Lipót

1. (I.), anhalt-dessaui fejedelem, porosz tábornagy, népiesen: Der alte Dessauer, szül. Dessauban 1676 jul. 3., mint János II. György fejedelem és Orániai Henrietta fia, megh. Dessauban 1747 ápr. 9. Atyját 1693. követte a trónon, a kormányt azonabn egyelőre anyjára bizta. Ő maga brandenburgi ezredek élén a franciák ellen harcolt Németalföldön. 1698. azután maga vette kezébe a kormányt és ugyanebben az évben Föse gyógyszerésznek Anna Lujza nevü leányát vette nőül. Sokat tett a következő békés években az ipar, az Elbe szabályozása és kis hadának reformja érdekében. Ő hozta be először ezredénél a vas töltő-pálcát, melyet azután az egész brandenburgi hadseregben meghonosítottak. A spanyol örökösödési háboruban különösen a Rajna mellékén (Kaiserswerth és Venloonál), 1703. Höchstädtnél, 1705. pedig Szavójai Jenő fővezénylete alatt Cassano mellett és Torino felmentése alkalmával tüntette ki magát. 1707. Jenő kiséretében a Provenceban harcolt és visszavonulása közben Susát kerítette hatalmába. 1709. részt vett a Malplaquet melletti csatában, 1710. Douayt és Airet kényszerítette megadára, 1711. pedig Mörs várát. 1712. I. Frigyes Vilmos, poosz tábornagy rangjára emelte és ezóta politikai és nemzetgazdasági kérdésekben i smegkérdezte tanácsát. A dohánykollégiumba is befogadta. Midőn Poroszország XII. Károly svéd királlyal háboruba keveredett, L. a 32 000 főnyi porosz és szász hadsereg élén Rügen szigetét és Stralsundot foglalta el a svédektől és az ő érdeme, hogy Poroszország a stockholmi békekötésben Elő-Pomerániát kapta egészen a Peeneig. A lengyel örökösödési háboruban (1734-35) a franciák ellen harcolt, miután egy évvel előbb a császártól a birodalmi marsal címet kapta. I. Frigyes Vilmos halálával befolyását elvesztette és II. (Nagy) Frigyes mellett az ő személyisége is eltörpült. 1741 ápr. Frigyes ugyan a tartalék hadtest vezényletével bizta meg L.-ot, de az egész háboru folyamán nem nyilt alkalma arra, hogy tehetségének újabb jelét adhassa. Csak 1745., a Kesselsdorf mellett kivívott diadalban volt némi része. Az 1745-iki béke megkötése után visszavonult Dessauba és hátralevő éveit kis országa érdekeinek kielégítésére fordította. Az I-ső porosz gyalogsági ezred L. nevét viseli, a róla elnevezett (állítólag általa küldött) hadiindulót díszszemlék alkalmával most is fújják és Berlinben meg Dessauban szobrot állítottak emlékére. Különben is a német és különösen a porosz infjuságnak egyik kedvelt hőse. Önéletrajzát kiadta Siebigk, új kiad. 1876.

2. L. (II.) Miksa, anhalt-dessaui fejedelem, porosz tábornagy, az előbbinek fia, szül. Dessauban 1700 dec. 25., megh. 1751 dec. 16. Mihelyt csak lovagolni tudott, atyja maga mellé vette. Annak oldalán vett részt 1709 óta a spanyol, 1733 óta pedig a lengyel örökösödési háboruban. Az osztrák örökösödési háboruban Glogaut és Boroszlót kerítette hatalmába (1741) és a Chotusic és Soor mellett vívott csatákban is kitett magáért. II. (Nagy) Frigyes érdemei fejében tábornaggyá, a béke megkötése után pedig Magdeburg kormányzójává tette. Kis országának trónján 1741. követte atyját.

3. L. (III). Frigyes Ferenc, anhalt-dessaui fejedelem, az előbbinek fia, szül. 1740 aug. 10., megh. 1817 aug. 9. Előbb nagybátyjának gyámnoki hatalma alatt állott, 1758 óta pedig önállóan uralkodott és kormánya minden tekintetben alattvalóinak javára vált. 1807. a Rajnai szövetségbe kellett belépnie és ez alkalommal fevette a hercegi címet. Dessauban 1858. Kisztől készített szobrot állítottak emlékének.

