Marx

1. Adolf Bernát, német zenetudós, szül. Halléban 1799 máj. 15., megh. Berlinben 1866 máj. 17. Megalapította a Berliner Allgemeine Musikalische Zeitungot (1824-30); 1827. a marburgi, 1830. a berlini egyetemen lett a zeneelmélet tanára, utóbb itt zeneigazgató is. 1850. megalapította Kullakkal és Sternnel a mai Stern-konzervatoriumot, de 1856. ettől visszalépett. Nagybecsüek könyvei: a Logier tanaira alapított Die Lehre von der musikalischen Komposition (4 kötet 1837-47, újabban Riemann Hugo adta ki 1887 óta); Allgemeine Musiklehre (9 kiadás 1839 óta); Über Malerei in der Tonkunst (1828); Die alte Musiklehre im Streit mit unserer Zeit (1842); Die Musik des XIX. Jahrunderts und ihre Pflege (1855); L. van Beethovens Leben und Schaffen (2 köt., 1858, 4. kiad. Behncke Gusztávtól 1884); Gluck u. die Oper (2 köt., 1863); Anleitung zum Vortrag Beethovenscher Klavierwerke (1863); Erinnerungen aus meinem Leben (2 köt., 1865). Zeneművei elavultak.

2. M. Henrik Károly, a tudományos szocializmus egyik főképviselője s a nemzetközi munkásmozgalmak egyik megindítója, szül. Trierben 1818 máj. 5., megh. Londonban 1883 márc. 14. Bonnban és Berlinben jogi és bölcsészeti tanulmányokat folytatott s 1841. Epikur bölcsészetével foglalkozó értekezése alapján a bölcsészet doktorává avattatott. A radikális elemek által Kölnben alapított Rheinische Zeitung munkatársainak sorába lépett s 1842. átvette a lap szerkesztését. A lapot 1843. betiltották. Ekkor Párisba költözött s ott Ruge Arnold társaságában megindította a radikális irányu Deutsch-Französische Jahrbücher c. folyóiratot, melyből azonban csak az első füzet jelent meg. Ez a folyóirat hozta összeköttetésbe Engels Frigyessel, kivel szoros, haláláig tartó baráti viszonyba lépett. M. azután a Párisban megjelenő Vorwärts c. hetilap szerkesztésében vett részt, amely hevesen megtámadta a német önkényuralmat és álalkotmányosságot. 1845. a porosz követ (Humboldt Sándor) kérésére Franciaországból kiutasíttatott. Ekkor Brüsszelbe ment, hol a Deutsche Brüsseler Zeitung szerkesztőségében dolgozott. Itt adta ki 1847. a Misere de la philosophie. Réponse a la philosophie de la misere de M. Proudhon c. munkáját. Ebben Proudhonnal vitatkozva kifejti történelmi és gazdasági nézeteit. M. és Engels 1847. összeköttetésbe léptek a kommunisták szövetségével, egy titkos propaganda-társasággal s abban csakhamar nagy befolyásra tettek szert, ugy hogy a pártprogramm kidolgozására nyertek megbizatást. A Manifest d. kommunistischen Partel c. a. (London 1848) megjelenő s azóta csaknem minden európai nyelvre lefordított röpirat (amelynek magyar fordítása 1894. jelent meg Budapesten) a politikai munkásmozgalmakra döntő befolyást gyakorolt s a legtöbb állam munkáspártjainak programmja lett. A februári forradalom kitörésekor a Belgiumból kiutasított M. Párisba tért vissza, honnét rövid tartózkodás után, belátván, hogy a nagy politikai mozgalmak közepette a kommunisztikus eszmék terjesztése lehetetlen, Németországba távozott. Kölnben 1848 jun. 1. megindította a Neue Rheinische Zeitung címü lapot. Az abban megjelent cikkek miatt kétszer állott az esküdtek előtt, de mindkétszer felmentették. 1849 máj. 16. Poroszországból ismét kiutasíttatván, a lap megszünt. Rövid párisi tartózkodás után végleg Londonban telepedett le. Itt kiadta 1850. a Neue Rheinische Zeitung c. politikai és közgazdasági szemle hat füzetét, továbbá több kisebb tanulmányt és röpiratot. Hirlapirói tevékenysége mellett a Britisch Museum könyvtárában behatóan tanulmányozta a nemzetgazdasági irodalmat. Az 1859. megjelent Zur Kritik der politischen Oekonomie (Berlin) alapos tanulmányos gyümölcse volt. Az ebben röviden odavetett eszméket Das Kapital c. munkájában jobban kifejtette. Az első kötet megjelent Hamburgban (1867). A három kötetre tervezett munkának csak első, a tőke termelési folyamatát tárgyaló kötetét fejezte be teljesen, a 2. és 3. kötetet a hagyatékában talált anyag alapján Engels Frigyes rendezte sajtó alá s adta ki 1885. és 1894. M. régi kedvelt eszméje volt Európa és Amerika munkásait egy nap szövetségben egyesíteni, amely a szocialisztikus mozgalom nemzetközi jellegét láthatólag kifejezésre juttatná s amely a munkásmozgalom hajtó erejeként működnék. Ezt az eszméjét 1864 szept. 24. megvalósíthatta a londoni St. Martin-féle teremben Beesly tanár elnöklete alatt megtartott gyülésen, melyen a legkülönbözőbb államok munkásai képviselve voltak, midőn M. indítványa folytán kimondották a nemzetközi munkásasszociáció (az u. n. internacionale, I. o.) megalakulását. M. volt az internacionale legtevékenyebb s legbefolyásosabb tagja. Ő szerkesztette alapszabályait, az ő tollából származtak kiáltványai, ő vezette az egész mozgalmat, mig a nemzetközi asszociáció a Bakunin vezetése alatt álló anarkisztikus elemek által előidézett belviszályok következtében 1872. feloszlott. M. azután is feje volt az európai és amerikai munkásmozgalmaknak. V. ö. Vasárnapi Ujság (1883. évf. 181); Engels, Karl M. (a Bracke-féle Volkskalender 1878); u. a., Handwörtrbuch der Staatswissenschaften (Jena 1892); Gross, Karl M. (Lipcse 1885).

Forrás: Pallas Nagylexikon