapesten 1895 május 20. Iskoláit Temesvárt végezte; a kegyes tanítórendbe lépett 1861-ben. Pappá szentelték 1867. Tanári működését már 1865. kezdte meg Vácott és folytatta Budapesten 7 évig. 1874. veszprémi gimnáziumi igazgató és házfőnök. 1887. budapesti gimnáziumi igazgató. Mint ilyen 1889. megalakította a budapesti katolikus kört. 1891 júliusban rendfőnök lett. 1894 júl. 19 újra azzá választották. Irodalmi munkássága: Kalobiotika (Tiz felolvasás a társadalmi eszmékről, 1872). Szerkesztette a Veszprém címü lapot, később alapította és szerkesztette a Veszprémi Közlönyt. Számos cikket irt a Tanügyi füzetekbe, értekezéseket az értesítőkbe stb.

5. L. József, lirai költő, szül. Sajó-Szt.-Péteren (Borsod) 1825 nov. 18. (Az anyakönyvben nov. 24-re van téve születésnapja, de atyja 18-át, «Eugenius napját» irta be a bibliába, mindjárt születése után, tehát ez a hiteles adat.) Atyja L. Péter, anyja Dobai Szabó Juliánna szegénysorsu földmives mezei gazdák voltak, de mint «göröngyök közt az aranyszemcsék, a szellem és kedély fényes adományai csillogtak az egyszerü emberekben». Költő fiuk nekik tulajdonítja költői hivatásának eredetét, s vallomása szerint anyja mély érzelmi világát és atyja életvidor bölcseségét örökölte mintegy egybeolvadottan. Egyébként a család származására nézve is nemes volt, az 1803. született apa még sokat tartott az almárisra, melyet egyik őse 1610 aug. 10. nyert II. Mátyás királytól, mig fia, aki a demokrata eszmékért küzdött, fiókjába zárva tartogatta a címeres levelet. Édesanyja sorsához képest olvasott nő volt; a biblián és a zsoltáron kivül Berzseni, Csokonai és a Kisfaludyak verses könyveit is forgatta. Elemi tanulmányait L. a szentpéteri ref. népiskolában, a gimnáziumi és felsőbb tanulmányokat a miskolci ref. liceumban végezte. Itt kezdett verseket irni. Első verse: A vitéz, 1843. A Garay Regélőjében jelent meg; ezt követte A koszoru és aztán több is több felé. Erdélyi János, ki akkor kritikai lapszemlében ismertette és birálgatta a lapokban megjelent szépirodalmi dolgozatokat, mindjárt egy pár verse után buzdító dicsérettel tüntette ki. Miskolcról 1846 jul. a német nyelv kedvéért a Szepességre ment. Késmárkon a jogi tanulmányokat Hunfalvy Páltól és Hunfalvy Jánostól hallgatta. A verselgetést ott is folytatta, ott lett tanulótársává és barátjává a gyermek-ifju, szép költői tehetségü, szerencsétlen Bozzai Pál (l. o.). Késmárkot 1847 jul. elhagyván, azon év nov.-ig Miskolcon Vadnay Károly atyjánál, a nagyhirü ügyvéd Vadnay Lajosnál patvarista volt, akkor pedig Szemere Bertalannal, Borsod vmegye követével, mint írnoka (ksikövet) Pozsonyba az országgyülésre ment fel. Ott érték a márciusi napok (1848), tüzes hazafiui költeményeket irt, Kossuthhoz is lelkes ódát. Szemere oldalától nem szakadt el többé. Az alkalmazta a belügyminisztériumban a hivatalos Közlönyv szerkesztőségénél. Ily foglalkozásban élte és vándorolta át a forradalmat egészen a világosi fegyverletételig, mialatt az idők szelleméhez mért cikkeket és költeményeket irogatott a lapokba. Munkatársa volt a Vas Gereben Népbarátjának is, s e réven kötött belső barátságot Arany Jánossal, aki ugyane lap dolgozótársa és egyik szerkesztője volt. Aradon vált meg Szemerétől. Az a nagy vasasládába zárt koronával Orsova felé, L. pedig motyócskájával az orosz táboron keresztül bujdosva Szt.-Péterre sietett.

