Mandsu nyelv

az ural-altáji törzs tunguz ágához tartozik, testvérei között a legelterjedtebb és legkopottabb, s az egyedüli, amelynek némi irodalma is van. Törzsének bélyegét teljes mértékben magán viseli, 1. a hangrendi párhuzam, amelynek következtében a magánhangzók két csoportra oszlanak, u. m. keményekre: a, o, ô és lágyakra: ? és u, mig az i közös, és vannak bizonyos törvényei, amelyek szerint a szótőben, gyakran az egész szóban az első magánhangzó a következőre nézve határozó; 2. a majd egy, majd két szótagu tövek változatlanok; az u. n. agglutinálás az egyedüli módja a szó- és alakképzésnek; 3. a mondatban az ige a legutolsó helyen áll, a tárgy az alany és az ige közé kerül és minden szó, mely egy másiknak közelebbi meghatározását adja, ez utóbbi elé kerül. A nyelv hajlékonyságának tudható be a gazdag szókincs és egészséges purizmusa, az annak idején felvett khinai jövevényszók nagy részét kiküszöbölte. A főnévnek nincs grammatikai neme; a természetes nemet majd ellentétes magánhangzókkal (mint ama atya, eme anya), majd pedig a fogalom önálló szavaival - «him», «nős» - fejezik ki; a többest gyakran nem jelölik. A melléknévnek nincs fokozása. Az ige a leghajlíthatóbb beszédrész. p. tuva: látni, tuaba: láttatni, tuvana: látni menni, tuvand?i: látni jönni, fuvanu: összenézni, tuwa?a: megnézni, tuwa?ata: megvizsgálni, nyomozni, tuvakija: őrizni stb. Az igeragozás alakjai nem fejezik ki a személyt és számot, de igen az időket, a föltételes módot, az akarást stb. A melléknévi igenévvel való szerkesztés igen használatos és ez a fő összeköttető kapcsa a gyakran rőfnyi mondatoknak. A M. tanulmányozása jutalmazó annak, aki a khinai irodalommal akar foglalkozni, sőt majdnem elkerülhetetlen. Mert amióta a mostani dinasztia uralkodik Khinában (1644 óta), igen számos és éppen a legfontosabb khinai irodalmi műveket lefordították mandsura; ezen fordítások szakavatottak és könnyebben megérthetők, mint az eredetijök. Az irásnál a mandsuk már mintegy harmadfél száz év óta a mongolból továbbképzett ábécét használják. Mandsu szótárt adtak ki: Amyot (Páris 1789-90); v. d. Gabelentz (Lipcse 1864); Vasziljev (Pétervár 1866) és Zacharov (u. o. 1875); nyelvtant: v. d. Gabelentz (Altenburg 1832); Kaulen (Regensburg 1856); Ádam L. (Páris 1873); Orlov (Pétervár 1873); Zacharov (u. o. 1879); olvasó könyvet: Klaproth (Páris 1828) és Vasziljev (Pétervár 1863). Magyarul Budenz József irt rövid mandsu alaktant, s mandsu olvasmányokkal együtt kiadta a Nyelvtudományi Közlemények c. folyóirat 20. kötetében (1886-87).

Forrás: Pallas Nagylexikon