Lukács

1. Antal, a magyar földhitelintézet pénzügyi igazgatója s főrendiházi tag, szül. Temesvártt, 1842. hol atyja Ignác, a megye főjegyzője s országgyülési képviselője, később szeptemvir, a m. kir. semmitőszék birája s utóbb kir. kuriai tanácselnök, a vaskoronarend másodosztályu lovagja volt s 1886. történt nyugalomba lépése alkalmával b. t. tanácsossá is kineveztetett. Tanulmányait Budapesten, majd Pozsonyban, Bécsben, Lipcsében s Drezdában végezte, s ugy az egyetemi, mint a felsőbb kereskedelmi ismeretekben kellőleg kiképezte magát. Atyja intézkedése szerint a kereskedelmi pályára lépve, először is a Stametz-Mayer-féle bécsi előkelő bankárüzletben talált alkalmazást, majd a szakismeretekben előhaladva az osztrák földhitelintézet hivatalnoka lett, honnét a megalakult magyar földhitelintézethez lépett át mint pénztárnok, s fokozatosan előhaladva, jelenleg a nagy hazai intézet pénzügyi igazgatója. A Budapesti Szemle közlött tőle pénzügyi tanulmányokat. Tagja lett a kereskedelmi törvényjavaslat előzetes megvitatására összehivott tanácskozmánynak, s tagja az új főrendiháznak mindjárt annak létrejött reformja után, hol azután a pénzügyi bizottságba s a delegációkba is megválasztották.

2. L. Béla, államférfi, szül. Zalatnán 1847., hol családja az 1848-iki felkelés alkalmával a felizgatott vad oláhok által megöletett, s ő maga is csak majdnem csodás véletlen folytán menekült meg. A középiskolai tanulmányokat Gyulafehérvárt, a jogot Budapesten végezte. Korán lépett irodalmi térre, előbb szépirodalmi kisérletekkel, későbben komolyabb tudományos, de főleg pénzügyi s nemzetgazdasági tanulmányokkal. Néhány éven át az állami számvevőszéknél, melynek elnöke akkor Gajzágó Salamon, későbbi ipa volt, és a m. kir. pénzügyminisztériumnál, közvetlenül Kerkápoly Károly miniszter oldalánál hivataloskodott, ki reá sokat tartott, tehetségeit méltányolta, fontosabb munkákkal bizta meg s több ízben Bécsbe is magával vitte jelentékenyebb tárgyalásokra. 1872. képviselővé választatván, a pénzügyi minisztériumi állásáról lemondott, s egész erővel képviselői hivatásának élt, hol 1874. a Ghyczy K.-féle adóügyi bizottságnak, s azóta a pénzügyi bizottságnak állandóan szakértő s tekintélyes tagja volt s egy ideig a Közvélemény címü politikai lapot is szerkesztette. A magyar államvasutaknak Baross Gábor által történt ujjászervezésekor Tolnay Lajos helyébe államvasúti igazgatóvá neveztetvén ki, képviselői mandátumáról s több pénzintézetnél viselt hivataláról is lemondott. Baross Gábor, a vaskezü kereskedelmi s közlekedési miniszter államtitkárává választotta, Baross kora halála után pedig, a Wekerlekormányban, annak követője s elveinek és rendszerének hű és szilárd fentartója lett. A Wekerlekormány visszalépésével ő is letette tárcáját, ekkor a király belső titkos tanácsosi méltóságot adományozott neki. Előbb Hunyad vármegye, most Alsó-Fehér vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, tagja továbbá az erdélyi római katolikus státusgyülésnek is.