4. L. (IV.) Frigyes, anhalti herceg, az előbbinek unokája, Frigyes trónörökös fia, szül. Dessauban 1794 okt. 1., megh. u. o. 1871 máj. 22. Anhalt-Dessauban nagyatjya halála után kezdett uralkodni (1817); az anhalt-kötheni ág kihalta után annak a fejedelemségét is örökölte és végre az Anhalt-Bernburggal kötött szerződés értelmében Anhalt-Bernburg is ő reá szállott (1863). Mint ezen 1603. különvált és imént újra egyesített fejedelemségek ura, Anhalt hercegének címezte magát (1863 aug. 30.). Hosszu uralkodásának fontosabb eseményei: a porosz vámszövetséghez való csatlakozás (1828), új és célszerübb törvénykezés meghonosítása és Leopoldshall sóbányának megszerzése. Utolsó éveiben a képviselőházzal keveredett közjogi viszályba. Nejétől a következő gyermekei születtek: Frigyes, Anhalt jelenlegi hercege, továbbá Ágnes és Mária Anna hercegnő. Az előbbi mint irónő szerzett hirnevet (Ein Wort az Israel, 5. kiad. 1893); Férje Ernő, szász-altenburgi herceg. A második Frigyes Károly porosz herceghez ment nőül és 1885 óta özvegy.

5. L. Károly Frigyes, badeni nagyherceg, szül. Karlsruheben 1790 aug. 29., mint Károly Frigyes nagyherceg második házasságából származott fia, megh. 1852 ápr. 24. A trónt mostoha bátyja, Lajos nagyherceg haláal után örökölte (1830). Ifju korában részt vett az utolsó francia hadjáratban (1814). 1819. Zsófia hercegnőt (rokonát) vette nőül, IV: Gusztáv svéd király leányát. Kormányra jutása után fontos reformokat léptetett életbe, miben Böckh, Nebenius és Winter miniszterei segítették. Mindamellett az 1848-iki forradalom éppen Badenben ingatta meg alaposan a trónt, ugy hogy L.-nak Ehrenbreitstein, majd Mainzba kellett menekülnie, ahonnan csak a forradalomnak porosz és német szövetségi szuronyok által történt leveretése után tért vissza székvárosába. A reakció itt is orgiákat rendezett (l. Baden története). Legidősebb fiát, Lajost, kormányra képtelennek kellett nyilvánítania (megh. 1858.); többi gyermekei közül nevezendő: I. Frigyes (l. o.) és Cecilia, ki mint Mihály orosz nagyherceg neje nevét Olga Feodorovnára változtatta.

6. L., bajor herceg, szül. Müncheben 1846 febr. 9. Luitpold, a régens-herceg másodszülött fia. A katonai pályára lépett és előbb 1891 óta a 6. vadász-zászlóaljánl, 1864 óta pedig a tüzérségnél szolgált. Résztvett az 1866-iki háboruban, szintugy mint tüzérkapitány az 1870-71-iki francia háboruban és Villepion mellett kitüntette magát, ahol meg is sebesült. A béke helyreálltával beutazta a Keletet és meglátogatta a Szentföldet. 1875. őrnaggyá, 1881. altábornaggyá, 1887. az I. hadtest parancsnokává és lovassági tábornokká tették. 1873. ápr. 20. nőül vette Gizella főhercegnőt, I. Ferenc József királyunk id. leányát, kitől a következő gyermekei születtek: Erzsébet (szül. 1874 jan. 8.), Seefried Ottó báró neje; Augusta (szül. 1875 ápr. 28.), 1893 nov. 15. óta József Ágost osztr. főherceg és magy. kir. herceg neje; György (szül. 1880 ápr. 2.) és Konrád (szül. 1883 nov. 22.). Az utóbbi évtizedben évenkint megfordult hazánkban az udvari vadászatok alkalmával; igy 1895 szept.-okt. is, amidőn Gödöllőn és Visegrádon időzött.

