Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Mailáth... ----

Magyar Magyar Német Német
Mailáth... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Mailáth

(székhelyi) főnemes, részben grófi család, melynek tagjai hazánk nyilvános életében a politikai és a törvénykezési pályán régóta hervadhatatlan érdemeket szereztek. A régi nemes család a XVII. sz.-ban Hont és Bars vmegyékben közepes sorsban s vagyoni állapotban élt; tagjai többnyire vármegyei hivatalokat viseltek. E család semmi összefüggésben nincs a Szapolyai idejében élt erdélyi Majláth Istvánnal (l. o.) A székhelyi Mailáthok közül Miklós 1646. Csáky László országbiró, zólyom- és komáromvármegyei főispán, 1649. pedig Lippay György primás titoknoka: 1662-73. a királyi ügyek igazgatója, s a szent korona ügyésze. E férfiu kezdte emelni családja jelentőségét s vagyonát. Ennek fia volt Boldizsár, unokája pedig József, ki már szeptemvir lett (megh. 1757.). I. József fia II. József, aki 1735. szül. s 1810. halt el, államminiszteri méltóságra emelkedett s 1783. grófi rangot nyervén, a grófi ág alapítója lett. Másik fia volt József szeptemvirnek a hires királyi személynök, a kátói jellemü, szigoru s tekintélyes I. György (1752-1821). II. József gróf s államminiszternek fia pedig volt III. József, ki 1820. mint királyi kamarai elnök végezte hivatalos pályáját s nejétől, Sennyey Amáliától nemzette Antal gr. fő udvari kancellárt, aki 1800. szül. s János grófot, a történetirót (l. alább). I. György királyi személynök fia volt II. György szintén királyi személynök s 1848-ig országbiró (l. alább), ennek fia III. György tárnokmester, majd szintén országbiró s a főrendház és királyi Kuria elnöke (l. alább). - Fiai: M. Gusztáv gróf, szül. 1864 szept. 24. A papi pályára lépett jelenleg Esztergomban szemináriumi prefektus. 1894 óta főrendházi tag. - M. Géza gróf, az előbbi bátyja, szül. 1860 jan. 14. Pécsett. A magyar főrendiház tagja. - M. József gróf, az előbbiek bátyja, szül. Pécsett 1858 ápr. 11. Budán és Sopronban, majd a bécsi Teréziánumban tanult, a jogot pedig Budapesten és Bécsben végezte. Egy ideig a 11. huszárezredben szolgált mint hadnagy: 1883. kamarási, 1885. grófi méltóságot kapott s ez óta a főrendiháznak is tagja. Több tudományos értekezést irt (A kétkamara rendszer; A rómaiak befolyása az emberiség művelődésére; Gróf Széchenyi István emlékezete; stb.) és több kedvelt zongoradarabnak is szerzője. V. ö. A M.-család nemzedékrendje (Turul, 1888).

1. M. Antal gróf, udvari főkancellár, valóságos belső titkos tanácsos, kamarás, a Szt. István-rend nagykeresztese, magyar királyi főasztalnokmester, Zemplén vármegye főispánja stb. a gróffá lett II. József államminiszter unokája s III. József kamarai elnök fia Sennyey Amáliától, szül. 1801 febr. 22., megh. 1873 máj. 14. A jogi tanulmányokat a győri királyi akadémiában végezte, már 18717. Pesten a bölcsészet doktorává avattatott. Ugyanekkor Győr vármegyében aljegyző, azután a királyi táblánál helyettes jegyző lett s ügyvédi oklevelet nyert. Majd Zemplén vmegyében neveztetett ki aljegyzővé s nem sokára főjegyzővé. De magasb hivatalos pályára készülvén már 1823. Fiuméba ment mint kormányzósági titkár, majd ülnök és kormányzós helyettese a magyar tengerpartvidéknek. Onnét Budára jött a helytartótanácshoz, 1830-ban Zemplén vármegye főispánja, 1832. udvari referendár s 1836. udvari alkancellár lett Pálffy Fidél gróf főkancellár oldalán. Majd az 1839-40. országgyülés idején Pálffy helyébe főkancellárrá neveztek ki. Ezt az állást az 1844. országgyülésen is megtartotta. Csak mikor az ellenzék támadásait s a konzervativek elégedetlenkedését érezte, mondott le állásáról s mint nyugalmazott udvari kancellár Zemplén vmegyében perbenyiki uradalmában vonult pihenésre, hol az emberszeretet nemes munkájával foglalkozott. Birtokán magán kórházat épített és szerelt fel, a hasonszenvi gyógymódban képezvén magát, abban nagy