Magyar filozofia története

A filozofiának a magyar nemzet szellemi életében nem jutott kiváló szerep; kimagasló, vezérlő alakokra e téren nem akadunk, a nemzeti szellem bélyegét viselő alkotásokra sem. De a külföldi szellemi áramlatoknak, melyek hozzánk is eljutottak, sincs nagy hatásuk a nemzet kulturájára. A filozofiának nálunk is megvan a maga hagyományos helye a tanításban, de velősen onnét sem hat ki az életre. A filozofia képviselői többnyire elszigetelve állanak; amivel foglalkoznak, amiről vitatkoznak, nem terem gyümöcsöt az egyetemes kultura számára. Nem lehet tagadni, hogy eddigelé a filozofia mint tudomány még mesterségesen ide plántálva sem tudott mély rétegekben gyökeret ereszteni vagy széles körökbe terjedni. Csak a legújabb időkben észlelhetnk valamivel biztatóbb jeleit az intenzívebb fejlődésnek.

E jelenség okai a nemzet szellemi fejlődésének sajátosságaiban rejlenek, részben eléggé ismeretesek, részben nem itt vizsgálandók meg. Mert a filozofia mindenütt a kifejlett szellemi élet terméke és egészen önállóan csak Görögországban nőtt nagyra. A hatalmas Róma filozofia dolgában igen szegény, a középkorban a filozofia inkább a görög hagyományból és abból az érdeklődésből élt, melyet a vallás juttatott számára. Ime két nagy korszak az emberiség történetében, melyben a filozofia szerepe nagyon alárendelt értékü. Képzeljük el, hogy Rómának és a középkornak a görög hagyomány nem áll rendelkezésére, mi lett volna akkor e korok filozofiája? Igy mégis megmunkálódott a talaj és termő erővel fogadhatta az új magokat. A megmunkálódásnak ez idejében pedig a magyarok még Ázsiában voltak és hosszu időnek kellett elmulnia, mig a magyar szellem talaja oly minőségüvé lett, hogy ezt a gyümölcsöt is teremhette volna. Azalatt pedig az európai népek mind előbbre haladtak, a magyarokat pedig történeti életük sanyaruságai meg-megakasztották fejlődésükben. Van valamelyes analogia a népek és egyesek tanulása közt. Az egyes ember is csak ugy tanul sikeresen, ha nemcsak sorrendben tanulja a tanulandókat, hanem a sorrend minden egyes tagját kellő módon elsajátíthatja teljesen befogad. Népeknek is időt kell engedni, hogy minden egyes kulturai fokozat számára megérjenek. Ámde mi a statisztikát sem emésztettük meg teljesen és már megrohantak az újabb filozofiai elméletek, ezek is össze-vissza, anélkül hogy szellemileg átélhettük volna őket. Jól mondja Erdélyi János, a magyar filozofia egyetlen számba jövő történetírója. (A Bölcsészet Magyarországon. Filozofiai Irók Tára VI. köt. 97. old.): «Nálunk e tudománynak nincs oly származatos, ízről-ízre kimutatható folytonossága, hanem csak szakadozott irodalma. Lett és jött a rendszer hozzánbk mint a vendég, el is ment rendesen mint az. Mielőtt beéltük volna magunkat valamelyikbe: kénytelenek voltunk elmenni nélküle, ha nem akaránk elmaradni a pályán alöljáró nemzetektől » De ilyetén módon nem fejlődik nemzeti filozofia. Egyes tudományokat, készségeket talán el lehet plántálni valamely földbe, de tudományos és filozofiai szellem az egész kulturai élettel áll kapcsolatban. Filozofiai gondolatok nem ötletek, hanem szükségkép származó nagy kulturai termékek. Ime miért nem tudtak a külföld nagy filozofiai irányai nálunk megnonosodni, hatni és terjedni. Nem voltak meg számukra a kellő életföltételek és ezen a bajon egyesek buzgalma és képessége nem tudott segíteni. De ezen általánoselmélkedések részletezése a magyar szellemi élet történetébe tartozik. Itt csak meg kellett értenünk, miért nem virágzott nálunk a filozofia. Nem azért, mert a magyar szellem állítólag nem szereti az elvont gondolkodást, ami egyértelmű volna azzal, hogy nem szereti a tudományt; nem azért sem, mert inkább a gyakorlat, a realitás felé fordul, melynek kezelésére kitűnő útmutatóul szolgál neki hires józan esze; az egyének közt el lehetnek ugyan osztva az adományok, ugy hogy az egyik inkább az egyik dologhoz mutat hajlandóságot és arravalóságot, a másik pedig máshoz, de egy egész nemzet ily egyoldaluan megadományozva még sem lehet ennek ellent mond a magyar nyelv is, mely a logikai viszonyok kifejezésére igen alkalmas, a szellemiek kifejezésére pedig igen érdekes eredeti gyökérszavakkal rendelkezik: hanem azért nem volt a magyarnak filozofiája, mert kulturális fejlődélsében elkésve és megakasztva nem érhetett meg számára. Ne felejtsük el, hogy a magyar tudományosság általában nem nagyon idős, igazi tudományos szellem voltakép csak most fejlődik, miért várnók, hogy «az egyetemes tudomány» már előbb fejlődött légyen? Nagy filozofiai irányok a külföldön is csak későn keltkeztek, voltakép csak az olaszoknál, franciáknál, angoloknál és németkeknél; Németországban Leibniz és Kaut óta van élénk filozofiai mozgalom, őt nemzedéken át. Az igazi tudomány egyáltalán fiatal termék; öntudatos, összehangzó, egyetemes fejlesztése csak a mi századunk szabad szellemének műve.