7. L. (I.) György Keresztély Frigyes, belga király, Ferenc Szász-Koburg herceg fia, szül. Koburgban 1790 dec. 16., megh. Brüsszelben 1865 dec. 10. Hadtudományokkal és államtudományokkal foglalkozott s az orosz hadseregben tábornok lőn. Midőn Ernő bátyja Oroszországban járt (1808), L. vette át a hercegség kormányzását és I. Sándor cár kiséretében az erfurti kongresszuson is megjelent. Tekintettel a hatalmas Napoleonra, 1810. az orosz hadseregben elfoglalt állásáról lemondott. Aztán családjának a művészeteknek és tudományoknak élt; nemsokára azonban diplomáciai kiküldetésben járt Párisban s 1811. Münchenben határrendezési szerződést kötött Bajorországgal. 1813. belépett az orosz hadseregbe és a nagy német hadjárat alatt hadvezéri tehetségének és hősiességének fényes bizonyítékát adta. 1814. bevonult Párisba, onnan pedig I. Sándor kiséretében Angolországba ment. 1815. az angol udvar hivta meg s ez alkalommal (1816 márc. 16.) ismerkedett meg Sarolta Auguszta brit trónörökösnővel, aki őt férjének választotta. A parlament 1816 márc. 27. kelt határozata alapján megadta neki az angol polgárságot, a királytól pedig a Kendal hercegi címet kapta; azonfelül évi 50 ezer font sterling járadékot kapott, a brit tábornagyi rangot és a titkos tanács tagja lett. Az esküvő 1816 máj. 2. ment végbe és L. a legboldogabb családi életet élte, Claremontban, midőn ifjú neje 1817 nov. 5. gyermekágyban hirtelen meghalt. Az időtől fogva visszavonultan élt hol Londonban, hol Claremont birtokán. 1830 febr. 3. a görög nemzet a királyi koronával kinálta meg, de mert a szövetséges hatalmak az új királyság határait nagyon is szűkre szabták, az ajánlatot nem fogadta el. 1831 jun. 4. a belgiumi nemzeti kongresszus a belgák királyává választota. Ezt a koronát L. jul. 12. elfogadta, bevonult Brüsszelbe s 21. letette az esküt az alkotmányra. Ez alkalomkor lemondott egyúttal az angol évjáradékoról. 1832 aug. 9. nőül vette Lujnzát, Lajos Fölöp francia királynak leányát, aki 1850 okt. 11. halt meg. L. bölcs és mintaszerü alkotmányos uralkodó volt, aki népének szeretetét s a külföld becsülését kiérdemelte és annyira megszerezte egész Európa tiszteletét, hogy mint az alkotmányos fejedelemnek mintaképét még mai nap is emlegetik. 1848. késznek nyilakozott trónjáról lelépni, ha a nemzet jólléte és akarata ezt követelné, de a nép óriási többsége hallani sem akart erről. 1856. megülte uralkodásának 25. évfordulóját. Udvartartásában nem keresett fényt, pompát; civillistáját legnagyobbrészt közhasznu, jótékony célokra, a tudományok és művészetek emelésére fordította. Országa semlegességét lelkiismeretesen megóvta s bölcs, mérsékelt tanácsával az európai béke fentartására törekedett, ugy hogy még idegen fejedelmek és népek is kerestek nála tanácsot és igazságot. Második házasságából három gyermeke született: II. Lipót, Belgium jelenlegi királya; Fülöp, Flandria grófja (szül. 1837 márc. 24.) és Mária Sarolta,a szerencsétlen mexikói császárnő (l. Sarolta).

