Lucca

(ejtsd: lukka), 1. tartomány, 1847-ig szuverén, azután pedig Toscana nagyhercegséghez tartozó hercegség Massa-Carrara, Modena, Firenze, Pisa és a Földközi-tenger közt 1493 (Sztrelbickij szerint 1410) km² területtel, (1881) 284 484, számítás szerint (1892) 289 053 lak. (1 km²-re 200). É-on az Apenninek ágai közt az éghajlat zord, a síkság igen meleg, a mocsárok közt egészségtelen. Fő termékei: az olajbogyó, gyümölcs, gesztenye, mandula, narancs, citrom, füge, továbbá a szőllő. A bányászat márványt, alabastromot és ezüstöt szolgáltat. A selyemhernyó-tenyésztésből évenkint 50 000 kg. selymet nyernek. Az ipar selyem- és papmutáruk előállítására meg a márvány feldolgozására szorítkozik. - 2. L., az ugyanily nevü tartománynak és az egykori hercegségnek fővárosa, érseki székhely a Serchio balpartján, vasút mellett, (1881) 68 063, (1891) 76 000 lak., selyem-, bársony-, pamut- és posztószövéssel, üveg- és szalmapapirkészítéssel, selyem- és olajkereskedéssel. A csaknem szabályos négyszögalakban épített várost falak kerítik, amelyeken szép faültetvények láthatók és 4 kapu vezet keresztül. A jelentékenyebb épületek a San Martino-templom, (1060-70-ig épült és a XIV. században a gót ízlésben átalakított) Fra Bartolommeo egy oltárképével és márvány síremlékekkel; a San Frediano-bazilika, a Szt. Mihály- és Szt. János-templom, az érseki palota és egy a császárok korából való római amfiteatrum romjai. Az emlékszobrok: Garibaldié Lucchesitől, III. Károly spanyol királyé, Bourbon Mária Lujzáé Bartolinitől, II. Viktor Emanuelé. Kulturális intézmények: a Palazzo pubblicóban elhelyezett régiség- és képtár, Pantormo, Tintoretto, Giulio Romano, Fra Bartolommeo stb. képeivel; az 1684. alapított tudományos és művészeti királyi akadémia, a hasonló célok szolgálatában álló accademia dei filomati, a művészakadémia, a székesegyházi könyvtár számos középkori miniature-kiadással, az érseki könyvtár sok ritka kiadásu könyvvel, a Biblioteca Reale számos kézirattal (Tasso sajátkezület irt latin költeményei), egy nyilvános könyvtár (58 000 kötet) és különböző közép- és népiskola. Környékén van a hires L. fürdő (l. Bagno). L. eredetileg etruszk város, a ligurok és későbben (Kr. e. 177) a rómaiak birtokába jutott. A nyugat-római birodalom megdőlése után a keleti gótok, későbben a longobardok (774-ig) és frankok (962-ig) tartották elfoglalva. A középkorban Firenze előtt Tusciának volt főhelye és annak fölbomlása után a XII. sz.-ban független várossá lett. A guelfek és ghibellinek közti versengés annyira elgyöngítette, hogy 1314. kénytelen volt Pisának meghódolni. De Pisa hatalmában is rövid ideig maradt; felváltva lettek urai Castracane Castruccio, azután (1328) Spinola, János cseh király, Parma, a Scaligerek, Firenze és végül ismét Pisa. 1370. IV. Károly segítségével ismét visszanyerte önállóságát, 1799. elfoglalták a franciák. Napoleon 1805. hugának Bacciocchi Elzának adta. Napoleon bukása után a nápolyiak és mindjárt utána az osztrákok tartották megszállva, akik 1816. Parma hercegének engedték át. Károly Lajos 1847 okt. havában Toscanának engedte át, amelynek sorsában osztozott. V. ö. Memorie e documenti per servire all" istoria dello stato e cittá di L. (14 köt., 1813-60); Del Carlo, Storia popolare di L. (1877).

Forrás: Pallas Nagylexikon