Luca

a martiroloiumban Lucia nevü szent vértanu magyaros neve. E szent ünnepe dec. 13-ára esik, s a napját megelőző estén kezdik a mi népünk babonája szerint a L. székét faragni, melynek a hagyományos alakja, az ősrégi idők óta varázserejünek hitt pentagramm v. pentalfa (ném. Trudenfuss), magyarul boszorkány-szög, mint az ábra mutatja: Y egy szabályos ötszög köré irt öt egyenszáru háromszögből alakuló csillag. Ez ábrát már a pythagorikusok titkos szövetkezetük imertető jeléül használták s mindenféle bűvös erőt tulajdonítottak neki; egyebek közt a testi-lelki egészség talizmánjául tekintették, amiért is öt sarkát a ngiea (egészség) szó öt betüjével jelölték. Állítólag a kelták jóspapjai és varázslói, a druidák is ismerték s az ábra német Trudenfuss nevét is innen származtatták régebben, amire azonban semmi szükség sincs, minthogy a Trud boszorkányt jelent s igy is megfelel a név a dolog bűbájos erejéről való hiedelemnek. A L. székéről népünk azt tartja, hogy aki L. napjától karácsony estéig minden este annyit farag rajta, amig éppen a mondott időre teljesen el nem készül vele, az az éjféli mise alatt rajta ülvén, meglátja a helység összes boszorkányait. L. napján egy lepedőkbe burkolt, seprüvel fegyverkezett alak jár körül a falvakban, ijesztgetve a gyermekeket s a nőcselédséget. Ez a szintén L. nevet viselő alak tehát az egy héttel előbb (dec. 6.) körül járó jóságos Mikulás (l. o.) kiséretében szereplő Krampusz női mása s vele együtt idegen eredetü nálunk. Legközelebbi rokona a délnémet (kivált az alpesi tartományokban honos) Perhta, (Perahta), Berthl, Perchtl, akinek neve eredetileg szintén «fénylő»-t, «ragyogó»-t jelent, tehát ugyanazt, amit Lucia. Lehet is, hogy épp ezért fűződött e pogánykori szokás ama szirakuzai vértanu szűz nevéhez, akinek különben alig van valami köze ama babonás hagyományokhoz, melyek napján néhol még ma is fel-feltámadnak. Érdekes különben, hogy a Mikulást kisérő Krampusz és e Perahta-Lucia közt rokonság van annyiban is, amennyiben amazt ugyanott, ahol a L. helyett a Berchtl (Perchtl) jár körül, tehát ahol a germánpogány szokás maradványa él, Barthl-nak hívják, vagyis majdnem egészen ugy, mint női mását. De az sem egészen véletlen dolog talán, hog a cseh-szlávban lucias a. m. ördög, akinek számos neve közül itt önkéntelen is a Luciferre gondolunk. Nem csoda tehát, ha L. e réven is az ördöngősség hirébe keveredett. A L.-napi szokásokat részben a Befana (Epiphania) nevéhez fűzve vizkereszt napjára ruházta át az olasz néphit. Nálunk Magyarországon érdekes még az e napon járatos babonának közel az u. n. kotyulás (másutt palázolás, eredetileg polozsálás, tehát szláv kölcsönvétel), amelynek célja a baromfi szaporaságának biztosítása. (V. ö. Etnographia II. 365.) Néhol e szokást a két héttel későbbi karácsony bőjtjén gyakorolják, amint különben az összes L.-napi babonák s még sok más ide tartozó dolog a téli napfordulat idejének ősi pogány szokásaiból és az ezek alapjául szolgáló hiedelmekből származik, s azért mutat oly széles körü elterjedtséget s annyi hasonló vonást a legkülönbözőbb népek hagyományaiban. V. ö. a Pesti Napló 1893 jan. 13-iki tárcáját.

Forrás: Pallas Nagylexikon