8. L. (II.), belga király, az előbbinek fia és utódja, szül. Brüsszelben 1835 ápril. 9. Atyja 1840. Brabant hercegévé nevezte ki; 1846. belépett a hadseregbe; 1853 aug. 22. nőül vette Mária Henriettát (szül. 1836 aug. 23.), a boldogult József főhercegnek, Magyarország nádorának leányát. A szentásuban élénk érdeklődést tanusított hazájának anyagi jólléte, szellemi fejlődése és kereskedelmi összeköttetései iránt. A tulajdonképeni politikától azonban tartózkodott, miglen atyjának halálával, 1865 dec. 10. trónra került. Atyja példáján indulva, szigoru köetkezetességgel tartotta meg az alkotmányt, miáltal az összes pártok becsülését kivívta. Nagy szeretettel kisérte Afrika kikutatását, ahol több expediciót és számos gyarmatosítási kisérletet támogatott. 1876. egyetemes földrajzi kongresszust hivott össze Brüsszelbe, mely Afrikának gyarmatosításával és tanulmányozásával foglalkozott. Stanley utazásainak és leirásainak alapján megalapította a Kongo-államot, melyet 1885. az ő fenhatósága alá helyeztek. Belgium belső élete alatta nagy átalakuláson ment keresztül. 1884. bukott meg a liberális párt és azóta klerikális többség és miniszterek intézik az ország sorsát, ami első sorban a közoktatásügyre vont döntő befolyással és a radikálisok és szocialisták uralmára hajtá a vizet, ugy hogy a szocialista párt óriási sztrájkokban mutatta meg erejét. 1892-93. pedig külön alkotmányos gyülés revideálta az alkotmányt és az u. n. plurális rendszert fogadta el az új választási census alapjául. (V. ö. Belgium III. köt., 37-38. old.) 1890 dec. 10., illetve jul. 21. megünnepelte uralkodásának 25 éves jubileumát, a belga függetlenségnek 60 éves emlékünnepével egyszerre. E nap emlékére a király hajlandónak nyilakozott az általa alapított Kongo-állam feletti fenhatóságot Belgiumra átruházni. Ezta tervet azonban pénzbeli áldozatok és beruházások nélkül meg nem valósíthatta s Anglia meg Franciaország nehézségeket is támasztotta, ugy hogy az egész ügy legújabban kétessé vált. Egyéb csatlkaozás és szomoruság is érte L. királyt; igy veje, Rudolf trónörökös halála, szintugy Balduin hercegnek elhunyta (1891 jan. 23.), kit utódjául szemelt ki s kinek neveléséről atyailag gondoskodott. Legújabban L. király a Kongo-állam ügyében Párisbanidőzött (1895 szept.-okt.). V. ö. Bertrand, L. II et son regne (Brüsszel 1890); Juste T., Leopold I et II, rois des Belges (1880). Egyetlen fia, Lipót herceg, Brabant hercege és Hennegau grófja, tiz éves korában, 1869 jan. 28. meghalt. Három leánya közül: Lujzát (szül. 1858 febr. 18.) Fülöp, Száz-Koburg herceg, Stefániát (szül. 1864 máj. 21.) pedig boldogult Rudolf, Ausztria-Magyarország trónörököse vette nőül. Klementina (szül. 1872 jul. 30.) Károly Antal Hohenzollern-Sigmaringen herceghez ment nőül (1894 máj. 28.). A trón pedig Fülöp flandriai grófra,illetve Albert fiára néz (szül. 1875 ápr. 8.).

9. L. Miksa Gyula, braunschweigi herceg, szül. Wolfenbüttelben 1752., az Oderába fult Frankfurtnál 1785 ápr. 27. Jerusalem apát vezetése alatt jó nevelésben részesült és azután Lessing társaságában beutazta Olaszországot. 1776. Nagy Frigyes (unokabátyja) a Frankfurtban székelőgyalogsági ezrednek parancsnokává tette. 1782. vezérőrnagy lett. Frankfurtban a jótékony herceg közkedveltségnek örvendett. Midőn a nevezett napon több, a halállal vivódó embert iparkodott az erősen hajló Oderából megmenteni, maga is halálát lelte. V. ö. Hänselmann, Der Tod des H. L. von Braunschweig (1878).

10. L., hohenzollerni herceg, l. Hohenzollern (IX. köt., 288. old., 2. hasáb).

11. L. Pál Frigyes Emil, Lippe hercege, szül. Detmoldban 1821 szept. 1., megh. u. o. 1875 dec. 8. Porosz hadi szoláglatba lépvén, felvitte az őrnagy rangjáig, 1851. pedig atyját követte a trónon. Mint a reakció hive erőszakkal intézte kis országának sorsát és Fischer meg Oheimb minisztereivel együtt gyülöletessé tette nevét. Gyermeket nem hagyott hátra; öccse Woldemar követte a trónon.

