Lovagintézmény

a középkori lovagság összes jellemző tulajdonságainak foglalatja. Eredetére nézve a középkori L. a régi rómaival semminemü összefüggésben nincsen. A középkori L. az u. n. comitatus-ból, kiséretből eredt, melynek tagjai egy általuk választott vezér vezetése alatt állottak. ilyenek voltak a szt. Grál lovagjai, Artus király köre stb. Egy-egy ily comitatus tagjai vezérüktől hűbért nyertek, melynek fejében a hűbérúr irányában különféle szolgálatokra, főleg katonai szolgálatokra voltak kötelezve. A hűbéri intézmény fejlődésével karöltve járt a L. fejlődése is, melyre különösen a keresztes hadjáratok folytak be. Ezek által érintkezésbe jutott a L. a D.-franciaországi lovagsággal, melynek finom jellege átment a többi lovagokra is. Kifejezést nyert ez az egész L. finomodásában, erkölcsi fejlődésében, és ezzel karöltve járt egy külön énekfaj, az u. n. Minnesang fejlődése. Nagyban befolyt a L. fejlődésére a különféle egyházi lovagrendek alakulása, mely épp a keresztes hadjáratok alatt történt. A L. korául főleg a XI-XIV. sz. tekinthető. Hogy valaki a lovagi rendbe fölvétethessék, arra külön iskolát kellett végeznie. Hét éves korában a nemesi fiu valamely lovagi v. hercegi udvarhoz került, hol mint nemesi apród 14. évéig szolgált. 14. évében fegyverhordó lett s 21. évében lovaggá ütötték. A lovaggá ütést vallási gyakorlatok, böjtölés, gyónás és áldozás előzte meg. A kitűzött napon két lovagi tanuval, kik bizonyították a jelölt lovagi származását, kifogástalan erkölcsét és vagyoni viszonyait, megjelent a felavató előtt. Páncélosan, de sisak, kard és pajzs nélkül két tanu között letérdelt, mire a felavató a meztelen karddal fején, vállán és arcán érintette, miközben a következőt mondá: «Isten és Mária tiszteletére, tűrd el ez ütést és többé egyet sem. Légy bátor, igaz és derék; jobb lovagnak lenni, mint szolgának». Ezzel véget ért a lovaggá ütés, mire a jelöltre adták a kardot, pajzst, sisakot és sarkantyukat. A lovagnak joga volt címerét és jelmondatát pajzsán viselni. Fegyverzetét és lovát büntetlenül elvenni nem volt szabad. Ha fogságba esett, lovagi szava mellett bilincsek nélkül járhatott; mindennemü adózás alól ment volt, ellenben alattvalóira adót vethetett ki stb. Joga volt továbbá a lovaggá ütést bárkinek kiszolgáltatni. A L. fényoldalai mellett azonban nem hiányoztak az árnyoldalak sem, igy főleg a kóbor lovagok, főleg Francia- és Spanyolországban, kik az országban kóborolva a közbiztonságot nem egyszer veszélyeztették. Béke idején a lovagok váraikban egyhangu életet éltek, melybe csak vadászat és lovagjátékok (u. n. tornák) hoztak változatosságot. A középkori intézmények bomlásával együtt járt a L. hanyatlása is, mely az ököljog korában már a rablólovagok intézményévé fejlődött ki. A lőpor feltalálása adta meg a kegyelemdöfést a L.-nek, mely virágzása tetőpontját I. Miksa császár idejében érte el, kit kortársai az utolsó lovagnak neveztek. Ettől kezdve az intézmény mindinkább hanyatlott. Majdnem napjainkig tartották magukat az u. n. lovagi birtokok, sőt a német birodalom megszünéséig tartották magukat az u. n. birodalmi lovagok, kik birodalmi közvetlenséggel birtak.

Forrás: Pallas Nagylexikon