3. L. Dénes, szabadságharcos, szül. Nagyváradon 1816., megh. Nádudvaron, 1868 ápr. 1. A cs. kir. tüzéri felsőbb iskolákban hosszabb ideig tanárkodott s a királynak, még mint főhercegnek, ő tartott a tüzéri ismeretekről előadásokat. A függetlenségi harcban a honvéd tüzérség igazgatását és műszaki kiképzését reá bizták; bár nem igen jól tudott magyarul, mégis nagy része volt azon tüzérségi kézikönyv kidolgozásában, mely honvédeinknek oly hasznos kalauza volt. A szabadságharc leveretése után L.-t is golyó általi halálra itélték, de 1850 február 15. kegyelmet kapott és több évi várfogságot mértek reá. Temesváron, Aradon és Komáromban töltötte ki rabságát; ez utóbbi helyen földgömbök készítésével foglalkozott, melyek iskolai használatra a könyvkereskedésekben is forgalomba jöttek. V. ö. Vasárnapi Ujság 1867. évf. 27. szám.

4. L. György, belügyminiszteri államtitkár, szül. Nagyváradon 1816., megh. Salzerbadban 1892 aug. 25. Tanulmányainak végeztével 1838. előbb Bihar vmegyénél, majd Pesten a kir. táblánál volt gyakorlaton. 1839. ügyvéd lett s mint ilyen élénk részt vett a vármegyei életben. 1861. Nagyvárad polgármesterévé, majd országgyülési képviselőjévé választotta, mely állásából 1875. miniszteri tanácsossá nevezték ki. 1885. államtitkári címet és jelleget nyert.

5. L. János, gyorsiró, szül. 1818., megh. Pesten 1861 okt. 16. Galbesberger és Novák rendszereinek tanulmányozásával mint képzett gyorsiró az 1843-44. országgyülésen működött. Részt vett az 1847-48. pozsonyi, majd az 1848. pesti országgyüléseken is, melyekről részletes tudósításokat irt az akkori lapoknak. 1852. Szombathelyen ügyvédi irodát nyitott. Folyton javítgatott gyorsirási rendszere nem látott világot.

6. L. László, pénzügyminiszter, szül. Zalatnán 1850 okt. 24., L. Bélával ugyanazon örmény eredetü L.-családból. A gimnázium felsőbb osztályait s a jogot Kolozsvárt végezte, s tanuló korában és azután is nagyobb tapasztalati utazásokat tett Ausztriában, északi s déli Németországban, Franciaországban s Belgiumban. 1874. kineveztetett rendkivüli tanárnak a győri kir. jogakadémiába, de miután testi ereje a folytonos előadások terhét el nem viselhette, két évi tanársága után 1876. felmentését kérte, s atyjának, ki előkelő szakértő bányatulajdonos volt, bányaművei vezetését vette át. Az 1878-iki választások alkalmával a magyar-igeni kerület képviselőjévé választották, s ez országgyülésen tagja volt az erdőtörvény megalkotására felállított külön bizottságnak, továbbá a zárszámadási bizottságnak s résztvett az állami számvevőszék szervezéséről szóló törvény készítésében. Ugyanazon kerületet ismételve is képviselte, mig 1887. Wekerle pénzügyminiszter, mint már elismert szakértőt, a pénzügyminisztériumba miniszteri tanácsosul hivta meg. De már az 1887-iki országgyülés tartama alatt ez őt nagyon is fárasztó hivataláról lemondván, újra csak országgyülési képviselő lett s azóta Abrudbányát képviselte a parlamentben, hol tagja volt a pénzügyi s elnöke egyik biráló bizottságnak. Wekerle még egyszer megnyerte őt minisztériumába államtitkárnak, s midőn a körülmények nyomása alatt ő maga lemondott, s a miniszterelnöki székre Bánffy Dezső báró került, őt ajánlotta ennek saját utódául, mint kipróbált s a politikai élet küzdelmeiben részt nem vett valódi szakértőt. 1895 febr. 5 óta e fontos tárcát kezeli. 1879. Az erdélyi nemes fém bányászat jelene és jövője címü tanulmányát tette közzé.

