Macska

(állat, Felis L.), az emlősök osztályának a ragadozók rendjébe s a macskafélék családjába tartozó állatnem. A M.-k a ragadozók között az ujjonjárók csoportjába valók; testök karcsu, de erős, ugrásra alkalmas; fejök gömbölyü, állkapcsuk rövid; lábaik elül 5, hátul 4 ujjuak, éles, többnyire visszahuzható karmokkal; farkuk hosszu, fogazatuk az állkapocs egyik felében 3 apró metszőfogból, 1 erős hajlott szemfogból és felül 4, alul 3 zápfogból áll, mely utóbbiak közül a 3-ik, az u. n. szakító fog valamennyinél nagyobb, éles, csipkézett koronával; nyelvök hátrafelé álló szaruhorgoktól érdes. A M. nembe a legvérengzőbb ragadozó állatok tartoznak, melyek közül a nagy termetüek a nagy emlősöket is legyőzik, sőt az emberre is veszélyesek; a kisebbek madarakra s rágcsálókra vadásznak. Rendesen éjjel járnak zsákmány után. Mindnyájan jó futók s többnyire jó mászók is; zajtalanul járnak, ügyesen ugranak és zsákmányukra ugrással vetik magokat; a vizet kerülik, de azért ügyes úszók. Nem oly értelmesek, mint az ebfélék, de megszelidíthetők; mindnyájan ravaszok, vérszomjasak, vakmerők. Vakon szülik kölykeiket, gyengéd anyai szeretettel ápolják, a himek ellenben nem igen törődnek velök, sőt alkalmilag fel is falják. A M.-k Ausztrália kivételével az egész földön el vannak terjedve; leghatalmasabb fajaik a forró égöv alatt élnek.

A vad M. (F. catus L.), barnás szürke, feketés haránt sávokkal; hasa fehér; fejteteje 4 hosszirányu fekete sávval; torkát sárgás-fehér folt jelöli; farka feketével gyűrüzött, hegye fekete, hossza nem éri el a test hosszának felét, egész hosszában egyenlő vastag s egyenlően szőrözött. Testhossza 70-90 cm., farka 32 cm., vállmagassága 35-42 cm. A mérsékelt égöv erdőségeiben él s hazánkban is gyakori; a kisebb erdei vadak pusztítása által kártékony. Bundája jó gereznát szolgáltat. Némelyek ettől származtatják a házi M.-t. (F. domestica Briss.), mely azonban újabb vizsgálatok szerint a nubiai vad macskától (F. maniculata Rupp.) származik s nyilván Egyiptomból terjedt el mint házi állat. A házi M. farka hegye felé elvékonyodik s rövidebb szőrü s az egész test fele hosszát tulhaladja. Szine nagyon változik, néha olyan mint a vadmacskáé; vannak vöröses sárgák, hamuszinüek, fehérekés tarkák, fehér és fekete, szürke, vöröses tarkázattal és háromszinüek (fehér, fekete v. szürke és vöröses tarkázatuak), mely utóbbi tarkázat a himek között ritkaság. Az angorai M. (F. d. angorensis) szőrözetének hosszuságával tér el a közönséges házi M.-tól. Japánban egy rövidfarku fajtát is tenyésztenek. A házi M.-t a sarköv kivételével az egész földön tenyésztik; a görögök és rómaiakmég nem tartották s Európában csak a XI. és XII. sz.-ban terjedt el; az egyiptomiak már a legrégibb időben tenyésztették, szentnek tartották s bebalzsamozták. A M. inkább a házhoz mint az emberhez ragaszkodik, nagy helyérzéke van s szülőházához, ha onnét elviszik, rendesen visszatalál. Tápláléka egerekből, patkányokból s apró szárnyasokból áll. A M.-k évenként kétszer, t. i. február végén v. március elején és junius elején párosodnak; párosodáskor a háztetőkön s padlásokon valóságos nyávogó hangversenyeket rendeznek. A nőstény viselősségi ideje 55 nap. A M.-k, ha jól érzik magukat, sajátságos doromboló hangot adnak, melyet 2 gégeszalagjok rezgése okoz. Sajátságos a M.-k vonzódása bizonyos illatos növények iránt, ilyenek a Valeriana officinalis, Nepeta cataria és Tenerium marum; más illatos növényektől, nevezetesen a Ruta graveolenstől undorodnak. Amazokkal valamely helyre lehet csalogatni, az utóbbival el lehet űzni a M.-t. A házi M. bundája, ugy mint a vad macskáé jó gereznát szolgáltat, különösen becses a szibériai M.-k fekete, tömött bundája.

Forrás: Pallas Nagylexikon