A magyar filozofia történetének belső tagozottsága szerint való felosztásáról azért nem is lehet szó. Nincsen belső tagozottsága. Erdélyi János három korszakot vesz föl. Az elsőt Apácsai Cseri János fölléptéig számítja és elnevezi előkornak. Ezt némi módosítással elfogadhatjuk, ámbár Apáczai Cseri János nem alkot nálunk korszakot; nincsen önálló filozofiája, Descartes követőej, de nem a filozofiai érdek dominálja; magyarul ír filozofiát, ő mint első, de ebben sem akadnak, követői és az ő filozofiai magyar nyelve nem is követésre méltó; kiváló egyéniség, de nem mint filozofus kiváló. A második korszakot Erdélyi a magyar tudományos akadémia megnyitásáig számítja, de ez a dátum, bármily nevezetes is a magyar kultura történetében, nem számít a filozofia történetében; a harmadik korszak szerinte az ezután következő idő. Minthogy a magyar filozofia szoros összefüggésben van az egyetemes európai filozofia történetével, helyesebbnek látszik ennek a korszakai szerint tagozni a magyar filozofiát is. És ekkor négy korszakot különböztetünk meg. Az első a skolasztika korszaka, a magyar tudományos gondolkodás csölcsője, a magyar iskolák tanítása, mely latin nyelven szól és szorosan összefügg az európai skolasztikával. Utána következik a magyar renaissance bölcselete, mely Mátyás idejében éri virágzó korát. Maga a nagy király is élénken érdeklődik a renaissance filozofiai mozgalmai iránt. A reformáció nagy szellemi harcaiban is a renaissance filozofiája szolgáltat fegyvereket. A harmadik korszak az újkor, a XVII. sz. közepétől a XVIII. sz. végéig tart, Kant fölléptéig. Ekkor hatolnak be Magyarországba az újkori racionalizmus és empirizmus irányai. Kant filozofiája s a nyomában induló nagy német mozgalom Magyarországra is kiterjed és hovatovább leszoritja a régibb irányokat. Ez a legújabb kor, mely napjainkig terjed. Fájdalom, e korszakok története annyire nincs földolgozva, hogy még némileg teljes bibliográfiával sem rendelkezünk. Erdélyi János csak a XVII. sz. végéig jutott el; Almási Balogh Pál a maga koráig (1834. irta művét: Philosophia, pályamunka I.) halad ugyan, de munkája fogyatékos is, kritikátlan is. Ompolyi M. Ernő (A bölcsészet Magyarországon a skolasztika korában, 1878) csak a skolasztikát tárgyalja. Az a nagyobb szabásu munka, melyet műve előszavában igér, még nem jelent meg. Hetényi müve: A magyar filozofia történetírásának alaprajza, (Tudománytár XV.) a Baloghé mögött is elmarad, Medveczky essaye az Ungarische Revne 1886. évi kötetében anyagát illetőleg Erdélyi művén alapszik, melynek adatait szellemesen földolgozza. Az ujabb kor sokfelé ágazó irányainak áttekintését még nem kisérlette meg senki. Nekünk e helyen nem lehet föladatunk nevekben és címekben teljességre törekedni; reánk tartozik az irányokat jelezni és azokról említést tenni, kik egyénileg inkább kiváltak, vagy a magyar tudományos gondolkodásra erősebb hatást tettek.

A skolasztika kora

Az ősmagyarok mitologiájáról és vallásáról kevés biztos adatunk van, nem tudhatjuk, mily formát öltött először elméjükben felfogásuk a világról s annak rendjéről. De ha többet tudnánk is róla, kevés hasznát vehetnők e helyen, mert nem ebből a gyökérből hajtott ki a magyar gondolkodás. Az aránylag igen gyors és erőszakos térítés az addigival ellentétes irányba hajtja a magyar elmét s nemcsak az ősi hit pusztul el majdnem nyomtalanul, hanem jóformán az egész magyar mondavilág is. Ami szellemi kincset magukkal hoztak Ázsiából, két ellenséggel áll szemben: a téritő fejedelmek anyagi és a térités óriási szellemi hatalmával, a kifejlett keresztény hit vallási, dogmatikai, filozofiai rendszerével. A keresztény vallás dogmatikája ki volt építve a klastromi tanításnak. Európában már igen gazdag tudományos irodalom állott rendelkezésre. Azok a kiváló papok, kik szent buzgalommal Magyarországot térítették, a Nyugat példájára organizálták Magyarországot. Csakhamar itt is keletkeztek klastromok, püspöki székhelyek és első sorban papság nevelésére szánt egyházi iskolák, melyekben mindazt tanították, ami a papok kiképzésére szükséges volt, tehát a skolasztikus filozofiát is. Mily termékeny földbe hullott az új mag, mutatja Szt. István, kit Erdélyi méltán nevez a magyarok első bölcselkedőjének. Intelmei Imre fiához királyi bölcselkedőhöz méltó, a kor szellemi magaslatán álló, nemes és bölcs szózat, melyből nemcsak mélyre ható és magasan járó, hanem egyben-másban eredeti gondolkodás is szól hozzánk. Az Intelmek annak a nagy léleknek a műve, mely tetteivel államot tudott alkotni, és elmélkedéseiben az alkotás gondolatát is tudatossá tudta tenni. Nem elvont metafizika foglaltatik a műben, melynek István vagy fia mi hasznát vették volna? hanem állami bölcsesség és tiszta erkölcsi felfogás. Első nagy diadala ez a magyar elmének, fényes magyarázata annak, miért tudott ez ázsiai nép az európai fejlődésnek ily előrehaladt korában itt új államot alkotni és fenntartani.

