Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
levél billet
levél dispatch
levél epistle
levél flag
levél letter
levél (növé... leaf, leave...
levél címzé... direction o...
levélbeli epistolary
levélboríté... cover
levélburok vagina, vag...
levélcsopor... sorter
levéldísz leafage
leveled kül... to send a l...
levelek leafage
leveleket h... to send out...
leveles leafy
leveles gyo... third stoma...
leveles tés... flaky pastr...
levelesedés... scaling
levelesen l... to spal

Magyar Magyar Német Német
levél Brief (r)
levél Zuschrift (...
levélbeli &... brieflich
levélbélyeg... Briefmarke ...
levélbélyeg... Postmarke (...
levélboríté... Briefumschl...
leveles blätterig
leveles tés... Blätterteig...
levelez korrespondi...
levelező Korresponde...
levelezőlap... Karte (e)
levelezőlap... Postkarte (...
levélhordó Briefträger...
levélhullás... Blattverlus...
levelibéka Laubfrosch ...
levélpapír Briefbogen ...
levélpapír Briefpapier...
levélszekré... Briefkasten...
levéltár & ... Archiv (s)
levéltárca Brieftache ...

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Levél

(epistola), irásbeli közlés távollevő személyekhez, tehát a beszélgetés helyettesítője. Azért a L. minden műforma közt legközelebb áll a társalgáshoz; legszabadabb, közvetlenebb és természetesebb előadásu. A L. eredete a regék homályába vész el. Bizonyosnak vehető, hogy a levelezés magával az irás használatával egykoru. A legrégibb levelekről Egyiptomból van tudomásunk. A legrégibb történelmileg ismert L. az volna, melyet Stabrobates indiai király Semiramis királynéhoz intézett; hasonlókép ismeretes a bibliában Dávid levele, melyet Uriás Joabhoz vitt. A görög hagyományban az első L. az a viasztábla, melyet Proitos argosz király ad Bellerophontesnek Likiába Jobastes királyhoz, s amelybe balsorsot jelentő szavak voltak vésve. Az anyag, amelyre és amellyel a levelet irták, alakjához hasonlóan a századok folyamán a legnagyobb változásokon ment keresztül. Legrégibb időben sima kövekre, fák kérgére és fatáblákra, hasonlóképen állatbőrökre és falevelekre irtak. Hogy az utóbbiakon a betüket elő lehessen állítani, a fatáblákat viasszal vonták be és azokba a betüket belekarcolták. Az egyiptomiak már igen korán, több ezer évvel Kr. e. készítettek a papirusbokor háncsából durva papirt, melyre az irásjeleket ecsettel festették, mely eljárásasl tökélertesen egybevág a khinaiaknak irási módja. Egy benihassani 4000 éves relief azt a jelenetet ábrázolja, amint egy szolga egy tartomány kormányzójának papirustekercset nyujt át, ázsiai bevándorlók jelentkező levelét. Az indiaiak és khinaiak pálmaleveleket használtak irásra. A görögöknél a homeroszi kultura idejében viazstáblácska szolgált a L. anyagi eszköze gyanánt, s e táblába hegyes iróeszközzel vésték a betüket. A viasztábla maradt a görögöknél és a rómaiaknál a levélirás közege sok századon át. A táblácskák fa-, érc- vagy elefántcsont lapokból álltak, s mindkét oldalukon be voltak vonva viasszal, s egymásra fektették őket, hogy az irás sértetlenül maradjon. Az ily táblácskákból söszeállított füzet neve a görögöknél piankes vagy deltoi, a rómaiaknál pugillares v. codicilli v. tabelae volt. A táblák lezárása átkötéssel történt s a zsinór kötését krétai agyagból pecséttel látták el (l. Cicero, pro Flacco). Az iróvessző vasból vagy bronzból volt, s a másik, lapátalaku végét törlés és javítás esetében a viasz elsimítására használták. Később az Egyiptommal való sűrübb érintkezés révén a görögök és rómaiak is átvették az egyiptomi papirus (charta niliaca) használatát. A középkorban az egyiptomi papiros feledésbe került és az állítólag Attalus pergamumi király által feltalált pergament lépett helyére (már. a Kr. u. III. sz.-tól fogva). A rongypapirost a XIV. sz. közepétől kezdték L.-irásra használni. Ez idő óta egyre közeledik a L. külső alakja mai formájához. Pecsétül a XV. sz.-ig viasz szolgált, melybe pecsétgyűrüt nyomtak; azóta a voltakép khinai eredetü spanyolviasz használatos; ostyák 1824 óta (Németország). A L.-borítékt az angol Brewer találta fel s 1820 óta használják. Legújabb formája a L.-nek a levelező-lap (nyilt, s még újabb a zárt), mely a levelezés egyszerüsítésének elvén alapul. Iróeszközül különböző tárgyakat használtak (l. Iróeszközök).