Szülei hajlékában töltötte az időt 1849 aug. közepétől 1850 februárig. Ekkor pesti barátai, különösen Székely József bátorítása folytán Pestre utazott, ahol az irodalom a levertség ájulásából mindjárt ocsudni kezdett. A Császár Ferenctől szerkesztett Pesti Naplónál nyert alkalmazást mint újdonság- és tárcairó, s ott foglalkozott 1852 juliusig. Ez idő alatt jutott a német, francia és angol költői irodalom közelebbi ismeretéhez. A magyar költészetnek akkortájt megalakult nemzeti irányához csatlakozott. Reá is varázshatást gyakorolt Petőfi lángszelleme, de még nagyobbat és állandóbbat Arany teremtő ereje, művészi eredetisége és mélysége. Aranynak egyéniségéhez is végtelenül ragaszkodott; szerette benne is mint költészetében az egyszerüséget, az igazságot és valódiságot. Egyébként egyik nagy költő hatása alá sem rendelte saját egyéniségét, melynek a nemzeti és népes elem éppen ugy eredeti tulajdona volt, mint azokénak. 1850. a hires de Lagrange francia énekesnő a pesti szinházban vendégszerepelvén, lázas tetszéssel fogadta a közönség. L. ekkor Emlékdalok de Lagrange asszonynak címmel nyomatott ki egy kis füzetben néhány verset, melyeknek hangja leginkább a haza és a bujdosók sorsa feletti búsongásból fakadt; néhány dalt a cenzura miatt ki kellett hagynia a füzetből. A Pesti Naplóba eleinte Bátor Miklós álnévvel, majd a saját neve alatt irta mélabús hangulatu szép költeményeit. Dolgozott a Hölgyfutárba és Vahot Imre vállalataiba is. E pesti tartózkodása alatt adta ki Költeményei első gyüjteményét (Pest 1852) Arany Jánosnak ajánlva. E dalokban az érzések őszintesége, a kedély meleg fénye, a hang és forma feltünő tisztasága nevezetes hatást tettek, ugy hogy L.-t Tompa mellett emlegették, akihez benső barátság fűzte. Különben Tompa inkább az elegiai vagy az ódai hangot vitte akkori liránkban, mig L. a tiszta dal körében mozgott, mint Gyulai, de ennél termékenyebb volt; Tóth Kálmánnál kevésbbé termékeny, de önállóbb és változatosabb hangu lirikus volt, egyébként objektivebb is, erős tehetséggel a genre-festésre; az elegikus nemben is jeles volt (Mikes).

1852 juliusában visszatért Miskolcra, hol a ref. gimnázium magyar irodalmi tanszékére tanárnak választották. Vonzó előadásaival és buzgalmával emlékezetes hatással volt növendékeire. A mellett maga is sokat tanult; világirodalmi és esztetikai gazdag műveltségre tett szert. Megszakítás nélkül folytatta a tanári hivatalt 1860-ig. Ez évben a felvillanó rövid alkotmányosság idején Borsod vmegye a főjegyzői állásra hítta meg, azonban ő szerénységében csak az első aljegyzői állást vállalta el. A tanári hivatalt fentartotta számára az egyház s L. azt az egy évi alkotmány megszüntével 1861. újra elfoglalta s hűségesen folytatta 1865-ig, midőn Vay Miklós báró okt. 11. Borsod vmegye főjegyzői székébe hivta meg. A vmegye tollát vezette 1894 dec.-ig, akkor alispáni székébe ültette a vmegye közönségének osztatlan bizalma. Ugyanakkor a kriály a III. oszt. vaskorona-renddel tüntette ki. Főjegyzői munkálatai: jegyzőkönyvei, feliratai, átiratai művészi előadásukról hiresek voltak, s Borsod vmegye 1890 okt. 10-iki közgyülésén aranytollat nyujtott át neki negyedszázados főjegyzői működése alkalmából. Vármegyéje közéletében mindig vezérszerepet vitt; a mellett, hogy jeles stiliszta, kiváló szónok is, mint a zöld asztal mellett, mind ünnepi alkalmakkor. Magánéletében nagy műveltség, szerénység, vidám szellem és erős meggyőződés jellemzi. A folyó 1895. év végén meg akar válni a közhivatal viselésétől; marasztalóinak azt mondotta, hogy hátralevő ideje alatt már a maga lelkével akar társalogni.