A következő századokban is csak annak nyomára akadnak, hogy Magyarországon szorgalmasan művelték a skolasztikát; nagyobb eredeti alkotásra nem mutathatunk. Ompolyi M. Ernő Gellért nevezi első magyar skolasztikusnak, ki Velencéből származott hozzánk és áldásos működése után első vértanuja volt a kereszténységnek haszánkban. Filozofiai művét; Deliberatio gerandi stb. a nevezett szerző behatóan elemzi. Sajátságos keveréke az újplatonikus és keresztény elemeknek, inkább a patrisztikus kor jellemző vonásait mutatja, mint a skolasztikáét. Egy misztikus lélek ömlengése, mely fantasztikus képekben keresi áhitatos szemlélődése számára az elérhetetlen kifejezést. Ez az újplatonikus miszticizmus nem a filozofiai gondolkodás érdekeit szolgálja, hanem a hit tüzét ápolja. A klastromi iskoláktól se várjuk ezt a szolgálatot. Égetőbb szükségletei voltak a fejledező államnak, mint az elvont gondolkodás. Különben csak nevek maradtak emlékül e korbólk, Magyar Pálé (paulus Hugarus) a XII. sz.-ból, Gerard, magyar Marcell, magyar Ágoston a XIII. sz.-ból. A nemzetiség e korban különben is keveset határozott. A skolasztikus bölcselkedők bejárták egész Európát, megfordulnak a nagy iskolákon, tanulva és tanítva. Magyar Ágostont majd Párisban, majd Rómában találjuk, már 1302-3. a zágrábi püspöki székbe kerül. Európában is a skolasztika csak a XIII. sz.-ban fejlődik nagyra, Aristotelesnek csak most ismeretessé vált összes műveinek hatása alatt. Minthogy a mi embereink is külföldi egyetemeken tanultak és a kapcsolat Magyarország és Nyugat közt kezdettől fogva a legbensőbb volt, kétséget nem szenved, hogy a külföldi skolasztikus tanítás és fejlődés minden nevezetesebb mozzanata itt is visszhangot keltett. Erdélyi Boëtius, dömés, a XIV. sz.-ban magyarázatot ir Aristoteles néhány kiváló művéhez, de művei elvesztek. Igen érdekes, hogy a szabadabb gondolkodásnak az egész középkoron keresztülhúzódó vékony ere hazánkban is felbukkan. Egy névtelenről maradt följegyzés a dömés szerzetből, ki a rend egyik történetirója szerint «keveset hivén a teologiai tudományokban, meghasonlott az egyházzal, a hit ágazataival» (Erdélyi 23 l.). Börtönbe vetették kínozták és hittagadása visszavonására birták. Művei nem maradtak, neve is elveszett. Történetiróink racionalistának nevezik, de inkább csak azt tudjuk róla, mit tagadott, de nem mit állított. Ugy látszik, csak annyit tartott bebizonyíthatónak, hogy isten van. De a névtelen hittagadó mégis jelzi az új időket, melyeknek szele hazánkat is érintette.

A skolasztika a XIV. sz.-dal nem szünik meg hazánkban, amint nem szünt meg sehol, ahol az egyházé volt a tanítás. Csak jelentősége szünik meg külföldön, de nem szerepe; nálunk azonban jelentősége sem, mert az ország katolikus részeiben az egyház erősen tartja. A filozofia tanításának nyelve a latin marad, szellemét pedig alig illeti a megújhodás. Az «iskolai» csölcsészet az iskoláé marad és az iskolán kivül a pártviszályoktól és külső ellenségtől marcangolt országban alig lehet filozofia.

A renaissance kora.

AXV. sz.-ban hazánk kulturája rendkivül fellendül, főleg Mátyás fényes korában. Új iskolák alapítása, a könyvek terjedése, az idegen egyetemek látogatása a renaissance műveltségének szélesebb medret ás az országban. Maga a király is jártas volt az irodalomban, elevenen érdeklődött a tudományok, a filozofia iránt is. Marsilius Fjicinus, a hires olasz humanista, Valori Fülöpöt küldi Budára (1489), hogy Mátyás király kivánsága szerint őt a most divatossá lett platoni filozofiába bevezesse. Maguk a főpapok, Vitéz János, ifjabb Vitéz Jánois, Cesinge János (Janus Pannonius), Báthory Miklós, Dóczi Orbán, Fodor István, Geréb László, elül jártak az irodalom és tudomány kedveléséban vagy művelésében. Különösen fontos volt, hogy Olaszországgal, akkor a kultura vezérlő országával, tartott Magyarország benső kapcsolatot. A magyarok sürün tanultak Olaszországban, olaszok sürün jöttek Magyarországba tanítani. I. Vitéz János, Cesinge, Várdai, Keserü Mihály, Geréb ott szerezték műveltségüket, onnan jött Bonfini, Ranzan, Galeottus; Brandolini, Gattus tanáraink olaszok voltak, de Németországból is sokan telepedtek meg iskoláinkban. E férfiai érdeklődése nem központosult éppen a filozofiára, felölelte az egész klasszicizmust; de épp a klasszikus tanulmányok közepén állanak Platon s Aristoteles és számos jelből következtethetjük, hogy Budán mindkét nagy alakkal szerettek foglalkozni I. Vitéz Jánost Galeottus a filozofia fejedelmének (princeps bhilosophiae) nevezi; filozofiai munkája azonban nincsen. Cesinge János műveiben finom filozofiai műveltség is nyilvánul. Mátyás király a vicennából tudott idzni és Galeottusnak följegyzéseiben néhány mélységes és elmés filozofiai gondolatát találjuk. A budai kör jelentősége egyébiránt nem abban keresendő, hogy a filozofiát szakszerüleg űzte, hanem hogy új szellemet vitt a gondolkodásba. Az elmék megnyiltak. A skolasztika itt értékét vesztette. Fájdalom, hogy ennek a fényes kezdetnek is, mint annyi másnak a magyar szellemi életben, nem akadt nyugalmas, folytonos folytatása. A király halálával a fényes kör feloszlott és ismét csak néhány névre akadunk; Csuka Miklóséra, ki az elővégzetről és az igaz boldogságról írt könyvet, Gubirti Keserű Mihályéra, a híres Beroald tanítványáéra, ki Isokrates két beszédét fordította latinra. Fekete Péter, dömés, a skolasztikához tartozik; Temesvári Pelbárt, Gyöngyösi Gergely, Lengyel Márton és mások hasonlókép a skolasztika képviselői.

