Levélállás

v. levélhelyezkedés (növ., phyllotaxis, inclus, ághelyzet, dispositio ramorum), a lomblevél, melyet a közéletben csak levélnek szoktunk nevezni, a száron különbözőkép lehet elosztva, de még ha látszólag rendetlen is, mindenkor törvényszerü azelhelyezkedése. Ez, vagyis a levelek állása mindig megegyezik az ágakéval, mert ezek mindenkor a levelek tövéből nővén ki, tulajdonképen az ág alkalmazkodik a levelek elhelyezkedéséhez. A L. meglepő törvényszerüségét Schimper, Braun Sándor (l. o., 1835) és Bravais L. és A. (1838) alapították émeg. A levelek kétféle módon helyezkedhetnek el a szár hosszaságán. 1. Csupán csak egy levél nő ki a szárnak egy magasságából, ez a váltakozó L. (folia alterna, váltogató L.). Ha a váltakozó levél nagyon sűrü (lLinaria vulgaris), a levelek elhelyezkedése szabálytalannak látszik. Ez a sűrü vagy elszórt L. (folia sparsa). Ilyen a törpe szár rózsásan összeszorult levele is. Az ágak a tönkrement rügy, csavarodás v. más ok folytán is sűrüen állhatnak. 2. Két vagy több levél nő ki a törzsnek ugyanabból a magasságából. Ha kettő nő ki, átellenes levélállásnak (folia opposita) mondjuk, mert egymással tökéletesen szemközt van, pl. a gyöngybogyón. Épp igy váltakozó vagy átellenes az ág is, de a régiebbek alól a levél már lehullott v. a forradás helye is elmodósott. Az átellenes L.-nak v. ághelyzetnek gyakoribb esete az, midőn két-két pár ág vagy levél egymással keresztben váltakozik. Ez a keresztes L. v. keresztesen avagy keresztben átellenes L. (1. ábra), p. az orgonafán. Ha három vagy több levél v. ág nő ki egy magasságból, a L.-t örvesnek, csillagosnak vagy sugarasnak mondjuk (folia verticillata, rami verticillati). Az aspirális állás végre olyan, melynek oldaltagjai mind egy oldalon vannak, v. ha nem egy oldalon lennének is, lehetetlen a felfüggesztés pontjait spiralissal v. körrel összekötni.

[ÁBRA] 1. ábra. Keresztesen átellenes levél.

Bárminő bonyolódott v. rendetlennek lássuk is a levelek elhelyezkedését, törvényszerüségét mindenkor, ha nehezen is, kipuhatolhatjuk. E végből kiindulónak váltakozó helyzetkor megjegyezünk egy levelet, innen a következő levél felé haladunk és érintünk minden következő levelet addig, amig a megjegyzett levélnek éppen a fölötte levőjéhez nem jutottunk. Ezen útunk a következő, éppen fölötte álló levélig spirális irány volt a szár körül és alapsirálisnak mondjuk (2. ábra). Ekkor azt is tapasztaljuk, hogy a szár periferiájának darabja, melyet a spirálissal az egyik levéltől a következőig megkerültünk, ugyanazon faju növénynek kész levelei között egyenlő hosszuságu. Ezt az ívdarabot elhajlásnak v. divergensnek mondjuk. A spirális útját egyik levéltől az éppen fölötte levő legközelebbi levélig levélfordulatnak vagy levélciklusnak nevezzük s az egy levélfordulatban levő levelek száma és iránya, vagyis a levelek elhelyezkedése ilyen ciklusokban a száron mindég ugyanaz. A levélciklus leveleinek számát törtszámmal jelöljük, még pedig az egy fordulatba eső levelek számát nevezőnek, azt a számot pedig, ahányszor a spirális a szárat egy ciklusban megkerülte, amig a fölötte függélyesen álló legelsőhöz jutott, számlálónak tekintjük. Igy p. a körtefa, tölgyfa, nyárfa és diófa levelei 2/5 állásuak, azaz mig a spirális a szárat kétszer megkerülte, öt levelet érintett. Az utilapué 3/8. Az itt rejlő törvényeket nem mindenkor könnyü felismerni. A spirális elrendezés gyakran fölismerhetetlen, ha a levelek a kurtán maradt hajtáson bokrosan csoportosulnak (folia fasciculata, p. a rozmaringfenyőn.

[ÁBRA] 2. ábra. A levél spirális vonala

Forrás: Pallas Nagylexikon