előmenetelt tett, s ebbeli ismereteit embertársai, főleg vagyontalan betegek gyógyítására alkalmazta, kiket gondosan ápolt, nemcsak orvossággal, hanem ha erre szükség volt tápláló étel-itallal is látott el s e nemeslelkűsége által a körüllakó nép nagy tiszteletét s háláját szerezte meg. 1848. a főrendiház tagja volt s bár a lojalitás útjáról soha el nem tért, Batthyány Lajos gróf miniszterelnök kérésére részt vett Deák Ferenccel, Lonovits érsekkel s Mailáth Györggyel a Windischgrätz herceghez küldött országgyülési küldöttségben. Az 1863-iki kiegyezés után a főrendek házában munkás résztvett az 1865., 1869-72-iki pesti országgyüléseken s több bizottságban elnökölt. Nőtlen és gyermektelen lévén, vagyona s grófi címe örökségévé Mailáth György (III.) egyik fiát Józsefet tette. V. ö. Pesti Napló 1873. 112. sz.; Vasárnapi Újság 1873. 20. sz.; Magyarország és a Nagyvilág 1873. 21. sz. arcképpel; Emlékezés M. A. grófról R-a Kálmántól, Reform, 1873 stb.

2. M. Béla, magyar történeti forrásgyüjtő és feldolgozó szül. Andrásfalván 1831 jun. 18. A szabadságharc kitörésekor a pesti 13. honvédzászlóaljba állott s itt hadnagyi rangot nyert. 1861. Liptó vármegye főjegyzője lett, melyről a provizórium alatt lemondott de 1867. újra megválasztatott; 1875-77. Liptó vmegye alispánja 1879-94. a magyar nemzeti muzeum könyvtárának őre, melyre a Széchenyi-család nevezte ki. 1894. nyugalomba vonult. A m. tud. akadémia 1880. választotta meg levelező tagjának. Művei: Liptó vármegye őstermelése (Budapest 1877); A szőnyi béke okmánytára (u. o. 1885); Széchenyi István gr. levelei (1-3. köt., u. o. 1889-91); Maylád István (1889); Liptó vármegye törzsökös családai (1892). Számos értekezése jelent meg ezeken kivül a Századokban, az Akadémiai Értekezésekben, Magyar Könyvszemlében stb.

3. M. György (I.), József fia, szül. Kis-Kerestényben (Hont) 1752 jul. 20., megh. 1821 febr. 19. 15 éves korában a jezsuita szerzetbe lépett, e rendnek 1773. történt feloszlatása után azonban ismét visszatért a világi pályára, bár mély vallásosságát azontul is megtartotta s maradékaira is átruházta. Elvégezve a jogi tanfolyamot, s letevén az ügyvédi vizsgálatot, gyors léptekkel haladt pályáján. Alant kezdte, Hont vmegyében esküdt lett, onnét csakhamar Esterházy Miklós hg. hivta meg táblai ügyvédének; 1781. az óbudai koronauradalom ügyészévé, 1784. királyi ügyigazgatóságbeli ügyésszé neveztetett ki, s ezentul szakbeli kitünősége s összeköttetései folytán sebesen emelkedett nagyobb és nagyobb hivatalokra. 1786. a dunáninneni kerületi tábla ülnöke, ez év végén királyi táblai előadó biró, s a törvényes állapotnak II. József császár halálával bekövetkezett helyreállítása után folytatta e hivatalt s mint ilyen 1790-91. az akkori nevezetes országgyülés naplóját fogalmazta. Nagy tudománya s ügyessége mindinkább feltüntek, tekintélye évről évre növekedett; 1792. már királyi személynöki, s 1795. nádori itélőmester lett, s e minőségében ő vitte a tollat az 1796-iki országgyülésen. 1798. királyi ügyigazgató s kamarai tanácsos, 1805. Bécsben udvari tanácsos, s az udvari közkamaránál, majd csakhamar az udvari kancelláriánál referendár, mely hivatalaiból kifolyólag ő volt előadó az 1802-iki, 1807-iki s 1808-iki pozsonyi országgyüléseken. Igy magát a biráskodás és közigazgatás minden ágában magas fokra képezte, s méltóvá tette, hogy az 1807-iki országgyülés után Szt. István-rendet nyerjen, az 1808-ikinek bevégeztével pedig királyi személynök s királyi tábla elnöke legyen. Itt érte el birói nagy hire s tekintélye legnagyobb fokát; kátói jelleme, szigoru rendtartása, tántoríthatlan igazságszeretete, vezérlő tudása örökké fentartják nevét a magyar biróság történetében. 1811. Tolna vmegye főispánja, s királyi személynöki hivatalánál fogva az akkori országgyülésen az alsó tábla elnöke lett. Első neje Hrabosvszky-leány, második neje Szlávy Mária volt, kitől született fia, II. György.