A reformáció nagy mozgalma mindenekelőtt azt a közvetett hasznot hozza filozofiai fejlődésünknek, hogy az iskolák száma megszaporodik és a protestánsok sűrün keresik föl a német egyetemeket, főleg Vittenbergát, ahol Melanchthon tanítja őket Preysius Kristóf künn is marad, s a filozofiát tanítja O. m. Frankfurtban. Balsaráti Vitus János szintén Melanchthon tanítványa, az új sárospataki főiskolán a filozofiát tanítja. Likai Skanlikh Pál, horvát számrmazásu, kalandos természetü ember, megfordul Bécsben, Golognában, Rómában, Tübingában, Königsbergben, Párisban, meghal Danzigban. Ezt a nyugtalan vándorló kedvet a renaissance nem egy alakjánál találjuk. Sokat irt, összeolvasott mindent, enciklopedikus és misztikus fő, irataiban épp oly kalandos, mint életében. Az újkor forongásának terméke és áldozata. E századból említésre méltó: Dudits András püspök, ki a tridenti zsinatban mint a magyar katolikus papság második képviselője vett részt. Titokban megnősült és az egyházból kitaszíttatott. Ez meg jellemző alakja a kor vallási forongásának, melynek erjesztője azonban a filozofiai gondolkodás. A magyar filozofiai nyelv jobb nyomai is mutatkoznak már Melius Péter hitvitázó irataiban. Decsi azt irja e korról: «a bölcsészet, minden művészség anyja, oly igen volt tisztelve hazánkban idétte, hogy nem is volt szokás tudósnak tartani, aki nem volt némileg beavatva» (Erdélyi 61 l.). A protestánsok ezentul: jó ideig, Melanchthon döntő példája után Aristoteles nyomán járnak: Fischer Simon, Hammer Miklós, Dendrich György, Heinisch György, Laskói Csókás Péter filozofiai munkát írt az emberről; tudós férfiu, ki Vittenbergában, Francia- és Olaszországban tanult, azután újra nyolc évig élt Olaszországban. Nem önálló eleme, de ő is egyike azoknak, kik e korban fentartják összeköttetésünket a nagy világáramlatokkal. A legkiválóbb e korban Decsi Csimor János, a Synopsis philosophiae szerzője (1595), melyben Aristotelest tanítja, aforisztikus tételek alakjában. Erdélyi elemzései alapján el kell ismernünk, hogy Csimor nem eredeti ugyan, de erős filozofiai szellem, ki mindenben mély belátás és józan, pozitiv ész bizonyságát adja. Mint a filozofia tanítója rendkivüli hatással lehetett tanitványaira. A XVI. sz. vége felé a filozofia irodalma sok értekezéssel gyarapodik. Eleven élet van e téren. Akik Vittenbergából haza térnek megtanulták a mesterséget Szepsi Korocz György (felsőmagyarországi) inkább erkölcsi műveket ír és fordít. A filozofusok természettudományokkal is kezdenek foglalkozni. Az Aristoteles elleni nagy reakció is előre veti árnyékát. Ramust meg akarták hivni Magyarországba, neve kezd előfordulni iroinknál. Az egész filozofiai mozgalom egyébiránt iskolai dolog marad, iskolai foglalkozás, iskolai mulatság, iskolai mutatvány. Csak az erkölcsi, gyakorlati fejtegetéseknek van nagyobb közönségük. Ilyen p. Csombor Márton Udvari iskolája, Pataki Fűsüs János Királyok tüköre c. műve (1626), kezdetei a magyar cölcseleti nyelvnek, habár egyelőre csak az erkölcsiek terén. Ily moralizáló irat tömérdek számban jelent meg; ennek volt talaja a közönség érdeklődésében; a filozofiának nem volt. Az iskolai bölcsészet némi lendületet vesz a katolikus reakció beálltával. Az 1635. megnyílt nagyszombati egyetemen Pázmány Péter azonnal a bölcsészetnek is biztosított tanszéket és tanfolyamot. De mind a protestánsoknak, mind a katolikusoknak a filozofia csak fegyver volt teologiai célokra; jellemző Geleji Katona István, erdélyi püspük nyilatkozata Tolnairól, ki a reformált iskolákban járatos Keckermann-féle, Ramus szellemében írt tankönyveket, melyeket amaz nagyra becsült, ki akarta küszöbölni: «Az pataki deákság közül ötnél több nincsen, az ki pápista emberrel disputálhatna és megállhatna. Az logika volna az deáknak szárnya és körme, (Tolnai) ettől fosztja meg» (Erdélyi 931.). Ez a Tolnai Angliában tanult, hol kigjyógyult a skolasztikából, de hogy az új eszméknek minő volt a talajuk itthon, Katona szavai mutatják. Tolnai hivatta meg Comeniust Sárospatakra, hol a nagy pedagogus négy évet töltött és fölötte üdvös munkásságot fejtett ki. Ime a renaissance korszakának szülése új embereivel és irányaival mutatkozik. Ahol csak némileg mélyebben járnak az elmék, megunták a skolasztikusokat, de meg Aristoteles tekintélyét is. Ha ekkor középpontja lett volna a magyar életnek, s az új iránynak méltó képviselője, a magyar szellemi élet, megértve az új eszmék számára, korszakosan megtermékenyült volna. Igy gyenge lökésektől érintve, csak mintegy sejti az új utakat, rá-rá lép is néha egyikre, de következetesen nem halad előre.

Az újkor. Apáczai Cseri Jánosjtól a XVIII. sz. végéig.

