a martiroloiumban Lucia nevü szent vértanu magyaros neve. E
szent ünnepe dec. 13-ára esik, s a napját megelőző estén kezdik a mi népünk
babonája szerint a L. székét faragni, melynek a hagyományos alakja, az ősrégi
idők óta varázserejünek hitt pentagramm v. pentalfa (ném. Trudenfuss), magyarul
boszorkány-szög, mint az ábra mutatja: Y egy
szabályos ötszög köré irt öt egyenszáru háromszögből alakuló csillag. Ez ábrát
már a pythagorikusok titkos szövetkezetük imertető jeléül használták s
mindenféle bűvös erőt tulajdonítottak neki; egyebek közt a testi-lelki egészség
talizmánjául tekintették, amiért is öt sarkát a ngiea
(egészség) szó öt betüjével jelölték. Állítólag a kelták jóspapjai és
varázslói, a druidák is ismerték s az ábra német Trudenfuss nevét is innen
származtatták régebben, amire azonban semmi szükség sincs, minthogy a Trud
boszorkányt jelent s igy is megfelel a név a dolog bűbájos erejéről való
hiedelemnek. A L. székéről népünk azt tartja, hogy aki L. napjától karácsony estéig
minden este annyit farag rajta, amig éppen a mondott időre teljesen el nem
készül vele, az az éjféli mise alatt rajta ülvén, meglátja a helység összes
boszorkányait. L. napján egy lepedőkbe burkolt, seprüvel fegyverkezett alak jár
körül a falvakban, ijesztgetve a gyermekeket s a nőcselédséget. Ez a szintén L.
nevet viselő alak tehát az egy héttel előbb (dec. 6.) körül járó jóságos
Mikulás (l. o.) kiséretében szereplő Krampusz női mása s vele együtt idegen
eredetü nálunk. Legközelebbi rokona a délnémet (kivált az alpesi tartományokban
honos) Perhta, (Perahta), Berthl, Perchtl, akinek neve eredetileg szintén
«fénylő»-t, «ragyogó»-t jelent, tehát ugyanazt, amit Lucia. Lehet is, hogy épp
ezért fűződött e pogánykori szokás ama szirakuzai vértanu szűz nevéhez, akinek
különben alig van valami köze ama babonás hagyományokhoz, melyek napján néhol
még ma is fel-feltámadnak. Érdekes különben, hogy a Mikulást kisérő Krampusz és
e Perahta-Lucia közt rokonság van annyiban is, amennyiben amazt ugyanott, ahol
a L. helyett a Berchtl (Perchtl) jár körül, tehát ahol a germánpogány szokás
maradványa él, Barthl-nak hívják, vagyis majdnem egészen ugy, mint női mását.
De az sem egészen véletlen dolog talán, hog a cseh-szlávban lucias a. m. ördög,
akinek számos neve közül itt önkéntelen is a Luciferre gondolunk. Nem csoda
tehát, ha L. e réven is az ördöngősség hirébe keveredett. A L.-napi szokásokat
részben a Befana (Epiphania) nevéhez fűzve vizkereszt napjára ruházta át az
olasz néphit. Nálunk Magyarországon érdekes még az e napon járatos babonának
közel az u. n. kotyulás (másutt palázolás, eredetileg polozsálás, tehát szláv
kölcsönvétel), amelynek célja a baromfi szaporaságának biztosítása. (V. ö.
Etnographia II. 365.) Néhol e szokást a két héttel későbbi karácsony bőjtjén gyakorolják,
amint különben az összes L.-napi babonák s még sok más ide tartozó dolog a téli
napfordulat idejének ősi pogány szokásaiból és az ezek alapjául szolgáló
hiedelmekből származik, s azért mutat oly széles körü elterjedtséget s annyi
hasonló vonást a legkülönbözőbb népek hagyományaiban. V. ö. a Pesti Napló 1893
jan. 13-iki tárcáját.
Forrás: Pallas Nagylexikon