Gajus, római hadvezér, szül. Cereatae faluban, Arpinum
mellett (most Casamare vagyis Marius otthona) Kr. e. 156. Hispaniában kezdett
szolgálni Scipio alatt és egyszerre későbbi ellenfelével Jugurthával. 119. már
néptribun. Mint ilyen törvényt hoz a választásoknál elharapózott vesztegetések
ellen (de suffragiis ferendis). Ekkor már kilátszott jellemének két sarkalatos
vonása: erőszakosság és hevesség. de bár a patriciusoknak imponált, magasabb
méltóságra mindaddig nem bocsátották, mig közéjük nem házasodott, feleségül
vevén Juliát, Julius Caesar nagynénjét. Ettől fogva gyorsan emelkedik: 116
pretor és Hispania helytartója, mely állásában erős jellemünek és tiszta
kezünek bizonyulván, mintaszerü közigazgatása által megkedveltette a római
uramat e fontos provinciában. De katonai hirnevét a Jugurtha elleni háboruban
állapította meg, melyben mint Metellus főhadsegéde lényegesen hozzájárult a
győzelem biztosításához. Jugurthát félig megtörvén, szabadságot kért és kapott,
és Rómába sietett (109), hol épp akkor volt küszöbön a konzulválasztás, 107.
konzul lett, egyúttal a Jugurtha ellen elhatározott döntő háboru fővezére.
Jugurtha bukása után M. volt a helyzet ura, s midőn a germán és kelta
népvándorlás rémei remegtették meg Itáliát, Róma belé helyezte minden
reménységét. 104. a távollevőt ismét konzullá választották, reá ruházván a
konzulságot még négyszer, ami hallatlan eset Róma történetében. A rómaiak
azonban annyira megrémültek a népvándorlástól, hogy egyes-egyedül M.-tól vártak
mindent. Aquae Sextia emellett (Aix) megverte a teutonokat. A csatatéren
üdvözölték őt, mint ötödízben megválasztott konzult. Azután Felső-Itáliába ment
(101) és Catullus prokonzul seregével egyesülvén, Vercellaenél a cimbereket is
megsemmisítette. Ezzel a veszély el volt hárítva és az egész nép (kezdve a
hatalmasoktól) versenyzett a hódolatban a győztes iránt. 100. ismét
megválasztották konzulnak. Midőn a Mithridates elleni háboru kitört (88), ismét
megkivánta a főparancsnokságot és vele együtt a hetedik konzulátust, melyet
neki megjósoltak volt. De ezúttal Sulla volt az, aki az aggastyánkor felé
közeledő M. elől elragadta a konzulátust, ami végre megadta a jelszót a nyilt
szakításra, nyilt ellenségeskedésre. Sulla jóformán M.-tól lesvén el a hadi
sikerek titkát, most már megküzdött vele a politikai hatalomért is. Midőn Sulla
Róma ellen indult és a várost elfoglalta, M.-nak fiával együtt menekülnie
kellett. Minturnaeban elfogták, halálra is itélték, de nem akadt ember, aki ezt
végrehajtsa. ekkor Minturnae lakói megemlékezvén M. érdemeiről, szabadon
bocsátották őt és igy hosszas bolyongások után szerencsésen kikötött Afrika
partjain, az akkor már romjaiban heverő Karthago területén. Épp a romokon ülve
pihent, midőn a római helytartó küldöttsége jött azon izenettel, hogy hagyja el
rögtön Karthagót. M. felelete ennyiből állott:«Mondd meg uradnak, hogy láttad
M.-t Karthago romjain!» M. Karthagóban maradt mindaddig, amig fia meg nem
érkezett. Időközben Rómából kedvező hirek érkeztek, M. pártja összeszedte magát
és kivánkozott a nagy száműzött után, ki lázas gyorsasággal összeszedett
sereggel közeledett a város felé. Róma felé jöttében egyesült Cinnával (l. o.)
és mig emez bevonult, megkövetelte a szenátustól, hogy a reá mért száműzetést
vonja vissza. Ez megtörténvén, (87) boszuszomjasan bevonult. Fegyveres
rabszolgák kisérték, akik mindenkit kivégeztek, kinek üdvözletét M. nem
viszonozta. Különösen Sullának személyes barátai estek el ezen vérfürdőben,
vagyonát elkobozták, őt magát kiátkozták. Azután M. és Cinna minden választás
nélkül egyszerüen átvették a konzulátust, de M. azt nem sokáig viselhette, mert
alig pár napra a méltóság elfoglalása után meghalt (86 jan. 13.). Sulla
gyülölete még a halott M.-t sem kimélte: hamvait a sírból kiszedette és az
Anióba szóratta. A képzőművészet különösen életének két kiválóbb mozzanatát
vette fel motivumai közé: M. Minturnaeban (Drouet képe a Louvreban) és M.
Karthago romjain (Leon Cogniet festménye a Palais Luxembourgban).
Forrás: Pallas Nagylexikon