Martell

Károly, 1. Anjou (Sánta) Károly nápolyi trónörökös és Mária magyar hercegnő fia, 1271 első évnegyedében született s Martell nevét a család nagy ősének emlékére nyerte. Nagyatyja, I. Károly, ki győzelmesen épp akkor tért vissza tuniszi hadjáratából, fényes lovagjátékot, népünnepeket stb. tartott s több száz ifjut ütött lovaggá. Nápolyban, Nocerában és Montefortéban De la Forrest István felügyelete alatt növekedett. Mivel atyja, ki I. Károly távollétében nápolyi helytartó volt, a nápolyi öblöt háborgató aragoniaiak fogságába esett nagyatyja pedig nemsokára azután 1285 jan. 6. (állítólag öngyilkosság következtében) elhunyt, II. Károly fogságának idejében a kiskoru M. nevében anyja, Mária királyné vette át a kormányt. II. Károly, csakhogy fogságából szabaduljon, még abba is beleegyezett, hogy fia, a trónörökös Károly, ki Habsburg Rudolf leányával, Klementinával volt eljegyezve, Aragoniai Jolántát vegye nőül; ezt azonban IV. Honorius pápa mint reá s a császárra nézve egyaránt sérelmest, nemcsak helyben nem hagyta, hanem intézkedett is, hogy M. és Klementina házassága mielőbb megtörténjék, amint meg is történt 1287. E házasságból 1288. született Károly Róbert, ki 1308-42. Magyarország királya volt (l. Károly 1.). II. Károly 1288 okt.-ben öt évi raboskodás után visszanyerte szabadságát; mivel azonban a pápa feloldotta őt az Alfonz aragoniai királlyal megállapított föltételek teljesítésének kötelessége alól, a háboru újra kitört. Erre az időre II. Károly fiát, M.-t nevezte ki helytartóul s melléje d"Artois Róbertet tette régenssé. Mialatt M. maga is résztvett az Aragonia ellen való közdelemben, calabriai táborozása alatt értesült IV. László haláláról, s arról, hogy szülői a magyar rendek előtt 1290 szept. 21. Mária részére követelték a magyar trónt. Mikor azonban látták, hogy III. András trónja megszilárdult, Mária 1292 jan. 6. Aixben lemondott fia, M. javára s a magyarországi igényeinek átruházásáról szóló okiratot Foggiában márc. 21. Vaudemont Henrik által át is adatták neki, ugy hogy a pápa beleegyezését is kinyervén, M. juniustól fogva Magyarország királyának neveztette magát. II. Károly ez alkalomból fölemelte udvartartásának költségeit s két várost ajándékozott fiának. Dalmát- és Tótországban pártot szervezvén, hiveit élelmiszerekkel s pénzzel gyakran segítette ugyan, de sereget sohasem küldött, noha biztatta őket, hogy személyesen vezet hadat s 1293 elején II. Károly is komolyan foglalkozott a beütés kérdésével. II. Károly végre 1294. visszatérvén Franciaországból, hol 5 év óta tartózkodott, M. egész Firenzéig ment eléje s ott őt márc. 11. a legnagyobb fénnyel fogadván, átadta neki Nápoly kormányát. Ez időtől fogva M., kit firenzei új ismerőse, Dante a Paradicsomban oly rokonszenvesen szólaltatott meg, nagyobb tevékenységet fejtett ki a magyar ügyben, annál inkább, mert pápává választott alattvalójuk, V. Coelestin, minden tekintetben támogatta törekvéseit. Egy hónap mulva lemondott ugyan, de az új pápa, VIII. Bonifác, kinek koronázására II. Károllyal együtt M. is megjelent, még eszesebben karolta ügyét. II. Károly kevéssel utóbb ismét Franciaországba távozván, 1295 febr. 11. újból M. Károlyra bizta Nápoly kormányát. A kormányzó azonban (némelyek szerint ostyával megmérgeztetve) már aug. 19. táján elhunyt, s még azon hónapban követte őt a halálban felesége is, három árvát hagyván maguk után, kiket idáig s ezentul is Druger Miklós nevelt. V. ö. Óváry Lipót, A magyar Anjouk eredete (Budapest 1893, 42. old.).

2. M., a frankok majordomusa, l. Károly (17).

Forrás: Pallas Nagylexikon