Lösz

kőzet, homokos, meszes, nem képlékeny sárga anyag. Diluviális korbeli. Gyakoriak benne a mész-konkrációk (lösz-babák) és apró szárazföldi csigák, az u. n. lösz-csigák (Helix hispida, Helix arbustorum, Succinea oblonga, Puppa muscorum), valamint diluviális emlősök maradványai (mammut, rinocerosz, bölény, szarvas stb.). Nálunk a nép sárga földnek nevezi. A L. név rajna-melléki népies kifejezés és mivelhogy először ott tanulmányozták, megtartották e nevet. Hazánkban az Alföldön a futóhomok mellett fontos szerepet játszik (l. Diluvium), de meg van erős kifejlődésben a Dunán tul, nemkülönben egyéb területeken is, azonban nálunk 300-400 m. magasságon tul nem emelkedik. Igen termékeny talajt ad. Hazánkon, a Rajna és mellékfolyóinak völgyein kívűl, megvan a Rhône völgyében is, de leghatalmasabb kifejldősben Khinában, Mongoliában, Tibetben, Jarkandban, Persiában, Észak- és Dél-Amerikában. Ezernyi négyszögmérföld területeket borit L. és pedig oly vastagon, mely helyenkint (p. Khinában) az 500 métert is eléri, de mindig rétegezés nélkül, legfelebb határozatlan padokban, melyeket a löszbabáknak övszerü elhelyezkedése szokott egymástól elkülöníteni. Régebben a L. képződését ugy magyarázták, nevezetesen Agassiz és Lyell elmélete alapján, hogy az glecserektől összehordott finom iszap. Ma legáltalánosabb Richthofen elmélete, mely szerint a L. az atmoszferiliák, nevezetesen a szél geologiai működésének eredménye.

Forrás: Pallas Nagylexikon