4. M. György (II.) országbiró, a Szt. Istvánrend nagykeresztese, az előbbinek fia, szül. 1786 ápr. 22. Zavaron (Pozsony), megh. 1861 ápr. 11. Tanulmányait nagybátyjának, M. Antal nagyprépostnak házánál s felügyelete alatt, a felsőket a pesti egyetemen Kelemen, Mitterpacher s más kiváló tudós tanárok vezetése mellett végezte. Iskolai s kuriai pályáját bevégezvén, hajlamát s az ősi szokást követve, megyei hivatalokba lépett 1809. s 1810. mint al- és főjegyző, s 1817 óta, mint már 25 éves korában első alispánja Pozsony vmegyének. Mint ilyen abban a kitüntetésben részesült, hogy Cziráky Antal gróf királyi biztos mellett albiztosi minőségben Erdélybe küldetett az ottani úrbéri viszonyok rendezésére s ott fáradozott ereje teljes megfeszítésével. A pozsonyi rendek bizalma, mely őt a megyei választástól függő legfőbb fokra emelé, már előbb, 1811. országgyülési követté is választotta, melynek elnöke akkor az ő tiszteletre méltó atyja I. M. György királyi személynök volt. Ez időtől fogva a közhivatalok s méltóságok lépcsőin rendkivüli gyorsasággal haladt. 1821. helytartótanácsossá, 1822. ítélőmesterré neveztetett s nemsokára mint udvari tanácsos a magyar kancelláriánál lett alkalmazva, hol nagy munkásságot fejtett ki, s nyájas modorával közkedveltségben részesült. 1825. atyja utódának, Szögyényi Zsigmondnak halála után, királyi személynök lett, s mint ilyen a karok és rendek táblájának elnöke és az akkori viharos országgyülésen nehéz hivatalát nagy államférfiui bölcseséggel s tapintattal vezette. E rendkivül fontos érdeme jutalmául a királytól mindjárt az országgyülés után, a Szt. István-rend középkeresztjét, a belső titkos tanácsosi méltóságot s Hont vmegye főispánságát nyerte. Az országgyülésen vívta ki magának tapintatos bölcsségével József főherceg nádor, sőt Metternich herceg teljes bizalmát is, s 1825-től 1847-ig a magyarországi dolgokra határozott befolyással volt, mindig a történeti alapokon s alkotmányos úton eszközlendő mérsékelt és fokozatos kifejlés érdekében. Midőn a magyar tud. akadémia Széchenyi István nagylelkü kezdeményezésére felállíttatott, M. azt hazafias lelkesedéssel karolá fel, s lényeges részt vett szervezésében s alapszabályai kidolgozásában, mint a nádor által kinevezett országos bizottság tagja, az első alapítók sorába lépett, s megnyitása után igazgatótanácsának tagja lett. Ezen országgyülés után 1831 nov.-ben államtanácsossá neveztetvén ki, e fényes polcon is teljesen igazolá rendkivüli tudománya és szorgalma által a kedvező közvéleményt, melyet irányában nagy és tiszta multjánál fogva, a nemzet táplált. Az országbirói méltóság Cziráky Antal grófnak miniszterré neveztetése által megürülvén, helyébe e legfőbb zászlósúri s birói méltóságra 1839 ápr. 4. M. neveztetett ki, melyet 1848-ig viselt. E méltóság tisztább s ügyesebb kezekre sohasem volt bízva; az azzal járó országgyülési elnöki tisztet több bölcsséggel s tapintattal senki sem vezette, mint pedig a legfőbb biróság, a királyi Kuria elnöke, ennek élén alapos tudománya, éles beható elméje s lelkiismeretes pontossága és igazságszeretete által minden utódjának örök példaadója leend. 