12. L., Nagy-Britannia hercege, Viktoria királyné fia, l. Albany (2).

13. L. (I., Liutpold), a Fenséges (a babenbergi házból), osztrák őrgróf, megh. 994 ju. 10. a würzbugi birodalmi gyülés alkalmával, nyíllövés következtében. A Babenbergi család egyik sarja, Freisingeni Ottó püspök azt állítja, hogy I. L. a keleti frank Babenberger családnak rokona és egyúttal nordgaui Berthold testvére volt. Mindketten II. Ottó császár oldalán küzdöttek a fellázadt bajorok ellen (976), amiért a császártól terjedelmes birtokokat nyertek jutalmul. L. megkapta a bajor keleti határőrvidéket (Ostmark), vagyis a mai Alsó-Ausztriát. Utódja lett fia, I. Henrik.

14. L. (II.), osztrák őrgróf (a babenbergi házból), Adalbert őrgróf fia, ki atyja kiséretében 1042. bátran harcolt Aba Samu hadai ellen és az egyik magyar hadosztályt Tulln táján le is győzte. Atyja előtt halt el (1043), ez okból némelyek nem számítják az őrgrófok közé.

15. L. III.(IV.), a Kegyes v. Szent L., osztrák őrgróf (a babenbergi házból), II. Szép Lipót fia és utódja, született 1073 szept. 29., meghalt 1136 nov. 15. 1096. kezdett uralkodni. Harcolt IV. Henrik oldalán a császárnak fellázadt fia ellen; nemsokára azonban maga is átpártolt a lázongó Henrik herceghez, akinek Ágnes nevü leányát nőül vette. Ennek kezével óriási hozományt kapott, melyet a szegények istápolására, templomok és kolostorok építésére fordított. 1108. V. Henrik kiséretében hazánk ellen küzdött, de Pozsony városát egyesült erővel sem birták hatalmukba keríteni. Hat fiut és öt leányt hagyott hátra. VIII. Ince pápa 1485 junius 6-án szentté avatta s azóta Alsó-Ausztria védőszentjének tartják. V. ö. Egger, Sankt L. (Bécs 1885.) - Legidősebb fia:

16. L. IV. (V.), osztrák őrgróf) a babenbergi házból), a bajor hercegséget kapta 1139., csakhogy már 1141 okt. 18. meghalt.

17. L. (V.), osztrák herceg (a babenbergi házból), Jasonmirgott Henrik fia, 1157 táján született, megh. Grazban 1194 dec. 31. atyja halálával, mint hűbért, Barbarossa Frigyes 1177 febr. 24. neki adta Ausztriát. 1182. és 1188. ismételten részt vett a keresztes hadjáratban, de megsértve tért haza, midőn Akkon bevételénél Rikárd angol király a monda szerint az ő zászlaját letépette s földre tiportatta. Utóbb VI. Henrik császár parancsára a hazafelé siető Rikárdot Bécs külvárosában 1292 dec. 21. elfogatta, Dürrenstein várába záratta, majd pedig VI. Henriknek kiszolgáltatta. III. Cölestin pápa ennek következtében kiközösítette, halálos ágyán azonban a salzburgi érsek fölmentette az átok alól. Felesége 1174 máj. 12. óta Ilona, II. Géza magyar király ifjabb leánya, ki 1199 dec. 25. követte őt a halálban. Gyermekeik: Frigyes, osztrák herceg (megh. 1198); Lipót, stájer, majd osztrák herceg (megh. 1230) és Ágnes, Lipót huga, Ágnes, III. István magyar király felesége volt.

