Kisszótár


Magyar Magyar Angol Angol
Mária Teréz... ----

Magyar Magyar Német Német
Mária Teréz... ----

Címszavak véletlenül



Címszó:
Tartalom:

Mária Terézia

1. Magyar- és Csehország királynője, később római-német császárné, szül. Bécsben 1717 máj. 13., megh. 1780 nov. 29. Atyja VI. (III.) Károly császár és király, anyja Erzsébet bramschweig-wolfenbütteli hercegné. Minthogy születésekor már meghalt szüleinek egyetlen kis fia, Leopold, kezdettől fogva benne látták az örökös tartományok leeendő úrnőjét. Atyja, a császár, elfogadtatta a női örökösödés törvényét Csehországban, az osztrák tartományokban, Erdélyben, majd 1722. Magyarországban is, és nagy gondot fordított legidősebb leánya nevelésére. Kezét 1736 febr. 15. Ferenc lotaringiai herceg nyerte el, kihez gyermekkora óta őszinte és méy vonzalom fűzte. Szépségét, szivének jóságát és korát meghaladó szellemi tehetségét mindnyájan bámulták. Atyjának 1740 okt. 20. történt halála, mely őt tette a Habsburgok monárkiájának uralkodójává, csakhamar alkalmat nyujtott neki arra, hogy a legsúlyosabb viszonyok és megpróbáltatások között fejtse ki értelmi és erkölcsi erejét. Mindjárt uralkodása elején a legtöbb európai hatalmasság megtámadta a pragmatica sanctiót és M. örökségét. M. jogára támaszkodva, visszautasította II. Frigyes ajánlatait, ki szövetségét helyezte kilátásba, ha a magyar királynő átengedi neki Szilézia egy részét. Az elutasító válaszra a porosz király gyors és szerencsés támadással felelt. Minthogy ugyanakkor a bajor választó francia segítséggel megtámadta Csehországot és Felső-Ausztriát, a nápolyiak és spanyolok pedig az olasz birtokokat, a Habsburgok ősi monárkiája a legnagyobb veszélyben forgott. M. energiája és belátása megtalálta a meneküléshez ezető utat. Minthogy az örökös tartományokban már nem érezte magát biztonságban, Pozsonyban tartózkodott,hol 1741 jun. 25. ünnepélyesen megkoronáztatta magát Szt. István koronájával. A régi törvények és kiváltságok megerősítésével megnyerte, személyes megjelenésével elragadta a magyar rendeket. Midőn 1741 szept. 11. a várba magához hivatta a főurakat és követeket és személyesen adta elő birodalmának és családjának szomoru helyzetét, a magyar urak egy szivvel-lélekkel felkiáltottak: Vitam et sanguinem pro rege nostro és nagy sereget állítottak ki M. jogainak védelmére. A királynő e lépésével, melyre a magyarok meggyőződése szerint, német tanácsosainak javaslata ellenére, ragadtatta magát, megmutatta, hogy valóban uralomra van hivatva. Mint e nemzet lelksítő hősnője foglalta el helyét a történelem nagy alakjai közt. A magyar felkelés csakhamar kiűzte az ellenségeket az örökös tartományokból, sőt Bajorország legnagyobb részét is elfoglalta. II. Frigyes ellen nem folyt oly szerencsésen a harc: az 1742 végén kötött békének Szilézia legnagyobb része volt az ára. De bár az örökösödési háboru még 1748-ig eltartott, bár közben II. Frigyes is megújította támadását, és bár az elűzött bajor választó elnyerte a római-német császári koronát, már 1742 eleje óta ismét biztosítva volt a monárkia fenmaradása és M. uralma.

A béke éveit országainak szervezésére fordította, hogy azok a háboru megújulása esetén nagyobb erőt vethessenek a latba. Felemelte a katonaság létszámát és a nagyobb költség fedezésére nagyobb és állandó adót vetett az örökös tartományokra. A cseh és osztrák rendek maguk mondtak le addig élvezett alkotmányos kiváltságaik nagy részéről, ugy hogy ott már akkor teljesen államivá vált a közigazgatás. A különböző hatóságok és kancelláriák föle mint legfőbb közigazgatási forumot az államtanácsot (Staatsrath rendelte 1760. Magyarországra, melynek alkotmánya teljes épségben fenmaradt, e reformok nem hatottak. Ott legfölebb a hadi adó emelésére voltak birhatók a rendek. E nagy átalakításoknál, amelyek az annyi külön területből álló Ausztriából egységes, kitűnően igazgatott, bürokratikus államot alkottak, különösen Kaunitz grófnak, az államkancellárnak és Haugnitz grófnak tanácsára hallgatott. Az örökös tartományok látható gazdagodása és erősödése, valamint a Franciaországgal, Oroszországgal és Szászországgal kötött szövetségek arra bátorították M.-t, hogy újabb háboruba bocsátkozzék II. Frigyes ellen, Szilézia visszaszerzése végett 1756. Bár e háboru az örvény szélére juttatta a nagy porosz királyt és országát, M. még sem érhette el célját. Szövetségesei elhagyták, segédforrásai kimerültek,ugy hogy 1763. hét évi harc után, az előbbi birtokállapot alapján kötött békét. Azontul nem volt a békének buzgóbb szószólója nálánál, csak kénytelen-kelletlen egyezett Lengyelország felosztásába 1772. és az 1778. kitört bajor örökösödési háborunak csakhamar személyes közbelépésével vetett véget.