7. L. Móric, politikai s társadalmi iró s műfordító, született Pesten 1812 szept. 5. előkelő örmény-magyar családból, meghalt Budapesten 1881 okt. 5. s Meranban temettetett el a magának s nejének számára készíttetett sírboltba. Ifju korában tiszteletbeli aljegyzői hivatalt viselt Temes, majd Pest vármegyében 1836-ig. Már ifjan lépett az irodalom munkásai közé műfordításokkal, az Aurórák, az Eötvös J. báró által Heckenast javára kiadott Árvizkönyv, s a Társalkodó, Koszoru s Athenaeum lapjain, angol lírai költőket, különösen Byront, kedvenc iróját, szerencsésen ültetve át nyelvünkre. Ez alapon választotta meg a magyar tudományos akadémia már 1839 nov. 23. levelező, a Kisfaludy-társaság 1842. rendes tagjává, hol Popenak a Kritikáról irt tankölteménye jeles fordításával foglalta el székét s lefordította spanyolból a társaság kiadványai számára Cervantes Bőkezü szeretőjét. Még fontosabb volt az az irói munkássága, mellyel ama nagynevü s nagyérdemü irói munkássága, mellyel ama nagynevü s nagyérdemü irói csoporthoz csatlakozott, amely először igyekezett nálunk a politikát s tudományt, az életet és irodalmat szorosb kapcsolatba hozni, s a magasb szinvonalu essay-irodalmat meghonosítani. Egyike volt a képzőművészeti egyesület alapítóinak s ismertetőinek is. Dolgozó társa lett az Eötvös, Trefort és Szalay alapította Budapesti Szemlének, melyet jeles essaykkel gazdagított, nevezetesen: az állati magnetizmusról, vagy mesmerismusról, mely akkorában nagy port vert fel, s a napirenden levő büntetőjogi s börtönjavítási kérdésekről. A Szalay L. majd Csengery Hirlapjába is irt. Az 1848-iki átalakulás alkalmával, melynek útjait egyengetni segíté, ő is kötelességének tartotta, bár függetlenségét biztosító vagyona volt, barátaival együtt kormányhivatalt vállalni s elnöki titkár lett Klauzál Gábor ipar- s kereskedelmi minisztériumában tanácsosi ranggal, s Trefort távozása után ő képviselte a honvédelmi bizottságban a kereskedelmi tárcát. Tovább azonban nem ment, mert súlyosan beteg éltes anyját kellett éveken keresztül, mint ennek egyetlen természetes gyámola és őre, ápolnia. Ennek halála után 1851. külföldre utazott s hosszabb időt töltött bánatba s tanulmányokba merülve. Az ötvenes évek vége felé hazatért, s újra dolgozgatni kezdett régi barátai társaságában az új Budapesti Szemlébe. E komolyabb irodalmi munkásságának jutalmául választatott az akadémia tiszteleti tagjává 1858 dec. 15. De 1862. megházasodván, ismét visszavonult a közélettől, s több éven át idilli boldog életet vitt ifju művelt nejével a külföldön, leginkább Svájcban, Tirolban, Olaszországban lakva s utazva; midőn pedig neje elbetegesedett, uganazt éveken át egész halálág hiven ápolva kisérte délvidékekre, és mint már egyszer fiui kegyeletből, ugy ismét férji gyöngédségből feláldozta irói s politikai becsvágyát a szerető sziv sugalmainak. Csak a 70-es években tért vissza ismét új életre kelt hazájába, s a Kisfaludy-társaság az elhunyt Toldy Ferenc helyébe 1876. őt választotta meg elnökévé; a kitüntetést nagy unszolásra elfogadta ugyan, de csak azért, hogy ezáltal a nyilatkozó bizodalom nagyrabecsülését bizonyítsa. Nemsokára, már 1879., az új választás alkalmával határozottan vissza is vonult, bár társai szeretete, tisztelete kisérte az elnöki széken s azontul sírjáig. Az akadémia még egyszer kitüntette: 1876 jun. 8. igazgató tanácsa tagjává választotta meg. Végrendeletében fényes bizonyítékát adta a magyar tudományosság és szépirodalom iránti meleg érdeklődésének, mert a magyar akadémiának 20 000, a Kisfaludy-társaságnak elhalt neje Lukács Birly Krisztina nevét viselő s ennek emlékét megörökítő 10 000 forintnyi alapítványt hagyott, s ezzel az utóbbinak első nagy alapítója lett. Az alapítvány kamataiból szépirodalmi feladatok díjaztatnak. Irói művei közül, a már említett műfordításokon s az Eötvös-Szalay-féle rövid életü Budapesti Szemlében közlött tanulmányain kivül, különös említésre méltók még a Csengery udapesti Szemléjében megjelent nagy tanulmányai: Róma régi történetienek hitelességéről és eredetéről (1858) és A román nyelvek alakulásáról (1859); továbbá az Eötvössel együtt a börtönrendszerről dolgozott, tiszta emberszeretettel teljes röpirata; akadémiai szép emlékbeszédei két kebelbarátja, gróf Teleki László és De Gerando Ágoston felett; elnöki beszédei a Kisfaludy-társaságban, melyek utolsója (1879 február 9-én) hattyudalát képezi. Ami életéből még hátra volt, azt Emlékiratai megirására fordította, de szemének majdnem teljes elhomályosodása miatt csak a gyönyörü bevezetést készíthette el, mely a mű egész programmját adja. Emlékbeszédet az akadémiában Trefort Ágoston elnök (mely az akadémiai Évkönyv XVI. kötetében jelent meg 1881), a Kisfaludy-társaságban pedig Szász Károly mondott felette 1883 febr. 13., melybne remek képét adja szellemének; arcképét pedig a hálás társaság lefestette terme számára.