18. L. (VI.), osztrák herceg (a babenbergi házból), a Dicsőséges, az előbbinek másodszülött fia, szül. 1176 okt. 15., megh. San Germanóban, Nápolynál 1230 jul. 28. Atyja halála utána stájer hercegséget kapta (1194). Frigyes bátyjának a Szentföldre való távozása (1197) és 1198 ápr. havában bekövetkezett halála után epdig a többi osztrák tartományokat nyerte el. A Hohenstaufok és Welfek küzdelmeiben Sváb Fülöp oldalán küzdött, akivel 1203 óta sógorságban volt. Fülöp meggyilkoltatása után IV. Ottót ismerte el uralkodójának s azon volt, hogy a Hohenstaufok és Welfek küzdelmeiben Sváb Fülöp oldalán küzdött, akivel 1203 óta sógorságban volt. Fülöp meggyilkoltatása után IV. Ottót ismerte el uralkdójának s azon volt, hogy a Hohenstaufen és Welf-házakat kibékítse egymással. Később II. Frigyes császár pártjához szegődött. Részt vett az albigensek ellen intézett keresztes hadjáratban (1210) és a mórok ellen harcolt Spanyolországban, 1205. oltalmába fogadta Imre magyar király özvegyét, Konstanziát a kis Lászlóval, kik II. Endre elől udvarába menekültek és háborura is készült Endre ellen, mely azonban a kis László halála következtében elmaradt és ekkor L. a koronát is visszaküldte Endrének. 1217. II. András magyar király társaságában a Szentföldre zarándokolt, ahol a Tábor hegyén épült fellegvárat ostromolták és azután eredménytelenül visszatértek. 1218. a francia keresztesekkel indult Damiette ellen s csak 1219. került vissza hazájába. Utolsó éveit lázongó fia, Henrik keserítette el, akit végre fegyveres erővel szorított engedelmességre. Apa és fiu egy vében halt el. L. bátor katona. Jeles hadvezér, bölcs törvényhozó és számos város alapítója volt. Összegyüjtött törvényei, melyeket a Habsburgok idejében kodifikáltak, Landweistum vagy Landhantvest név alatt ismeretesek. Ő erősítete meg Bécs város falait, s Bécs, Bécs-Újhely, Graz és más városok neki köszönik kiváltságaikat. Szerette a költészetet, amiért az egykori dalnokok, jelesen Walther von der Vogelweide, magasztalólag emlékeznek meg róla. Mint buzgó keresztény a felbukkanó eretnekség üldözője («sütője») volt, tűzhalálra kárhoztatván az eretnekeket. Olaszországban, San Germanóban halt meg, miután a békét II. Frigyes és IX. Gergely pápa között létre hozta volt. Utódja ifj. fia, II. Frigyes lőn. V. ö. Skalla, Herzog L. der Glorreiche (Bécs 1877); Huber Alf., Österreichische Geschichte (I-II. köt.); Pauler, A magyar nemzet története (II. 78. old.).

19. L. (I.), osztrák herceg (a Habsburg-házból), a Dicső, I. Albrecht királynak harmadikfia, született 1290., meghaltl 1326 febr. 28. 1308. véres boszut állott atyja gyilkosain 1310. VII. HenrikkelOlaszországba ment, ahonnan azonban már 1311. tért vissza. 1315. a szabadságra törekvő svájci pórok ellen indult páncélos lovaghadával, akik aonban nov. 15. Moorgarten nevü ingoványos helyen véres fővel visszaverték. Vitéz, de egyszersmind szenvedélyes, dölyfös, boszuálló természetü ember volt; lelke volt a Bajor Lajos (l. o.Ö és Szép Frigyes (l. o.Ö között vívott versengésnek és polgárháborunak; még a mühldorfi vereség (1322) és bátyjának fogsága sem birták engedékenységre. Elvégre a pápával és IV. Károly francia királlyal szövetkezett a császár ellen, és IV. Károlynak 1324. a Bar-sur-Aubeban történt összejövetel alkalmával a német koronát is kilátásba helyezte. E tervet meghiusította azonban a trausnitzi egyezség (1325), melynek értelmében Lajos és Frigyes ellenkirályok egymással kibékültek.

20. L. (III.), osztrák herceg (a Habsburg-házból), előbbinek unokaöccse, II. Albrecht fia, szül. 1351., elesett Sempachnál 1386 jul. 9. Miután 1364. Visconti Bernabo leányát vette volt nőül, kivel 100 ezer forintot kapott hozományul, Rudolf bátyja utána svábföldön fekvő családi birtokokat örökölte. 1374. megszerezte Istriát (Mitterburg v. Pisino grófságot), 1382. Triestet és nemsokára, felerészben, Vorarlberget, 1377. létrehozta a sváb városok szövetségét s kezébe kerítette breisgaui Freiburgot. De hatalmi vágya különösen a felszabadult svájci pórok leigázására irányult, akik ellen 1386-ban fényes lovaghadat vezetett. A svájciak azonban lándsáikkal tönkre tették hadát és a rémes pusztulásban maga L. is elesett. V. ö. Lorenz O., L. III. und die Sczweizer Bünde (Bécs 1860); Egger, Geschichte Leopolds II. von Österreich (Innsbruck 1869, gimnaz. értesítő).

