Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lipthay... ----

Magyar Magyar Német Német
Lipthay... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lipthay

1. Antal (kisfaludi) báró, altábornagy, szül. Szécsényben 1745., megh. Padovában 1800 febr. 17. Mint 19 éves ifju a magyar nemes testőrségbe lépett, honnan 1768 jun. alhadnagyi ranggal a Pálffy-gyalogezredbe ment át. A bajor örökösödési háboru elején már kapitány, a török háboru kezdetén pedig már őrnagy volt. Első nevezetesebb hadműveletét a török háboru elején, Új-Palánkánál hajtotta végre, hol ezrede négy századával 1788 szept. az ellenség patraszállását és hegyi útját megakadályozta. Nov. 5., már mint alezredes zsákmányul ejtette egy török hadosztály összes élelmi készleteit és podgyászát, miért jutalmul a lovagkeresztet kapta, 1790 jan. 6. fényes győzelmet vett a törökön Negotinnál; nemsokára ezután ezredesi rangot kapott. 1795-ben már mint tábornok Olaszországban harcolt s 1796 augusztus 6-án Castiglionenál nehéz sebet kapott; részt vett az 1799-iki olasz hadjáratban is és ekkor már egy hadosztály fölött parancsnokolt; de a veronai véres harcban nehéz sebeket kapott, melyekbe bele is halt. L. szerezte családjának a bánsági adományos birtokot és a kisfaludi L.-család bárói ágának alapítója lett.

2. L. Béla (kisfaludi) báró, volt orsz. képviselő és főispán, szül. Budapesten 1827 jan. 27. Temesváron, Szegeden és Budapesten tanult, hol a jogi fakultást is elvégezte. Itt érte a szabadságharc, melynek kitörésekor beállt honvédnek és mint tiszt harcolt egész a télig; ekkor beteg lett és csak 1849 májusban lépett újra tényleges szolgálatba: jelen volt a világosi fegyverletételnél is. A szabadságharc után egyelőre teljesen visszavonulva élt torontálvármegyei birtokán, de 1860. s még azután is többször a kiegyezés előtt, részt vett az országgyűlésben. 1867. az első választott képviselők közt volt, de még ugyanezen évben Baranya, 1868. pedig Pest vármegye főispánjává nevezték ki, de már a következő év végével lemondott, mivel Wenckheim belügyminiszter rendeletei ellenére semmiféle hivatalos pressziót nem akart gyakorolni a választásokra. 1870 óta több ízben tagja volt az országgyülésnek s mindig a Deák-párthoz tartozott, de 1875., midőn Tisza a Deák-párttal fuzionált, kilépett s azóta az ellenzékhez tartozott. Mint politikus mindig liberális gondokozású és demokrata érzelmű volt, részt vett a halotthamvasztás mozgalmaiban is s általában mindenütt a szabad eszmék képviselője.

3. L. István (kisfaludi), miniszteri tanácsos, szül. Nagy-Endréden (bars) 1834. Iskoláit Budapesten végezte, hol a jogi és államtudományi vizsgákat is letette, s már 1865. közpályára lépett. 1867. a földmivelési, ipar és kereskedelmi minisztériumban fogalmazó lett, 1869. pedig Gorove miniszter az állategészségügy rendezésével bizta meg s néhány hónapra Németországba is kiküldötte az ottani viszonyok tanulmányozására. L. érdeme, hogy az 1874. XX. t.-c. létrejött s a keleti marhavész behurcolását megakadályozta; ő szervezte a kereskedelmi minisztérium kebelében az állategészségügyi osztályt, s a budapesti m. kir. állatorvosi tanintézetet is. Mind a kormány kiküldöttje részt vett 1883. a brüsszeli állategészségügyi kongresszuson s 1884. a berlini higienikus kiállításban. L. eszméje volt továbbá a soproni és a kőbányai sertésveszteglő hivatal fölállítása, meg a pozsonyi marhavásár létesítése is. Érdemei elismeréséül 1888. a Lipót-rend lovagkeresztjét kapta.

4. L. Sándor (kisfaludi), mérnök-tanár, szül. Tatán (Komárom) 1847. Középiskoláit Esztergomban és Budapesten, mérnöki tanulmányait a bécsi műegyetemen végezte. Tanulmányai befejeztével mint vállalati mérnök Ausztriában, a Standlautól Laaig terjedő pályaszakaszon, majd Budapesten a m. kis. vasútépítési igazgatóságnál, később az Union-bank felszólítására újra mint vállalati mérnök az északkeleti vasút máramarosi vonalának építésénél volt alkalmazva. 1873. a m. kir. államvasutak budapesti osztálymérnöke lett és ez állásából hivták meg 1875. a kir. József-műegyetemre a vasútépítési tanszék helyettes tanárául. Rendes tanárrá 1876. nevezték ki. 1882-től 1884. a kis. József-műegyetem mérnöki és építészi szakosztályainak dékánja, 1885-től 1888-ig a műegyetem rektora volt. A m. mérnök- és építészegyletnek több éven át titkára és közlönyének szerkesztője; majd alelnöke és elnöke volt. 1891. a m. t. akadémia levelező tagjául választották. A szakirodalomnak 1874. óta, amikor a m. t. akadémia a Keskenypályákról irt pályaművét dicséretével kitüntette, állandó munkása. Számos kisebb és nagyobb dolgozata jelent meg; jobbára a m. mérnök- és építész-egylet Közlönyében. A műszaki kar érdekeit szolgáló több cikke a napilapok hasábjain jelent meg, ezekre vonatkozott rektori székfoglaló beszéde is (1885). Főműve a mérnök-, és építész-egylet könyvkiadó-vállalatától kiadott Vasútépítéstana, amelynek eddig következő négy kötete jelent meg: Általános rész (1885); A vágány (1886); Kereszteződések és kitérők (1891); Fordító korongok és tolópadok (1892). A harmadik kötet egyik rész Die Berechnung der Weichen in Geleisanlagen címen német fordításban is megjelent (1892). Egyéb művek: A vasutak jövedelmezőségéről, kapcsolatban a tarifák kérdésével. Székfoglaló értekezés, a m. t. akadémia kiadásában (1892); Gróf Széchenyi István Műszaki alkotásai. A m. t. akadémia 1895. évi nov. 2. tartott Széchenyi-ünnepen előadott ünnepi beszéd (Akadémiai Értesítő 1895. évf.). Ugyanezen tárgyu és címü részletes tanulmánya az akadémia kiadásában megjelenőben van. Vasútépítéstanának ötödik kötetét most rendezi a sajtó alá.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is