Mac-Mahon

(ejtsd: mak-maón) Mária Edme Patrik Móric gróf, magentai herceg, francia marsal, volt köztársasági elnök, szül. Sully-kastélyban (Autunnél) 1808 dec. 13., megh. La Forest várában, 1893 okt. 17. Ir családnak volt a sarja, mely a Stuartok bukása után Franciaországba költözött volt. St.Cyrben nyerte katonai kiképeztetését és 1830. lépett mint huszárhadnagy a seregbe.Az Algeriában folyó guerilla-harcokban tüntette ki magát először és Constantine ostromlásakor (1841) is magára vonta előljáróinak figyelmét. 1845. a 41. gyalogezred ezredesévé tették, 1848. pedig dandárnokká és egyúttal Oran és Constantine tartományok élére állították. 1852. hadosztályparancsnok lett. 1855. III. Napoleon visszahivta Franciaországba és a II. hadtest egyik hadosztályát bizta reá, mellyel azután M. keletre indult, hola krimi háboruban, nevezetesen a Malakov-bástya bevételekor újra kitünt. Jutalmul a császár szenátorrá tette. 1857. megint Afrikában volt, hol az Algeriában elhelyezett összes katonaság és tengeri hajók parancsnokává tették. 1859 elején a császár újból visszahivta és az osztrák háboru kitörésekor a II. hadtest parancsnokává nevezte ki, melynek élén jun. 4. Magentánál az osztrákok jobb szárnya ellen irányzott támadással a csatának döntő fordulatot adott. Napoleon még a csatatéren nevezte ki magentai herceggé és francia marsallá. Solferinónál is hozzájárult a diadal kivívásához. A békekötés után a Lille és környékén elhelyezett II. hadtest parancsnokaként működött; 1861. mint rendkivüli követ Königsbergbe ment I. Vilmos porosz király koronáztatására, 1864. pedig mint Pellisier utóda Algeriába távozott főkormányzó minőségében. Az 1870-iki német háboru kitörésekor az I. hadtest parancsnokává tették, melynek élén Strassburg és vidékén foglalt állást. Mihelyt azonban a császár a támadás tervét elejtette, M. Zabernbe ment vissza, majd Douay Félix egyik hadosztályát magához vonva, Weissenburgnál várta be a bajorok támadását, kik elől azonban (aug. 4.) sajgó szivvel hátrálnia kellett. Rendben eszközlött visszavonulása után Wörthnél ütötte feltáborát, de augusztus 6-án a bajorok hadát újra legyőzték és a hősiességgel küzdő marsalt menekülésre kényszerítették. Ez a visszavonulás már teljesen rendetlenül ment végbe, amennyiben M. csataközben a tartalékcsapatokat is feláldozta volt. Mindamellett M. nem esett kétségbe. Mihelyt seregének romjait a Vogesek mögött csak némiképen rendezte, Chalonsba vezette azokat, ahol a császár a sebtiben újjászervezett I., V., VII. és az újonnan alakított XII. hadtest vezényletét bizta rá. Néhány nappal később a párisi régens-kormánytól M. azt a megbizást kapta, hogy a Metzbe körülzárt és ostromlott Bazainet és seregeit szabadítsa fel. M. eleintén habozott (és ezzel időt vesztett), midőn pedig végre aug. 23. feladata megoldásához fogott, német lovascsapatok néhány nap mulva már nyomát lelték, folyton sarkában járván, minduntalan háborgatták és menetét késleltették. Midőn pedig M.Metz felmentését elejtette és Mézieres felé iparkodott visszaindulni, de már késő volt. A németek egész hadseregét a szedáni völgykatlanba szorították és másnap, szept. 1. mindenfelől megtámadták. Csataközben M. ágyugolyó által súlyosan megsebesült és kénytelen volt a fővezényletet Ducrot tábornoknak átengedni. A kapituláció értelmében a császárral együtt M. is a németek fogságába került. M. egyike volt azon kevés tábornokoknak, kiket a háboru után nem vádoltak árulással és gyávasággal; tiszta jellemét, igazságszeretetét és bátorságát még ellenfelei is elismerték és igy történt, hogy a béke megkötése után 1871 ápril 11. a versaillesi hadsereg élére állíttatott, azzal a megbizással, vessen véget a kommünnek. Ezt a feladatot M. meg is oldotta. A lázongás leveretése után Thiers párisi főparancsnokká nevezte ki. Mocsoktalan hirneve, katonai erélyessége és amellett politikai jelentéktelensége arra birta a monárkista párt hiveit, hogy M.-t Thiers bukása (1873 máj. 24.) után a köztársaság elnökévé válasszák. Tették ezt abban a föltevésben, hogy M. elnöksége alatt megkisérthetik majd a monárkia restaurálását. Az elnöki méltóságban a hires hadvezér egészben véve szánalmas szerepet játszott és eszköz meg báb volt a monárkisták kezében. (L. Franciaország története. VII. köt. 562 old.) 1879 jan. 30. állásáról lemondott. Hátralevő éveit teljes visszavonultságában töltötte.Több rendbeli hadtörténeti munkát irt; ezek között a L"armée de Versailles depuis sa formation jusqu"a la comple te pacification de Paris (Páris 1871) a legkiválóbb. Hir szerint emlékiratokat is hagyott hátra, de ezek mostanig sem jelentek meg. 1895 jun. a magentai csatatéren emlékszobrát leplezték le.

Forrás: Pallas Nagylexikon