1848. a felsőház elnökévé nevezték ki, de az akkor viszonyok közt nem jutott neki kellő hatáskör, s megerősödött benne a nyugalom s visszavonulás iránti vágy. Még egyszer nyilt egy különös s végső alkalma hazafiui kötelessége veszéllyel járó teljesítésére, midőn a kocka már el lévén vetve, a képviselőház által amaz országos bizotmány élére állíttatott, melynek tagjai Batthyány Lajos gróf, Deák Ferenc, Lonovits érsek, Majláth Antal gr. valának, s mely a kiegyenlítés lehető eszközlésére Windischgrätz herceghez, a császári királyi hadseregek főparancsnokához s esetleg a királyi felséghez küldetett, de sikertelenül. Ezután elkövetkeztek a harcok napjai, s M. ettől fogva félrevonulva magas állásáról, keresztény filozof nyugalmával élte hátralevő éveit. Idejét gazdálkodás, klasszikus könyvek s vallásos elmélkedések közt töltötte, s lelkét átélt pályájának nagy emlékezésein, s a haza sorsa jobbra fordulásának reményein legeltette, kies, zajtalan lakában. Megérte még az alkotmányosság új hajnalának első sugarait s azt az örömet, hogy egyetlen fiát, III. Györgyöt, főtárnoknak látta. A magyar tud. akadémián barátja s a tudományos műveltségben lelki rokona, Lonovits József érsek s tiszteleti tag tartott felette emlékbeszédet 1863 jan. 17. V. ö. Vasárnapi Újság 1860. 50. sz. arcképpel; Sürgöny, 1861. 94. sz. s az akkori összes lapok nekrologjai: M. György országbiró jellemzése, értekezés a kat. kongresszuson 1871.

5. M. György (III.) kir. főtárnokmester, majd m. kir. udv. kancellár, országbiró, a kir. Kuria s a főrendiháznak elnöke, aranygyapjas s a Szt. Istvánrend nagykeresztese stb., szül. Pozsonyban 1818 dec. 3. Meggyilkolták Budán 1883 márc. 29. Atyja II. M. György országbiró; anyja Uzovics leány volt. Örökölte atyjának s nagyatyjának fényes tehetségét, erős, szilárd jellemét s tekintélyes egyéniségét; sőt tulhaladta ezeket a modern műveltségben s tudományban. Már 1839., 21 éves korában Baranya vármegye országgyülési követévé választatott, hol a táblának legifjabb tagja, ekkor inkább csak figyelő szerepet vitt; bölcs mérséklése megóvta a kora feltünési vágytól s elhamarkodott lépésektől; tanulni akart előbb, mielőbb szerepre vállalkozott volna, de komoly férfiasságával már akkor is föltünt. Az 1839-1840. országgyülés után Baranya vármegyében első alispánná választották meg s e hivatalában mind a közigazgatás terén mint erélyes tisztviselő, mind a társadalmi viszonyok reformálásában nagy buzgalmat s tapintatos ügyességet fejtett ki. Az 1843-44. országgyülésen, hol ismét Baranya vármegyét képviselte már igen előkelő s tevékeny részt vett az akkori nagyfontosságu vitákban. Ez országgyülés után Baranya vármegye adminisztrátorává neveztetett ki s bár ez akkor igen népszerütlen állást, az azt kiészlelő s életbeléptető Apponyi György gr. udv. kancellár politikai elvtársa kedvéért elfogadta, de igyekezett magát attól lehetőleg távol tartani s eközben hat hónapon át tanulmányutat tett Európa nyugati országaiban. 1847-ben, midőn mint Baranya vármegye kinevezett főispánja az országgyülésen megjelent, hiába küzdött Széchenyivel együtt Kossuth ellen. Az 1848-49. szabadságharc viharai elől a magánéletbe vonult s az arra következett ájultság idején saját gazdasági ügyeivel, társadalmi reformok s közhasznu egyletek buzgó pártolásával s tanulással foglalkozott, de azok közé tartozott, kik az akkori abszolut-kormány minden csábításainak ellentállva, hivatalt nem vállaltak. De jobbfajta konzervatív irányu társaival koronkint ő is részt vett a nemzet jogai lehető s a lojalitással megegyező védelmében; aláírta ugy az 1851. emlékiratot, mint az 1855. peticiót. A Bécsben tartott u. n. «megerősített» birodalmi tanácsba való meghívást 1861. némi vonakodás után elfogadta ugyan, de csak azért, hogy hazája jogai mellett, bátrabb és független konzervatív társaival, Dessewffy Emil gr., Sennyey Pál br., Barkóczy János gr. stb., együtt erélyesen