Magyar irók segélyegylete

Politikailag nagyon szomoru korszak üdvös alkotása, melyet a nemzeti áldozatkészség csak nagy és nehéz küzdelmek után birt létrehozni. A század ötvenes évtizede, melyben a hatalomra kapott önkényuralom, az alkotmány elkobozása után, a nemzeti szellem s a magyar nyelv elnyomására törekedett: az irók életét és működését igen súlyossá tette. A nemzeti újjászületés bajnokai közül sok megtört, elaggott, szűk viszonyok közt élt; a fiatalok nehezen tudtak jelentékenyebb keresethez jutni, a pálya kezdete pedig ugyszólván sanyarusággal s rendőri sanyargatással járt. Az irodalmi munkásság tisztelete azonban a leigázott nemzet kebelében erőre kapott s a néhány megjelenő lap, a tehetséges irók könyvei és vállalkozásai, ha nem is nagy mérvü, de legalább fentartó részvéttel találkoztak. Midőn pedig egy-egy nevezetes iró elhunyt, vagyon nélkül hagyva özvegyét és árváit; akkor egy hirlapi felszólalás elég volt arra, hogy száz meg száz kéz nyuljon a gyámoltalanok felé segéllyel. Igy történt 1854. Garay Jánosnak elhunytakor, kinek szegényen maradt családja iránt Poméry János, az akkor igen tevékeny publicista, a Pesti Naplóban hivta föl a jó szivek részvétét, olyan örvendetes sikerrel, hogy a közadakozásból emeletes házat lehetett szerezni a Lipótváros egy mellékutcájában az özvegy és az árvák számára. Még sokkal fényesebb volt az eredmény a nagy költő Vörösmarty Mihály halála (1855) után, midőn Deák Ferencnek magánúton szétküldött leveleire százezer frt gyült össze. Azt belátta mindenki, hogy egyes, bármily jeles irók elhunyta után a közrészvétet gyakrabban igénybe venni nem lehet, s ezért már 1854. Poméry János azt indítványozta, hogy a nemzet alapítson egy nagyobb tőkéjü segélypénztárt, melynek kamataiból elaggott, munkára képteelenné vált magyar irókat és elhunytak után maradt szegény özvegyeket s árvákat gyámolitsanak. Eötvös József br. minden emberies törekvés iránt szerfölött fogékony lelke felhevült ez indítványra a legelőször is Károlyi István grófot (l.o.) óhajtotta megnyerni az eszmének. A gróf nagy ügyszeretettel fogadta az egyesület alapításának eszméjét, s első alapul rögtön felajánlott tizeezer frtot, ha az egylet «a célt biztosító szabályok védelme alatt megalakul». E föltétel kikötésére szükség volt, mert a Bach-kormány embertelen ellenszenvet tanusított e jótékony intézet alapításával szemben s Teleki József gróf, Károly Istvbán gr. és Eötvös József báró hiába folyamodta elébb a budai császári helytartó tanácshoz, s utóbb Bécsbe a belügyminisztériumhoz, hogy magyar hazafiak adományaiból segélypénztárt hozhassanak létre, hogy abból inséget szenvedő magyar irókat, vagy özvegyeiket és árváikat támogathassák: a kormány rideg maradt még az inséggel szemben is, ha az magyar irók sorsával vált kapcsolatban. Nemcsak a kérést tagadták meg, hanem rendőrileg foglaltatták le még azt az 1881 frt 56 kr.-nyi összeget is, mely a hirlapi indítvány megtétele után pár hét alatt gyült össze a szerkesztőségeknél. E kíméletlen eljárás egy időre elhallgattatá az emberies törekvést, de nem fojthatta el. Sőt utóbb javára szolgált annak az ügynek, melyet zsarnokilag eltiporni kívánt. Mihelyt a Bach-kormány megingott és összeomlott: az egyesület eszméje újra fölmerült a lapokban és a közönség körében. Akkor a munkásságát újra megkezdő tud. akadémia elnökei: Dessewffy Emil gr. Eötvös József br. megbízták az indítványozó Poméry Jánost, hogy dolgozzon ki alapszabályokat. De a közönséghez intézendő felhívást későbbre halasztották, mivel akkoriban az akadémiai palota építése és a horváthországi szűkölködők javára rendezett nagy sorsjáték vették igénybe a nemzet adakozását. Véletlenül azonban ez a sorsjáték is segített a segélyegylet létesülésén. A fő nyereményt, a tizenkétezer forint értékü ezüst készletet, oly nemeslelkü férfi nyerte meg, ki a nyertes sorsjegyet az egylet javára ajándékozta, s kinek nevét ma is az ismeretlenség homálya fedi. Ez ajándékból került ki az egylet legnagyobb alapítványa, mert újra kisorsolása 28830 frtot jövedelmezett tisztán az egyleti tőkére. Károlyi István gr. 1861 február végén értekezletre hivta magához Károlyi György gr., Eötvös József br., Kemény Zsigmond br., Arany János, Csengery Antal, Toldy Ferenc, Lukács Móric, Tóth Lőrinc, Török János és Pompéry János ismert hazafiakat, kik megállapítva az alapszabályokat, ezeket felterjeszté a már királyivá vált helytartó tanácshoz, mely 1861 november 21-én erősítette meg, utóbb visszaadva az egykor elkobzott összeget is. Ekkép hét esztendei küzdés után lehetett csak az egyesület alakuló gyűlését összehivni, melyen elnökké id. Károlyi István grófot, elnök-helyettessé Eötvös József bárót, az igazgató bizottság tagjaivá Arany János, Csengery Antalt, Deák Ferencet, Lónyay Menyhértet és Tóth Lőrincet, az ellenőrző bizottság tagjaivá Károlyi György grófot, Morócz Istvánt, Weisz Bernát Ferencet, póttagokká Jókai Mórt, Lukács Móricot, Rosti Pált és Tomori Anasztázt választották meg. Titkárrá pedig az előljáróság Gyulai Pált tette, ki 1862-től 1877 végéig nagy buztalommal vezette, az egyesület ügyeit. A nemzethez kibocsátott felhívásnak nagyon örvendetes sikere lett. Az önkényuralom kíméletlen eljárása megteremté azt az üdvös ellenhatást, mely az alaptőke gyors felszaporítására szolgált. Az első öt év alatt 120000 forintra emelkedett a tőke. egyesek és testületek, városok és intézetek, főurak és szerény polgárok, hölgyek és férfiak mitegy vetélkedve küldtek alapítványt vagy adományt. Nemsorkára az alapítók élén lehetett olvasni a király nevét ezer forinttal s a József főhercegét 200 forinttal. Mexikóba költözött magyar, s Lombardiában szolgáló katonák is járultak az egyesületi vagyon szaporításához. Végrendeleteikben nemcsak gazdagok, hanem egy kisvárosi szegény özvegy is megemlékezett a magyar irodalom e keletkező jótékony intézetéről. Szokásba jött javára hangversenyeket rendezni, táncvigalmak jövedelméből részt adni, pénzintézeti gyüléseken részére összeget szavazni meg, megjelent jeles könyvek jövedelmét átengedni s ritka alkalmakat az egyelt érdekében használni fel. Az utolsó koronázáskor p. az akadémia átengedte ablakait az egyesületnek s ezek használásából ezer forint gyült be. A szerkesztőségeknél sok éven át apró perselyekben gyüjtöttek s a hivatalos lap egy ideig egy kis százalékot vont le tagjai havi fizetéséből a segélyegyesület javára. Igy aztán a pénztár, mely az első évben csak egy özvegyet részesíthetett rendes segélyben, az ötödikben már három agg irót, kilenc özvegyet és tíz árvát gyámolított rendesen és sok betegnek nyujtott rendkivüli segítséget. A gyors tőkegyarapítást eléggé bizonyítja két számadfat: 1861. 200 frt, 1866 pedig már 5824 frt 92 kr. volt a kiosztott segély. Az egyesületi vagyont földhitelintézeti záloglevelekbe fektették s az első pénztárnok a kitünő buzgalmu Szathmári Lajos intézeti ügyvéd volt, kitől e tisztet 1869. maga a magyar földhitelintézet vette át, s attól fogva máig minden dij nélkül, a legnagyobb pontossággal kezeli az egyesület vagyonát, fogadja el az érkező összegeket, teljesíti a fizetéseket, gondoskodik a tőkésítésről, terjeszti elő a számadásokat s őrzi az értékpapirokat s egyéb letéteket. Az egyesület elüljárósága is csupán hazafias buzgalomból és az irodalom iránti szeretetből végzi elvállalt kötelességeit.

