Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Locke... ----

Magyar Magyar Német Német
Locke... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Locke

(ejtsd: lok) János, angol filozofus, szül. Wringtonban, Bristol mellett, 1632 aug. 29., megh. Oatesban (Essex grófság) 1704 okt. 28. Tanulmányait a westminsteri kollégiumban, később Oxfordban a Christchurch Collegeban végezte. Természettudományi, orvosi tanulmányokkal, de Descartes filozofiai munkáival is foglalkozott. Oxfordban ismerkedett meg lord Ashleyval, a későbbi Earl of Shaftesburyval, kinek barátja és orvosa, később a fiatal gróf nevelője lett. Midőn Shaftesbury Anglia lordkancellárja lett, L. is nagy hivatalt kapott, de amannak kegyvesztése után Franciaországba ment, ahol négy évig (1675-1679) tartózkodott. Ezentul is követte Shaftesbury változatos sorsát, az újra kegyvesztettel együtt elment Hollandiába, s csak a nagy forradalom után 1688. élhetett nyugodtan hazájában, magas állami hivatalban. Nagy munkájának: Értekezés az emberi értelemről (Essay concerning human understanding), első kidolgozása már 1670. készült, de többször átdolgozta s az egész mű végleges alakjában csak 1689-90. jelent meg, miután egy belőle készült kivonat francia fordításban már 1688. látott volt napvilágot. Már előtt 1685. tette volt közzé, névtelenül, első hires levelét a toleranciáról, 1689-ben a másodikat és harmadikat. 1689. ugyancsak névtelenül megjelent tőle két értekezés a polgári kormányzatról, mely a politikai liberalizmus alapvető műve. Ugyanabban az évben három kis műve jelent meg az éremügyről. 1693. kiadta korszakos művét: Néhány gondolat a nevelésről (Some thoughts concerning education), mely az újabb pedagogia fejlődését indítja meg, melynek főgondolatait Rousseau előadásában hódítják meg a világot (magyarra fordította borosjenői Székely Ádám 1769., 2. kiad. 1829). A kereszténység észszerüsége című műve 1695. jelent meg s azt a toleranciát hirdeti, melyet később Voltaire ragyogó tolla tett nagy kulturai hatalommá. Habár igy mind a politika, mind a nevelés, mind a türelmesség terén mély nyomokat hagyott L., legfőbb dicsősége mégis az Értelemről szóló műve, mely a filozofia történetében egyike a legjelentősebb, a legnagyobb hatást tett műveknek. Az emberi értelemről szóló mű mélyreható lélektani elemzések útján új ismerettani elveket állapít meg s Descartes-tal, valamint azokkal szemben, kik az ő rendszeréből indulnak, az ismerettan terén is a tapasztalati elvet juttatja érvényre; csak most nyer Bacon és Hobbes empirizmusa szilárd alapot, hogy a tapasztalati ismerettan a racinalisztikusnak nemcsak méltó, hanem győzelmes ellenfele; L. művét folytatta Hume, s Hume meg L. indítják Kantot ama korszakos kutatásokra, melyekben L. elvei csak mintegy kiegészítésüket nyerik. L. mindjárt műve elején kifejti, hogy hallván barátjai metafizikai vitatkozásait, melyek rendszerint semmi eredményre nem vezetnek, az a gondolata támadt, hogy előbb «az emberi ismeret eredetét, bizonyosságát és körét, a hit, vélemény és helyeslés okait» akarta kutatni; előbb tudnunk kell, meddig ér az emberi értelem, mely tárgyakról szerezhet egyáltalán tudást. Mindenekelőtt azt a kérdést akarja eldönteni, vannak-e velünk született ismereteink, eszméink? Ezzel foglalkozik a mű első könyve, mely a legélesebb kritikával illeti a velünk született eszmék, képzetek (az angolban eszme, idea annyi mint a magyar képzet, a német Vorstellung) tanát. Az eredmény az, hogy ily eszméink nincsenek, hogy minden képzetünk a tapasztalatból származik. Sem elméleti igazságok, sem erkölcsi elvek nem lehetnek velünk születettek, még Isten fogalma sem az. E cáfoló rész után következik L. pozitiv nézeteinek kifejtése. A második könyvben L. kifejti, hogy a lélek olyan, mint a tiszta fehér lap, minden képzete a tapasztalatból ered.

