Mándy

1. István (mándi), magyar történetiró, a Szatmár vármegyében birtokos Mándy-családból. 1792. Csengerben élt s Szatmár vmegye sküdtje volt. Lefordította s jegyzetekkel kisérve 1799. Debrecenben kiadta Béla Király Névtelen jegyzőjének művét a következő címen: Magyar Sunád, avagy I. Béla királynak névtlen iródeákja. Műve bevezetésében Anonymust I. Béla jegyzőjének (Sunád, Cenad, Canád, nótárius) tartja ama okon, mert a mű kezdetén az iró nem mondja meg, hányadik Béla jegyzője; és mert csak az I. Béla idejéig történt eseményeket irja le. Nagy Iván (M.-család, 7. köt., 285) tévesen nevezi e mű fordítóját Jánosnak, s a megjelenés idejét tévesen teszi 1803-ra.

2. M. Péter id., Szatmár vármegye volt alispánja, szül. Mikolán 1784 nov. 7., megh. Szatmárban 1873 febr. 2. Középiskoláit Sárospatakon és Pozsonyban végezte, hol később országgyülési irnok is volt; jogot pedig az akkor hires Kövy tanárnál Sárospatakon hallgatott. Tanulmányai befejeztével megyei szolgálatba lépett, s másod alispán lett Szatmár vmegyében. Fiatalabb éveiben Kazinczyval, Kölcseyvel és Fáy Andrással közelebbi viszonyban állott, s buzgón vett részt az irodalmi kérdésekben; magyarra fordította Kleistnek Tavasz c. nagy költeményét; foglakozott a nyelvészettel is: A magyar nyelv eredete és előnyei (Szatmár 1858); a hatvanas években pedig irta: A magyar nemzet eredete és miként lehetne a magyar irást egyszerüsíteni, továbbá az akadémia Nagy Szótárából kimaradt szavak jegyzékét az akadémiának beküldötte. Lefordította továbbá Kant Immánuel pedagogiáját (Pest 1868) is; végrendeletében több alapítványt tett hazafias és irodalmi célokra.

Forrás: Pallas Nagylexikon