Magyar turista-egyesület
1891 szept. 26. alakult, és pedig olyképen, hogy a
Magyarországi Kárpát-egyesületnek fennállott budapesti osztálya elég erőt
érezvén magában arra, hogy céljait saját erejéből megvalósítsa, elválva a most
említett vidéki egyesülettől, magát a fővárosban önállósította. Az egyesületet
a központi választmány vezetése alatt álló osztályok alkotják, melyek az ország
bármely helyén alakulhatnak és működésüket akkor kezdik meg, mikor alakulásukat
a központi választmány helybenhagyta. Mindegyik osztály az egyesület
alapszabályaiszerint és a központi választmánytól helybenhagyott ügyrendje
értelmében teljesen önállóan szervezkedik, tisztviselőit és osztályi
választmányát választja. Az egyesület osztályainak tagja lehet minden
feddhetetlen jellemü egyén (férfi) vagy nő), továbbá bármely jogi személy,
hatóság, testületek, intézetek stb. A tagok alkotják az osztályokat, az
osztályok az egyesületet, miért is bármely osztálynak tagja e címen az
egyesületnek is tagja. Az osztályok minden tag után a központi választmány pénztárába
1 forintnyi járulékot szolgáltatnak be, amelyért minden tag az egyesület
kiadvánbyait, nevezetesen a Turisták Lapját (VIII. évfolyam) megkapja. Az
osztályok évi tagdíja 2-5 forint között változik. A tagdíjat az osztályok
határozzák meg, amelyek vagyoni tekintetben is teljesen önállók. Az egyesület
célja: érdeklődést kelteni a turistaság s általában a természet szépségei
iránt; fejleszteni és terjeszteni a turistaságot s vele együtt gyarapítani a
nemzetgazdaság szempontjából is nagyfontoságu turisták és idegenek forgalmát; e
végből feladata főképen hazánk hegyvidékeit kutatni s mennél tágabb körben
megismertetni és hozzáférhetővé tenni. Az egyesületnek ez idő szerint tizenegy
osztálya van. Eddig a különféle osztályok több menedékházat építettek, vidéküket
útjelzésekkel látták el, számos kirándulást rendeztek; két ízben a dán
turista-egyesületet, egy ízben a Cjlub Alpin Francais hazánkba rándult tagjait
fogadták és a főváros környékén, a Magas-Tátrában és a Vág völgyében
kalauzolták. Társas utazásokat rendezett az egyesület az Al-Dunára, az
Érchegységbe, a Fátrába, ismételten a Magas-Tátrába, a Mátrába, a Vág völgyébe
és Vas vármegyébe.
Forrás: Pallas Nagylexikon
Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is
|