Az alkalom és ügy, mely a L.-beli közlést szükségessé teszi, oly temérdek és annyiféle, hogy a levelek osztályozása ez alapon ugyszólván kimeríthetetlen. Példakép néhányat említve: magán L., hivatalos L., üzleti L., baráti L., szerelmes L., bizalmas L., részvét-L., üdvözlő vagy köszöntő L., kérő L., köszönő L., intő L., fenyegető L. stb. Nyilt L. hirlapokban vagy általán nyomtatásban közzétett L., mely formailag bizonyos személyhez v. személyekhez van ugyan intézve, de általános érdeke miatt nyilvánosságra van szánva; sokszor a nyilt L. csak nyilvános támadás bizonyos személyek ellen. Szintén általános jellemü a költői L. is. Az oly irásbeli közlések, melyeknek formája és előadása nem lehet közvetlen és társalgásszerü, hanem hivatalos v. tudományos jellegü, már nem a L. hanem az irat fogalma alá esnek. Fejedelmi személyek irásbeli közléseit alattvalóikhoz kéziratoknak nevezzük. Rövid levélkék (kártyák, billetek, névjegyek) közel levő személyekhez egyszerü üzenettel, a L. körülményesebb formaságai nélkül vannak intézve.

A társadalmi szokás, illem és divat bizonyos formaságait állapítja meg a L.-nek mind az alakra, nagyságra, az összehajtás módjára, a borítékra, pecsétre, a külső címzésre nézve, mind pedig a megszólításra, bevezetésre, befejezésre, aláírásra nézve stb. E szokásos formulák könnyen banálisakká válnak, amit jó ízléssel el lehet kerülni. A L. külsőségei azok, amiket az u. n. Levelező könyvekből meg lehet tanulni, mert a L. belső tulajdonságait, a szellemet, kedélyt stb. nem merítheti afféle kész receptekből. A L. stilisztikai formaságai különféle kulturnépeknél különbözők voltak. A görögök és rómaiak nagyjában egy szokást követtek. A L.-iró nem alája irta nevét a L.-nek, hanem a L. élére, még pedig a címzett neve elé (Cicero Attico); a görögök ehhez egy szerencsekivánó kifejezést csatoltak: euprattein, vagy eudagein vagy cairein (jól folyjon dolgod, örülj); a rómaiak a név mellé gyakran oda tették az illetőnek hivatalát vagy méltóságát is, p. Cicero consul, M. Coelio aedili curuli, valamint egy kereskedő nyájas vagy udvarias jelzőt: Cicero Tulliolae suae; más esetben: humanissimo, optimo, animae suae stb., legtöbbször pedig ez üdvözlő formulát: Salutem pluriman dicit (rövidítve: S. P. D. a. m. számtalanszor üdvözli), vagy Salutem dicit, vagy csupán Salutem! (rövidítve S. D., illetőleg S.). A L. rendes kezdete a rómaiaknál igy hangzott: Si valis, bene est, ego valeo (ha egészséges vagy, örvendek, én egészséges vagyok); körülbelül ennek maradványa a nép levelezésében a ma is található fordulat: otthon egészségesek-e; én egészséges vagyok, melyhez hasonlót kivánok mindnyájoknak. A befejezés a görögöknél ilyenféle volt: esswtw (köszöntlek); a rómaiaknál: Vale, vagy Ave, vagy Salve, vagy Cura ut uleas (Isten vele, illetőleg jó egészséget!).

A középkorban a címeknek a keletről származott összehalmozása és a dagályos kifejezés jött divatba. A XI. sz. végén montecassinói Alberik öt főrészét különböztette meg a L.-nek, nevezetesen: 1. salutatio, 2. captatio benevolentiae, 3. narratio, 4. petito és 5. conclusio. A XVII. sz.-banezen alkatrészeket már 17-re szaporították. Kedvező alkalmat nyujtott a dagályosság lezárására a levelezőlap, melynek szűk tere nem tűrvén a sok üres szólásmódot, rövidebb kifejezésekhez szoktatta L.-iróinkat. Mióta az irni nem tudóknak száma fogyton fogy, azóta a L.-irás nagyszerü és sohasem sejtett arányokban növekedik, olyannyira, hogy a társadalmi tudomány joggal tekinti az évenkinti levelek számarányát az illető nép kulturális foka egyik mérőjének.