Uralkodásának utolsó békésebb két évtizede alatt minden gondját országai jólétére fordította. Mindenki meg volt győződve a reformok szükségéről, elsősorban a császárnő fia, József császár sürgette azokat. A hét éves háboru megmutatta, hogy a kis Poroszország nagyobb katonai fegyelmezettsége és erősebb központosítása által meg tud birkózni a három első hatalmasság szövetségével. Ez a példa, de mindenek fölött a korszellem haladása kivánatossá tették az egyházi és a rendi viszonyok gyökres megváltoztatását. ettől azonban az egyházához hű, tapasztalt, a régihez ragaszkodó királynő visszariadt. Az ellentét közte és fia közt minden kérdés felvetésénél igen élesen nyilvánult. Csak ott vetette latba M. egész tekintélyét az újítások érdekében, ahol valóban humánus célok eléréséről volt szó. A népnevelés szervezet, a jobbágyság sorsának könnyítése első sorban az ő érdeme. Az úrbér szabályozását, minthogy a magyar országgyülés 1764. elenezte arra vonatkozó törekvéseit, 1769-tól fogva saját királyi hatalmából léptette életbe. A jezsuita-rend eltörlése lehetővé tette a tanulmányi alap megteremtését és az egész magyar iskolaügy újjászervezését a «Ratio Educationis» értelmében. Egyetemünk, melyet jezsuita-intézetből ő változtatott igazi, teljes főiskolává, és melyet Nagyszombatból ő helyezett át Budára, méltán tiszteli benne második megalapítóját. Birodalmának szembetünő megerősödése és felvirágzása tette lehetővé, hogy azt békés úton, tisztán diplomáciai lépéekkel nagyobbítsa. Lengyelország első felosztása alkalmával galiciát és Lodomeriát csatolta a monárkiához Magyaország régi jogi igényei alapján, de csak a 13 szepesi várost kapcsolta vissza az anyaországhoz. 1775. pedig Bukovinát engedte át neki a porta. Ily módon terület és népesség dolgában teljes kárpótlást nyert Sziléziáért és a monárkia, bár békés politikát folytatott, tán soha sem örvendett nagyobb tiszteletnek az európai hatalmak sorában, mint az ő uralkodásának végső szakaszában.