A rendes segélyt évi költségvetésben állapítja meg az igazgató bizottság. Ád az egyesület időközben rendkivüli segélyt is betegség, elhalálozás, temetés, leányárvák férjhez menetele, árvák iskoláztatása esetében, a pénztár viszonyaihoz mért összegekben. Eljárást pontosan megállapított ügyrend szabja meg. Közgyülést rendesen akkor tart, midőn elnökei vagy igazgató tagjai elhunytával új választás szüksége forog fenn. Eddigelé öt rendes és egy rendkivüli közgyülést tartott, amikor is az alapítók, a sajtó, a nagy közönség tájékoztatására évkönyveket oszt szét díjtalanul. Összesen öt ily évkönyve van, Emich Gusztávnál 1867-ben jelent meg az 1862-67., a Franklin-társulatnál az 1867-1867., az 1877-81., az 1882-84. és az 1885-94. A két elsőt Gyulai Pál szerkesztette, a három utóbbit Vadnay Károly, ki 1878 óta vezeti az egyesület titkári teendőit, 1894-ben az egyesület segélyezésekre 11482 frtot adott ki, vagyona pedig az év végén 300958 forint 5 kr. Ez összeg legnagyobb része jótékony alapítványokból gyült össze. Egy alapítvány összege 2000 forintban van megállapítva. A segélyegyesület tisztán jótékonysági egyesület, kegyes alapítványokból, semmiféle befizetést nem kiván azoktól, akiken nagy bajukban segit. Ez segít folyvást, noha ma már gyéren kap adományokat, u.n. évdíjas tagjai pedig, kik egy forintot fizettek be havonkint a pénztárba, megszüntek létezni. Valaha volt ilyen is, néha több mint száz. Most nincs egy sem. Helyettük a vallás- és közoktatásügyi miniszter segíti a 70-es évek eleje óta az egyesületet, az országgyülési javadalmazásból egy-egy részt átengedve. Trefort miniszter valaha 2000 frtnál többet is átengedett, most ez összeg nem szokott több lenni 1500 frtnál.

Forrás: Pallas Nagylexikon