A magyar posta a belföldi forgalomban a levelet 500 gram súlyig és 10, 20 és 30 cm. maximális méretig fogadja el; a nemzetközi forgalomban nincsen sem súlyhatár, sem maximális méret. A L. postai díja a nemzetközi forgalomban bárhová 15 grammonkint 10 krajcár, a belföldi forgalomban 20 grammig 5 krajcár, 250n grammig 10 krajcár és 500 grammig 15 krajcár. A levélszállítás ugyszólván mindenütt az állami posták kizárólagos joga, nálunk ki van véve e kizárólagos jog alól a helyi levélszállítás (hordárintézmény stb.) és a saját cseléddel, küldönccel való levélszállítás, ha ez nem üzletszerüen történik. A L.-ek tartalma titoktartásának büntetőjogi védelmére nézve l. Levéltitok. A magyar posta szállít évenkint mintegy 140 millió L.-et, abból 100 millió belföldi forgalom (egy-egy lakosra esik 5 L.); a brit posta szállít évente 1900 milliót, a német 1000 milliót, a francia 650 milliót, az észak-amerikai Unió postája 2400 milliót; az egész nemzetközi levélforgalom évente négy és fél milliárdra rúg. A L.-nek egy modern alakja, mely a borítékot a levélpapirral egyesíti, a zárt levelező-lap (carte lettre, lettre-enveloppe).

A levélirodalom története. A L. részint mint irodalmi faj, részint mint irodalmi forma majd minden irodalomban kifejlett és nevezetes szerepe volt. A valóságos levelek, melyek gyakorlati célból irattak és elküldésre voltak szánva (u. n. missilis levelek), maguk is hódoltak a tetszetősség követelményeinek s egyre művészibbek lettek tartalomban és előadásban, művészi elemnek értvén a választékosság mellett a keresetlenséget, a finomság mellett az egyszerüséget és a természetességet is. A görög retorok iskoláiban szoás volt gyakorlatul leveleket fogalmazni, egy-egy históriai személy képében, s a legtöbb L., melyet eddig a görög szellemi élet virágkorában élt iróknak és államférfiaknak tulajdonítottak, újabban ily gyakorlatul irt leveleknek bizonyultak. A Kr. utáni II. és következő századokban a L.-irás igen kedvelt ága volt a görög irodalomnak, s a legkitünőbb irók foglalkoztak vele, s a fennmaradt emlékek művelődés- és irodalomtörténeti szempontból rendkivül fontosak; jelesül Alkiphron levelei erkölcsfestő tartalmukért, Libanios, a hitetlen Julian és Fronto levelei pedig történelmi vonatkozásaikért. A görög L.-irodalom teljes kritikai gyüjteményét Hercher R. adta ki: Epistolographi graeci (Páris 1873). A római L.-irodalom három kiváló nagysága: Cicero, az ifjabb Plinius és Seneca; nagyszámu leveleik koruk politikai, filozofiai és morális eszmekörét egész kiterjedésében felölelik, történelmi szempontból páratlan fontosságuak, s mivel különben is előkelő szellemek művei, az utókorra nézve a L.-irás remek mintául szolgáltak. Az irodalom hanyatlását éreztetik Magnus Ausonius, Symmachus és Sidonius-Appollinaris levelei. A keresztény egyházatyák is átvették a L.-alakot vallásos és erkölcsi eszméik terjesztésére. A középkorban az egyház örökölvén Róma nyelvével együtt a kulturát, a L.-irás a keresztény Európa országaiban sokáig mindenfelé latin nyelven folyt. Igy éltek (és élnek maig) a latin nyelvvel a pápák is, kiknek példáját az uralkodók is követték, s a latin nyelvü levelezés ugyszólván az egész középkoron át tartott. E levelezés azonban inkább csak a gyakorlati élet szükségleteit szolgálta. A renaissance tette ismét művészetté a L.-irást, s egyszersmind megerősíté a latinnyelvü levelezést; latinul irta hires leveleit az olasz Petraraca, latinul leveleztek a mi Mátyás királyunk humanistái, valamint a XVI. sz.-ban élt nagy humanisták: Rotterdami Erasmus Celtes KOnrád, Melanchton, Scaliger, Lipsius stb. A latin nyelv uralma Európaszerte a reformációval kezd megtörni, mely felszabadította a nemzeti nyelveket. Luther már németül irta leveleit.

