Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Magyar orsz... ----

Magyar Magyar Német Német
Magyar orsz... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Magyar országos állatorvos-egyesület

alapszabályai értelmében a hazai állatorvosi tudomány fejlesztését és a magyar állatorvosi kar érdekeinek istápolását tekinti feladatául. Megalakítását a magyar orvosok és természetvizsgálók 1879 augusztus havában Budapesten tartott XX. nagygyülésének állatorvosi szakosztálya kezdeményezte azzal, hogy az előkészületek megtételére öt tagu bizottságot küldött ki. Ennek felhivása folytán 95 állatorvos jelentkezett tagul, minek folytán 1880 február 15-én 33 tag jelenlétében megtartatott az alakuló közgyülés, mely a tagsági dijat 4 frtban, az alapító tagok díját pedig 80 frtban állapította meg s egyúttal egyesületi közlöny kiadásának szükségét is kimondotta. Veterinarius címü állatorvosi folyóirata 1881 eleje óta a M. kiadásában jelenik meg. egyébként az egyesület az alakulása utáni első években, részvétlenséggel küzdve, igen lassan fejlődött, ugy hogy az 1887. év végén még csak 169 tagja és 2830 frtnyi vagyona volt. Újabban az érdeklődés iránta mindinkább élénkülvén, működését mind szélesebb keretben érvényesíti. Az egyesületi szaklap terjedelmének növelésén kivül, évenkint több száz forintot tűz ki tudományos pályakérdésekre és külön segélyező alap létesítésével 1890 óta szükölködő tagjait és ezek családjait anyagilag is segélyezi. Az 1895. év végén az egyesületnek volt 1 tiszteletbeli, 21 alap1tó és 598 rendes tajga; vagyona 6507 frt, 20 krt a segélyalapé 16167 frt 27 krt tett ki. Újabban a M. szaklapjának két hetenkint megjelenő folyóirattá való átalakítását és egyúttal terjedelmének további kiterjesztését, rendszeres szakülések tartását és kézi szakkönyvtár kiadását tervezi.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is