8. L. Ödön, ref. egyházi iró, született Sályiban (Szatmár) 1843. Tanult Kocsordon, 1852-től Sárospatakon, hol 1864. esküdtdiák, 1865. segédtanár, 187. szenior lett. 1869. Zsurkra ment káplánnak, 1870 óta pedig nyiregyházai lelkész. 1882. a debreceni egyház választotta lelkészül, de nem hagyta el Nyiregyházát, hol már 1875. tanácsbiróvá, 1880. pedig esperessé tette a felső-szabolcsi egyházmegye. Tagja volt ugy a debreceni, mint a budapesti zsinatnak; 1894 óta elnöke a tiszántuli egyházkerületi egyházi értekezletnek. A költészet és gyakorlati lelkészeti irodalom terén sikeresen munkálkodik. Verseiből már nem egy kötet jelent meg. Egyéb művei a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban s a Sárospataki Lapokban megjelent számos cikkén kivül a következők: Egyházi beszédek (Budapest 1877); Vasárnapi, ünnepi és alkalmi imák (Nyiregyháza 1882); Köznapi imádságok tmeplomi használatra (u. o. 1894); Temetési beszédek és imák (u. o. 1892). A történeti irodalom terén is működik, e nemben jelesebb műve: Nyiregyháza szabad, kiváltságos város története (Nyiregyháza 1886-87).

9. L. Sándor, szabadságharcos, szül. 1822., megh. Párisban 1855. Titkára volt Zichy Ottó grófnak. 1848. fellépett Győr képviselőjének s a kitünő szónoki képességü s egyébként is jeles tehetségü fiatal ember annyira megnyerte Győr polgárainak bizalmát, hogy megválasztották. A fegyveres mozgalmak kezdetén Győr vármegyébe küldték mint kormánybiztost, s itt óriási tevékenységet fejtett ki a sereg-gyüjtés körül. Utóbb Nagyváradon a felszerelés vezetője lett, s fáradságot nem ismerő szorgalmat fejtett ki nehéz feladatának teljesítésében. A szabadságharc leveretése után Hamburgba menekült, honnét Franciaországba ment s Párisban telepedett meg.

Forrás: Pallas Nagylexikon