Hivatalos elfoglaltsága mellett mindig akadt ideje, ereje és hangulata az irodalommal s főleg a költészettel való foglalkozásra. 1856. jelent meg Újabb költeményei kötete. 1859. a nemzeti nagy fontosságu Kazinczy-ünnepek főleg az ő buzdítására indultak meg hazaszerte; a miskolci ünnepről, melyhez Vezérhang címmel prologot írt 1860., Kazinczy-Emlény adott ki; szintén 1860. adta ki a Széchenyi-Gyász c. emlékkönyvet is. Részt vett (1865-71) a magyar Shakspere-fordításban öt darabbal (Titus Andronicus, A makrancos hölgy, Vizkereszt, IV. Henrik király, V. Henrik király), és Moli!re-fordításban is egypárral. Emlékbeszédeket tartott a Kisfaludy-társaságban Kazinczy Gábor (1865) és Tompa (1870) felett, emlékezést az akadémiában Aranyról. Külön is megjelent tőle: Szemere B. emlékezete (Miskolc 1870). Irogatott esztetikai és kritikai cikkeket az időszaki sajtóba. Kiadta az Olcsó Könyvtárban Seneca Vigasztalásait (1874), Carlyle tanulmányát Burnsról és Bozzai Pál hátrahagyott iratait. Műfordítói munkáságának legszebb eredménye Burns Róbert költeményeinek fordítása, melyen sokáig, nagy szeretettel és kongenialitással dolgozott (kiadta a Kisfaludy-társaság 1892). Összes költeményeit 1880. adta ki két kötetben. Az újabb évtizedek termése L.-t költői erejében mutatja, nincs bennök az 50-es évek alatt kelt költeményekhez képest semmi hanyatlás; másfelől azonban nevezetesebb fejlődés sincs. A hazafiság, barátság, fiui érzés, az élet örömei és melankoliája, a humoros vagy érzelmes genre-tárgyak a régi üdeséggel, választékossággal, összhanggal nyilatkoznak nála. Dalainak az egyszerü báj, a kerek kompozició és jól eltalált dalhang adják meg kedves zamatát; különösen finom érzéke van a nyelv és versalak zenéje iránt. Iránya egészben népies alapon nemzeties, de a népies elemet nem Petőfiből és Aranyból meríti, hanem az eredeti forrásból, s ez elemet külföldi népköltések és népies nagy költők (Burns) hatásával keresztezi és nemesíti. L.-t az akadémia 1863. levelező, 1883. rendes tagjává választotta; a Kisfaludy-társaságnak 1862 óta tagja, székét itt A szép nyilvánulásáról szóló értekezéssel foglalta el.

6. L. Lajos, egyházi iró, szül. Felső-Bányán 1851 szept. 8. A gimnáziumot Máramaros-Szigeten, a teologiát Budapesten végezte (1874). Azután egy évig katonáskodott Salzburgban, 1876. pedig Edinburgba ment a skót szabad egyház kollégiumába. 1877 jul. Londonba, Párisba, majd Genfbe utazott, hol a francia nyelv kedvéért az egész nyarat töltötte, ősszel pedig Hase, Lipsius és Hilgenfeld hallgatására Jenába ment. 1878. haza jövén, két évig Török Pál mellett segédlelkész volt a fővárosban. Azóta lelkészkedik Sárkereszturon. Az egyes egyházi lapokban szétszórt cikkein kivül önállóan megjelentek tőle: Egyházi beszédek (Budapest 1888); A sárkereszturi ref. egyház multja és jelene (u. o. 1890); Vegyes egyházi beszédek (u. o. 1894); Kis hitoktató (u. o. (1895).

7. L. Mihály, kat áldozópap, költő és iró, szül. Uriban (Pest) 1862 szept, 28. Középiskoláit Budapesten és Vácon, a teológiát szintén Vácon végezte. Pappá szentelték 1885. Káplán volt Nagykátán, Nagy-Kőrösön. 1888. plébános lett Újszászon (Pest vm.), ahol most is működik. Irodalmi munkálkodása már papnövendék korában kezdődik. A váci növendékpapság Pázmány-Egyletének szorgalmas tagja, elnöke volt. Ezen egylet kiadásában megjelent Szemelvényekben (1884-85) számos költeménye és prózai dolgozata látott napvilágot. Költeményeit a legtekintélyesebb lapok hozták, melyeket 184. adott ki Dalok a magányból címen. 1888. kiadta Nagy-Kőrösön Kuthennek hátrahagyott költeményeit és megirta életrajzát. Részt vett a Szt. István-társulat tudományos és irodalmi osztályának megalakításában, melynek tagjává is választották. A szelényi kút címen népiratkát irt, melyet a Szt. István-társulat adott ki. Azonkivül számtalan esztétikai, kritikai, pedagogiai értekezéseket, birálatokat, ismertetéseket irt különféle lapokba. Jelenleg báró Orczy Tekla hires illusztrált ima könyvének 2. kiadásával, illetőleg a könyv szövegének teljes átdolgozásával foglalkozik.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is