(ejtsd: lukka), 1. tartomány, 1847-ig szuverén, azután pedig
Toscana nagyhercegséghez tartozó hercegség Massa-Carrara, Modena, Firenze, Pisa
és a Földközi-tenger közt 1493 (Sztrelbickij szerint 1410) km2
területtel, (1881) 284 484, számítás szerint (1892) 289 053 lak. (1 km2-re
200). É-on az Apenninek ágai közt az éghajlat zord, a síkság igen meleg, a
mocsárok közt egészségtelen. Fő termékei: az olajbogyó, gyümölcs, gesztenye,
mandula, narancs, citrom, füge, továbbá a szőllő. A bányászat márványt,
alabastromot és ezüstöt szolgáltat. A selyemhernyó-tenyésztésből évenkint 50
000 kg. selymet nyernek. Az ipar selyem- és papmutáruk előállítására meg a
márvány feldolgozására szorítkozik. - 2. L., az ugyanily nevü tartománynak és
az egykori hercegségnek fővárosa, érseki székhely a Serchio balpartján, vasút
mellett, (1881) 68 063, (1891) 76 000 lak., selyem-, bársony-, pamut- és
posztószövéssel, üveg- és szalmapapirkészítéssel, selyem- és olajkereskedéssel.
A csaknem szabályos négyszögalakban épített várost falak kerítik, amelyeken szép
faültetvények láthatók és 4 kapu vezet keresztül. A jelentékenyebb épületek a
San Martino-templom, (1060-70-ig épült és a XIV. században a gót ízlésben
átalakított) Fra Bartolommeo egy oltárképével és márvány síremlékekkel; a San
Frediano-bazilika, a Szt. Mihály- és Szt. János-templom, az érseki palota és
egy a császárok korából való római amfiteatrum romjai. Az emlékszobrok:
Garibaldié Lucchesitől, III. Károly spanyol királyé, Bourbon Mária Lujzáé
Bartolinitől, II. Viktor Emanuelé. Kulturális intézmények: a Palazzo
pubblicóban elhelyezett régiség- és képtár, Pantormo, Tintoretto, Giulio
Romano, Fra Bartolommeo stb. képeivel; az 1684. alapított tudományos és
művészeti királyi akadémia, a hasonló célok szolgálatában álló accademia dei
filomati, a művészakadémia, a székesegyházi könyvtár számos középkori
miniature-kiadással, az érseki könyvtár sok ritka kiadásu könyvvel, a
Biblioteca Reale számos kézirattal (Tasso sajátkezület irt latin költeményei),
egy nyilvános könyvtár (58 000 kötet) és különböző közép- és népiskola.
Környékén van a hires L. fürdő (l. Bagno). L. eredetileg etruszk város, a
ligurok és későbben (Kr. e. 177) a rómaiak birtokába jutott. A nyugat-római
birodalom megdőlése után a keleti gótok, későbben a longobardok (774-ig) és
frankok (962-ig) tartották elfoglalva. A középkorban Firenze előtt Tusciának
volt főhelye és annak fölbomlása után a XII. sz.-ban független várossá lett. A
guelfek és ghibellinek közti versengés annyira elgyöngítette, hogy 1314.
kénytelen volt Pisának meghódolni. De Pisa hatalmában is rövid ideig maradt;
felváltva lettek urai Castracane Castruccio, azután (1328) Spinola, János cseh
király, Parma, a Scaligerek, Firenze és végül ismét Pisa. 1370. IV. Károly
segítségével ismét visszanyerte önállóságát, 1799. elfoglalták a franciák.
Napoleon 1805. hugának Bacciocchi Elzának adta. Napoleon bukása után a
nápolyiak és mindjárt utána az osztrákok tartották megszállva, akik 1816. Parma
hercegének engedték át. Károly Lajos 1847 okt. havában Toscanának engedte át,
amelynek sorsában osztozott. V. ö. Memorie e documenti per servire all" istoria
dello stato e cittá di L. (14 köt., 1813-60); Del Carlo, Storia popolare di L.
(1877).
Forrás: Pallas Nagylexikon