Magszórás

v. magszóródás (növ.), a növényeknek az a biologiai működése, midőn érett magvaikat ember hozzájárulása nélkül kiszórják vagy elhullatják. Sok magon vagy gyümölcsön különböző berendezés van, mellyel a mag, s benne a fejlődésre váró csíra könnyen és messzire elszállítódik. Az olyan termés, amelyben számtalan mag van, többnyire föl szokott repedni, s a magvak egyenkint szóródnak ki belőle. Az olyan tok, amelynek sok és apró magva van, csak a tetején hasad fel (Cerastium, Holosteum és sok más fügeféle) vagy a tetején apró likacs támad, p. a mák fején, ugy hogy mint a porzótartó, csak lassankint ürül ki, ez a szaporodást tekintve célszerűbb, mintha a mag mind egyszerre és egy helyre szóródott volna. Ha a toktermés rugalmasan pattan fel, a magvak messzire elszóródnak. A bogyó, csonthéjas és más húsos gyümölcs magva messzire juthat, mert jó ízeért az ember, a madár stb. megeszi s a keményhéju magvakat távol eső helyeken ürítik ki. Az egymagu gyümölcs, mint a szem, makk stb. magjával együtt, felnyilás nélkül esik le az anyanövényről s tőle nem is esik messzire. Ez történik a termésgerezddel is, mely széthasadozván, egymagu marad. De némely ilyen nagymagu termésnek vagy termésgerezdnek van olyan szervezete, mely a tovajutását megkönnyíti. Ilyen a termésnek vékony hártyás éle vagy zászlója vagy szőrüstöke (l. Bóbita) v. gyapjumeze (füzike, gyapot), melynek segítségével a szél a magvakat messzire elszállítja.

Forrás: Pallas Nagylexikon