kristályosan szemcsés mészkő, mely csiszolva igen tetszetős
külsejü. Kedves, szép szinük, különösen pedig egyenletesen sűrű, szemcsés
szerkezetük nagyon alkalmassá teszik művészeti célokra. Van különféle apró
szemü és nagy szemü; a friss törési lapokon a szemecskék mindenkor erősen
fénylenek, innen kapta a marmarein (fényleni) v. marmaros (fénylő) görög szóból
véve a marmor, magyarul M. nevet. A szemek kisebbedésével egyre veszít fényben,
ugy hogy végre átmegy tömött mészkőbe, mely fénytelen. Viszont igen gyakran a
tömött mészkő megy át M.-ba, aminthogy igen gyakran a tömött mészkő
átkristályosodásából lett a M. A gyakorlatban gyakran hallani a M. név
alkalmazását nemcsak szemcsés mészkövekre, hanem mind az olyan mészkövekre,
melyek szép szinüek, jól faraghatók és csiszolhatók. A M. szine igen sokféle.
Van fehér mindenféle változatban, szürke, sárga, vörös, kék, fekete, melyek v.
egyöntetüek, vagy pedig eresek, foltosak, felhősek. Legbecsesebb a hófehér,
egyformán apró szemü M., legritkább a szép sárga szinü M., de nem gyakori a
sötétvörös M. sem. A sokféle szinét a M.-nak hozzá keveredett idegen anyagok
okozzák, de okozhatják zárványok is. Elégszer bitumentes anyagok meg szén is
festik szürkére, feketére, különösen a M.-nak nevezett nem szemcsés, de
csiszolható mészköveket. Szépségük, tarkázatuk az utóbbiaknak gyakran fokozódik
az által, hogy mészpát-, kalcedon- vagy quarc-erek járják át, avagy különböző
alaku és helyzetü kövületeket tartalmaznak, melyek csiszolt felületen nagyon
tetszetősek. A fehér M. a levegőn gyakran megsárgul vagy megbarnul, ami onnan
van, mert a benne mindig igen kis mennyiségben meglevő szintelen vasoxidul
tovább oxidálódik és sárga vasoxiddá lesz. Vasoxidul-tartalma következtében
könnyen szét is mállik, de mállását még inkább a légbeliek, a szénsav okozzák,
továbbá a rajta megtelepedő zuzmók és mohok is válhatnak pusztulásának
okozójává. Leginkább kristályos palák közt találni betelepülve, nagy telepeket,
tömzsöket, teléreket képezve, továbbá pedig ott, ahol tömött mészkövön eruptiv
kőzet tört keresztül.
Ugy a szin szerint, mint a szerkezet és hozzá kevert
esetleges ásványok szerint nagyon sokféle változatát szokás a M.-nak
megkülönböztetni. A hófehér, apró és finom szemü a szobor-M. (statuario), mely
ez idő szerint legszebben Olaszországban Pisa és Genova között Carrara mellett
fordul elő és belőle faragják a legremekebb szoborműveket (legbecsesebb a
statuario de Falcovaja). Bányászata több mint 2000 éves. Az ókorban mint ilyen
különösen hires volt a paroszi és a pentelikoni M., előbbi Parosz szigetéről
(Kikladok), utóbbi a Pentelikonról (Athéntől É-ra), mely attikai M. néven is
ismeretes. A steatittal és csillámmal kevert, gyakran héjas elválásu, majd
palás szerkezetü, halvány zöldes szinü M. a cipollino (a rómaiak frigiai M.-a,
az Alpokban St. Maurice vidékén Szavójában, Piemontban, Korzikán, a
Pireneusokban). A fekete szinüek - általános néven anthrakolit - közül
kiválóbbak a nero antico (Felső-Egyiptomból), a Lukullan (Lucullus konzul hozta
legelőször Rómába, innen a név), a bianco in nero (fehér erezettel), a porfor
(Spezia mellett Porto Venere-ről) sárgás erezettel; a marmo africano fehér és
vörös erezettel. A panno di morte (halál köntöse) szintén fehéresen foltos, de
a foltok kövületek héjai. A vörös M.-ok közül nevezetesek az egyszinü
rossoantico (Felső-Egyiptomból), a marno mandolato (Verona vidéke: Lugezzana)
fehér foltokkal, a sziciliai jászpisz (marmo jaspus) Sziciliából, szalagforma
fehér és zöld zeg-zugos rajzokkal; a sarencolin szürkés vagy sárgás foltokkal
és sávokkal (Pireneusokból). A Verde antico (oficaleit) finom szemü M. nemes
szerpentinnel keverve, amiért az egész zöld szinü felhős, sárgás vagy kékes
árnyalatokkal keverve. Nagyon változatosak a M. brecciák, melyek a
legkülönfélébb szinü M.-törmelékeknek ragasztóanyaggal összekerült tömegei.
Nevezetes közülük a teravezzai breccia, finoman lemezes, erősen fénylő
lapocskákkal és sávokkal. Egész sorozata van továbbá a kagylós M.-oknak, melyek
közül hires a lumachella, a helmintolit (Karintia: Bleiberg, Tirol: Hall),
melyek szinesen ragyognak, valósággal opalizálnak, amiért opalizáló M. is a
nevük. A granitello di Mosviano (Toscana) tele van briozoák maradványaival,
ezek kölcsönöznek neki gránitos külsőt. Hazánkban szép fehér, a carraraihoz
nagyon közel álló M. terem Csik vmegyében, Szárhegyen, a Vöröstorony-szorosban
Boicán (zöldesfehér), Alsó-Sebesen, Felső-Sebesen (fekete amfibol-szalagokkal,
Radnán (kissé rózsaszinü), a Zsil-völgyben Szurduk szorosa, Vulkán-szorosban
stb. Vörös M.-t bányásznak Piszkén (Komárom), Pécs környékén, Nagyvárad
vidékén, Arad vmegyében, Monyászán, az Alduna vidékén Szvinica, mely a benne
levő nagy ammonitjairól is hires. Olaszországon kivül igen gazdag M.-ban
Karintia, Tirol, Isztria, Salzburg, Svájc, Bajorország, Skandinávia, Anglia,
Skócia, Irország, Franciaország, Belgium és Spanyolország.
Forrás: Pallas Nagylexikon