v. mannafű (növ., boszorkánykása, harmatkása,
harmatcsenkesz, édpázsit Gönczynél, Glyceria R. Brown), nedves helyet kedvelő
pázsitfű 31 (közte 15 Atropis Rupr.) faja (hazánkban 8) D.-Amerika s Afrika
kivételével más világrészben nő. Többnyári fű v. mazgas pázsitkóró, kalászkája
szálkátlan, sokvirágu, pelyvája a hátán hengerded, nem gerincelt, virágzáskor
ága-boga szétterpeszkedik. A G. fluitans L. (mennyei harmat, l. az ábrát), árok
és viz körül nő, a heyekre magasan felhat. Levele, ahol lehető, a viz szintén
úszik, ága-boga féloldalu, gyakran 3 dm. nagy, kalászkája 1,3-2 cm. hosszu,
vékony, alig vonalnyi széles, 7-11 virágu. Maga a fű egész méternyire megnő,
tőkéje terjedő; ahol bőven nő, jó takarmány, a vizparti növények
leghasznosabbika, jobb és gazdagabb széna más társából alig lesz. Halavány
sárga, fénylő, mákszemnél is alig nagyobb ledarált magvából Európa ÉK-i
részének népe a mannadarát (lengyel, porosz v. frankfurti manna), mint a szágót
levesbe főzi v. tésztának készíti. A M. főzéskor nagyon megdagad, kellemes ízü,
s ha jó van elkészítve, nagyon tápláló. Magvát a madár is szereti. Mivel
azonban a magva nem egyszerre érik meg, a gyüjtése fáradságos. Különben elég
szapora, mert az ága-boga is nagyobbodhatik, ezenkivül a már nagyobb részén új
szárat bocsát, mely újra magvazik. Reggel, mig a harmat fel nem száradt, a M.
szárát megveregetik, s a magva az alája tartott rostába hull v. az ágát-bogát
lenvászon-zacskóba gyüjtik. A Gl. aquaticát L. v. Gl. spectabilist M. et Koch
(csíksás), l. Fodorsás. A szikperjét (Gl. distans L.) és rokonságát, mely mint
a szikes mezők takarmányfüve érdemel említést, külön is választják, l. Atropis
Rupr.
[ÁBRA] Mannakása, mellette külön egy virág, lent
jobbra a szikperje.
Forrás: Pallas Nagylexikon