Műve harmadik részében a nyelvvel foglalkozik, a negyedikben a megismeréssel és véleménnyel. A szók csak jelek, a tárgyak képzetének jelei. A megismerés nem egyéb mint saját képzeteink megegyezésének, vagy meg nem egyezésének, kapcsolatának vagy elkülönítettségének fölfogása. A megismerés lehet szemléletes vagy intuitiv, midőn képzeletünk megegyezését vagy összeegyeztethetetlenségét más képzetek közvetítése nélkül fogjuk föl; lehet demonstráció, amidőn közvetítve következtetünk; végül érzéki, mely rajtunk kivül levő tárgyak létére vonatkozik. Az utóbbi nem oly fontos, mint a két előbbi. Saját magunkat intuitive ismerjük meg, Istent demonstrative, a többi dolgokat érzéki módon. Igen valószinü, hogy külső dolgok vannak, de ez abszolut módon nem bizonyítható. Az igazságot ne keressük rajtunk kivül, hanem saját magunkban, nem a képzeteknek tárgyakkal, hanem a képzeteknek egymással való megegyzésében. Az észbeli megismerés körén tul fekszik az isteni kinyilatkoztatásba vetett hit, amelynek azonban nem szabad ellenkeznie az ésszel. Kinyilatkoztatásra, ugymond L., van szükség, de a kinyilatkoztatás is ugyanattól az istentől származván, ki észt adott az embernek, nem lehet észellenes. Igy akarja L. a dogmát a tudománnyal megegyeztetni. Neveléstani eszméi közt a legfőbb a természeti egyéniség szabad fejlődése; követeli, hogy az öntevékenységet fejlesszük a gyermekben, tanítsuk játszva tanulni, testi erejét és ügyességét is fejlesszük, szemléleti alapot vessünk oktatásának, legyünk tekintettel a növendék egyéni sajátságaira, fejlesszük az ifju jellemét, egyszóval Rousseau előtt hirdeti azokat az eszméket, melyeknek azután Rousseau előadása és alkalmazása adott oly nagy erőt. Az államelméletben is megelőzi Montesquieut, s az alkotmányos királynak ő adja első elméletét. Ő választja szét a politikai és egyházi hatalmat elméletében, ő fejti ki a képviseleti rendszer alapvonalait, külön választván az exekutiv hatalmat a törvényhozótól és a törvényhozó testületben helyet biztosítván a nemzet minden rendje érdeke, történeti joga képviselőjének. A XVIII. sz. mozgalmas szellemi életének majdnem minden vezéreszméje L. műveiben talált először kifejezést. A nagy fölvilágosító áramlatnak ő igazi szellemi vezére, illetőleg ő adja meg neki a főbb eszméket. Kant művét is senki más nem készítette elő ugy, mint L. Munkáit sokszor adták ki, 1801. és 1812. tíz kötetben, 1853. kilenc kötetben. Filozofiai munkáit kiadta St. John (London 1854, 2 köt.). Az Essay concerning human understandingból Fraser C. rendezett új kritikai kiadást (u. o. 1894, 2 köt.). Életét megirta Lord King (új kiad. 1858) és Fox Bourne (1876, 2 köt.). V. ö. Fowler T., Locke (London 1883); Küppers, W., J. L. und die Scholastik (Berlin 1895); Martinac Ed., Die Logik L.-s (Halles 1894). Bővebb irodalmi útmutatás a nagy Locke-irodalomban Ueberweg F., Geschichte der Philosophie (III. 115-116).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is