Apáczai Cseri János filozofiánk szegény történetében kimagasló alak. Mikor 1653. Hollandiából hazatér Gyulafehérvárra, tanári székét elfoglalandó, mint egyike azoknak a sokaknak áll előttünk, kik a külföldön ismervén föl Magyarország nagy elmaradottságát, tüzes lelkesedéssel és nemes becsvággyal térnek haza, hogy hazájuk sorsán lendítsenek. Apáczai a magyar tudomány apostola, mint később Besenyei az irodalomé, vagy Széchenyi az egész nemzeti fejlődésé. Már Utrechtben kezdi irni és nyomtatni Enciklopediáját, magyar nyelven, megküzdvén a magyar terminologia fogyatékosságából eredő nagy akadályokkal, engedve erős nemzeti érzése ösztönének, utat törvén, melyet utána csakhamar fölvert ismét a gyom. Ez volt tragikuma az ő kezdeményezésének is, mint annyi másénak; akiknek az igét hirdeté, nem értették meg, az otthon éghajlata nem kedvezett az új vetésnek. Mint filozofus Descartes iskolájában tartozik. Descartes maga Németalföldön írta meg korszakos műveit, az ottani egyetemeken talált először követőkre, az ottani ortodoxia is először üldözte őt és műveit. Descartes még Németaldöldön volt, amikor Apáczai oda érkezett s Apáczai nemcsak Magyarországon első követője, hanem egyáltalán az elsők egyike, kik Descartes elveit külföldön hirdetik. Apáczai lelkét főleg Descartes gondolkodásának az a szelleme ragadta meg, mely az észt függetleniti a tekintélytől, őt magát teszi az igazság forrásává és birájává. Apáczai gondolkodásában nem a filozofia volt a fő mozgató; mielőtt Descartes-tal megismerkedett, Ramus elveihez vonzódott, mint általában a magyar protestánsok és sok humanista Európában. Ramus mint ember kiváló, mint ellenfele Aristotelesnek a kor szellemi szabadságra törekvő tendenciáját fejezi ki, de mint alkotó filozofus gyöngye; Descartes-tal együtt említeni sem lehet. Apáczai ezután is Ramushoz vonzódott, enciklopediája előszavában azt mondja, ha Ramus fölkelhetne halottaiból, enciklopediáját mindegyiknél inkább ismerné el magáénak. Apáczai, mint Descartes elveinek hirdetője nem mint önálló kutató, aki a problemákat új oldalról nézi, az elméletet módosítja, esetleg tovább viszi, áll előttünk, hanem mint Descartes gondolatainak kivonatolója, ki megértette és megtanulta a mester tanítását. Igy is nagy érdemet szerzett, a kor eszéit tolmácsolta, csakhogy utódokat, tanítványokat nem nevelt. Fő érdeme azonban Apáczainak, hogy a nemzeti kultura egyetemes érdekeit kapcsolatban az iskolai üggyel felfogta. Lánglelkü tanár volt, kiért tanítványai rajongtak; ide vágó beszédjei erősen, keserüen védik az iskola ügyét annak támadói és elhanyagolói ellen. A szenvedélyes, makacs férfiu majdnem áldozatul esett ellenségeinek, kik üldözték és működésében megakasztották. Hozzá tartozik tragikumához, hogy fiatalon, 34 éves korában kellett meghalnia, alig hogy megkezdte tanári működését, mielőtt ráért volna tisztulva tovább fejlődni. Apáczai föllépése nem mult el nyom nélkül, amint általában, kik korukat megelőzik, maguk megszenvednek érette, de az idő járását mégis siettetik. Közvetetlen hatása azonban alig látszik. Kortársai s utódai a járt utakon maradnak. Komáromi Csipkés György, ki vele egyidejüleg van Utrechtben, a neoskolasztika hive, melyben valamivel több van Aristotelesből, de nem több a szabad gondolkodásból, mint a régiben. Erdekes alak Vörös Lőrinc, kinek politikai erkölcstana erdélyi elemzése szerint messze megelőzi korát: kivánja az általános adókötelezettséget! Alistali Farkas Jakab is gyakorlati kérdésekkel, az iskolákkal, a nemességgel foglalkozik; érdekes, hogy ezek a szociális kérdéseket kezdik bolygatni! Debreczeni Kalocsa János, Csengeri K. István protestáns teologusok, kik idegenkedtek Aristotelestől, de e nagy vezér nélkül bizonytalanul tévelyegnek. Ezek mind Hollandiában tanultak, többnyire ott is nyomatják latin értekezéseiket. Hasonló alakok Bauszer Bertalan, Fuchs János, Albrich protestánsok, erdélyiek; Gyöngyösi László, Gedei Sámuel, Tatai Mihály, Görgei Pál s mások; az utóbbi Descarteshoz ragaszkodik. Mindezek nekünk puszta nevek; a maguk korának is csak közepes, kis körben ható emberei. Fontosabb Pósaházi János, híres protestáns hitvitázó, tele tűzzel és szenvedéllyel, ki Pázmány Péternek, de Descartesnak is ellenfele, Aristotelesnek sem föltételes hiva. Inkább, mint a gyakorlati élet, a harc embere, ekletikus, ki a józan észre szeret hvatkozni, de főérdeke mégis a hit; ennek szolgálatába bocsátja a tudást. Az újkor hatása megérzik rajta felvilágosodott politikai és világosabb természeti ismereteiben. Nem ily előkelő állásu és nagy hatásu, de hasonló szellemü alak több van. A protestáns Ladiver Illés is a vallási érdeket védi, de Aristoteles fegyvereivel; a katolikus Szalai Barkóczi János József kezdetleges gondolkodással irja meg Pholosophia Novella cimű művét; Czabány Izsák Ladiver ellen polemizál, jobban érti Aristotelest amannál, ami nem azt jelenti, hogy igazán értette. Atomokat vesz föl, de nem a természetmagyarázat kedvéért, hanem dogmatikus nézetek támogatására. Nevezetes, hogy Baconnak is akadt hive a protestáns tanárok közt, Bayer Jánosban, kinek két munkája maradt fenn; Ostium vel atrium naturae és Filum Labirynthl. Ezt az irányt ő szépen össze tudja egyeztetni a mózesi teremtéstörténet filozofiájával! (Erdélyi 1461.). Ramus hívei is sokan voltak még e e korban, mutatja az is, hogy dialektikája négyszer megjelent Magyarországon is! Ide tartozik Buzinkai Mihály és Mártonfalvy Nagy György, Tolnai F. István, Lisznyai Pál református professzorok. Az erdélyiek általában valamivel szabadabban gondolkoznak, hiszen a szabad gondolkodás itt a nemzetibb életnek természetes gyümölcse. Egészben véve: a modernebb és régibb irányu emberek majdnem mind teologusok és professzorok; a régieskedők, neoskolasztikusok többen vannak; a vallás érdeke előttük a fő; hatásuk az iskolára, jobban mondva arra szorítkozik, hogy egymást támadják. Az életnek kevés köze az egészhez. Ez marad a magyar filozofia sorsa a legújabb időkig. Kevés a hatása a nemzeti kulturára. Mert nem nemzeti kultura talajából nőtt ki.

