Lorántffy

(serkei), kihalt előkelő magyar család a Rátolt nemzetségből, közös eredetü a Feledy- és Ilsvay-családokkal. Az ősi nemzetségi címer (vörös pajzsban arany hárslevél) a későbbi időkben naturalisztikusabb formát nyert s L. Mihály 1614-iki pecsétjén a hárslevél már gallyas fatörzzsel is el van látva. Az első ismert ős, Leusták, IV. Béla korában élt s ugy látszik, Domokos tárnokmesternek, a Thary, Pásztóy,Putnoky és Kazai Kakas családok ősének, valamint Kővágó-Őrsi Olivérnek (alighanem a Ráday-család őse) volt a testvére, ezek ugyanis, illetőleg ivadékaik a Rátolt nembeliek 1283-iki osztályakor közösen kapnak bizonyos jószágokat, míg a többi birtok id. Loránd nádor ivadékaié (Paksy-család) és Keszi Lőrinc fia, Balduiné (Gyulaffy-család őse) lesz. A L. és a velük közös őstül származott másik két család elágazásán régebbi genealogusaink nem igen tudtak eligazodni. (V. ö. Nagy J., Magyarország csal., IV. 148., VII. 170.; Wertner M., Magyar nemz. II. 301.) A zavart az idézte elő, hogy Leusták ivadékai közt ugyanazon nevek (Loránd, Dezső, Leusták) többször ismétlődnek s a valamelyik birtokról vett előnevek, melyekből a későbbi vezetéknevek alakultak, nemzedékről nemzedékre változtak. Garai László 1449-iki itéletlevele (Haz. Okl., VII. 204) nyomán a következő táblázat tünteti föl a 3 rokoncsalád elágazását:

[ÁBRA]

L. György, 1443. Gömör vármegye főispánja. Több ízben - néha sikerrel is - Giskra János cseh rablóvezér ellen harcolt. Később azonban Giskra elfoglalta tőle Serke várát, melyet csak 1460. nyert meg újra, amidőn ugyanis Mátyás kir. visszafoglalta. L. Miklós, mint Gömör vármegye követe megjelent az 1505-iki rákosi országgyülésen. L. János, 1580. Gömör és Zemplén vmegye dúsgazdag főispánja. L. Péter, 1599. Putnok várának kapitánya. L. László, 1571-1578. több apró katonai és diplomaciai ügy lebonyolításában vett részt. L. Mihály, némelyek tévesen mondják főispánnak is. Igen nagy tekintéllyel dicsekedhetett. 1611. Thurzó György nádorral részt vett a tokaji béketanácskozásokban. A családi vagyon gyarapításához nagy mértékben hozzájárult ő is. 1608. első felesége, zeleméri Kamarás Borbála, révén - aki ruszkai Dobó Anna unokája volt - megszerezte a sárospataki és lednicei várat és uradalmat. Második neje csikszentkirályi Andrássy Katalin volt. Megh. 1614., mint a L. utolsó férfisarja. Több leánygyermek maradt utána, kik közül említendő:

L. Zsuzsánna, szül. 1600 körül, megh. 1660 ápr. 18. Rákóczi György borsodvármegyei főispánhoz ment férjhez 1616., aki 1630 óta, mint I. Rákóczi György, Erdély fejedelmeként szerepelt. Hozományának legértékesebb alkatrésze Sárospatak vára és uradalma volt. Az áldott kedélyü, vallásos, művelt nő mindig kiváló figyelemmel terjesztette ki gondoskodását a kálvinista vallási és tanügyi viszonyokra. Különösen a sárospataki református kollégium felvirágoztatását hordta szivén. Kitünő, jól fizetett tanárokat hivott meg, a szegényebb tanulók ellátására tápintézeteket létesített, a jeles tehetségü növendékeknek angol és hollandiai egyetemeken való teologiai továbbképzésére ösztöndíjakat alapított. A tudósokat előszeretettel hivta meg asztalához és buzgón vett részt ez alkalommal folytatott hittani vitáikban. Mikor erdélyi fejedelemasszony lett, az uralkodásnak és a roppant uradalmak okszerü gazdasági vezetésének fáradságában híven megosztozott férjével. A termelési módokra (földmívelés, baromtenyésztés, bányászat, kertészet) való felügyelet, a terményeknek főleg Béccsel és Konstantinápollyal folytatott kereskedés útján való értékesítése, a nagyszámu kezelő személyzet (tiszttartók, ispánok, cselédek) szigoru ellenőrzése, nagyrészt L. Zsuzsánna vállait terhelte. Rákóczi joggal nevezi leveleiben hűséges «gazdasszonyá»-nak. Ilynemü teendői mellett nem hanyagolta el a szellemieket sem. A sárospatakin kívűl hathatós támogatásban részesítette a debreceni, nagyváradi, kolozsvári és gyulafehérvári református főiskolákat is. Felekezete lelkészeinek dotációjához, templomainak emeléséhez, nagyobbításához, megújításához mindig hozzájárult: anyagilag és befolyása latba vetésével. A református teologiai irókat örömest pártfogolta műveik kiadásában; rendelkezésükre bocsátotta a sárospataki családi és a gyulafehérvári fejedelmi nyomdát; mindenfelé terjesztette könyveiket; ő maga is fellépett egy könyvvel. Gyulafehérvárt, 1641. jelent meg Móses és a Propheták című munkája. Ez nem egyéb, mint egyszerü antologia: szentirásbeli helyek, egybeállítva a református vallás 45 hitágazatának «győzhetetlen igazságtételei» gyanánt. A nagyszombati jezsuiták körében született meg az a rendkivül éles névtelen válasz (neve nem maradt ránk) (1642), mely a felesége durva megsértésén haragra gerjedt Rákóczit arra birta, hogy az aljas munka megkapható példányait összevásárolván és megsemmisítvén panaszt tegyen III. Ferdinánd magyar királynál, kérvén őt, nyomozza ki és büntesse meg az ismeretlen szerzőt. A pör azonban minden eredmény nélkül szünt meg. L. Zsuzsánna különös szervező képességének adta tanuságát férjének felsőmagyarországi hadjáratában (1644-1645). Míg a tulajdonképeni kormányzást György fia vitte, ő fogadta a csapatokat, azokat férje után küldte, a várak felügyeletéről, az Erdélybe küldött foglyok ellátásáról, a hadak pontos fizetéséről gondoskodott. Férje, akinek ridet lelkületét, olykor mértéktelen haragját sokszor enyhítette gyöngédségével, 1648 okt. 11. halt meg. L. Zsuzsánna Zsigmond fiával Sárospatakra vonult vissza; élete alkonyán majdnem kizárólag a jótékonyságnak, a református vallásnak és a sárospataki főiskolának szentelte munkásságát. Tiz éven át harcolt a presbiteriánusok élén (akik az egyházban a gyülekezet összességének autonómiájáért küzdöttek) az episkopalisták ellen (akik a püspöki hatalom hierarkiáját akarták megvalósítani). E szabadszellemü törekvései miatt sok gyülöletes rágalmat kellett elszenvednie ellenségeitől. Újítólag lépett fel a tanügy terén is. 1650. Sárospatakra hivta a XVII. sz. legkiválóbb pedagógusát, Comenius J. Ámost (l. o.).

Forrás: Pallas Nagylexikon