fellépjen s a bécsi irányzatokkal szemközt ellenzéket képezzen. Az ülések egész folyamán lehető legnagyobb eréllyel s hatállyal védte az alkotmányosság s történeti jogfolytonosság ügyét. Az éppen nem kielégítő, de mégis előhaladást jelentő s a tizenkét éves abszolutizmus első megölő betüjét képező októberi diploma létrehozásában, említett társaival együtt, neki is kiváló érdeme volt. A mondott oklevél keltét követő rövid időszakban tárnok s az akkori kormány egyik vezérférfia volt; az 1861. országgyülés eloszlatásával ismét a magánéletbe vonult; 1865. azonban, mint udvari főkancellár ismét a kormány élére lépett s az alkotmány teljes helyreállítását s koronázást megelőző időben e méltóságot viselve, a magyar kérdések kedvező megoldásában erélyesen működött. Az 1867. kiegyenlítés természetesen új kormányalkotáshoz vezetett, minek folytán M. a vezérlő kormányférfi szerepét az országbiró s főrendiházi elnök székével cserélte fel. M. s konzervativ társai belátták, hogy ők a kormány élére nem léphetnek; átlátta különösen a higgadt viseletü M., hogy ezentul más téren kell szolgálni hazáját. 1869. neveztetett ki a kir. Kuria semmítőszéki osztályának, 1882. pedig, a semmítőszék megszüntetése után, az összes m. kir. Kuriának elnökévé. Bírói magas székén lelkiismeretes pontossággal és szigoru részrehajlatlansággal töltötte be tisztjét, melyre leginkább hivatva volt.

Állása, melyet Magyarország közéletében elfoglalt, nemcsak fényes, de mondhatni, hogy kivételes volt, majdnem mint Deák Ferencé. Egyszerre viselte, mint a történeti sorban legvégső, a főrendház s az ország legfőbb ítélőszékének elnökségét, ez utóbbit még ugy, mint az országbirói ősi nagy multu s a nádor után következő, atyjától öröklött méltóság zászlósa s e kettős minőségében döntő tényező volt ugy a törvényhozásban, mint az itélkezésben. Ezenkivül magas műveltsége s tudományszeretete nagy mértékben vonzotta a tudományos és szépirodalmi élvezetekhez; gyakran jelen volt az akadémia s Kisfaludy-társaság ülésein a fő büszkeségének tartotta, hogy a t. akadémiának nemcsak igazgató, de szavazással is biró tiszteleti tagja is volt. Végzetes halála után az akadémiában Szécsen Antal gr. igazgató tagtársa, a Kisfaludy-társaságban pedig Tóth Lőrinc kir. kuriai tanácselnök tartott felette emlékbeszédet. (V. ö. Magyar akad. emlékbeszédek, 1884, második köt. 3. sz.: Kisfaludy-társaság Évlapjai, új foly. 19. melegen érdeklődött; a művészeteket kedvelte s pártfogolta a műcsarnok palotájára több mint 100000 forintot gyüjtött s létrejövetelének fő tényezője volt; a Szt. István-társulat választmányi tagja s egy ideig a primás mellett alelnöke is volt. Milyen gondos részvéttel viseltetett a jogtudomány iránt: tanusítja a jogászgyülések iránti érdekeltsége, melyek egyikének elnöke is volt s az a kezdeményezése is, mellyel ő hozta létre a kuriai könyvtár alapítását s annak lehetővé tételére nagyobb pénzbeli segélyt is áldozott. S közéletünk ez egyik legnagyobb tehetségü, egyik legérdemesb, legbecsületesb, sokat szolgált, sok válságos időpontban döntő szerepet vitt vezére s az eltiport alkotmány visszaállításának a maga módja szerint s állásához képest egyik első sorbeli tényezője, silány rablógyilkosok áldozata lett. Saját lakásán, a budai várban levő Batthyány hg. féle házban éjjel, erős önvédelem közben fojtatott meg a saját huszárja tudtával és segélyével belopódzott csavargók által, kik azután mindhárman bitófán lakoltak gyalázatos bűnökért. Zavaron, pozsonyvármegyei birtokán temették el.

