Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
liliom lily

Magyar Magyar Német Német
liliom Lilie (e)

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Liliom

(növ., Lilium L.), a liliomfélék hagymás virága; hagymája pikkelyes, levele váltakozó v. örves, virágleple hat szirmu, lapos magva háromélü tokban képződik, 45 faja mind a két földségnek É-i és mérsékelt vidékén (hazánkban 5) terem. Kevés fajának nagy, hosszucsöves virága és nagy szivalaku nyélelt levele van. Ilyen a L. giganteum Wall. (óriás L.), mely a Himálaja fensíkjain terem, 3 méternyire megnő, s egész tizenkét, fehér, belül biborszinüen lángolt jószagu virága van. A hosszas, csüngő virágu és keskeny levelü L.-ok közül, melyek kivétel nélkül délkeleti Ázsiában honosak, a Lilium Japonicum Thunb. csak egy- és a L. longiflorum Thumb. többvirágu, mindakettő Japánból származik, fehér évirágu, most már a kertekben meglehetős gyakori. A L.-ok harmadik csoportjának a virága harangalaku, csüngő vagy fölálló. Ilyen az előázsiai fehér L. (L. candidum L.). Emberemlékezet óta kedvelt dísznövény, ma már vad állapotban sehol sem lelni, de könnyen elvadul. Egész másfél m. magas, 5-20 fehér virága van. Több fajtáját termesztik. Már a legrégibb persa és szirus dalok dicsőítik, általában a szűzesség és ártatlanság jelképeül tekintették. Hagymája meg virága régebben gyógyszer volt, az előbbit keleten mai napig is eszik. A fölálló, piros, narancsszinü vagy sárga viráguakat tüzes L.-nak nevezik. Legismertebbike a L. bulbiferum L. Karintiában s tovább D-re Horvátországban, itt-ott hazánk É-i részén, valamint az osztrák Alpeseken, virága narancspiros, barnával foltozott, levele tövében apró hagymája van, róla szaporítható. Inkább sáfrányszinü a L. croceum Chaix Dél-Franciaországban, mig a L. Dauricum Gawl. (hazája Dél-Szibéria) minium- vagy narancsvörös s levélörv környezte virágernyőjével pompáskodik. Pompás jelenség a L. speciosum Thunb. (L. lancifolium Hort.), hazája Japán, virága csüngő, eredetileg fehér, gyakran pirosan foltozott, vanilia illatu, Siebold hozta Európába és csakhamar veszedelmes vetélytársa lett a kerti virágoknak. Az aranyos L. (Lilium auratum Lindl, l. a Teremnövények II. képmellékletén) japáni; méternél magasabb, virága több mint 13 cm.-nyi hosszu, fehér és vörösbarnán pettyezett, a középerén sárgaszinü pántja van. A L.-ok negyedik csoportja a turbánforma v. török L.-ok. Ezeknek a szirma nagyon visszagöngyölödik, s mintegy a török turbánhoz hasonló. Ilyen a tigris L. (L. tigrinum Gawl.) Khinából és Japánból, mely körülbelül 2 m.-nyi szárának csúcsán, számos tűzszinü s feketével pettyezgetett virágok alkotta piramis forma virágzatot, a levelek tövébenpedig apró hagymát visel. Sokkal gyakoribb a turbánforma L. (L. Martagon L.) majdnem egész Európa és É.-Ázsiában terem, körülbelül 1 m. magas; levele örves, virága piros (ritkán fehér), a belső szine barnafoltos, lecsüngő és mint laza fürt a szárat tetőzi. Sárga hagymáját Szibériában eszik. Horvátország és Dalmácia havasain csaknem fekete virágu fajtestvére, a L. Cattaniae Vis., Erdély és Bánság határhavasain pedig a L. Jankae Kern. helyettesíti. Mind a kettő méltó kerti virág. A L. superbum L. is közelről rokon velök, 2 m. magas, levele örves, jó földben egész 12 skarlátpiros virágot hajt, a virág alsó része sárga, de biborpirossal pettyegetett. A L. Camtschatcense L. v. Serrana camtschatica Sieb. (sarranah v. fekete L.), hagymája tojásdad, virága pedig biborfekete. Kamcsatka és Szibéria népének elesége. Hagymáját nyáron a mezőn fáradsággal összegyüjtik, csakhogy a munka szaporátlan, mert a növény nem nő seregesen, de a gyüjtését a kamcsatkai patkány (Hypudaeus oeconomus) is megkönnyíti, mert saját éléstárában szokta felhalmozni.