E tekintélynek és hatalomnak legbiztosabb és legszilárdabb alapja volt az, hogy M. alatt a viszony uralkodó és nemzet közt Magyarországon a kölcsönös bizalom természetes és szükséges talaján nyugodott. A nemzet büszke volt szép és hatalmas úrnőjére, a királynő büszke arra a lovagias nemzetre, melynek felbuzdulásához és fegyverkezéséhez fűződtek életének legdicsőbb momentumai. «Jó magyar vagyok, szivem tele van hálával e nemzet iránt» irta 1778., midőn elrendelte a három bánsági vármegyének visszacsatolását. E háláját és szeretetét nemcsak az által bizonyítá, hogy a magyar nemességet sokkal nagyobb mértékben vonta udvarába, mint az elődei tették, hanem az ország anyagi és szellemi érdekeinek öntudatos és folytonos ápolása által. A Szt. István-rend alapítása inkább a nemzet hiuságának hizelgett, a nemesi testőrség felállítását, bárminő fontos és áldásos következéseket vont maga után, eleinte szintén ama szempontból nézték. De már az iskola- és nevelésügy szervezése, a jobbágyság állapotának javítása, az Alföldön nagy mértékben folyó betelepítés, Fiume városának és kerületének a királysághoz csatolása mind nagyszerü és máig is kiható tanujelei voltak a királynő anyai gondoskodásának. Bár a magyar alkotmány sok pontban korlátozta, azt élete végéig teljesen érvényben hagyta és céljait annak keretén belül, királyi prerogativájának felhasználásával igyekezett elérni. Nem is kétséges, hogy uralma a rendek nagy részénél valóban népszerü volt, mint azt p. Orczy Lőrinc báró versei tanusítják és hogy Mátyás kora óta nem volt királyunk, ki annyit tett volna a nemzetért mint ő. Mindamellett nem lehet eltagadni ama történeti felfogásnak alaposságát sem, mely éppen az ő korában, részben az ő személyében látja a magyar főnemesség elnémetesedésének eredetét. A magyar urak sokkal inkább tartózkodtak Bécsben és az udvar körül, mint azelőtt, gyakran összeházasodtak a cseh és osztrák családokkal, az idegen nyelv és erkölcs mindinkább hódított körükben. Akiket a Teréziánumban vagy a katonai akadémiában, mely szintén M. alapítása, neveltek, ifjukoruktól fogva megszokták, hogy az uralkodó és az egész monárkia szolgálatának szenteljék erejöket. Bár a királynő fentartotta a magyar hatóságok törvényes önállását, tényleg minden fontosabb újításnál az örökös tartományok példája szolgált útmutatóul, ugy hogy a magyar kancellária egyszerűen átvette vagy átdolgozta az ott készült munkálatokat. De az is bizonyos, hogy a legtöbb magyar úr teljes jóhiszeműséggel szolgálta az uralkodót azon meggyőződésben, hogy az ország javának és haladásának előmozdítására nézve nincs jobb mód, mint a királynő bölcs határozatainak végrehajtása. Ha pedig a királyi politika valóban ellenkezett a rendi alkotmány érdekével, ugy maguk a főurak szegültek legerősebben ellene, mint azt az 1764-1765-iki országgyülés története bizonyítja. Mindenesetre igazságtalan a királynőt a nemzeti érzés tudatos gyengítésével vádolni, hisz senk nem helyezte magasabbra nála a magyar korona jogát és önállóságát. A nemzeti nyelvet és annak művelését, mint azt II. Frigyes példája is bizonyítja, azon kor legfelvilágosodottabb fedelmei sem mérték a modern mértékkel. Az idegen műveltség beözönlése nem volt feltartóztatható és a következés bebizonyította, hogy annak befogadása erősítette a nemzeti öntudatot. Sokkal kártékonyabb volt a hatása M. politikájának az anyagi érdekek terén. A királynő ugyanis azon meggyőződésből indulva ki, hogy Magyarország, a nemesség adómentessége miatt, nem járul erejéhez képest a monárkia közös kiadásainak fedezéséhez, a súlyos adó alatt nyögő osztrák tartományok iparát és kereskedését gyámolította a magyar érdekek ellenében. Vámpolitikai rendszere Ausztriának gyarmatává akarta tenni hazánkat. Mentségére nem szolgálhat más, mint az, hogy sem kora, sem ő maga nem volt tisztában a financiális és gazdasági kérdések igazi jelentőségével, továbbá az, hogy Magyarországnak sokkal fejletlenebb ipara és kereskedése különben sem igen állhatta volna ki az osztrák-cseh versenyt. Végre Magyarország lakosságának nagy részét elidegenítette még a királynőtől annak a vakbuzgóságig menő ragaszkodása a róm. kat. egyházhoz. A különben annyira jószivü M. nemcsak a jogról, hanem még a méltányosságról is megfeledkezett, ha egyházának érdekében vélt eljárni.

Mint uralkodó, minden nagy tulajdonsága és érdeme mellett sem menthető fel minden vád alól. Annál tisztább fényben ragyog képe mint nőé és anyáé. A felsőbb körök általános erkölcsi elzüllésének korában női erénye, hűsége, családi életének boldogsága szinte páratlannak mondható. Férjét nagyon szerette és annak 1765. bekövetkezett halála után soha sem szünt meg őt gyászolni. Gyermekeinek testi és lelki nevelésére nagy gondot fordított és fiához és leányaihoz intézett levelei és utasításai mindenkorra mintaképei maradnak szeretetének és bölcsességének egyaránt. Tizenhat gyermeke volt, kik közt 10, négy fiu és hat leány tulélték őt. Köztük volt II. József, II. Kipót, Ferdinand főherceg, Miksa kölni választó, Mária Krisztina főhercegnő, Mária Antoinette, Mária Karolina nápolyi királyné. M. a dinasztia jelenleg élő tagjainak ősanyja, tőle veszi eredetét a Habsburg-lotaringiai ház. Maga egyik vallásos följegyzésében igy jellemzi magát: «Egyházi, vallási, törvényes dolgokban, gyermeknevelésben, méltóságom fentartásában nem tudom bűnömet. De vádolom magamat elfeledett hibáimért és bűneimért. Isten előtt bűnösnek vallom magamat és életemben nagyravágyás miatt viselt háborukért, irigység, harag, lomhaság, elpuhultság, a szent gyónás elhagyagolása miatt azért, mit felebarátom ellen szóval vétettem, szeretet hiánya miatt.» Azt a nagy szeretetet, mellyel családja iránt viseltetett, igaz női szivvel átvitte udvarára, népeire is, de annak fejében engedelmességet, odaadást követelt, hisz ő ugy is csak jót akar. Erősen érezte méltóságát. «Szegény királynő vagyok - mondá 1741. - de szivem királyi». mIndent összefoglalva, ő tekinthető a Habsburg-ház legnagyobb, valóban kiváló, uralkodói tehetségének.

2. M. Károly István (l. o.) magyar királyi herceg felesége.

3. M. Károly Lajos (l. o.) magyar királyi herceg felesége.

Forrás: Pallas Nagylexikon



Maradjon online a Kislexikonnal Mobilon és Tableten is