6. M. János gr., német-magyar történetiró, publicista és költő, szül. Pesten 1786 okt. 5. a bajorországi Starhembergi-tóba ölte magát leányával. Henrikával együtt 1855 jan. 3. Mint nagytekintélyü s műveltségü főúr, M. József egykor osztrák államminiszter egyik fia, gondos házi nevelésben részesült. Egerben végezte a bölcseletet, Győrben a jogi tanulmányokat; megkisérlette, de szemeinek gyöngesége miatt 10 év mulva abbanhagyta az államszolgálatot. Két évig sem olvasnia, sem írnia nem volt szabad: azonban, hajlamait követve, mégis az irodalomra szánta el magát. Már korán irogatott költői műveket; de különösen a történelemmel s névszerint Magyarország és az osztrák császárság történetével foglalkozott német nyelven, miben kitünő emlékező tehetségének nagy hasznát vette. Költői tevékenységének eredményei: a Köffingerrel együtt kiadott: Kalocsaer Codex altdeutscher Gedichte (Pest 1818) s az ebből kiválogatott jelesebb költemények gyüjteménye: Altdeutsche Gedichte (Stuttgart 1819); továbbá: Gedichte (lirai költemények, Bécs 1824); Magyarische Sagen, Märchen und Erzählungen (Brünn 1825; 2. kiad. Stuttgart és Tübinga 1837), melyeket Kazinczy Ferenc magyarosított s Kazinczy Gábor adott ki 1864, e gyüjtemény nagy méltánylást szerzett a művelt külföld előtt a magyar népszellemnek; Magyarische Gedichte (Stuttgart 1825); fordításban pedig: Himfys auserlesene Liebeslieder (a magyar eredeti szöveggel együtt, Pest 1829; 2. kiad. az eredeti nélkül, Pest 1831). Történelmi művei: Geschichte der Magyaren (5 köt., Bécs 1828-31); Geschichte des österr. Kaiserstantes (3 köt., Hamburg 1834-1842); Der ung. Reichstag von 1830 (Pest 1831); Geschichte der Stadt Wien (Bécs 1832); Das ungarische Urbarialsystem (Pest 1838); Vallásmozgalmak Magyarországban (u. o. 1844), melyben a reformáció kezdetétől 1843. tárgyalja az egyházi viszonyok történetét. Ugyanez német nyelven: Die Religionswirren in Ungarn (2 köt., Regensburg 1845). Ezenkivül irt még magyar nyelvtant is, szinte német nyelven (Pest 1830; 2. kiad. 1838) s Mnemonikát ugyancsak németül (Bécs 1842); s kiadta a pesti Iris címü német almanachot (1839-47). Egy ideig a Pesten megjelent, konzervativ s papi iránynak hódoló Nemzeti Újságnak is volt szerkesztője. Összes munkái több mint 60 kötetre terjednek. Több becses történelmi értekezései is vannak a hirlapokban, különösen a Századunkban 1839.ból: Zrinyi Ilona utolsó napjai; Péczely József Magyarok történetének ismertetése s birálata, mely a szerzővel erős polémiára vezetett; Crouy nemzetség származásáról (Nemz. Újs. 1844); A budapesti áradások egy század óta (Századunk 1838); Aviticitas hist. szempontból (Nemz. Újs. 1843); A sz.k. városok szavazati joga (Nemz. Újs. 1844); Magyar szini ügy és dráma-irodalom (Nemz. Újs. 1844) stb. Időnkint több ízben vett részt a pozsonyi országgyülések tanácskozásaiban; politikai jellemet s függetlenséget ugyan (ekkor már erősen elzüllött vagyoni viszonyai közt) nem tanusított, de kitünt jeles emlékező tehetsége, történeti jártassága s bő adatismerete által. A pestvármegyei gyüléseken is fellépett konzervatív szellemben s erősen küzdött az ékesszóló Kossuth ellenében, históriái s törvénytudományi egyes tételekre nézve nagy szakismerettel, de sikertelenül 1848. Bajorországba ment leányával együtt 1853 őszétől 1854 tavaszig ő tartott előadásokat uralkodónk jegyesének, mint leendő magyar királynének, a magyar történelemből. Keserü életszükségtől zaklatva és kétségbe esve vizbe ölte magát, közvetlenül azelőtt, hogy a várt segély megérkezett számára. Az irodalomnak élt utolsó percéig s leginkább arra áldozta fel tetemes örökölt vagyonát (Pest vármegyében övé volt a törökbálinti uradalom Buda közelében), mely midőn végkép elfogyott, élni tovább nem akart. (V. ö. Vasárnapi Újs. 1865. 42. sz. Barsi Józseftől: Helyreigazitás M. J. gr. halálára nézve.) Fia, Kálmántól jelent meg 1883.: A Majáth-család tragédiája.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is