A L. orvosilag is használatos, különösen az illatos olaja (oleum liliorum alborum) fülfájásra és égetett sebre. Ezért a fehér L. virágjára olajat öntenek. A turbánforma L. bulbi asphodeli spurii néven vizelethajtó, külsőleg pedig bőrkiütésre és kelésre mint puhító és tisztítüó szerv volt használható. A művelődés-történelemben kiváltképen a fehér L. szerepel. A régi persa és szir dalokon kivül a biblia is gyakran emlegeti. Salamon templomának oszlopfeje L.-ot, másik szerint nelumbiumot ábrázolt. Ha a héber susan valóban a fehér L. neve, melyről Salamon azt állítja, hogy közönséges növény, akkor Susa persa város neve valamint Susanna név is összefügg vele, s az utóbbi mint a szűzi tisztaság és szemérmetesség jele. A fehér L., mellyel a zsidók oltárjaikat díszítették, mint a tisztaság és ártatlanság jele a kereszténységbe is átment, s mint a szeplőtelenség jelképét Szűz Mária és szt. József kezébe adják. Vajjon a zsidók mezei L.-a bizonyosan a fehér L. volt-e, sokan kétlik, mert ott a fehér L. a mezőn, általában vadon sehol sem terem. Az evangeliumi L.-nak a korona L.-ot mondják. A L.-ot a rómaiak Junónak szentelték s a reménység jelképe s a trónörökös jezője volt. A rómaiak régi pénzén spes populi Romani jelzéssel a L. képe díszlett. Az északi tündéreknek is jelzője volt. A legenda szerint Chlodwigot, a frankok királyát, midőn a keresztény hitre áttért, egy angyal L.-szállal ajándékozta meg és a nagyon keresztény érzelmü francia királyok a fehér L.-ot családi címerökbe iktatták, még pedig legelőször 1197 tájban. Igy vette föl VII. Lajos francia király is a maga címerébe (l. Címernövények) és ezóta megmaradt a Bourbonok jellemző növényeül. L.-rendet több király alkotott, Ferdinánd Aragonia királya 1413 tájban, Pál páoa 1546., utoljára X. Károly, még mint Artois grófja 1814. A L. mint kerti virág, a rózsa után, a legismeretesebb s kertbe a legrégibb időtől fogva ültetik. A rózsával azonban a L. versenyt nem tarthatott, mert nem teljesedik, kevésbbé változik, tehát a változatosság hatását nem birja előidézni, igy a L. az újabb kornak számtalan szebb virága előtt hátrált. A fehér L. a kertben mereven állandó, bár több ezred óta ültetik, mégis a régi maradt, sem az alakját, sem a termetét, sem a virága szinét jelentékenyen meg nem változtatta. A L.-ok kedvelése és ültetése ismét csak akkor lendült fel, midőn Siebold Japánból gazdag és pompás L.-fajokat hozott Európába. Mexikói v. spanyol L., San Jago- v. Jakab-L., 1. Hölgyliliom. Több L. nevü növényt l. Nőszirom; Kockás L., l. Korona L.; Madár L., 1. Legényvirág és Tyúktaréj; l. Sásika. V. ö. Cannart d" Hamale, Monographie des lis (Mecheln 1870); Duchartre, Öbservations du genre lis (Journal de la Société d" horticulture de Paris, 1870); Koch, Das Geschlecht der Lilien (Wochenschrift für Gärtnerei und Pflanzenkunde, 1870); Rümpler, Die schönblühenden Liliengewächse (Berlin 1882).

[ÁBRA] 1. ábra.     2. ábra.

A L. a heraldikában aránylag leggyakrabban előforduló virág. Három levélből áll, melyek középsője felül-alul hegyes, a két oldali fölül lehajtott, alól fölhajtva. A három levelet szalag köti át. (L. az 1. és 2. ábrát, mely utóbbi a L.-nak stilizált nagyon ritka, s a XIV. sz.-ban előfordult alakját adja.) Azt a L.-ot, melynek alsó része hiányzik, Cleve-nek neveztek. Mint ornamentikai tárgy a L. már a XI. sz.-ban használtatik keleten mint szövetminta; ugy látszik a keletről ment át fleur de lis név alatt a francia, később a német heraldikába, 1179 óta a francia címerben is előfordul. Előfordul nemcsak a címerben, hanem azonkivül koronában, sisakokon, kereszteken stb.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is