Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Lisznyai Da... ----

Magyar Magyar Német Német
Lisznyai Da... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Lisznyai Damó

Kálmán, dalköltő, szül. Herencsényben (Nógrád) 1823 okt. 13., megh. Budán 1863 febr. 12. Apja táblai jegyző, később táblabiró, ki üres óráiban maga is verselgetett. Nógrádban lakott palóc földön, de székely elei a Háromszékből, Lisznyóból szakadtak Magyarországra. Anyját L. már egy éves korában elvesztette. Elemi és középiskoláit Losoncon végezte, felsőbb tanulmányait Pozsonyban és Eperjesen; az utóbbi helyen Sárossy Gyulával és Kerényi Frigyessel kötött barátságot. 1843. jelen volt a pozsonyi országgyülésen, mint Kubinyi Ferenc kiskövete. Ügyvédi vizsgálatot tett s aljegyző, majd biró lett a nógrádi kir. táblánál. A megyegyüléseken gyakran szónokolt tüzes honszeretettel, keletiesen virágos nyelven. Az irodalom szeretete azonban a fővárosba vonta, ahol a fiatalabb költői nemzedék egyik sokat igérő lirikusa volt, a tizek szövetségének is tagja. 1848. a pesti ifjuságnak egyik kedveltje volt és ünnepi szónoka. Egyike volt ama tíz követnek, akiket Pestről Erdélybe az unió tárgyalására küldöttek. Résztvett a szabadságharcban; a világosi fegyverletétel után egy osztrák ezredbe sorozták s 22 hónapig szolgált Olaszországban, Tirolban és Schleswig-Holsteinban. Innen 1851. elbocsáttatván, Pestre ment, ahol irodalmi foglalkozásnak élt. Időnként beutazta Vahot Imrével Magyarországot, és nyilvános felolvasásokat, szavalatokat tartottak. Ekkor jelentek meg gyüjteményei, s általában tetőpontján a forradalom utáni időszakban állt. Nem annyira rendszeres munkásságot fejtett azonban ki, mint inkább kalandos hajlamainak hódolt. Csinos, nyalka, eleven és nyájas ifju volt s mindenek fölött jó pajtás; beszéde, társalgása szikrázott az ötletektől. Többször volt nagy beteg, utóbb egészen elbetegesedett. Neje, Halász Ida hű és önfeláldozó társa volt. L. azonban mint családos ember is anyagi tekintetben oly könnyelműen élt, hogy mikor meghalt, nejét és két kisfiát (Elemért és Tihamért) nagy szorultságban hagyta hátra. Irodalmi működését a Mátray Honművészében kezdte, de figyelmet csak az Athenaeumban megjelent Szivemhez c. költeményével keltett 1840. Ezután számos verset irt az akkori lapokba. 1846. jelent meg első gyüjteménye, a Tavaszi dalok (Pest 1847), egy fiatalos és szabálytalan fantázia merész vonásaival, melyek sokban emlékeztettek Petőfire. Legnagyobb hatást Palóc dalok c. gyüjteménye tett 1851., melynek 2. bővített kiadása (Pest 1852) 6000 példányban jelent meg. E kötettel L. az előbbi évtizedben felkarolt népies elemet specializálta, a lirának mintegy palóc stiljét akarta megalkotni; motivumait, képeit a palóc nép eszmeköréből vette, a palóc észjárást utánozta és palóc tájszavakkal rakta meg stilusát. De az utánzás inkább csak külsőségekben, cifrálkodásban sikerült, L. nem a palóc nép szellemét, hanem a maga különös és önkényes leleményeit adja, melyekben a kedély elevensége leleményeit adja, melyekben a kedély elevensége és a képzeletnek kedves játéka is meglep itt-ott, de annál több a bizarr gondolat, tulságos népieskedés, a zavaros szerkezet és puszta szóvirág. Közönségünk ízlése akkor nagyon szerette az etnográfiai érdekességeket a költészetben is, és szívesen fogadta L.-nek ez egy vidék népét idealizálgató költészetét. S az ő hatására indult meg az 50-es években az a vicinális népies költészet (Szelestey stb.), mely tájnyelvi sajátosságokkal akart hatni, s amelyet Erdélyi János kelmeiségnek nevezett. L. termékeny múzsája egymásután lépett elő verses gyüjteményeivel, melyeknek jórészt cifra címje a tartalmat is jellemzi: Madarak pajtása (Pest 1856); Új palócdalok (u. o. 1858); Dalzongora (1858). Mindezekben nincs művészi fejlődés, aminthogy L. egész költői pályáján nincs. Világnézete és ízlése soha sem tisztult meg; egyrészt elkapta a könnyű siker, másrészt szenvedélyei is örvénybe sodorták, ugy hogy az összhang lelkéből is hiányzott. Pályája kezdetén Bajza intette nagyobb műgondra, de a külső formában mindig pongyola maradt, sőt a pongyolaságban némi eredetiséget látott, mint az akkori fiatalabb költők többnyire. Innen majd minden költeménye rögtönzésnek tünik fel. Dalai és történeti balladái hirtelen, de épp oly muló hatást tettek. Számos darabját meg is zenésítették s külön füzetekben forogtak közkézen: L. két dala (Pest 1860); Nemzeti kördal (161); A szerednyei bor (1861); Garibaldi nótája (1861); Parragh-csárda (1862) stb. Verseiből egy gyüjteményt Kertbeny németül adott ki (Gedichte, München). Thales Bernhard pedig számos darabját franciára fordította.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is