Az olasz L.-irás Bembo, de la Casa és követőik mesterként modorából csak Annibale Caro, Manuzio, L. Dolce, Bentivoglio, P. Aretino, Bernardo Tasso levelezésében bontakozott ki és közeledett a tulajdonképeni L. egyszerü, szabatos stilusához még többet tettek e téren Gozzi, Algarotti, Metastasio és az újabb olasz irodalmi iskola. Gyüjtemények, a régibb L.-irodalomra: P. Manutius, Lettere volgari diversi nolitissimi nomini (Velence 1542-64. 3 köt.); az újabbra nézve: Lettere di varii illustri Italiani del secolo XVIII. e. XIX. (Reggio 1841, 10 köt.). Legnagyobb hatással voltak az újabb népek L.-irodalmára a franciák, kiknél a szalonélet magasabb fejlettsége, szellemök sajátos frissesége és ízlésük elegantiája kedvező volt a finom és mégis fesztlen L.-hang kifejlődésére. Legkitünőbb L.-iróik, kik közt előkelő hely jut a nőknek: Rabelais, Pasquier, Patin, Pascal, Bellegarde, Sévigné márkiné (levelei leányához), Fontenelle, Montesquieu, Voltaire,Crébillon, Du Deffande márkiné, Graffigny asszony, Ninon de L"Enclos, az idősb Racine, Rousseau, Diderot, D"Alembert, Maintenon asszony, Staël asszony, I. napoleon és Josephine, madame de Rémusat, Mérimée, George Sand stb. L. Crepet, Trésor epistolaire de la France (Páris 1865, 2 köt.); Sainte- Beuve, Arcképek, fordította Wohl Janka (Budapest 1888). Méltóan versenyez a francia L.-irodalommal, sőt nem egy pontban értékesebb az angoloké; főleg eszmei tartalom és a humor nemzeti vonása jellemzi. Klasszikus angol L.-irók: Swift, Pope, Hughes, James Howell, Sir Will. Temple, Addison, Locke, Bolingbroke, Horace Walpole, Chesterfield, Shaftesbury, Richardson, lady Rachel Russel, lady Mary Montague, Sterne, Gray, Johnson, Cowper, lord Byron, Sydney Smith, Valter Scott stb. L. a következő gyüjteményeket: Epistles elegant, familiar and instructive (London 1791); Letters written by eminent persons in the XVII. and XVIII. centuries (u. o. 1813, 3 köt.) és Scoones, Four centuries of English letters (u. o. 1881, 2. kiad.). A németek sokkal később jutottak el a L. egyszerü, igazi stiljéhez. A 30 éves háboru után divatba jött ugyan náluk a németül irás, de a L. hangján a hivatalos stilus feszessége és a franciáskodás uralkodott sokáig. Kiválóbb ízléssel és finom női tapintattal és kellemmel Gittsched neje lépett föl e téren s a mult század közepe óta elég gyorsan felvirágzott a német L.-irodalom; kitüntek: Gellert, Lessing, Winckelmann, Klopstock, Herder, Rabener, Bodmer, Gessner, Wieland, Gleim, Kant, Mendelssohn M., Voss J. H., Jena Paul, Bettina (v. Armin), a Humboldt testvérek, Goethe, Schiller, Grimm Jakab, Heine.

