Litium
(Lithium). Az alkali fémek csoportjába tartozó egyvegyértékü
pozitiv elem; kémiai jele Li, atomsúlya 7. Ezt az elemet Arfvedson fedezte fel
1817. a petalit nevü ásványban. Szabad állapotban a természetben nem található,
vegyületei azonban nagyon el vannak terjedve, de mindig csak kis mennyiségben
fordulnak elő. A L. igen sok ásványnak és kőzetnek alkotó része, igy a
trifillinnek, ambligonitnak, spodumennek, lepidolitnak, némely földpátnak stb.
Csekély mennyiségben előfordul a talajban, igen sok ásványvizben és számos
növény hamujában. A tiszta fémet legelőször igen kis mennyiségben Davy és
később Brande (1820), nagyobb mennyiségben pedig Bunsen és Matthiessen
állították elő (1855), a litiumkloridnak elektrolizise révén. A L. ezüstfehér
szinü, késsel vágható fém, mely 180°-on megolvad. Fs. 0,5936, tehát valamennyi
szilárd test között a legkönnyebb. A levegőn igen könnyen oxidálódik és ezért
csak beforrasztott csőben vagy petroleum alatt tartható el. A vizet hevesen
elbontja és ekkor litiumhidroxiddá alakul át. Oxigénben vagy a levegőn erősen
hevítve, erős fénytünemények között litiumoxiddá ég el. Klórgázban, ugyszintén
bróm, jód vagy kéngőzben meggyulad és élénk fénnyel ég el. A L. sói, a
L.-karbonát és L.-foszfát kivételével, vizben igen könnyen oldhatók és a
szintelen Bunsen-lángot szép biborszinre festik. Szinképében meghatározott
helyen egy karminvörös és egy narancsvörös vonal látható, melyekről a
L.-vegyületek könnyen felismerhetők.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|