Mansfeld

régi német grófi család, mely a hasonló nevü vár és grófság (l. o.) birtokosaira vezeti vissza származását. A XIII. sz.-ban az utolsó M. gróf egyetlen leánya, querfurti Burkhard magdeburgi várgrófhoz ment nőül. Burkhard unokáiban a család két ágra oszlott, a M.-i és querfurti ágra; 1475. pedig a vorderorti és a hinterorti ág keletkezett. Ez utóbbi ág 1666. magvaszakadt, mig a vorderorti ág II. Ernő fiai személyében számos új oldalágra elágazott. ezek közül az eislebeni protestáns hitü ág 1710-ben halt ki; 1780. pedig a birodalmi hercegi rangra emelt katolikus ág halt ki József hercegben. A M.-család birtokai ekkor József egyetlen leányának kezével a Colloredo-családra szállottak (l. Colloredo-Mansfeld). V. ö. Niemann, Geschichte der Grafen von M. (Aschersleben 1834). - A család tagjai közül említendők: M. Hoyer, V. Henrik császár hű és győztes hadverzére; III. Albrecht, szül. 1480., megh. 1560., Luther tisztelője és a protestánsok pártfogója, kit V. Károly a schmalkaldeni háboruban száműzött és birtokaitól megfosztott; Albrecht csak a passaui béke megkötése után kapta vissza ősi birtokait. Péter Ernő (l., szül. 1517., megh. 1604., Luxemburg- s Brüsszelben szerepelt helytartói minőségben és mint császári hadvezér is emelkdett hirnévre. Ő kapta 1594. a birodalmi hercegi címet és rangot. M. Károly gróf, ki 1595. hazánkban tüntette ki magát mint császári fővezér; katonáit a rablástól eltiltotta és a németeket sokszor megintette, legyenek háladatosak a magyarok iránt, akik sok országot megvédenek a török ellen. Elfoglalta Párkányt és visszaverte az Esztergom felmentésére siető budai pasát és azután folytatta Esztergom megvivását. A táborban dühöngő vérhas azonban reá is átragadt. Megh. Komáromban 1595 aug. 14.

Péter Ernő (II.), M. gróf, I. Péter Ernő természetes fia, szül. 1580. és megh. Boszniában, Uranovicban 1626 nov. 19. (29). Katolikus vallásban nevelték és már ifju korában lépett a császári hadseregbe, melynek zászlaja alatt Németalföldön és Magyarországban is szolgálatokat tett Rudolf császárnak és királynak, aki ezek fejében legitim származásunak ismerte el. 1610. azonban hűtlen lett a császárhoz és a kat. párthoz, mert Rudolf, igérete ellenére, atyjának németalföldi birtokait nem adta neki. M. ekkor a protestáns fejedelmek uniójához csatlakozott és a református hitre tért át. Midőn a csehek 1618-ban a császári kormány ellen felkeltek, M. azonnal önkéntes csapatot gyüjtött, melynek élén segélyükre sietett; 1622 ápr. 22. Wieslochnál, György Frigyes hadeni őrgróftól támogatva, Tillyt, a liga vezérét legyőzte, 1622 őszén katonáival és Keresztély braunsch weigi herceg társaságában a németalföldi hadseregbe lépett. Három év multán zsoldos hadát feloszlatta, 1625. francia, angol és dán pénzen új zsoldoshadat toborzott, mellyel Nyugat-Németországba tört. Célja az volt, hogy a császáriaktól kifosztott protestáns Sziléziába nyomul, hol esetleg Bethlen Gáborral akart egyesülni és magát Bécst fenyegetni. 1626 szeptember 18. Magyarországba nyomult. Bethlen Gábor egy lovas dandárt küldött M. elé, ő maga pedig Nógrádot vette ostrom alá és csak október 2. Széchenynél egyesült M. kiéhezett és Wallenstein által egyre szorongatott hadaival. De mert sem bethelne, sem Wallenstein csatát kockáztatni nem akart s időközben Keresztély dán király is Lutter am Barenberg táján Tillytől vereséget szenvedett; Bethlen Gábor időszerünek találta a II. Ferdinánddal való kibékülést (dec.). A béke értelmében M. és Ernő hercegnek el kellett hagynia Magyarországot, katonái pedig menedékleveleket kaptak. M. erre hazánkon keresztül Boszniába ment, honnan Velencén át Angliába készült, de útközben elhalt.

Forrás: Pallas Nagylexikon