A magyar nyelvü L.-irodalom a XVI. sz.-ban kezdődik. Thurzó Elek szerelmes levelét 1525-ből hasonmás v. o. Zolnai, Nyelvemlékeink a könyvnyomtatás koráig, Budapset 1894.) E század családi és politikai levelezése még nincs teljesen kiadva, gyüjteményképen Szalay Ágoston közölt belőle 600 darabot. Rendkivül nagy terjedelmet ölt a L.-irodalom nálunk is, mint nyugaton, főleg a XVII. sz.-ban. E levelek ugyan nem irodalmi célból készültek, mind állami v. családi tartalmuak, s valóságos missilis levelek voltak, de e tekintetben igen becsesek, a század csaknem minden kiváló egyénisége irt nagyszámu magyar levelet. Igy nevezetesek Pázmány Péter, Bethlen Gábor, I. Rákóczi György, Lórántfi Zsuzsánna, Esterházy Miklós nádor (intó levelei I. Rákóczi Györgyhöz, kiadta Toldy), Zrinyi a költő, Thököly Imre (kiadta Deák Farkas, 1879), az erdélyi diiplomaták és a következő század elejéről II. Rákóczi Ferenc, Bercsényi Miklós, Károlyi György stb. levelei. E levelek részint történelmi oklevéltárakban (p. Erdélyi országgyülési emlékek, Rákóczi-tár, Archivum Rkóczianum stb.), részint egyes irók szerint csoportosított gyüjteményekben nagyrészt közre vannak bocsátva, s az ellenformáció, a vallásháboruk, a török elleni küzdelmek, Erdély virágkora és hanyatlása és a nemzeti felkelések korára nézve elsőrendü és közvetlen források. Az előadás könnyebb és folyamatosabb, mint a XVI. sz. leveleiben, de sok latin szóval kevert; a puszta közlés mellett a szellem és az érzelem erősebb lendülete vagy játéka is megnyilatkozik bennük. A magánéletre nagyon jellemzők és kedves hanguak a XVI. sz. végéről és a XVII. sz. elejéről Thurzó György levelei nejéhez, Czobor Erzsébethez (600 darab, 2 köt.), és a Magyar hölgyek levelei (kiadta Deák Farkas, 1879). A L. stilisztikai kiképzésére főleg a francia műveltségü II. Rákóczi Ferenc óta mutatkozik öntudatosabb törekvés. Éppen az ő környezetéből vált ki Mikes Kelemen, a XVIII. sz. kitünő prózairója s a régibb magyar L.-irodalom legjelesebb művelője, aki törökországi leveleiben (fájdalom, csak 1794. jelenhettek meg) a nyelv tisztaságával és könnyüségével, a hang természetességét és nagy változatosságát, az előadás báját tudja egyesíteni. Ő már igazi művész L.-iró, nála a L. csak irodalmi forma, mint a franciáknál, s nevezetes, hogy első nálunk, aki történelmi emlékiratot levelekben dolgozott ki; a kellem és humor költői levegője az ő leveleit lengi át először. L.-stilünk fejlődését nagyban akadályozta a XVIII. sz.-ban és a XIX. sz. elején a latin és német nyelven való levelezés. Irodalmunk újjászületése a L.-irodalom új virágzását idézte elő. E mozgalmat levelezéssel tartották fenn, s minden jeles irónk többé-kevésbbé jeles L.-iró is volt. Első helyen állt e mozgalmak vezére Kazinczy, kinek irói képessége, szellemének izgató és csapongó jelleme, prózájának művészi sajátságai leveleiben érvényesülnek legjobban. (Levelezéseinek új, teljes kiadása most folyik, eddig 5 nagy kötet.) Igen szépek még Berzseni, Kisfaludy Sándor stb. levelei. Későbbi iróink közt Petőfi és Arany, Arany és Tompa levelezése nevezetes, de ezek inkább magán- vagy politikai vonatkozásuak, irodalmi kérdéseket ritkán fejtegetnek. Amint a magyar nyelv politikai használata újra életbe lépett, államférfiaink ismét a magyar L.-próza kitünő képviselőivé lettek, igy Széchenyi István, még inkább Kossuth, Deák. - A keleti népek L.-irodalma, kivált a mohammedán nemzeteké rendkivül gazdag. A persák és arabok e nemü gyüjteményeit mellőzve, említendő a törököké, akiknél mind az állami, mind az erkölcsi és magántartalmu levelezés gazdagon és magas fokon kifejlett; ez irodalom virágkora náluk is a XVII. sz.-ba esik (Kerim Cselebi, Nerkisfi). A legkésőbbi nagy török L.-iró Aasim Ismael efendi, mufti, az akkor szintén török földön élő Mikes Kelemennek kortársa volt (megh. 1759). Történelmi szemponból, kivált ránk nézve, igen fontosak a szultánok és vezérek levelei.

A L.-irodalomnak, mint művészetnek virágkora különben már mindenütt a multé. A hirlapok fejlődésével a közérdekü kérdésekkel foglalkozó levelek jórészt fölöslegesekké váltak, feladatukat részint a vezércikk, részint a tárca, részint a hirrovat végezi. A L. szerepe tehát a magánérintkezés céljaira szorítkozott. E téren azonban rendkivüli mértékben fejlődik. De a levelek számával apad a levelek terjedelme és tárgyköre; a szép szellemü levelezés véget ért, értekezéseket nem igen foglalnak többé levelekbe, s a művészi forma tekintetében a rövidség, világosság, határozottság és a tárgyhoz mért választékosság a főkellékek. A mai L.-irás feladata: kevés szóval eleget mondani.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is