Lohengrin

a XIII. sz. végéből való középfelnémet elbeszélő költemény, melynek hőse az ilyennevü lovag. A költemény 10 soros versszakaszokban van irva és valószinüleg egy türingiai származásu költő műve. Két részre oszlik; az első kapcsolatos a wartburgi dalnokversenyről szóló költeménnyel, a második rész tartalmazza a L.-mondát. A költő mesterével, Wolfram von Eschenbachhal, kinek Parzival-jában a monda lényeges elemei már meg vannak, mondatja el L. történetét. L., Parzival fia, hattyutól vont sajkán Brabantba jön, hol Henrik császár előtt bajt vív Telramund Fridrikkel Elza hercegnő kezéért és Elza férje lesz. Nejének meg kell esküdnie, hogy férje csodás jöveteléről és kilétéről sohasem fog kérdezősködni. Elza nem bir kiváncsiságával és faggatni kezdi férjét, mire nyomban megjelen a hattyu és a lovagot elviszi. A hősnek a császár érdekében a magyarokkal és a pápáért a saracenok ellen vívott harcai alkalmat szolgálatnak a különben nem lovagi hajlamu költőnek csaták hosszadalmas leirására. A magyar hadjáratra nézve Eike von Repgau krónikája a költő forrása. A XV. sz.-ban a költeményt kibővítették és átdolgozták Lorengel néven. (Kiadta Steinmayer, Zeitschrift f. d. Alterthum 15.). A L.-monda Wagner operája által lett általánosan ismertté. A közép-felnémet költeményt először Glöckle adta ki (1813); utóbb Rückert (1857).

Forrás: Pallas Nagylexikon