A XVIII. sz. sem mutat új jellemző vonásokat. Descartes követőeinek száma szaporodik: Csernátoni Pál és Kolozsvári Pál Erdélyben tanítják, Apáti Miklós, Felvinczi Sándor mint papok hivei. Moller Dániel, pozsonyi születésű, kit vallási viszályok kiűznek hazájából, az altdorfi egyetemen a metafizika és história professzora. A reformátusoknál a német egyetemek hatása folytán most inkább Leibniz-Wolff filozofiája dívik, habár nem hiányzanak a réginek képviselői sem. A katolikusok, főleg a szerzetes rendek, életükön a jezsuitákkal, kik élénk tevékenységet fejtenek ki, a skolasztikához maradnak hivek, csak kevesen hajlanak újabb irányokhoz. Az egész mozgalom különben élettelen, iskolai dolog, melyet vallási érdek sem tüzel annyira, mint a XVII. sz.-ban. A tudós történet minden filozofiai iránynak találhatja magyar képviselőjét is; kezdik fordítgatni a külföldi műveket (Faludi Ferenc lefordította Gratian művét, melyet később Schopenhauer fordított németre, fordítják Mendelssohnt, Justus Lipsiust, Vivest, Montaignet), de ezek szórványos jelenségek, melyeknek mélyebb hatása nem látszik. Az irodalom újjászületése sem válik közvetlen hasznára a filozofiának. Bessenyei ugyan sokat bölcselkedik, de ebbeli munkái nem hatnak, egy részük a mai napig kézirat maradt. Nem csodálkozhatunk ezen a jelenségen. Erősebb érdekek léptek most előtérbe.

Az újjászületés irodalma a nemzeti létért harcolt, nem ért rá elvont filozofiai elméletekkel foglalkozni; nemzeti kulturát kellett teremtenie, közönséget és írókat nevelni, a filozofia ebből csak később húzhatott hasznot. A XVIII. sz. a filozofiában még inkább mint egyebekben a sülyedés korszaka nálunk. Csak az iskolai produkció marad meg, az érdeklődés majdnem végkép megszünt.

A XIX. század.

A XIX. sz.-ban a magyar szellem jobban elsajátítja az európai eszmeáramlatokat, mint eddig történhetett. Kulturai életünk föllendülésével a magyar szellem kiváncsiabban mélyed el az új alkotásokba, maguk az iskolák emelkednek, a nagy nemzeti renaissance e téren is fölkelti a nagyobb buzgalmat, és a filozofia szükségletének érzetét is jobban éleszti. A német idealisztikus rendszerek nagy sorozata erősebb visszhangot kelt hazánkban, a nyelv jobban simul a filozofiai gondolkodáshoz, mely ezen az úton némi befolyást nyer a nemzeti szellem fejlődésére. Mindjárt Knt rendszere nagy mozgalmat kelt, szenvedélyes vitákra ád alkalmat, maga Kazinczy is élénken érdeklődik az új filozofia iránt. Fichte hatása sokkal csekélyebb, annál erősebb Schellingé, de főleg Hegelé, kinek tanítása majdnem minden német egyetemen fogadta a huszas, harmincas, negyvened években oda sereglő magyar ifjakat. Hegel rendszere a maga egyetemességével, kidolgozottságával, tanithatóságával akkora hatással volt a magyar szellemre, mint a skolasztikán kívül egyetlen egy sem; számos ereken át behatolt szellemi életünkbe, nem mint pusuzta iskolai tan, hanem mint éltető elem, mint gondolkodásmód, mint műveltség. Mondhatni, hogy az 1848 előtti nemzedék filozofiai műveltsége többé-kevésbbé Hegelből vagy általában a német idealizmusból táplálkozott. Hegelnek Németországban kitűnő népszerűsítői, feldolgozói, előadói akadtak, ami kifelé való hatását nagyon elősegítette. Nagyobb mértékben mint valaha éreztük tehát e téren az idegen behatást, de legalább hasznot húztunk belőle; művelődtünk. A szabadságharc katasztrófája e téren is megakasztotta a továbbfejlődést; a kiegyezés után pedig a német idealisztikus rendszerek nálunk is hitelüket vesztve, helyet engedtek mindazoknak az irányoknak, melyek azalatt a külföldön fölszínre vergődtek. Az abszolutizmus ideje alatt Herbart rendszere szivárgott be hozzánk, mely Ausztriában uralkodott, s ennek ma is tekintélyes képviselői vannak. De amidőn külföldön a «rendszerek» általában lejárták magukat, nálunk sem juthatott valamely rendszer kizárólagos uralomra. Inkább a részleges, pozitivebb munka vette kezdetét, az egyes filozofiai tudományágak művelése, a filozofia történetének alaposabb tanulása, remekművek fordítása, folyóiratoknak, melyek a filozofiai munka rendszeres összefoglalására szolgálnak, alapítása, a filozofiai gondolkodás terjesztése, az iskolából az életbe kivezetése. A fölmerült kisérletekben itt-ott reményre jogosító kezdetekre akadunk. Ma a filozofiát két egyetemünkön rendszeresen tanítják, két folyóirat áll rendelkezésére, jó filozofiai műveknek akad olvasóközönségük, a középiskolákban tanítják a filozofia elemeit, melyek a tanárvizsgálatnak is köteles tárgyai. A magyar filozofiai nyelv fendkivül fejlődött és ma már sem idegenszerűnek, sem erőltetettnek nem mondható. Mindezek jobb jövő reményét keltő jelenségek, melyek a fontosabb részletek említését is megérdemlik.

