Manuel

két keletrómai császár neve. 1. M. (I.) Komnenosz, II. (Kalo) János császár negyedik fia, szül. 1120., megh. 1180 szept. 24. Bátyját, Izsák herceget, kit párthivei Konstantinápolyban fogva tartottak, mindjárt trónralépte után szabadon bocsátá s Szebasztokraton címmel ruházta fel. I. M. nagytehetségü, nagyratörekvő és dicsvágyó volt s nem kevesebbről, mint a római világuralomról ábrándozott, melyet vissza akart állítani; ily célból nagy és hosszu háborukat vívott ugy Európápban, mint Ázsiában, melyek azonban nem végződtek mindig sikerrel. 1155. egész Apuliát hatalmába kerítette. Azonban hódítása nem volt tartós; három évvel később (1158) IV. Hadrián pápa közvetítésével békét kötött s minden időkre lemondott Apulia birtokáról. Nem több szerencsével harcolt Felső-Itáliában, hol Ankonát ejté hatalmába, melyet azonban Velence és I. Frigyes császár fellépése következtében csakhamar kénytelen volt kiüríteni. Hosszabb és részben szerencsésebb háborukat vívott Magyarország, ill. III. István király ellen, kivel szemben László és István hercegeket állította fel ellenkirályokul és kitől elhódította Dalmáciát és a Szerémséget. (L. Keletrómai birodalom, X. köt. 333. old.) Ázsiában a fellázadt Örményországot kénydzeríté engedelmességre, azután az antiochiai fejedelmet, sőt magát az ikoniumi török szultánt is adófizetőjévé tette. 1170. jelentékeny haderővel segíté Amalrich jeruzsálemi királyt az egyiptomi szultán ellen. Urakodásának vége felé elpártolt tőle a szerencse s miután 1176. Miriokefalon mellett véres vereséget szenvedett az ikoniumi szultántól, ázsiai hódításainak legnagyobb része minden időkre veszendőbe ment. V. ö. a keletrómai birodalomról szóló nagyobb munkákat; tov. Pauler Gyula, A magyar nemzet története az Árpádok korában (I. köt.); Kap-Herr, Die abendländische Politik Kaiser M.-s (Strassbur 1888); Kugler B., Studien zur Gesch des II. Kreuzzugs (1866) és Gesch, der Kreuzzüge; Neumann, Griech. Geschichtsschreiber u. Gesch.-Quellen (1888); Hadtörténeti Közlemények, I. a hadi repertoriumot (1891).

2. M. (II.) Palaiologos, V. János császár második fia, ki őt 1385. idősb fiának, Andronikos hercegnek halála után kormánytársnak fogadta; majd törvényes utódjává kijelölte. I. Bajazid szultán által szorongattatva, az európai fejedelemeknél keresett segélyt. De miután Zsigmond magyar király és francia szövetségesei 1396. Nikápolynál Bajazidtől véres vereséget szenvedtek, M. helyzete mind válságosabbá lőn. A szabadulás váratlanul és nem várt oldalról jelentkezett. Timur mongol fejedelem Ángora mellett 1402. nagy csapást mért Bajazidre, ki koronájával szabadságát is elveszté. A török birodalom ugy Európában, mint Ázsiában alapjában megrendült s egy pillanatig ugy látszott, mintha félelmetes hatalmának vége volna. M. azután békét kötött Bajazid versengő fiaival, Szulejmánnal és I. Mohammeddel s 1421-ig békében kormányzott, ahelyett hogy minden erejét a viszálykodó törökök végső megsemmisítésére irányozta volna. Erre a feladatra azonban már sem ő neki, sem birodalmának nem volt meg a kellő ereje. Nemsokára II. Murad szultánnal is viszályba keveredett, minthogy a trónkövető Musztafa pártjára állott. Ekkor II. Murad ostrom alá fogta Konstantinápolyt, mely azonban ezúttal szerencsésen megmenekült a veszélytől, minthogy a szultánt többrendbeli zavargások Ázsiába szólították, a miért is 1424. békét kötött M.-el. Röviddel utóbb M. befejezte viszontagságokban gazdag életét; minden oldalról veszélyeztetett örökségét fiára, VII. Jánosra hagyta.

3. M. János, Kasztilla infánsa, spanyol hadvezér és iró, szül. Eschalonában 1273. v. 1280. megh. 1347. Nagybátyjánál, IV. Sancho királynál nevelkedett, harcolt a mórok ellen, tanácsosa volt IV. Sancho királynál nevelkedett, harcolt a mórok ellen, tanácsosa volt IV. Ferdinándnak s 1312. XI. Alfonz gyámja és birodalmi kormányzója lett. Utóbb megint vitézül harcolt a mórok ellen, akinek valóságos réme volt. Máskor meg szövetkezett velük királya ellen, akivel azonban később kibékült. Mint iró M. El conde Zucanor c. 49 erkölcstanító novellát tartalmazó könyvéről nevezetes (l. Spanyol irodalom), mely először Argote de Molina kiadásában jelent meg (Sevilla 1575, Madrid 1642. Stuttgart 1830). Újabban az Escritones en prosa anteriores al siglo XV. c. gyüjteményében Gayangos P. adta ki (Madrid 1840. 3 köt.). V. ö. Baist, Alter und Textüberlieferung der Schriften don Juan M.-s (Halle 1880).

4. M. (Emánuel), a Nagy, más címen a Szerencsés, portugál király, szül. 1469 máj. 31., megh. 1521 dec. 13. Trónra lépett nagybátyja s egyszersmind sógora II. János halála után 1495. Sokra képes, nagy műveltségü fejedelem, kinek udvara a tudomány, tiszta erkölcsiség és lovagi erények tűzhelye volt. Királyi méltóságában sem zárkózott el a néptől, hanem szerteutazgatván, személyesen győződött meg bajairól, s igy kormányzása lent mint fent egyaránt áldásos vala. Országát hasznos törvények szerkesztése, a jog és igazság ápolása s az anyagi érdekek emelése által a virágzás magas fokára juttatta. Főként Portugália tengeri hatalmát növelte meg hihetetlen mértékben. Általa ösztönöztetve és segíttetve tették. Vasco de Gama és Amerigo Vespucci nagy fölfedezéseiket Afrikában és Amerikában, mikkel mind a portugál gyarmatokat gyarapították, a kereskedelmet előmozdították és Lissabont a világkereskedelem egyik gócpontjává avatták. Azonban M.-nek a mórok ellen Afrikában viselt háboruját nem koronázta kivánt siker. Uralkodására némi homályt borít az országában lakó mórok és zsidók ellen elkövetett erőszakoskodása, kiket minden áron keresztényekké akart tenni, s kik közül 1506. vakbuzgó katolikus alattvalói - állítólag az ő beleegyezése ellenére - több ezret legyilkoltak. M. háromszor nősült; első felesége volt Izabella infansnő, Katolikus Ferdinánd leánya, a második Izabella nővére Mária, a harmadik az előbbiek unokahuga, Eleonora, V. Károly nővére, ki M. halála után I. Ferenc francia királyhoz ment férjhez.

Forrás: Pallas Nagylexikon