Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Marhavész... ----

Magyar Magyar Német Német
Marhavész... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Marhavész

keleti (Pestis bovina orentalis), a szarvasmarhafajnak igen ragályozó és felette pusztító betegsége, mely a Kr. u. IV. sz. körül történt nagy népvándorlással a Fekete-tenger mellékéről Ny-felé haladva, az egész kontinensen végigvonult és azóta, egészen a legújabb időkig, sohasem tünt el egészen, hanem koronkint, főleg nagyobb hadjáratok idején, nagy hevességgel kiújult, egész vidékek marhaállományát tizedelve.

A M.-ben rendszerint csak szarvasmarhák szoktak megbetegedni, csak kivételesen kapják meg juhok, kecskék, valamint egyéb kérődzők is. Kizárólag ragályozás folytán támad és csakis ragályozás útján terjed állatról állatra. Más hasonló fertőző betegségekről következtetve a ragály mindenesetre valami mikroorganizmus, talán hasadó gomba képviseli, amelyet azonban mindezideig nem sikerült biztonsággal kimutatni. Tény az, hogy a beteg test összesen szervei és összes nedvel fertőzhetnek, mert mesterségesen ezek bármelyikével sikerült már a betegséget egészséges állatokra átvinni; nem lehetetlen továbbá, hogy a betegek kilélegzett levegője is fertőz. A fertőzés, közvetlen vagy közvetett érintkezés esetén, valószínűleg a tápcsatorna útján esetleg a tüdőkön keresztül is történik. A ragály kedvező viszonyok között hossz ideig életben maradhat, de száraz, tiszta levegőben már 1-2 nap alatt 60°-on felüli melegben, vagy 15°-on aluli hidegben pár perc alatt megsemmisül. A testbe valamely úton bejutott ragály a légutak és a tápcsatorna nyálkahártyájának súlyos gyulladását idézi elő, mely utóbb a szövetek elhalására és kifekélyesedésére vezet. Az állatok a fertőzés után átlag a 4-9-ik napon mutatják a megbetegedés első jeleit. A test hőmérsékletének erős lázas emelkedése mellett hirtelen bágyadtság és tompultság vehető észre a betegeken, majd az étvágy csökken, mig a szomjuság legtöbbször fokozott; az ürülék száraz és sötét szinü, a tej elapad. Eközben az egész testen vagy csak egyes részein remegés vehető észre, koronkint pedig köhögés hallható. Mindezek a jelek csak általában valamely heveny fertőző betegségre utalnak, a második naptól kezdve azonban már jellemzőbb tünetek kezdenek kifejlődni. A szemeken a gyuladás heves tünetei és bő váladék képződése kiséretében, a kötőhártyára finom szürkés lepedék rakódik le, majd a szaruhártya elhomályosodik; az orrból genyes, majd szennyes barna és bűzöd váladék folyik a száraz szutyakon lefelé, az orr nyálkahártyája kipirosodott, az orrban érzett viszketés pedig a betegeket erős kifúvásra készteti és ugyanabból az okból fejöket ide-oda mozgatják, koronkint pedig erősebben megrázzák. A szájban a szájzugokban, a nyelv szélein, esetleg a pofák belső felületén és a felső ajkon élénk piros foltok, majd ezek helyén szürkés lepedék képződik, mely utóbbi fokozatosan vaskos, szürke lemezekké vastagszik meg; egyidejüleg a szájból bőven folyik a nyúlós, habos nyál. A bél megbetegedése folytán az első két napon bélsárrekedés, majd nagyfoku hasmenés észlelhető, utóbbi sok higan folyó, émelygős szagu és nyálkacafatokat, esetleg szürke törmeléket és vaskosabb lemezeket tartalmazó bélsár görcsös üritésével. A végbél és nemző részek nyálkahártyáján hasonlóképen fejlődhetnek ki súlyos gyuladás jelei. Az elsorolt tüneteken kivül még igen szapora és igen nehezített, a törzs megrázkódtatásával kapcsolatos lélekzés, szapora és gyönge szivverés, némely esetekben pedig még a bőrön is hólyagos kiütés észlelhető. A vázolt tünetek fejlődése közben az egészen étvágytalan, nem kérődző, folyton lázas betegek rohamosan soványodnak és gyöngülnek, majd állandóan a földön fekszenek, előre nyujtott vagy vállukra hajtott fejjel s végül teljesen kimerülve, csendesen kimulnak. Az egészben véve gyakoribb, súlyos esetekben a betegség 4-7 napig tart, a kivételesebben bekövetkező gyógyulás esetén az üdülés 2-3 hétre húzódik el. Az enyhébb lefolyásu esetekben minők főleg a keleti marhafajtán észlelhetők, a betegség enyhe tünetei a 4-5. naptól kezdve alább hagynak, sőt valószinű, hogy nem egyszer a betegség csak egy-két napi lázas állapotban és alig felötlő hurutos tünetekben nyilvánul. Általában a nyugati fajták sokkal súlyosabban szoktak megbetegedni, mint a szürke, nagyszarvu szarvasmarha, de a halálozási arányszám mindkettőnél elég tág határok között ingadozik. Nagy átlagban az előbbire nézve 75%-ra, az utóbbira nézve 5«%-nál alacsonyabbra tehető a halálozási arány, bár vannak K-en járványok, melyek folyamán a betegeknek csak 4-5%-a hull el. A betegség elleni védőojtás, melyet régebben mindenfelé sokat alkalmaztak, s mellyel Oroszországban most is kisérleteznek, kétes értékü. V. ö. Hutyura, Állatorvosi belgyógyászat (I. k., 1894).

A M. behurcolásának és elterjedésének megakadályozása végett, vagy ha már fellépett, annak elfojtása céljából szigoru közigazgatási rendszabályok alkalmazandók, az állategészségügyi törvény 1888. VII. t.-c. és az ahhoz kiadott végrehajtási rendeletek értelmében. M. terjedése ellen a hatóság által elrendelt zár vagy egyéb felügyeleti szabályoknak megsértése mint vétség, 3 hónapig terjedhető fogházzal, ha pedig a szabálysértés folytán valamely marha a ragályos vészbe esett, az, aki a szabályokat tudva megsértette, egy évig terjedő fogházzal és ezer frtig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. A vétség kisérlete is büntetés alá esik (btkv 446. §).

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is