Magszórás
v. magszóródás (növ.), a növényeknek az a biologiai
működése, midőn érett magvaikat ember hozzájárulása nélkül kiszórják vagy
elhullatják. Sok magon vagy gyümölcsön különböző berendezés van, mellyel a mag,
s benne a fejlődésre váró csíra könnyen és messzire elszállítódik. Az olyan
termés, amelyben számtalan mag van, többnyire föl szokott repedni, s a magvak
egyenkint szóródnak ki belőle. Az olyan tok, amelynek sok és apró magva van,
csak a tetején hasad fel (Cerastium, Holosteum és sok más fügeféle) vagy a
tetején apró likacs támad, p. a mák fején, ugy hogy mint a porzótartó, csak
lassankint ürül ki, ez a szaporodást tekintve célszerűbb, mintha a mag mind
egyszerre és egy helyre szóródott volna. Ha a toktermés rugalmasan pattan fel,
a magvak messzire elszóródnak. A bogyó, csonthéjas és más húsos gyümölcs magva
messzire juthat, mert jó ízeért az ember, a madár stb. megeszi s a keményhéju
magvakat távol eső helyeken ürítik ki. Az egymagu gyümölcs, mint a szem, makk
stb. magjával együtt, felnyilás nélkül esik le az anyanövényről s tőle nem is
esik messzire. Ez történik a termésgerezddel is, mely széthasadozván, egymagu marad.
De némely ilyen nagymagu termésnek vagy termésgerezdnek van olyan szervezete,
mely a tovajutását megkönnyíti. Ilyen a termésnek vékony hártyás éle vagy
zászlója vagy szőrüstöke (l. Bóbita) v. gyapjumeze (füzike, gyapot), melynek
segítségével a szél a magvakat messzire elszállítja.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|