Kantnak leginkább az evangelikusoknál s reformátusoknál akadtak hivei, a katolikusoknál már 1795 óta el volt tiltva (l. Kant), s habár itteni követői, amennyire eddig ösmerjük őket, se kifejtésében, se fölfogásában eredetiséget vagy önállóságot nem igen mutatnak, mégis élénkebb irodalmi vita támadt, mely a szellemeket egészségesen mozgatta. De itt is inkább Kant gyakorlati filozofiája hatott. Márton István hires pápai professzor, lefordított egy Kant szellemében irt erkölcstant magyarra s az egész rendszer vázlatát - latinra. Köteles Sámuel (l.o.) Erdélyben terjesztette Kant eszméit. Etikája: Az erkölcsi filozófiának eleje (1.2.1817) egyike az irány legjobb műveinek. A fordítók és átdolgozók nagy része Krug után indult, kiben megvolt az a tehetség, hogy Kant gondolatait, a szigoru hűség és mélység rovására, tetszős formába öltöztesse és népszerűsítse. Ercsei Dániel (l.o.) Debrecenben Hume és Kant alapján filozofál. Tudós közönségünk sem volt megérve rá, hogy az igazi Kantot megértse, viszont Krug előadásában Kant gondolatai nem is termékenyíthették meg gondolkodásunkat. Fichtének ugy látszik csak Sipos Pálban, Sárospatakon a matematika és fizika professzorában akadt híve. Schelling hatása sokkal nagyobb. Zágori Aranka György Schelling természetfilozofiai nézeteit követi; Pethe Ferenc Burdachot, a természetfilozofia kiváló munkását forditja; Rácz István, Bódogh Mihály, Almási Balogh Pál, a magyar filozofia első történetirója és testvére Sámuel, Nyíri István Schelling első és második korszaka szellemes és költői gondolatainak hirdetői. A későbbi Schellinghez hajlik Horváth Cyrill (l. o.) ki az akadémiában és a budapestiegyetemen évtizedeken át képviselője a magyar filozofiának és magyar hagyományok meg német tanulmányainak hatása alatt bizonyos egyeztető, az ellentéteket összekapcsoló, de a dolgok mélyébe nem ható filozofiai rendszeren dolgozott, melyet konretizmusnak nevezett, de csak előadott, irásban ki nem dolgozott. Tanítványa Nemes J. nagyváradi tanár. Hegel hívei csak századunk negyedik évtizedének végétől kezdve gyarapodnak. Első nyoma Fejér György néhány értekezésében található; fontosabb Tarczy Lajos, pápai professzor, kit 1836. eltiltanak a Hegel-féle filozofia tanításától, kinek polemikus művei hatással vannak az elmékre; Varga János, Szeremlei, de főleg Taubner ez iskola hívei; Taubner munkái különösen kitünnek alaposságukkal. Heghel nagyhatásu tanítványa Kerkápoly Károly (I.o.) is, ki mint pápai professzor a filozófia egyes részeit dolgozza föl e szellemben és erős eszével, magyaros gondolkodásával a Hegel-féle gondolatokat alkalmazni is tudja. Domanovszky is (I.o.) Hegeltől tanult hasonlóképen a kiváló Molnár Aladár. Már ez utóbbi is mutatja, hogy a Hegel-féle gondolatoknak igazi hatásuk volt a nemzet szellemi életére. Nem iskolai rendszerformájukban tették a legnagyobb hatást; ellenkezőleg fontosabb volt, hogy az irodalom és más tudományok emberei foglalkoztak e gondolatokkal, sajátjukká tették és művészi formában hirdették. Történetíróink, jogászaink, esztetikusaink filozofiája többnyire e forrásból ered, Bocsor, Vecsey, Csengery, Szalay, Venczel, Győri ide tartoznak, de főleg Erdélyi János, kinél széilmpatikusabb alak, tartalmasabb gondolkodó, kiválóbb író nincsen filozofiai irodalmunkban. Greguss esztetikája és filozofiája Hegel-féle gondolatok forrásából táplálkozott. Ezek nagy részét nem lehet éppen hegeliánusoknak nevezni, nem rendszeres filozofusok, de igazán filozofiai elmék, kik többet tettek a filozofiai műveltség terjesztéseért, mint a szakemberek. Kevesebb becset kell tulajdonítanunk annak a számos ekletikus írónak, ki az iskolai szükségletek kielégítésére többféle rendszert iparkodik egyeztetni. Ide tartoznak Sásvári Pál, Endrődy N. János, az előbb említett Fejér György, Ruszek József; Imre János a legkiválóbb köztük, kinek a magyar filozofiai nyelv körül határozott érdemei vannak. De Hetényi és Szontágh kisérletei egy magyar egyezményes filozofia megalkotására sem egyebek, mint ekletikus, mélyebb egységes elven nem nyugvó, inkább gyakorlati irányu elmélkedések.

