Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Liberius... ----

Magyar Magyar Német Német
Liberius... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Liberius

pápa, római születésü, 352. választott az egyház fejévé, megh. 366 szept. 24. Pápasága az aiánusok mozgalma miatt nagyon zavaros volt. Constantius császár majd ajándékok, majd fenyegetések által akarta L.-t arra birni, hogy Athanasius kárhoztatásába beleegyezzék s az ariámusokkal közösségben legyen, miután pedig ezt nem tette, 355. Beratába (Trákia) száműzetett, s helyébe II. Felix római archidiakonus emeltetett a pápai székbe. L. száműzetésében két évet töltött. A nép gyakran adott hangos kifejezést ama kivánatának, hogy visszanyerje főpásztorát, elannyira, hogy föllázadva, felixet a templomból kikergette. A császár ekkor megengedte L.-nak a Rómába jövetelt (358). A rómaiak legnagyobb lelkesedéssel fogadták. Utóbb azzal vádolták, hogy Constantius azért engedte meg neki a visszajövetelt, mert megtörve a számkivetés által, beleegyezett az ariánus tanba vagy pedig tilos engedményeket tett. Ellenkezőleg be van bizonyítva, hogy soha sem esett arián eretnekségbe, sőt a püspököknek is meghagyta, hogy a niceai hitvallást irják alá s kerüljenek minden közösséget az ariánusokkal. A római egyház szept. 23. tartja emlékét, a görög pedig aug. 27. V. ö. Wetzer és Welte, Kirchenlexikon (7. köt. 1945-1959. old.).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is