(állat, Felis L.), az emlősök osztályának a ragadozók
rendjébe s a macskafélék családjába tartozó állatnem. A M.-k a ragadozók között
az ujjonjárók csoportjába valók; testök karcsu, de erős, ugrásra alkalmas;
fejök gömbölyü, állkapcsuk rövid; lábaik elül 5, hátul 4 ujjuak, éles,
többnyire visszahuzható karmokkal; farkuk hosszu, fogazatuk az állkapocs egyik
felében 3 apró metszőfogból, 1 erős hajlott szemfogból és felül 4, alul 3 zápfogból
áll, mely utóbbiak közül a 3-ik, az u. n. szakító fog valamennyinél nagyobb,
éles, csipkézett koronával; nyelvök hátrafelé álló szaruhorgoktól érdes. A M.
nembe a legvérengzőbb ragadozó állatok tartoznak, melyek közül a nagy termetüek
a nagy emlősöket is legyőzik, sőt az emberre is veszélyesek; a kisebbek
madarakra s rágcsálókra vadásznak. Rendesen éjjel járnak zsákmány után.
Mindnyájan jó futók s többnyire jó mászók is; zajtalanul járnak, ügyesen
ugranak és zsákmányukra ugrással vetik magokat; a vizet kerülik, de azért ügyes
úszók. Nem oly értelmesek, mint az ebfélék, de megszelidíthetők; mindnyájan
ravaszok, vérszomjasak, vakmerők. Vakon szülik kölykeiket, gyengéd anyai
szeretettel ápolják, a himek ellenben nem igen törődnek velök, sőt alkalmilag
fel is falják. A M.-k Ausztrália kivételével az egész földön el vannak
terjedve; leghatalmasabb fajaik a forró égöv alatt élnek.
A vad M. (F. catus L.), barnás szürke, feketés haránt
sávokkal; hasa fehér; fejteteje 4 hosszirányu fekete sávval; torkát sárgás-fehér
folt jelöli; farka feketével gyűrüzött, hegye fekete, hossza nem éri el a test
hosszának felét, egész hosszában egyenlő vastag s egyenlően szőrözött.
Testhossza 70-90 cm., farka 32 cm., vállmagassága 35-42 cm. A mérsékelt égöv
erdőségeiben él s hazánkban is gyakori; a kisebb erdei vadak pusztítása által
kártékony. Bundája jó gereznát szolgáltat. Némelyek ettől származtatják a házi
M.-t. (F. domestica Briss.), mely azonban újabb vizsgálatok szerint a nubiai
vad macskától (F. maniculata Rupp.) származik s nyilván Egyiptomból terjedt el
mint házi állat. A házi M. farka hegye felé elvékonyodik s rövidebb szőrü s az
egész test fele hosszát tulhaladja. Szine nagyon változik, néha olyan mint a
vadmacskáé; vannak vöröses sárgák, hamuszinüek, fehérekés tarkák, fehér és
fekete, szürke, vöröses tarkázattal és háromszinüek (fehér, fekete v. szürke és
vöröses tarkázatuak), mely utóbbi tarkázat a himek között ritkaság. Az angorai
M. (F. d. angorensis) szőrözetének hosszuságával tér el a közönséges házi
M.-tól. Japánban egy rövidfarku fajtát is tenyésztenek. A házi M.-t a sarköv
kivételével az egész földön tenyésztik; a görögök és rómaiakmég nem tartották s
Európában csak a XI. és XII. sz.-ban terjedt el; az egyiptomiak már a legrégibb
időben tenyésztették, szentnek tartották s bebalzsamozták. A M. inkább a házhoz
mint az emberhez ragaszkodik, nagy helyérzéke van s szülőházához, ha onnét
elviszik, rendesen visszatalál. Tápláléka egerekből, patkányokból s apró
szárnyasokból áll. A M.-k évenként kétszer, t. i. február végén v. március
elején és junius elején párosodnak; párosodáskor a háztetőkön s padlásokon
valóságos nyávogó hangversenyeket rendeznek. A nőstény viselősségi ideje 55
nap. A M.-k, ha jól érzik magukat, sajátságos doromboló hangot adnak, melyet 2
gégeszalagjok rezgése okoz. Sajátságos a M.-k vonzódása bizonyos illatos
növények iránt, ilyenek a Valeriana officinalis, Nepeta cataria és Tenerium
marum; más illatos növényektől, nevezetesen a Ruta graveolenstől undorodnak.
Amazokkal valamely helyre lehet csalogatni, az utóbbival el lehet űzni a M.-t.
A házi M. bundája, ugy mint a vad macskáé jó gereznát szolgáltat, különösen
becses a szibériai M.-k fekete, tömött bundája.
Forrás: Pallas Nagylexikon