Máj

(hepar), az emberi és állati test legnagyobb mirigyes szerve, mely a hasüreg felső részén, a rekesz alatt, legnagyobb tömegével a jobb borda alatti tájékban fekszik, de kisebb részével a középvonalon tul a bal bordaközötti tájékba is átterjed. Felső domboru felszine a rekesszel érintkezik, alsó homoru felszine a gyomrot, gyomorvégi belet, a vastagbél jobb hajlatát és részben a jobb vesét is fedi. Rendes körülmények között elülső éles széle körülbelöl a jobb bordaív lefutását követi a középvonal felé, a két bordaív közti bevágásban egy része csak a lágy hasfalak által takartatik. Kóros viszonyok között (nehéz lélekzés, fűzés) a máj az egyes bordák, illetve rekesz-szárak lenyomatát mutatja. Alsó felszíne H alaku barázda által két nagyobb részre, jobb és bal lebenyre és ezek között két középső kisebb karélyra oszlik. A H alaku barázda bal szárában halad a máj görgeteg szalaga és az Arantius-féle vivőeres vezeték. A H alku barázda jobb szárában elől az epehólyag van, hátul pedig az alsó törzsöki vivőér halad. Ezen két szár összekötő vonalának felel meg a májkapu (porta hepatis), melyben a verőceér, a májverőér és májvezeték foglal helyet, mely a máj által termelt epét vezeti és az epehólyagból jövő vezetékkel egyesülve, a közös epevezetéket alkotja; ez a gyomorvégi bélbe ömlik. A máj felszinének legnagyobb része hashártyai boritékkal van ellátva, mely a fali hashártyával több kettőzet útján függ össze; a máj és a gyomor kisgörbülete, valamint a gyomorvégi bél (felső) vizirányos része között pedig a kis cseplesz, illetve máj-gyomorvégi szalag van.

A máj finomabb szerkezetéből kiderül, hogy az bonyadalmas berendezésü mirigy és csak alsóbb rangu állatoknál mutat egyszerübb (csöves mirigy) tipust. A májkapuban az ereket és epevezetéket környező kötőszövet a vér- és epeereket kisérve a máj állományába halad és a májat egyes, makkhoz hasonló 1-2 mm. hosszu és 0,8-1,5 mm. széles máj-karélyocskákra tagolja; az erek a tág hajszálerek körül sorozatosan elhelyezett u. n. májsejtgerendákat alkotó lágyplaszmáju, hártyanélküli májsejtekből állanak, melynek egyik oldalukon a vér-hajszálerekkel, másik oldalukon pedig az epe-hajszálerekkel érintkeznek. A máj érrendszere kettős. A verőeres vért a májhoz a májverőér hozza, melynek ágai a máj kötőszövetében terjednek el és végágai beleömlenek a másik érrendszer hálózatába is, mely második érrendszer a verőceér (vena portae) által képeztetik; ez a belek és a hashártya vivőeres vérét hozza oda és a májkarélyocskákban igen tág, dús hajszálérhálózatot alkot. A hajszálerekből a vér a lebenyke központi vivőerébe, ezekből a lebenyke alatt vivőerekbe jut, melyek mindnagyobb törzsekké egyesülnek, ugy hogy végül 5-6 nagyobb törzs ömleszti a máj vérét az alsó törzsöki vivőérbe. Az epeutak mint epehajszálerek kezdődnek a karélyocskákban, ahol falaikat eleintén csupán maguk a májsejtek alkotják, a karélyocskák közti kötőszövetben mint ductus interlobulares futnak vérerek társaságában, mindnagyobb törzsekké folyván össze, végezetül a májvezetékben (ductus hepaticus) egyesülnek.

A M. működése a glikogen és epe, valamint a vérképződés körül van. (Az epét, ennek elválasztását és szerepét az emésztés s felszívódás körül l. Epe.) A M.-ban az epe szétesett vörös vérsejtek alkatrészeiből képződik. Heveny májsejtglikogen keverékhez adott hemoglobinból, a keverékben epe alkatrészek képződnek. Vörös vérsejtek elpusztulása a M.-ban eszerint kétséget nem szenved, ellenben képződése a vörös vérsejteknek csak az ébrényi életben mutatható ki a M.-ban. (A glikogen kémiai tulajdonságait és előállítását a M.-ból l. Glikogen.) A glikogen a májsejtekben képződik és ott 0,4-15,6 százalékát teszi a M. súlyának. Mennyisége a M.-ban a táplálék mennyiségétől és minőségétől függ. Leginkább az evett cukorból és általában szénhidrátokból képződik. Fokozza a M. glikogen képződését fehérje, enyv, glicerin felvétele az ételben. A glikogen képződése célját a M.-ban illetőleg a M. a szénhidrátok gyüjtőhelye, melyből a szükség arányában a többi szervekbe a vér útján jutnak. A M. glikogenje, ugy látszik, idegbefolyás alatt változik át cukorrá. A M.-ból a vérbe jutott cukor nagy részét az izmok tartják vissza, bennök ismét glikogenné változik. Innen az izmok rendes glikogentartalma. Ha az izom erősen működik, a glikogen eltünik belőle, nyugalom alatt, főleg ha az izom idegét átmetszettük, a glikogen megszaporodok az izomban. A glikogen az izomnak potenciális energiát szolgáltat. Az epe- és glikogenképződésen kivül a M. különböző, a bélben felszívott ártalmas anyagokat köt meg. Igy p. a béltartalom rohadása alatt képződő szénsvas ammoniak húgyanyaggá, illetőleg húgysavvá lesz a M.-ban és ilyen alakban kerül a vérkeringés útján a vesébe, hogy ott kiválasztassék. A M. részben visszatart egyes alkaloidokat; kinint, sztrichnint, morfint, valamint fémeket, mint a szublimátot, vaskloridot stb. Ártalmatlan anyagokká változtatja át a bélrohadáskor képződő és felszívódott mérges indolt és skatolt.

Forrás: Pallas Nagylexikon