Lollardok

néven a középkor utolsó századaiban egy vallásos egyesületet értettek, melynek tagjai a világ örömeiről, élvezeteiről lemondva, csendes visszavonultságban éltek, áhitatoskodtak s amennyiben szegénységüktől tellett, a szeretet munkásságát gyakorolták, jelesen nagy járványok alkalmával a mindenektől elhagyatott betegeket ápolták, a holtakat eltemették, mely foglalatosságuk alkalmával vallásos énekeket dúdolgattak s innen kapták nevöket is (Lollen holland nyelven a. m. csendesen énekelgetni). A L. Hollandiában tüntek fel először 1300 körül, hol védszentjüktől Alexiustól (Elek) Alexiánusoknak is neveztettek, később Olaszországban is, kivált a fekete halál dühönsége alkalmával elszaporodtak. Bensőséges irányuknál fogva az egyház külső szertartásaira nem sokat adtak, ezért a papság a L.-at, a Beghárdokkal és Beguinekkel (l. o.) egy gyékényen áruló eretnekeknek tekintette s többször üldözte. Angliában a Viklef követőit is a papság L.-nak nevezte.

Forrás: Pallas Nagylexikon