21. L. (V.) Károly, osztrák főherceg (a Habsburg-házból), Stiria urának a fia, szül. 1586 okt. 5., megh. 1632 szept. 17. Tizenkielnc éves korában Passau, 21 éves korában pedig Strassburg püspöke lőn. Midőn II. Rudolf császár 1609. a zárlat alatt levő jülich-klevei örökség gondnokává nevezte ki, L. álruhában lopódzott be Jülich városába és párott szerezvén, hatalmába kerítette a várost, melyet azonban nem birt sikáig megtartani. Rudolf egy időben arra godolt, hogy L.-ot nevezi ki utódjának. Kalandorokból összetoborzott zsoldosok élén Brágát támadta meg s a Kleinseitét csakugyan hatalmába kerítette (1611). Unokatestvére, Miksa főherceg halála után (1618) hosszas tárgyalásokat folytatott testvérével, II. Ferdinánd császárral és Károllyal, Boroszló püspökével: mig végre Tirol grófságot kapta,melyhez 1622. Glatz grófsága, 1627. pedig Burgau őrgrófsága járult. 1626. a császár L. kettős püspökségét másokra ruházta és erre L. Medicis Claudiát vette nőül és alapítója lőn az ifj. habsburg-tiroli ágnak, mely azonban 1665. kihalt. 1619. Bécset védelmezte Thurn Mátyás ellen, 1621. a katol. liga érdekében a protestáns érzelmü graubündeniek ellen, 1622. pedig Elzászban Mansfeld gróf ellen harcolt.

22. L., osztrák főherceg, magyar királyi herceg, l. Lipót (4), 545. old.

23. L., szász-koburgi herceg, l. Lipót (I.), belga király, 546. old.

24. L. (I.), toscanai nagyherceg, l. Lipót (II.), magyar király és római-német császár, 544. old.

25. L. (II.), toscanai nagyherceg és osztrák főherceg, szül. Firenzében 1797 okt. 3., megh. Brandeis kastélyban (Csehország) 1870 jan. 29. Mint az elűzött III. Ferdinándnak fia, számkivetésben (Bécsben és Salzburgban) töltötte gyermek- és ifjukorát és csak a restauráció után, 1815. tért vissza atyja oldalán Firenzébe. Atyját 1824. követte a trónon és aránylag oly derekasan kormányzott, hogy 1848 előtt az olaszok őt tartották a legkiválóbb olasz fejedelemnek. Az 1848-iki mozgalom mindazonáltal Toscanába is elhatott és L. kényszerítve érezte magát, alkotmányt kihirdetni, osztrák főhercegi címéről lemondani, sőt kis hadát az osztrákok ellen csatába küldeni. Mindezekkel az engedményekkel azonban nem érte el a várt hatást és midőn a nemzeti függetlenségi párt diadalát többé fel nem tartóztathatta, 1849 febr. 21. Firenzéből Náplyba szökött. Távozása utána liberálisok ideiglenes kormányt alakítottak, mely azonban csak rövid ideig tudott az osztrákokkal dacolni. A forradalom leveretésének hirére L. az alkotmányt azonban felfüggesztette. Ilyformán az ő kormánya is gyülöletessé lett alattvalóinak szemében, akik 1859-iki francia-szárd-osztrák háboru kitörésének hirére már-már fegyvert ragadtak, midőn L. családjával székvárosát április 27-én önként elhagyta. Elutazása csöndbenment végbe, alig hogy néhány firenzei polgár «szerencsés utat» kivánt a távozó fejedelemnek. L. Ausztriában telepedett le és jul. 21. Vöslauban kelt manifesztumában fia javára (l. Ferdinánd 39) lemondott állásáról; de az olasz események ugy alakultak, hogy a család visszatérése és restaurációja lehetetlennek bizonyult. V. ö. Baldasseroni, Leopoldo II., granduca di Toscana e i suoi tempori (Firenze 1871).

Forrás: Pallas Nagylexikon