Liebig Jusztus

Liebig Jusztus, német kémikus, szül. Darmstadtban 1803 máj. 12., megh. Münchenben 1873 ápr. 18. Atyja festékáru-kereskedésel foglalkozott; minthogy egyik-másik vegyszert maga állította elő, ez igen korán magára vonta a fiu figyelmét, ki 1818. gimnáziumi tanulmányait abbahagyta, hogy a vegytannak szentelje életét és gyógyszerész lett. A gyógyszerészi pálya azonban nem felelvén meg várakozásának, elhagyta azt s a kellő előkészület után a bonni, utóbb az erlangeni egyetemre ment; utóbb tanulmányai kiegészítésére utazási ösztöndíjjal 1822. Párisba utazott s már 1823. egy felette érdekes értekezést olvasott fela durranó ezüstről, miáltal a véletlenül jelen levő Humboldt Sándor figyelmét magára vonván, ennek befolyására a Gay-Lussac laboratoriumába jutott be. 1824. a fiatal tudóst már mint a giesseni egyetem vegytan-tanárát Németországban találjuk; itt működött 28 éven át s itt tette lángesze és érnyedetlen tehetsége által nemcsak saját nevét, de a kis giesseni egyetemet is világhirüvé. 1852. Münchenbe hivták meg az egyetemre, s 1860 óta a bajos tudományos akadémia elnöke volt. L. mint buvár az organikus kémia alapját vetette meg, egyik felfedezése követte a másikat, s az Annalen der Chemie und Pharmacie-ban 215 értekezés és közlemény jelent meg tőle, valamint 20 nagyobb dolgozat, melyet mások társaságában végzett. Számos közleménye a vegytani buvárlat egy-egy remeke, s gyakran oly jelentőségü, melyhez hasonlót a szervi vegytan története alig mutathat fel. Alig van a vegytannak ága, hol nem a L. neve és érdemei állanának legelől. Kiváló fontosságu azonban, hogy L. az agrikultur-kémia megteremtőjévé és a visszsapótlás tanának megalapítójává lett a Die Chemie in ihrer Anwendung auf Agricultur und Physiologie címü 1840. első s 1876. kilencedik kiadást ért munkájában. E munka valóban korszakot alkotó volt; páratlan ügyességgel, egy lángész éleslátásával szedte össze az őt megelőző tudósok által kikutatott igazságokat s ezeket mint alapköveket használta fel az agrikultur-vegytan, a trágyázás és visszapótlás tanának felépítésénél. Rendkivül ékes irállyal megáldva, s stiljének a tudományos nehézkességtől tisztán tartása által mindenki által megérthetően valóságos tudományos forradalmat keltett nemcsak az ország határain belől, de ugyszólván az egész világon. Reá utalt a rabló gazdaságra, a talajkizsarolás és kimerüls folytán tönkre ment népekre: Görögország, Babilon, Egyipton, Róma, Spanyolország hatalmának alászállását és elnéptelenedését tisztán a talaj kizsarolására vezette vissza. L.-nek több tétele heves és évekig tartó vitára adott alkalmat, mely felettébb előmozdította a gazdasági és fiziologiai ismeretek fejlődését, s ellenfelei L.-t már legyőzöttnek tekintették, mert kilenc évig (1846-1855) jóformán életjelt sem adott magáról, midőn hosszabb tanulmányok és kisérletek után egy hosszabb értkeezésében elleneit újból hevesen megtámadta s Lutherként agrikultur-kémiaia hitvallását ötven szabatosan szövegezett pontba foglalta össze. L. bizonyította be először, höogy a zöld növény csak ásványi anyagokkal táplálkozik, s hogy a humusz és korhadó szerves anyagok csak indirekte működnek közre a növények táplálásánál. Ő állította fel a trágyázás alapelvét: a visszapótlás tanát, a termékenység mértékét: a minimum-törvényt, s ez által ő létesítette a műtrágya-ipart, mely ma már évenkint több száz millió forint értékü anyagot termel. Az állatfiziologia terén szintén kimagasló L. tudományos alakja; ő osztotta be a táplálékot plasztikus és légzési tápláló anyagokra és tápsókra; ő általa ismerjük a tápszer és tápanyag szabatos fogalmát, ő derítette ki a tápsók nélkülözhetetlen fontosságát, a légzésnek összefüggését az állati hővel, az állati munkával stb. L.-nek köszönjük továbbá a kémiai oktatás reformját, mely elvek azóta a tudomány más ágaiban is a legszebb sikerrel alkalmaztatnak, s ugyancsak L. volt az ki a bajor tudományos akadémiában Münchenben 1861. nov. 28. tartott beszédében, az izolált gazdasági akadémiákat s azoknak tanárait kiméletlenül elitélvén, a felsőbb gazdasági oktatást az egyetemekre és műegyetemekre kivánta helyezni s igy a felsőbb gazdasági oktatást új irányba terelte. (L. Hohenheim.) Főbb munkái a következők: Die Chemie in ihrer Anwendung auf Agricultur und Physiologie (először 1840., összesen kilenc kiadás); Die Thierchemie oder die organische Chemie in ihrer Anwendung auf Physiologie und Pathologie (1842 és 1847); Handbuch der organischen Chemie mit Rücksicht auf Pharmacie (1843); Die Grundsätze der Agriculturchemie mit Rücksicht auf die in England angestellten Untersuchungen (1855); Zur Theorie und Praxis in der Landwirthschaft (1856); Naturgesetze des Feldbaues (1862). Valamennyi több európai nyelvre van lefordítva, de legismertebbek Chemische Briefe (Heidelberga 1844),mely valódi mintaképe a népszerüen előadott tudománynak. Ez utóbbi egy része Péterffy József és Kálmán fordításában magyarul is megjelent (Nagy-Kanizsa 1863. Teljes magyar fordítása Lechner Lászlótól kéziratban maradt). Magyar nyelven megjelent még a müncheni tudományos akadémiában tartott nagy jelentőségü beszéde Barsi J. fordításában, A mezei gazdaság jelen állapota címmel (Pest 1862). L. érdemeit elismerte és méltányolta kora; az európai tudományos akadémiák siettek őt külső tagjai sorába iktatni. (A magyar tudományos akad. 1858 dec. 16.). II. Lajos hesseni nagyherceg bárói rangra emelte, fejedelmi udvaroknál kitüntető fogadtatásban részesült, számos kül- és belföldi érdemrenddel lett kitüntetve, halála után a Deutsche Chem. Gesellschart Münchenben gyönyörü carrarai márványszobrot, Giessenben és Darmstadtban ércszobrot állított emlékének, mely előbbinek felállításához a világ minden részéről folytak adakozások. V. ö. Vasárnapi Ujság, 1859. évf. 409., 1873. évf. 197.

Forrás: Pallas Nagylexikon