A legújabb korszakra nézve az irányok áttekintésére kell szorítkoznunk, eleve lemondván a teljességről és kritikai méltatásról. Két szempont szerint csoportosíthatjuk a filozofiai törekvéseket. Az első csoportba sorozhatjuk a rendszeres művek szerzőit, a másodikba egyes filozofiai tudományágak művelőit. A rendszerek közül újabban a reálisabb irányok kerekednek fölül. Már említtettü Herbart nagy hatását iskoláinkra; a bécsi Zimmermann filozofiai propedeutikájának magyar fordítása (Riedl Szende) és más herbartiánusok ilyféle műveinek átültetése (Lindner-Klamarik stb.) főleg a középiskolai tanárok körében terjesztette ez irányt; közel áll Hertbarthoz és Lotzehoz a szerencsétlen végü Bihari Péter (l. o.), valamint Kármán Mór, ki etikai értekezéseket írt, de főleg a pedagogiai gondolkodás fejlesztése körül szerzett érdemeket Comtehoz, de nézeteit Kant értelmében módosítva, vonzódik Böhm Károly (l.o.) kinek Az ember és világa c. műve nagyobb szabást, önálló gondolkodásról tanuskodó mű. Ugyanő indította meg 1881. a Magyar Filozofiai Szemlét, az első modern filozofiai folyóiratot, melyet utána Bokor József szerkesztett és méy Comterendszerének ismertetése körül is érdemeket szerzett. A realista irány (Wundt) egyik legfőbb képviselője Pauer Imre, ki lélektani és logikai kézikönyvet írt és kinek Az etikai determinismus című művét az akadémia megjutalmazta. Pauer szerkeszti az akadémia kiadásában megjelenő Athenaeum című bölcseleti folyóíratot. Ebben jlentek meg Posch Jenő érdekes tanulmányának Az időről egyes részletei. Posch is a realista irány híve. Katolikus (thomista) irányu, a Bölcseleti Folyóírat, melyet Kiss János szerkeszt, s melyből eddig tíz kötet jelent meg. Hasonló irányu a Katolis Szemle (Mihályfi Ákos). A katolikus szemináriumokban Stöckl német könyveinek fordítását használják (Répássy). Ide tartozik Lubrich Ágost is, ki előbb pedagogiai műveket, újabban egy több kötetes természetfilozofiát írt. A létnek és szellemi működésnek érzéki jelenségalapját (atomfeszültség mozzanatait) fejtegető önálló idealisztikus irányban lép fel Schmitt Jenő, ki részben németül írja műveit, s kinek egy Hegel dialektikai módszeréről szóló német műve feltünést keltett. Újabban fő harcosa annak az iránynak, mely új vallási élet élesztésén fáradozik. Közel áll hozzá, de rendszeresebb művel lépett föl Simon József Sándor dr., ki Az egységes és reális természetfilozofia alapvonal című művében ugy mint Schmitt a lét és jelenség azonosságát hirdeti és a természet tüneményeit az atom- és molekula-elmélet alapján akarja magyarázni. Medveczky Frigyes, ki azelőtt mint Fr. v. Bärenbach a német irodalomban is nevet szerzett magának és a neokantizmus mozgalmaihoz közel állt. Társadalmi elméletek és eszmények (1887) c. művével a gyakorlatifilozofia terét is műveli. Brassai Sámuel, amagyar tudomány nesztora, enciklopedikus működéséből a filozofiának is juttatott egyet-mást. Logikája két kiadásban jelent meg; újabban Az igazi pozitiv filozofia c. alatt (1896) aforisztikus módon vázlatát adja filozofiai meggyőződésének.

Az egyes filozofiai tudományok közül leginkább a lélektant és logikát művelik, de csakis a középiskolai tanítás szükségleteinek kielégítésére. Ezaz irodalom az előbbiek után alig érdemel említést; csak átdolgozásokkal vagy fordításokkal van dolgunk. A jobb könyvek közé tartozik Öreg János, Sárffy Ödön iskolai könyve. Több figyelemre méltó a filozofia történetének művelése. Összefoglaló műveket adtak: Domanovszky Endre, ki művel negyedik kötetében Descartesig jutott el; továbbá Nagy Ferenc, A bölcsészet története kezdettől mostanig (2. kiad., 1896); Tórh Fr. három kötete iskolai kompiláció; Szlávik Mátyás két kötetben dolgozta föl a filozofia történetét (1888 -1889); Alexander Bernát és Bánóczi József kiadják a Filozofiai Irók Tárát, melyből eddig 12 kötet jelent meg: Bacon, Descartes, Hume, Taine, Erdélyi, Kant (Prolegomenák és A tiszta ész kritikája), Diderot, Schopenhauer, Platon, fordítások, melyekhez tanulmányok, jegyzetek stb. járulnak. Alexander megírta Kant, Schopenhauer és Hartmann rendszerének elemzését két, az akadémiától megjutalmazott munkában. Uganő a filozofia történetének elméletével is több ízben foglalkozott. A doktori disszertációk elég tekintélyes irodalma is főleg a filozofia történetének kövébe vág. Fordított művek közül közkézen forognak a Filozofiai Irók. Tára műveink kivül John Stuart Mill Logikája Száz Béla fordításában; Lewes Filozofia története, ford. Bánóczi József. Említendők még: Haberern Aristoteles-fordításai és Platon több dialogusának fordítása (Theaitetos Simon Józseftől, Péterfy Jenő és Gyomlai Gyula Platon-fordításai stb.). Újabban Janet egyik erkölcspolitikai művét, Barthélémy St. Hilaire munkáját a filozofiáról adta ki az akadémia. Végül említendők a rokon tudományok művelői, a nem szakszerű filozofiai gondolkodás képviselői. A pedagogia terén az említetteken kívül Felméri Lajos válik ki; a vallásfilozofiában Kovács Ödön munkálkodott nagy hatással. A jogbölcsészetre vonatkozólag néhány jobb régi művünk van. Wernertől, Paulertől, Vandráktól, Bihari Imrétől; legújabban Beőthy Leo, Pulszky Ágost és Pickler Gyula. Az utóbbi egy érdekes ismerettani munkát írt, mely angol nyelven is megjelent. Az irodalom történetét filozofiai alapon törekszik magyarázni Bodnár Zsigmond (l.o.).

Legnagyobb vigasztalásunk azonban, hogy a magyar elme újabban, ha nem is a filozofia szaki terén, néhány oly művet termett, melyek mélyebb filozofiai gondolkodásra való képességét eléggé bizonyítják. Ide sorozhatjuk Eötvös József báró nagy művét: A XIX. sz. uralkodó eszméinek befolyása az államra, mely az elvont gondolkodás terén a magyar elme legkiválóbb alkotása.De filozofiai szellem lengi át a régiek közül főleg Kölcsey, az újabbak közül Madách Imre gondolkodását. Nem szabad az esztetikáról és költőkről sem megfeledkeznünk; a mélyen járó Arany Jánosról, a magasan szárnyaló Vajda Jánosról, és az esztetikusok közül Baráth Ferencről, de első sorban Beöthy Zsoltról, kinek nagy műve A tragikumról finom lélektani elemzések mintáját adja. Silberstein Ötvös Adolf a hazai német hirlapirók közé tartozik, de mélyebb filozofiai tanultságra valló esztetikai s egyéb dolgozataiból néhányat magyar nyelven is kiadott. A XIX. század magyar filozofiai irodalma, ha nem is produkált magasan kiemelkedő alkotásokat, de megteremtette a magyar filozofiai nyelvet és ugy látszik megérlelte a magyar szellemet a filozofia számára.

Forrás: Pallas Nagylexikon